Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Veszprémy László: A pozsonyi csata – az elhallgatott diadal? - Na és a győztesek?
VESZPRÉMY LÁSZLÓ 14 sokban persze morvákról, még kevésbé a vezéreikről egy szó sem esik, meglehet, a magyaroktól elűzött morvák támogathatták a németeket. A modern történetírás megszületése a századfordulón azonban más irányt szabott az értékeléseknek, különösen miután Pauler Gyula a neves német történész, a Monumenta Germaniae Historica igazgatója, Ernst Dümmler kritikáját22 követve a 907-es csata kérdésében elutasította Aven tinus ábrázolását, s a pozsonyi helyszínnel szemben Bánhida mellett tette le a voksát. Amint írja, „A bajor sereg [...] a magyarok tanyáira tört. De nem messze haladott; a Rábától keletre, talán a mai győri–budai országúton, ott, hol már a rábamenti síkság halmos vidékké változik, Bánhida környékén, történt 907. július 6-ikán a »végzetes« és »véres« ütközet. A bajor sereg, a bajor nép lehet mondani, úgyszólván teljesen megsemmisült.”23 Majd így folytatta a jegyzeteiben: „Krónikáinkban, Kézai [...] egy Bánhidánál [...] vívott ütközetről olvasunk, melyben a magyarok Swatoplukot legyőzték és az országot elfoglalták volna. Az elbeszélés, úgy, a mint van, semmi esetre sem tekinthető történeti valóságnak, [...] de azt lehet belőle következtetni, hogy valami nagy, fontos csatának emléke rejlik benne, s ekkor legközelebb esik az a gondolat, hogy ez a csata a bajorokon nyert nagy győzelem [...]. Azt hiszem tehát, jól tette és nem tévedett Komárommegye közönsége, mikor a milleniumi ünnep alkalmából a bánhidai csatatért emlékoszloppal jelölte meg.”24 A millenniumi magyar történetben Marczali Henriknek jutott a korszak elmesélése. Itt már mindaz olvasható, ami a 2000-es évekig jellemezte a szakma vélekedését: a halottak „neveit a klastromi halottas jegyzékekből, necrologiumokból ismerjük, mert a hadjáratot közülük kevesen élték túl. Úgy látszik, most a bajorok [...] keresték fel az ellenséget tulajdon földjén, mert a csata helyének nincs más meghatározása, mint az, hogy »keleten« volt. Rövidek, de sokat mondók az évkönyvek jelentései e csatáról. [...] Később a humanista Aventinus kiszínezte e jegyzeteket és 22 Ernst Dümmler: Über die südöstlichen Marken des fränkischen Reiches unter der Karolinger. Archiv für die Kunde österreichischer Geschichtsquellen 10. (1853) 1–85., itt 82–84. – Csak általában kritizálja Aventinust, Pozsony lokalizálásába ekkor még nem köt bele. Később már le sem írja Pozsony nevét, s Marczalihoz hasonlóan úgy fogalmaz a csatáról a felvonulást követően, hogy „dessen Verlaufe wir jedoch nicht weiter wissen”. – Ernst Dümmler: Die letzten Karolinger. Konrad I. Berlin 1865. Band II. 544–545. 23 Pauler Gyula: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Bp. 1900, 45–46.; A magyar honfoglalás kútfői. A honfoglalás ezredéves emlékére. Szerk. Pauler Gyula – Szilágyi Sándor. Bp. 1900. (reprint 1995, 2000). 454–455. 24 Pauler Gy.: A magyar nemzet története i. m. 162.
