Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
„MINDEN HELYNEK MEGVAN A MAGA IDEJE” 93 kaidő rövidítéséért, a tipikus férfimunkaidő Angliában – és nagyjából máshol is – napi bruttó 15 óra, az étkezési szünetek levonásával 13 és fél óra volt. A csökkentés mellett munkásvédelmi szempontokkal érveltek. A küzdelemben a tudományt is fegyverbe szólították mindkét oldalon, a munkaidőkérdésnek hatalmas irodalma keletkezett. A harc változó eredményekkel folyt, országonként és gazdasági áganként igen eltérő sebességgel haladt előre a csökkenés. Európában általában a két világháború között érték el a 8 órás szintet. A „lusta paraszt” és az időfegyelem A társadalmi reformerek már a század első felében is a változás egyik előfeltételének tartották, hogy a néppel – ez Magyarországon elsősorban a parasztot jelentette – nevelés útján elsajátíttassák ezt a szemléletet: Berzeviczy Gergely, Széchenyi István vagy Wesselényi Miklós műveinek egy-Egy németországi gépgyár üzemcsarnoka órával, 1912
