Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)

Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon

FÓNAGY ZOLTÁN

92

A munkaadó-munkavállaló közötti konfliktusok jelentős (talán nagyobbik) része a 19. században az idő körül zajlott. A munkaadók az általuk megvásárolt munkaidő maradéktalan kiaknázására törekedtek, s ebben a harcban még az időt objektivizáló órák manipulálásától sem riadtak vissza. A munkások viszont védelmezték a hagyományos időhasználatból megőrzött autonómiájuk maradványait: a szüneteket, a munkaszüneti napokat, sőt a késés jogát.31

Később – magukhoz ragadva ellenfeleik fegyvereit – offenzívába mentek át, amikor a munkaidő rövidítését követelték. A munkaidő korlátozásának tendenciája is Angliából indult ki, és igen elhúzódó – lényegében máig tartó – folyamattá vált. Először csak a fokozottabb védelmet igénylő munkáscsoportok – a gyermekek, majd a nők – kerültek a törvényhozás látókörébe. A felnőtt férfiak munkaideje csaknem a század végéig megmaradt azon a magas szinten, amelyet a 18. század végére elért. Amikor elkezdődött a munkásszervezetek küzdelme a mun-31 Ezt a párviadalt a mindennapi történelem szintjén mutatja be (német példákon) Alf Lüdtke Eigen-Sinn: Fabrikalltag, Arbeitererfahrungen und Politik vom Kaiserreich bis in den Faschismus (Hamburg, 1993) című könyvének Arbeitsbeginn, Arbeitspausen, Arbeitsende című fejezete (85–119.).

Vasárnap délután. Vasárnapi Ujság, 1866