Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Ablonczy Balázs: Búcsúlevelek és dilemmák: Teleki Pál halála - Utolsó napok
ABLONCZY BALÁZS 170 Emellett legalább két ponton szembesülhetett saját politikája kudarcával: a jugoszláv válság várható kimenetele (Jugoszlávia csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez, majd az ezt követően lezajlott angolbarát puccs, végül a német katonai beavatkozás) nem olyan absztrakt elvek miatt döntötte halomba külpolitikai elképzeléseit, mint a kitartás a déli szomszéddal kötött barátsági szerződés mellett. Személyes és politikai megnyilatkozásai egyaránt azt mutatták, hogy habitusából egyáltalán nem hiányzott a néhol cinizmusba forduló pragmatizmus („nem lehet úgy házasságot kötni, hogy ne legyen néhány törött tányér” – mondta a brit követnek az erdélyi bevonulás során történt atrocitásokról, Hitlernek hasonló metaforarendszerrel adta vissza meglátásait ezekről az esetekről: „egy igazi lakodalomban is mindig előfordul verekedés és bicskázás”).9 Míg a területgya rapítás lehetőségét megelégedéssel fogadta – erre utal az 1941. március 28-i minisztertanácson beterjesztett négypontos javaslat, amely az esetleges magyar akció módját szabályozta és nem annak tényét vonta kétségbe –, Belgrád megtámadásával kapcsolatban elkeserítette, hogy Magyarország politikai mozgástere tovább szűkül. Az a bizonyos „nyitott ablak”, amely külpolitikájának egyik alapköve volt (a sokat emlegetett fegyveres semlegesség helyett, amit sohasem használt) bezárulni látszott, és az ország még kiszolgáltatottabb lett Németországnak. A látszat megőrzéséért vívott harcát (a honvédség nem lép addig akcióba, amíg ki nem kiáltják Jugoszlávia megszűnését, magyar alakulatok nem lépik át az ezeréves határt, és nem kerülhetnek német alárendeltségbe) éppen Horthy kormányzó tette lehetetlenné, amikor a berlini ajánlatokon fellelkesülve hozzájárult a német csapatok átvonulásához és a magyar részvételhez. A másik komoly tényező Teleki halála körül a saját politikai kudarca felett érzett keserűsége lehetett. Március utolsó napjaiban a visszacsatolt Szatmárban járt: a vármegye félig-meddig közéleti pályájának kezdetét jelentette számára, és családja, mint ahogy maga is, sok szálon kötődött a Kővárvidékhez. Az itt tapasztaltak eléggé elkeserítették: toleráns nemzetiségpolitikai elképzeléseit a helyi hatóságok jobbára negligálták. Teleki csalódása még a szoros felügyelet alatt tartott sajtóban is érzékelhető volt: kárhoztatta a magyarosítást, a hivatalnoki konokságot. Saját politikai szerepéről pedig kijelentette: „nem ambicionáltam ezt a helyet, ahol állok, ezt itt is sokan tudják. Nem bánom, ha megharagusznak rám, mert hi-9 The National Archives, FO 371, vol. 26628, 15–21. f. O’Malley követ éves jelentése Eden külügyminiszternek. Budapest, 1941. április 4.; ill. Hitler hatvannyolc tárgyalása, 1939– 1944. I–II. Szerk. Ránki György. Bp. 1983. I. 166–167.
