Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
EGY ELFELEDETT TÖRTÉNETÍRÓ 69 Szécsen és jelentős kortársainak munkássága értelmezhetetlen a sajnos máig használt leegyszerűsített viszonyítási rendszerben. Mintha teljesítményük feledésbe merült volna. Először Trianont követően a Szekfű nevével fémjelzett irányzat söpörte félre őket a hanyatló kor képviselőiként, akiknek munkái elavulttá váltak, majd 1945 után a marxista szemlélet nevében kötötték őket ismét egy elmarasztalt korszakhoz. Az akkori értelmezések, és az alapos kutatások hiánya máig megnehezítik, hogy reális képet alkothassunk a 19. század második felének magyar történetírásáról, pedig annak jobb megismerése segíthet túllépni a terméketlen kettősségen, ami már túlságosan régóta uralkodó a magyar historiográfiában. Utolsó fontos közszereplésekor, a Társulat létrejöttének 25. évfordulóján tartott ünnepi beszédében Szécsen „a hazai történelmi irodalom ápolását, fejlesztését és általa a hazafias érzetnek élesztését, mélyedését, egyesítését” nevezte feladatnak. Ez azonban nem ámítást, szórakoztatást vagy a mesés múlt felidézését jelentette, hanem „higgadt és részrehajlatlan” történelmi felfogást, ami nem azonos a „jellemtelen vélemény-közönyösséggel”. Egy polgári társadalomban erre lehet igény, így tartható ébren a múlt iránti érdeklődés, a történészek így nyújthatnak „alapot és támaszt a komoly, férfias, nemzeti öntudatnak, amely a kicsinyes és felületes hiúságnak egyenes ellentéte”.66 Ennél szebben most sem mondhatnánk: ilyen (történetírói) hazafiassággal manapság is beérnénk. Gróf Szécsen Antal elnöki megnyitó beszéde a Magyar Történelmi Társulat 1892. május 15-én tartott ünnepélyes közgyűlésén Közölve: Századok 26. (1892) 3–11. Huszonöt év, „grande mortalis aevi spatium”, mint a deák író mondja.67 És mily mozgalmas időszak, mely Európa alakját nagy mérvben átváltoztatta; új államalakulásokat és csoportozásokat szült, az államszervezeteket sok országban új alapokra fektette, és most, a század vége felé, számos oly jelenségeket mutat föl, melyek a megoldandó föladatokkal szemben gyakran nemcsak komoly, de aggasztó színt is öltenek. 66 Szécsen A. : Elnöki megnyitóbeszéde i. m. 9–10. 67 „nagy idő az emberi életben” Publius Cornelius Tacitus: Agricola III. ford. Borzsák István. Tacitus összes művei. Bp. 1970. 8.
