Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT ELSŐ ELNÖKE 19 netírás fontosságát, valamint a földművelés jelentőségét.30 Ezzel a meg győződéssel indította el forrásfeltáró sorozatát, amelynek napjainkban is hasznát veszi a történetkutatás. Azért is foglalkoznom kell ezzel, mert Mikó az Erdélyi Történelmi Adatok publikálásával hívta fel magára mint történetkutatóra a történészek figyelmét nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Másrészt azért is ki kell térnünk Mikó történészi tevékenységére, hogy láthassuk, milyen komoly előkészítő munkával fogott hozzá a történelem kutatásához. Mindezt összefoglalta a Tájékozódás az erdélyi történetírás és adatgyűjtés körül, vonatkozólag a magyarországi hasonirányú törekvésekre című tanulmánya első kötetének bevezetőjé ben.31 Először is abból az értelmiségi körből, amely körülötte kialakult, felkérte a legaktívabb történetkutatókat, hogy vegyenek részt vállalkozásában, a forráskutatásban és a kiadásban. Kemény Józsefre, Nagyajtai Kovács Istvánra, Jakab Elekre, Kőváry Lászlóra gondolt, majd Szabó Károly, Teleki Domokos és Mike Sándor is bekapcsolódott a munkába. Gróf Kemény József korának legnagyobb gyűjteményével rendelkezett, Nagyajtai Kovács Istvánnal adta ki az Erdélyország történetei tára című forrás gyűjteményt, amelynek első kötete 1837-ben jelent meg; Mike Sándor a Gubernium levéltárosaként lehetett hasznos munkatárs, Kőváry László és Jakab Elek pedig már bizonyítottak a történetkutatás terén. Mikó tehát igényelte az említettek segítségét, de a munkát maga irányította és az anyag kiválasztását is ő végezte. Tehette ezt azért is, mert nyomon követte a történetírás fejlődését, kialakította véleményét a magyar történetírás régi és új történetírói iskolájáról. A régi történetírás ideje szerinte már lejárt, az „új iskola” új tanokkal „egészen nemzeti és önálló történeti felfogással” jelentkezik. Ne álljon a történet – tanítja ez az iskola – csupán hadi, vallási és politikai tények száraz halmazából, hanem legyen hű tükre a múltnak: „A történetírás régen királyok trónkövetkezése és hadviseléseinek, a tömegből kiemelkedett, vitézségben kitűnő emberek, úgynevezett hősök dicsőségének, az országok sorát megváltoztató eseményeknek krónikai szárazsággal vagy a mese fölcicomázott alakjában inkább, mint tények kútfejének és indokainak alapos kijelölésével, gyönyörködtetésre s nem tanításra számított elbeszélése volt.”32 Az újabb történetírás viszont a források („kútfők”) gyűjtése, „kriti -30 Erdélyi Történelmi Adatok. Szerk. gróf Mikó Imre. Kolozsvár 1855. Előszó II. 31 Mikó Imre: Tájékozás az erdélyi történelemírás és adatgyűjtés körül, vonatkozólag a ma gyarországi hasonirányú törekvésekre. Erdélyi Történelmi Adatok. Szerkeszti és kiadja gróf Mikó Imre. I. kötet. Kolozsvár 1855. V–XXXI. 32 Uo. XXII.
