Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Debreczeni-Droppán Béla: Teleki László gróf utolsó párbaja – önmagával. Öngyilkosság és a gyilkosságteóriák - Teleki halála kapcsán született konteók

TELEKI LÁSZLÓ GRÓF UTOLSÓ PÁRBAJA – ÖNMAGÁVAL 123 nak szobájában lévő fegyvertokban találtattak; – szinte a most érintett tokban találtatott fojtás, vagy bélésnek nevezett vászondarabokhoz ha­sonlított az is, melly a szívburokban összegyült véralvadékban fölfedezte­tett.”41 (7. kép.) Domokos László a Pázmándy-féle visszaemlékezéshez még hozzáfűz­te, hogy a hatalom „szigorúan elnyomott mindenféle kombinációt” a Tele­ki-halálesetnél is éppen úgy, mint Széchenyi és Jósika Sámuel halálakor (1860), a közvélemény pedig kénytelen volt elfogadni az öngyilkosság ma­gyarázatát. (E sommás megállapítását azonban szintén nem támasztotta alá semmilyen konkrét példával.) Domokos évtizedekkel később is hangoz­tatta azon nézetét, hogy Telekit meggyilkolták. Egy 1970-ben írt, alapve­tően a sziráki kripta méltatlan állapota kapcsán született cikkben olvas­hatjuk, hogy nem sokkal korábban ismertette (az ekkor már 88 éves) Do­mokos László adatgyűjtő munkájának eredményeit. Előadásában elmond­ta, hogy kutatásai során az Orvostörténeti Könyvtárban megtalálta az egykori szemle jegyzőkönyvét, amely szerint az azonnali halált okozó lövés Telekit ültében érte. Ehhez képest a holttest mégis az ágy előtt (és nem az 41 Uo. 322. 7. Teleki László holttestéről készült sztereofénykép, 1861. május 8. (Mayer György felvétele – MNM Történeti Fényképtár)

Next

/
Oldalképek
Tartalom