Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D18] 1966. július 7. Györffy György lektori jelentése László Gyula művéről
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 95 12. l. Az orosz krónika szóval kezdődő rész elhagyandó; helyette elegendő beírni: fehér magyarokról és fekete magyarokról. László Gyula a kettős honfoglalás elméletéhez az orosz évkönyveket idézi. E lehetőséget és annak negatívumát már évekkel ezelőtt szóban felvetettem neki. Az orosz évkönyvekből való idézet helytelen. Nem az áll ott, hogy a fekete ugorok honfoglalása a VII. század közepén volt, hanem ellenkezőleg, a fehér magyarokról van szó és más kronológiában: „Majd a fehér ugorok előjöttek és ők következtek a szlovének földjén, miután elűzték a volochokat (= frankokat), akik a szlovének földjét elfoglalták. Ezek az ugorok pedig Herakleiosz császár idejében jelentek meg [...] Ebben az időben voltak az avarok is, akik Herakleiosz császár ellen hadakoztak [...] Ezek után előjöttek a besenyők, majd ismét a fekete ugorok elmentek Kijev mellett, később Oleg idejében.” (Forráshelyekre és értelmezésre Györffy: Tanulmányok 75–76. és Kniezsa: A magyarok elődeiről 87.) Ez a forrás azonban nem mondja a fehér magyarokról sem, hogy Herakleiosz (VII. sz.) idejében foglaltak hont. A fehér magyarok szerinte a voloch, többes voloszi, magyar olasz (frank) néptől, tehát Arnulf frankjaitól foglalták el az országot, azt az országot, amelyet a frank benyomulás előtt (a IX. sz. elején) szlávok bírtak. Ettől teljesen független megjegyzés, hogy a magyarok (ugorok) a krónikás tudomása szerint Herakleiosz idejében tűntek a történelemben fel. Ezt az évkönyvíró egyébként nem hagyományból, hanem görög forrásból tudta. Ami a besenyők előretörését és a fekete magyarok Kijev mellőli elvonulását illeti Oleg idejében (879–912), ezt az évkönyvíró hagyomány alapján írja, és ez legjobban a kabarokra vonatkoztatható. 18–19. l. A párduc és a hal – az anyaistennő kísérőállatai, mint bizonyítatlan ötlet elhagyandó; helyette inkább a vadászatról kellene beszélni. 34–35. l. A bulgár (helyesebben bolgár) népnév nem jelentett szarvast. 30-as oldalak és 41–42. l. A hímszarvas kultuszának vezérmotívuma a mondák szerint az, hogy a hímszarvas vezető állat; ezért vezéri szimbólum. Nincs köze ennek a totemizmushoz. Kár bonyolítani, elproblémásítani ezt az egész mondakört; itt elég volna a képhez illő mondaszövegeket kiragadni, és idézni az ide vonatkozó bő irodalom nyújtotta példatárból. (Hiányolom pl. a vogul–osztják paszter mondát.) 41. l. Szöveg nem egyezik a képjegyzékkel. 42–43. l. Az ősi anyaistennőre utaló sejtelem törlendő. A sztyeppén nem volt agancsos rénszarvas; a hímszarvas pedig nem lehet anyaábrázolás. 44–45. l. Az állatviaskodás ábrázolásai nem hozhatók illusztrálásul a totemisztikus eredetmondákhoz. Mindig hímszarvast ábrázolnak a nomá-
