Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Granasztói Péter Munkaidő, szabadidő, szórakozás. A társadalmi idők átalakulása a 19. században és a 20. század első felében
GRANASZTÓI PÉTER 106 tatni, csak jelezni akarom néhány fontosabb és elsősorban magyarországi állomását, ami nélkülözhetetlen a társadalmi időfelfogások és időhasználat átalakulásának a megértéséhez. A munkaidő csökkenése ugyanakkor nem volt természetes folyamat, a szabadidőért meg kellett harcolni a munkásrétegeknek. A korszak legiparosodottabb országában, Angliában valósult meg legteljesebben a munkaidő-csökkentés és ugyanitt fogalmazódott meg először a munkaidő csökkentésének céljaként a szórakozás, a tanulás, a pihenés biztosítása a munkásság számára (Porter 1995). A szabadidő növelése két módon volt lehetséges, a napi munkaidő csökkentésével, valamint a heti szabadnap, majd pedig utolsó fázisként a fizetett – általában nyári – szabadság bevezetésével. A vizsgált időszakban elsősorban a heti egy szabadnap, a szabad vasárnap valósult meg, míg a napi munkaidő a munkáltatók felvilágosodottságától függően csökkent fokozatosan a 20. század elejéig. A nyolcórás munkaidő csak a második világháború után válhatott általánossá. A napi munkaidő csökkenése – különösen a vizsgált periódusban – még nem alakította át annyira a tömegek életének ritmusát, társadalmi idejét, mint a heti egy szabadnap, illetve a később megadott néhány, munkaszünettel járó ünnepnap.1 Az első államilag garantált szabadnapot, egy augusztusi hétfőt, a Bank Holiday-t 1870-ben vezették be Angliában. A vasárnapi munkaszünetet általában betartották, s az egyik angol nemzeti sajátosságnak tekintették. A napi munkaidő azonban még az első világháború után is kilenc óra volt. A nagy változást az 1930-as években a nyári egyhetes fizetett szabadság fokozatos bevezetése jelentette. Angliában hamar felfogták az új társadalmi idők logikáját, éppen ezért igyekeztek ezeket a lehető legjobban megszervezni, tartalommal kitölteni (ilyen volt például a vasárnapi iskolák hagyománya). Franciaországban ezzel szemben csak 1906-ban írták elő a heti egy szabadnapot, ami a leggyakrabban a vasárnap volt, míg a déli országokban, például Spanyolországban vagy Olaszországban a 20. század elején vált kötelezően szabadnappá a vasárnap. A közép- és észak-európai, elsősorban protestáns hagyományokkal rendelkező országokban viszont a 19. század második felében mindenütt törvény adta jog volt a szabad vasárnap (Corbin 1995; Porter 1995). 1 Például a vasárnapokat a pesti városligeti Vurstlit elözönlő tömeg „kifáradva egész heti fárasztó munkájában nyugtalanul, epedve várja” (Hazánk s a Külföld, 1867. június 6. 4.), vagy „kettőzött szorgalommal dolgoznak, hogy kijuthassanak a ligetbe és egy víg napot töltsenek”. Vasárnapi Ujság, 1868. június 14. 31.
