Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
EGY ELFELEDETT TÖRTÉNETÍRÓ 51 hű, ókonzervatív Szécsen7 vagy például a Szemere-kormány minisztere, az élete végéig liberális elveket valló Horváth Mihály, a modern tudomány szerepéről és a reálisan feltárt múlt fontosságáról vallott nézeteik meglehetősen hasonlóak. Generációjuk az 1860-as évek közepétől kulturális vezérszerepbe került, úgymint Eötvös József, Trefort Ágoston vagy a történelemmel foglalkozó Szalay László, Pulszky Ferenc, Rómer Flóris, Hunfalvy Pál, Salamon Ferenc és Szilágyi Sándor. Ők ugyanúgy autodidakták, „teremtő amatőrök”,8 mint a Társulat egymást követő elnökei: Mikó Imre, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold, Kemény Gábor és Szécsen Antal. A szabadságharc után születettek már eljuthattak a nyugati egyetemekre, ezzel megnyílt az út a szaktörténészek generációi előtt. Szécsen elnökségének idején már Budapesten is történelmi szeminárium indult német és francia mintára, amelynek létrehozásában oroszlánrésze volt Marczali Henriknek. Ennek egyik első tanára Fejérpataky László volt. Ők az elsők közt vehették igénybe a történész-ösztöndíjat, és ismerkedhettek meg a korszerű kritikai módszerekkel. Marczali később hálásan emlékszik vissza a gróf támogatására.9 Magyarország helyét a polgári Európában próbálták megtalálni, ezért a történeti kutatásokban egyre fontosabbá vált a nemzetközi viszonyok ismerete és bemutatása. Már az ötvenes években Szalay László azért dicsérte Wenzel Gusztávot, mert munkájában „kiemeli a tárgyat külön magyar álláspontot hazudó korlátoltságából és ridegségéből, s beilleszti mintegy az európai szolidaritás rámájába, anélkül, hogy a nemzeti hímport róla letörlené”.10 Éppen akkor, amikor Szécsen történelmi tanulmányait írta, a Társulat elnöke, az idős Horváth Mihály azt várta a Berlinből és Párizsból hazatért ifjú Marczalitól, hogy a magyar történetet „szervesen összekösse” az egyetemes történettel. Salamon munkásságának „különösen jelentős” vonása volt, hogy „igyekezett az ország történetét az európai viszonyokba ágyazottan, azzal összhangban tárgyalni”. A század utolsó negyedének legtekintélyesebb történésze, Szilágyi hasonlóan ítélte meg: „Eleddig [...] a mi történetünk úgyszólva nem volt beillesztve az európai 7 1866-ban a „legtúlzóbb feudális és reakcionárius frakció” egyik vezetőjének tekintették, később Várkonyi a legszélsőségesebb konzervatív álláspont híveként szól róla. Halász Gábor: Magyar viktoriánusok. In Uő: Tiltakozó nemzedék. Összegyűjtött írások. Bp. 1981. 104., R. Várkonyi Á.: A pozitivista i. m. I. 211. 8 Halász G.: Magyar viktoriánusok i. m. 95–96., Halász Gábor: Magyar századvég. Uo. 126. 9 A tudós gróf Szécsen Antal különös kegyébe fogadott. Marczali Henrik: Emlékeim. Bp. 2000. 130. 10 Szalay László: Magyar Történelmi Tár. Ismertetés. Pesti Napló, 1856. április 22.
