Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
LÁSZLÓ ANDOR 64 sérletet tettek az attól való megszabadulásra. Méltatta Erdély „egyöntetű politikai, vallásos és nemzeti” jellegét. Miközben a királyi országrészben az oszmán előrenyomulás hatalmas pusztulással járt, „történelmi űrt hagyott maga után”, és „sok esetben a történelmi összeköttetés és egyénesítés fonala végképp megszakadt”, a fejedelemségben „a múlt nyomai ily mértékben soha el nem tépettek és az erdélyi történelmi elemek zöme »megfogyva bár, de törve nem«, ritka rugékonysággal, majdnem mindig képesnek mutatkozott a vihar csillapultával újra megállani helyét”. Bár a fejedelemség államszervezete elmaradottá vált, „a történelmi folytonosság megőrzése” miatt „ritka érdemmel bírt”, a három nemzet elismerésével és jogainak törvényes biztosításával „a történeti szellemnek megannyi vetélkedő őreit hívta életbe”.48 Mohács után a magyarok nem kapták meg azt a támogatást nyugatról, amit Ferdinánd, majd utódai megválasztásakor reméltek, miközben egyre kevesebb beleszólásuk nyílt saját országuk ügyeibe. Bocskai felkelése Rudolf kormányának „gyámoltalanságán” kívül „tényleges vallási és közjogi sérelmeken alapult és azokból merítette erejét és jelentőségét”, és mivel ezeknek orvoslását tűzte fő feladatául, „gyorsan és kielégítőleg” ért véget. Fejtegetéseiben elsősorban a megértés, és nem az ítéletalkotás vágya vezérelte, így látta be, hogy „e körülmények közt, melyekhez az idők lefolyta alatt még az országnak számos közjogi és közigazgatási sérelme is járult, könnyen megfogható oly politikai pártok keletkezése is, melyek az ország érdekeit inkább a törökkel való szövetkezés és kiegyezkedés, mint az osztrák-némettel egyesülés által vélték biztosíthatóknak.” A 16. században a kereszténység harcai „gyakorta éppen magyarok ellen vívattak”, ezért kétszínűséggel vádolta a magyar történettudományt, amely „természetes” módon „az újonnan keletkezett európai keresztyén szolidaritás eszméjének befolyása alatt [...] inkább kiemelte hazánknak az oszmánok ellen a 15. században vívott fényes harcait, mint, hazánk egy részének, a 16. és 17. századbeli török rokonszenvét és szövetségi kísérleteit”. Pedig a szatmári békéig Magyarország „sohasem lépett föl többé mint egységes keresztény nemzet és a keresztény eszmének ily szellemben előharcosa”.49 48 Szécsen A.: Az erdélyi történet i. m. 4–6., Szécsen A.: Emlékbeszéd i. m. 681. 49 „Ámbár a keresztyén érzelem szintúgy nem tartóztatta volt Franciaország „legkeresztyénebb” királyait, hogy a Habsburg-ház ellen a törökkel fondorkodjanak, mint nem tartóztatta azon magyar politikai elemeket, melyek a törökhöz szítottak” – tette hozzá Szécsen. Gróf Szécsen A.: Történeti tanulmányok i. m. 4–6., Thallóczy L.: Gróf Szécsen i. m. 497.
