Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
EGY ELFELEDETT TÖRTÉNETÍRÓ 65 Nem sokan akadnak, akik szembe mertek nézni az általa felvetett ellentmondásokkal, amelyek máig kísértik a magyar történettudományt. Abban a korban talán csak Pauler50 beszélt hozzá hasonló nyíltsággal a 16–17. századot illető eltérő értékelések összeegyeztetésének nehézségeiről. Szécsen szerint „a jelenkor komoly és tárgyilagos történelmi szelleme nem helyeselheti azon, nálunk elterjedt felfogást, mely egyrészt egész Magyarországot mint Európának a török elleni védbástyáját akarja előállítani, míg másrészt azon irányok emlékein csügg, melyeknek egyik politikai fővonása a törökre való támaszkodás volt”. Trianon után Szekfű Gyula nem titkolt rosszallással írt a Porta támogatását élvező erdélyi fejedelmekről. Szécsen rendkívül visszafogott, óvakodott az ítélkezéstől, írásaiban mindenfajta elfogult nacionalizmus és kozmopolitizmus kirekesztő vonásait vette célba. „Volt egy magyar párt, mely az új uralkodóházzal és annak örökös tartományaival szövetkezve, a török-ellenes régi magyar és keresztyén hagyományokat fényesen megőrizte; volt egy másik, melynek hazafisága éppen ellenkező irányban működött.” Példás mérséklettel világított rá a közvéleményben uralkodó szemlélet visszásságaira: a hagyományok „fényes” megőrzéséről szólt, miközben elfogadta, hogy a másik oldalon a „hazafiság” így „működött” – nem hallunk tőle keleti árulásról, sem felsőbbrendű nyugati, nagymagyar-koncepcióról. Figyelmeztetett: „félszeg és felületes felfogás” a Habsburgokkal való ellentéteket „egyedül önkényre, vallási és politikai elnyomatási szándékokra és nemzeti ellentétekre vezetni vissza”, ám éppen oly „helytelen, a majdnem másfél századon át ismétlődött magyar mozgalmakat, egyedül lázongó nyugtalankodásnak és zabolátlanságnak, vagy a keresztyénség érdekei iránti közönyösségnek és ellenségeskedésnek tulajdonítani”. Szécsen tudta, amit Pauler néhány évvel korábban úgy fogalmazott meg, hogy a történelmi felfogás „nem más, mint kiindulási pontoknak megválasztása az események vizsgálása végett”,51 nem elégedett meg a színte len, távolságtartó „egyrészt-másrészt” besorolással. Kijelölte a legfontosabb szempontot, amely alapján vizsgálni és értékelni lehet a különböző irányzatokat: a nemzeti elfogultság és korlátoltság miatt kizárólag magyar szem-50 Pauler Gyula: A positivismus hatásáról a történetírásra. Századok 5. (1871) 537. Később hasonlóan írt egy könyvismertetésben: P[auler] Gy[ula]: Néhány lap Esztergom város és megye múltjából. Ismertetés. Századok 26. (1892) 65. 51 Pauler Gy.: A positivismus i. m. 539.
