Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
LÁSZLÓ ANDOR 68 szerint Thalyhoz – az ellentétes álláspont dacára – „igaz rokonszenv fűzte”. Halálakor éppen a függetlenséginek mondott irányzat vezéralakja emlékezett rá, és dicsérte „mint szellemes esszé-írót”, aki a Társulat legválságosabb időszakában „mindig buzgón és nemesen töltötte be” elnöki székét.60 A dualista kor történettudományáról máig nem rendelkezünk alapos elemzéssel,61 Várkonyi már csaknem fél évszázada elmarasztalta emiatt az elődöket: mulasztásuk a 19. századi magyar történészek „tudományos munkásságára nézve végzetes következményekkel járt.”62 Szécsen nevét hiába keressük az újabb historiográfiai összefoglalókban, azokban továbbra is a nemzeti romantikus látásmód eluralkodásáról, kuruc-labanc, protestáns-katolikus, függetlenségi-aulikus kettősségről olvashatunk.63 Pe dig az elcsépelt jelzők nem alkalmasak a magyar történetírás kiemelkedő képviselőinek jellemzésére, munkásságuk nem a kiegyezés vagy Habsburg uralkodók megítélése körül forog, esetükben egészen más értékelési szempontokra volna szükség. Erre figyelmeztetnek Szécsen történelmi tanulmányai és beszédei is. Mellőzése részben jogosnak tűnik, monográfiát nem hagyott ránk, írásaiban nehézkesen fogalmazott.64 Ezekből azonban kiforrott történelmi szemlélettel rendelkező, „mély felfogású”, „széles szemkörű” historikus képe bontakozik ki, aki a 19. század első fele „európai műveltségének letéteményese”.65 Látásmódja nem elszigetelt, fontos elvei az első magyar tör ténésznemzedékek törekvéseit tükrözik, és cáfolják a sommás minősítéseket. Céljuk nem elsősorban a lelkesítés, a hamis nemzeti ábrándok felébresztése – sokkal inkább a pártatlan állásfoglalás, Magyarország történelmének Európához való kapcsolása, a korszerű tudomány igényeinek megfelelően kritikus megközelítése, a kimagasló személyiségek méltatása mellett a hosszútávú folyamatok taglalása, a változások érzékeltetése és szintézise. 60 A Magyar Történelmi Társulat, 1896. évi oct. 2-án d. u. 5 órakor tartott r. vál. ülésének jegyzőkönyve. Századok 30. (1896) 864., Thallóczy L.: Gróf Szécsen i. m. 493. 61 Várkonyi nagyszabású monográfiája 1860-ig tekintette át a magyar történetírás múltját. 62 R. Várkonyi Á.: A pozitivista i. m. I. 245., 281. 63 Csupán az újabb és jelentősebb összefoglalásokat említve: Gunst P.: A magyar i. m. 144., 154–146., Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Bp. 2011. 125., 130., Erős Vilmos: Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története. Bp. 2015. 136., 139. 64 Ezt maga is elismeri: „Történelmi tanulmányaimnak a szövege, azért is, mert az elfogulatlan tárgyilagosságra való tekintettel a dolgok minden részletére akartam kiterjeszkedni, nehézkessé vált.” Idézi Thallóczy L.: Gróf Szécsen i. m. 493. 65 Uo. 290., Thallóczy elnöki beköszöntője. Századok 48. (1914) 155.
