Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)

Ujváry Gábor: „A Magyar Történelmi Társulat reneszánszának és legnagyobb virágzásának korszaka”. Klebelsberg Kuno

UJVÁRI GÁBOR 126 valamennyi kollégájával ellentétbe kerülő Mályusz Elemér is Klebelsberg múlhatatlan érdemeit hangsúlyozta, amikor az 1940-es évek elején a ma­gyar történettudomány intézményrendszerét támadva egyedül az ő szemé­lyét emelte ki a közelmúltból, és kijelentette, hogy a Társulat virágkora az ő elnökségére esett. Véleménye szerint Klebelsberg „ egyrészt ösztönözte historikusainkat, hogy nagy programja egy-egy pontjának megvalósítására szánjanak rá életükből néhány esztendőt s így egymásba kapcsolódó köny­veikben az utolsó két évszázad teljes képét rajzolják meg, másrészt pedig megkívánta tőlük, hogy munkáikat az elérhető legnagyobb teljességben összegyűjtött forrásanyag alapján készítsék el. Követelményei szokatlanok voltak. Átgondolt, határozott terveket hozott abba a tudós világba, amely­nek tagjai, mit sem törődve azzal, hogy miről is érdemes vagy szükséges könyvet írni, nemegyszer oly problémával vesződtek, amelyet elődeik már számtalanszor megtárgyaltak. Az is új volt, hogy kezdőket sem apró érte­kezések készítésére buzdított, hanem nagy, távoli célok elérésére sarkallta őket. [...] évtizedes mulasztásokat igyekezett pótolni, olyan programot adott, amely a messze jövőben is több generáció idejét kötheti le.”19 Az őszirózsás forradalmat követően Klebelsberg Bethlen oldalán igye­kezett segíteni a konzervatív-liberális értékeket képviselő, nemzeti és ke­resztény alapon álló, egységes ellenzéki párt létrehozását. A Tanácsköz­társaság alatt – valószínűleg a vörösök túszszedő akcióitól is tartva – buj­kálni kényszerült; ám ekkoriban gyakorlatilag a Társulat is szüneteltette tevékenységét.20 A kommün bukása után, a megtorlás kegyetlenségétől megrettenve Klebelsberg még nem vállalt pozíciót, kedvenc területével, a kultúrpolitikával is keveset foglalkozott. Sopron kormánypárti – majd „disszidensként” kormányt támogató – nemzetgyűlési képviselője lett, s egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy korábbi politikai ellenfelével, Bethlen Ist­vánnal szinte mindenben közös a jövőképük, a politikai álláspontjuk. Egyéni kvalitásai mellett ezért lehetett az 1920-as években Bethlen mel­lett a magyar politika egyik meghatározó személyisége. Olyannyira, hogy az 1930-as évek második felében már sokan „Bethlen–Klebelsberg-kor­szakként” emlegették az 1920-as éveket. 19 Mályusz Elemér: A magyar történettudomány. Bp. 1942. 104–106. 20 Baranyai Béla: Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1918. és 1919. évi működéséről. Századok 64. (1920) 411–419.

Next

/
Oldalképek
Tartalom