C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)

2. A királyi helytartóság története - 2.2. A király helyettesítése a kezdetektől 1490-ig - 2.2.5. A Hunyadiak korában

A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 198 nos vikáriusa” címet is,265 ugyanígy december 23-án is. 266 A következő vál­tozás 1445. január elején történt, ekkor Kassán kelt levelének intituláció­jából „eltűnt” Ulászló neve, és csak annyi maradt, hogy „a királyi felség országbírója és a Magyar Királyság vikáriusa”.267 A következő hónapok­ban még egyszer-kétszer felbukkan ezzel a megnevezéssel,268 de alapve ­tően a „királyi országbíró” (iudex curie regie) címet kezdte el használni. 269 Az ítélőmestere által kiadott oklevelekben természetesen a vikáriusi tiszt­séget sohasem említik. Rozgonyi okleveleinek intitulációi teljes összhangban állnak az ekkor történt eseményekkel: az első változás a király eltűnésének hírére270 kö ­vetkezett be, ami december 10. és 13. között jutott el Varannóra. Január elején, amikorra a bennfentesek számára nyilvánvalóvá vált, hogy Ulászló nem valószínű, hogy túlélte a csatát, újabb változás történt: ekkor maradt ki az uralkodó neve a címből. Ez érthető és logikus változás: az országbírót a király nevezi ki, illetve királyváltáskor a koronázás után a tisztségvi­selőket ő erősíti meg posztjukon vagy éppen váltja le arról. Végül az utolsó változásra a pesti országgyűlés határozatai révén került sor, amikor a je­lenlévők kapitányokat/vikáriusokat neveztek ki, köztük Rozgonyi György országbírót is,271 aki ennek megfelelően – legalább három alkalommal – továbbra is használta a vikáriusi/kapitányi címét.272 2.2.5. A Hunyadiak korában A következő alkalommal V. László király kiskorúsága idején merült fel a király helyettesítésének problémája. A kérdést tárgyaló országgyűlés 1446. június 6-án, a magyar történelemben először273 kormányzót válasz ­tott Hunyadi János személyében. A jelen munkának Hunyadi kormányzó-265 „Georgius comes(!) de Rozgon iudex curie domini Wladislai Dei gratia Hungarie, Polonie, Dalmatie, Croatie etc. regis vicariusque regni Hungarie generalis deputatus” (DF 222209.). 266 DF 263804. 267 „...iudex curie regie maiestatis ac regni Hungarie vicarius” (DL 83719.). 268 1445. máj. 28. (DF 284128.)., jún. 23. (DL 31524.) 269 DL 31525., 84460., DF 222220., 222232., 222234. 270 A szomorú hír akár Hunyadi János által is eljuthatott hozzá, mivel az erdélyi vajda nov. 25-én már Brassóban (DF 246862.), dec. 9-én pedig a Zaránd megyei (Csánki I. 743.) Nagysároson volt (DL 27025.). 271 Pálosfalvi T.: Cilleiek és Tallóciak 76–77., vö. DRH 1301–1457. 342. 272 DL 31524., 105552., DF 284128. 273 Tringli I.: Újkor hajnala 32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom