Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ujváry Gábor: „A Magyar Történelmi Társulat reneszánszának és legnagyobb virágzásának korszaka”. Klebelsberg Kuno
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT RENESZÁNSZÁNAK KORSZAKA 127 Trianon, Klebelsberg és a történettudomány 1920 után a rendkívül kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére – vagy talán éppen azért –, a szinte életképtelenné vált országban jelentősen növekedett a történettudomány szerepe. Ennek számos oka volt. Többek között az, hogy Trianon következtében a magyar értelmiség rendkívüli érdeklődéssel fordult az utóbbi évszázadok, leginkább a 18–19. század históriája felé. Kíváncsiak voltak ugyanis arra, mi vezethetett a legtöbbször Mohácshoz hasonlított nemzeti katasztrófához, milyen belső és külső körülmények idézték elő az ország földarabolását. Ezért aztán a tanárok, a hivatalnokok, az orvosok, az ügyvédek és más középosztálybeliek könyvespolcairól nem hiányoztak a jelentős historikusok írta összefoglalók, sőt, akár szakmunkák sem, és a nemzeti tárgyak közoktatásbéli szerepe is erősödött. A történettudomány támogatását a társadalmi igény mellett tovább segítette, hogy fejlesztése csekély befektetést, más tudományágakhoz képest kevés pénzt igényelt. Márpedig a magyar tudománypolitika lehetőségei ekkoriban fölöttébb korlátozottak voltak, így érdemes volt egy ideológiai szempontból is fontos területet viszonylag alacsony összegekkel finanszírozni. Ezért válhatott az 1920-as évek első felének egyik kulcstudományává éppen a történettudomány, elmúlt századok történelmi mintázatainak vizsgálata. Utólag persze könnyű megállapítanunk, amit akkoriban sokkal nehezebben lehetett fölismerni. Az imént ecsetelt folyamatokban rejlő lehetőségek kiaknázásához a megfelelő embernek, Klebelsbergnek, a megfelelő helyen – a Magyar Történelmi Társulat élén, majd 1922-től párhuzamosan már kultuszminiszterként – kellett megjelennie. Hiába adódtak ugyanis a megfelelő feltételek, ez esetben a sok-sok negatívumból következő pozitívum, ha nem lett volna rátermett személy, aki ezeket ki is tudja használni. Klebelsberg az 1920-as évek elején kiemelt figyelmet fordított a történettudomány intézményrendszerének korszerűsítésére. Koncepcióalkotó és szervezői erényeit csillogtatva, profi tudományszervezőként, a gyökeresen megváltozott, mostoha körülmények ellenére is igyekezett megvalósítani a forradalmak előtti terveit. A „magyar értelmiségnek teljes gazdasági összeomlása” idején, amikor „a magyar állam a tönk szélén tántorgott”, a legkülönbözőbb helyekről igyekezett pénzt előteremteni a Társulat céljaira. Még Hollandiában is sikeres gyűjtést indított, s az ott befolyt tekinté-
