Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
„MINDEN HELYNEK MEGVAN A MAGA IDEJE” 87 homlításkor (szőlőbujtáskor) és ősszel, szüretkor látogatta meg hegyaljai szőlőjét. A gyermek Pulszky napirendje ugyanakkor már egyértelműen az órához igazodott: felkeléstől lefekvésig órára beosztva étkezett, tanult, sétált, játszott stb. „Hatkor költöttek fel, reggeliztem s tanultam leckémet, nyolctól tízig iskolába jártam, tizenegyig tartott a priváta [különóra], tizenkettőig hallgattam Lange szép előadásait, ebéd után tanultam a leckét, négyig ismét iskolában voltam, ötig nevelőmmel készültem a jövő nap feladataira, hat után kisétáltunk, de pontban nyolckor múlhatatlanul otthon kellett lennem a vacsoránál, mert atyám megkívánta a pontosságot”.21 Jókai Mór szintén gyermekkorában szokta meg, hogy télen-nyáron hajnali öt órakor ott kellett lennie magántanítója szobájában. (Ezt a rendszerességet befutott íróként is megtartotta.)22 A városi-polgári életformából sokat átvevő, túlnyomórészt Pesten élő Podmaniczky bárói család napjai is szigorúan az órához igazodtak már a húszas-harmincas években. Az órához kötött teendőkre hangjelzés (csengetés) figyelmeztette a háznépet, elsősorban a gyerekeket. „Reggel 8 órára az egész családnak össze kelle jönnie, a reggelit társaságban költendő el; ha bárki közülünk elkésett vagy hiányzott, azt anyánk mindannyiszor nagyon zokon vette. A tanórák idejének múltával, fél kettőkor volt az első csengetés, amikor mindenkinek ebédhez kelle átöltöznie; egy negyedóra múlva a második, s pont kettőkor a harmadik a tálalást jelezte. Ismét pontosan kelle megjelennünk s megvárni anyánkat.” Pontban hatkor volt az uzsonna, este kilenckor a vacsora, „s 10 órára jó éjt kívánva s anyánknak kezet csókolva, nyugalomra hajtotta fejét az egész család”.23 Az óraorientált időfelfogás elterjesztésének, a modern társadalmakra jellemző időfegyelem kialakításának első, széles rétegeket elérő eszköze Magyarországon (is) az iskolarendszer volt a maga katonás fegyelmével. Az iskola természetesen csak akkor tölthette be széles körben szocializációs szerepét, amikor a Ratio Educationis óta többször elrendelt tankötelezettség már nemcsak rendeletekben létezett, hanem többé-kevésbé normaként funkcionált. Ez országosan inkább csak a kiegyezés utáni évtizedekben valósult meg, tehát szélesebb körben ekkor ismerkedtek meg az emberek gyerekként az órához való alkalmazkodás kényszerével. 21 Pulszky Ferenc: Életem és korom. Budapest, 1958. I. 44., 50. 22 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Budapest, 1982. 35. 23 Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Szerk. Steiner Ágota. Budapest, 1984. 65–66.
