C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
Bevezetés
11 BEVEZETÉS A késő középkori és kora újkori nádori intézmény és ezzel együtt a politikatörténet egyik kiemelt figyelmet élvező elemét az 1486. évi nádori cikkelyek és az ezeknek mintegy előzményeként számontartott 1439. évi 2. törvénycikkely alkotják. A magyar történetírás a középkorra nézve e kettő révén bizonyítottnak vélte, hogy a nádorokat (egy 1447. évi alkalmat leszámítva) csak 1486 után választották országgyűlésen, illetve hogy az 1486. évi rendelkezések szerint a nádor külön felhatalmazás nélkül helyettesíthette a királyt annak akadályoztatása esetén.1 Ugyanakkor mind a középkori, mind a kora újkori Magyar Királyság történetével foglalkozó szakirodalom régóta – párhuzamosan a cikkelyek törvényi mivoltának vizsgálatával – a nádori cikkelyekből igyekszik levezetni, illetve ezek segítségével kívánja magyarázni vagy éppen cáfolni a nádori jogkör változásait. Ezenfelül a cikkelyek komoly szerepet kaptak az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztés utáni kettős királyválasztás és királykoronázás jogi legitimitása, illetve Nádasdi Tamás nádor kinevezése körül kibontakozott vitában is. Sőt, az évszázadokra berendezkedő Habsburg-dinasztia – „elnyomónak” tekintett – politikájának egyik mércéjeként használták: minduntalan felrótták I. Ferdinánd királynak azt, hogy – többek között – sem külföldi távolléte idején személyének helyettesítésekor, sem az országban állomásozó seregek főkapitányi tisztségének betöltése terén nem vette figyelembe az 1486. évi nádori cikkelyek rendelkezéseit.2 Munkámban a nádori méltóság fentiekben röviden bemutatott problémás pontjaira összpontosítva az 1. fejezetben a nádorok hivatalba lépésének módját és körülményeit, valamint személyüket vizsgálom az 1439. évi 2. törvénycikk tükrében a 14. század közepétől a 16. század közepéig, Nádasdi Tamás megválasztásáig. A vizsgálat alsó időhatárát az 1342. évi ná-1 Ez gyakorlatilag így szerepel a legkorábbi, rendszeres összefoglalóban is, vö. Schmitth, N.: Palatini regni 2–3. (Dissertatio de origine palatinorum regni Hungariae eorumque muniis); majd a 4–220. oldalak között következnek az egyes nádorok (Ceba-tól Batthyány Lajosig, mindegyikük mint „palatinus regni Hungariae” szerepel) hivatalviselésének rövid foglalatai. 2 Lásd például Gábor Gyula (Gábor Gy.: Kormányzói méltóság 112.) és Rugonfalvi Kiss István (R. Kiss I.: Helytartótanács XIII ., CXCII .) munkáit, illetve Pálffy Géza egy évtized del korábbi (Pálffy G.: Új dinasztia, új udvar 27.), valamint a jelen munka 3.1. fejezetében idézett műveket.
