Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
FÓNAGY ZOLTÁN 94 aránt visszatérő motívuma a paraszti lustaságnak, azaz az idő elpazarlásának az ostorozása. (Legfeljebb az okok magyarázatában tértek el: egyesek a szubjektív tényezők rovására írták, azaz morális fogyatékosságnak tekintették, mások inkább a társadalmi berendezkedést, a szorgalmat megfojtó feudális viszonyrendszert hibáztatták.) A hagyományos agrártársadalom lassúbb és hullámzó életritmusához való ragaszkodás ezekben az évtizedekben már irritálta a kapitalizmus és a polgári társadalom „az idő pénz” jelszavával azonosult reformereit. Az 1850-es évek közepén Moson megyében „a munkások a régi robothoz akarván tartani magokat, se reggel, se estve nem akarják kitölteni az időt, délben pedig hosszan tartják az alvást”. Galgóczy Károly tudósításából kivehető, hogy a mezőgazdaságban is megkezdődött már a munkaadók részéről a harc a megvásárolt idő feletti totális rendelkezésért, annak intenzív kihasználásáért, éppúgy, ahogy ez a 19. századi nagyipari munkásság konfliktusaiból ismerős.32 A jobbágyfelszabadítás utáni évtizedben a csalódás érzése uralta azokat, akik arra számítottak, hogy a szabadság egy csapásra uralkodóvá teszi „az idő pénz” értékrendet. A statisztikus Keleti Károly még egy nemzedékkel a forradalom után is így jellemezte – egyértelmű elmarasztalással – a parasztság időgazdálkodását: „Az alföldi [...] kisebb gazda, ha olyan 32 Fónagy Zoltán: A „lusta paraszt” és a piacgazdaság. A hagyományos és a modern gazda sági mentalitás konfliktusa a jobbágyfelszabadítás korában. In: Piacok a társadalomban és a történelemben. Rendi Társadalom – Polgári Társadalom. 26. Szerk. Halmos Károly – Kiss Zsuzsanna – Klement Judit. Budapest, 2014. 62–75. Delelő tótok. Vasárnapi Ujság, 1865
