Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
KÉT DUDÁS KÉT CSÁRDÁBAN - A millecentenáriumi megemlékezések hordaléka
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 42 A millecentenáriumi megemlékezések hordaléka Kifinomult diplomáciai érzéket kívánt annak a kényes helyzetnek a megoldása, amikor az Akadémia és az MNM közös szervezésében multidiszciplináris rendezvénysorozatot terveztek a millecentenáriumi események megünneplésére: hogyan vegyen vagy inkább miként ne vegyen részt ezeken az a László Gyula, aki mégiscsak a magyar őstörténet-kutatások mindenki által ismert, ám ekkor már végképp nem feltétlenül elismert doyenje? Végül is olyan kegyes csaláshoz folyamodtak, melynek révén László Gyula által is elfogadható módon sikerült megoldani a kérdést: az első napi előadások szekcióelnökének kérték föl úgy, mintha már régen is így tervezték volna. Árulkodó momentum, hogy a rendezvényre szóló meghívón (talán nem véletlenül) nem szerepelt az elnöki tisztet betöltő László professzor neve. [F30] Györffy György a bizottság elnökeként így tolmácsolta a felkérést: 1992. „Dec. 7–8. napján tervezünk egy előadássorozatot a magyar honfoglalás régészete tárgyköréből fiatalok bevonásával. Megtisztelő lenne mindnyájunk számára, ha az előadás-sorozat az üdvözléseddel kezdődhetne, melyet az általam elmondott előszóba fűznék, s az első délelőtti elnöklést elvállalnád. Erre kezdettől fogva gondoltunk, s nem leveled olvasása után vettük tervbe.” [D50] László Gyula örömmel vállalta el a felkérést, és azonnal meg is írta a megnyitó beszéd tervezetét. [D51] [F27] Györffy György először egy képeslapon megköszönte, [D52], s már küldhették is a hivatalos felkérést. [D53] Magáról a régészeti konferenciáról [F31] [F32] szép és hasznos tanulmánykötet született, első része lett a négyrészes71 kiadványsorozatnak. 72 A háttérben zajló pengeváltásokról ad némi ízelítőt Bóna István levele, melyet Györffy Györgynek címzett: „Kedves Gyurkám! Te, aki az én szememben és sokak szemében már most a Pantheonban ülsz, nem engedheted meg magadnak, hogy ennyire elfogult légy. Sértődékenységed nem a Pantheonba való!” [D54] Ami pedig az Őstörténeti Bizottság legutóbbi tagválasztását illeti, Györffy György részletesen tájékoztatta László Gyulát: „A tagok összeállításánál többször felvetettem nevedet, de minden javasolt tudósnál az illető szakma akadémikusai döntöttek, elvben azt mérlegelve, hogy az illető több 71 KOVÁCS 1994.; KOVÁCS–V ESZPRÉMY 1996.; KOVÁCS–V ESZPRÉMY 1997.; KOVÁCS–P ALÁDI-KOVÁCS 1997. 72 Ismertetésük: SZENTPÉTERI 1995.; SZENTPÉTERI 2015, 76–77.