Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-26 / 21. szám
NagykApol^, I9°3. május 26 21. szám XLIV. évfolyam POLITIKAI LAP = SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL H a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: mos NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2 szám coco Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÄSSMDY i A K O S FŐiaUNKATÁRS MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP coca Egyes szám 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 12 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 10 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilíiér“ sora I K 20 fillér. <—twMM ———»•■xnmgnassexr:sma •» A nagy változás. » Ki hitte volna, hogy ide jutunk, ki merte volna azt az abszurdumot megjövendölni, hogy a tömeg lélek igy át tud alakulni, mint ahogy átalakult a háborús évek alatt ? Emlékezzünk csak vissza az 1914. év őszére s az azt követő télre, emlékezzünk a virágos vonatokon távozó katonáinkra, : milyen tüzes lelkesedéssel mentek, milyen szeretettel, meleg szívvel, nemes büszkeséggel búcsúztunk, egymással versenyeztünk az áldozatkészségben, a jótékonyko dás, adományok gyűjtése, adása körül olyan tevékenység és olyan eredmény volt elérhető és látható, hogy öröm vqlt nézni. A kis rózsaszínű tábori lapok mind megannyi ereklyéket képviseltek, az első j sebesülteket tenyerünkön hordoztuk, tejbe- mézbe szerettük volna íüröszteni, — az első hősi halál hire mélyen megrázkód tatott bennünket, harangoztattunk, gyászis- j tenitiszteleteket rendeztettünk, a legkisebb \ győzelem hire ünnep volt, egy vesztett* csata elcsüggesztett. Aztán teltek az évek egymásután, mi s napról-napra éreztük a háború csapásait, kezdtük megszokni a nélkülözést, a szükség mindennap újabb és újabb íor i mában kopogtatott ajtóinkon, csapást csapás követett itthon is, rossz termés, újabb ellenség, stb elkeserített, lassan egy kéreg képződött lelkűnkön, szivünket hülni éreztük, .életünk folyásán mindig jobban észrevehető volt az apát- hia. A lelkesedésütik megcsappant, a jótékonykodásba beleuntunk, a gondosan őrzött tábori lapokat ^ tűzbe dobtuk, hiszen soknak a tartalma is megváltozott, aztán még a színe is. Megszoktuk a sebesülteket, látni közönyösen haladtunk-el a béna hősök mellett, néni renditett meg már a halál hire sem. a győzelmeknek nem tudunk már úgy ürülni, a vesztett csata hire nem tud kétségbeejteni. — A fogságból visszaérkező polgártársunkat úgy fogadjuk, íjaintha csak a vásárról, vagy üzleti útról tért volna vissza . . . Ki hitte volna ezt még három év előtt is ? Bizony jó magunk is csak ha jól visszagondolunk, vesszük észre, hogy lelkünk megüresedett, szivünk elfásult, nem azok vagyunk, akik voltunk, ki vagyunk cserélve, meg vagyunk mérgezve. Mosolyogni szeretnénk, ha a hadikárok megtérítéséről esik szó, a háború által okozott anyagi károk milyen csekélységeknek látszanak előttünk, ha látjuk és érezzük azt a pusztítást, rombolást melyet lelkűnkben okozott ez a-még ma is folyó »Slisrcnr.: -Vf »kV. í ■ '•» s ki tudja megmondani, hogy meddig tartó háború. Istín kegyelme van velünk, hogy igazságos ügyünk tudatában megőriztük a hitünket az elébb-utóbb bekövetkező győzelmes béke iránt, A háborús események fejlődésének láttára és erőnk, önbizalmunk érzetében hiszszük, hogy kudarc és a le- gyözetés szégyene iesz ellenségeink osztályrésze, de mégis lélünk, szinte kétségbeesve tépelödQnk, hogy hova log még vezetni a lelkek mérgezése, mi lesz belőlünk, hová jutunk, ha ez igy halad tovább s az emberek igy fognak tovább és tovább átformálódni s lehánynak ragukról mindent, amivel Teremtöjük, — mint müvének koronáját — feldíszítette és megkülönböztette őket. Ez a háború legnagyobb csapása, vallás, iskola, műveltség, tudomány nehezen log ezen segíthetni, sokáig log tartani, mig a szeretet, tisztelet, gyöngédség, szivjóság, hála a szépért, jóért való lelkesedés és egyéb nemes érzelmek ismét benépesítik az emberek millióinak lelkét, mig kipusztul a fásultság, a közöny, az irigység, a gyűlölet, a kapzsiság, hálátlanság, kíméletlenség és ezernyi hasonló lelki szenny 1 Aki lelki erejének erős várában elzárkózva, — ettől a minden oldalról támadó veszedelemtől elszigetelve megtudta őrizni leikének kincses kamaráját, elmondFütbaljatszma a tó színén, A két Csai-t, apát és fiút lakásuktól sok rnértföldnyi kerületben mindenki elsőrendű labdarugóknak ismerte. Az apa épp akkortájt már negyven éve iiz.te a játékot, s bizonyára eljátszott vohia még hatvanig, ha nem ért volna rossz véget. Az történt ugyanis, hogy belefulladt a közeli nagy tó vizébe. Nyolc évvel ez eset után a fiatal Csalnak hoszszu utazást kellett tennie, melynek folyamán a nagy tavat is keresztezte. Mikor a viz színén utolérte az este, elhatározta, hogy az éj idejére lehorgonyozza a csónakját Gyönyörű lróldvilágos éjszaka volt és Csai elmerült a környék szemléletébe, mikor hirtelen különös látvány tárult szeme elé. A tó vizéből öt férfi emelkedett ki, hatalmas gyékényt hozva- magukkal, melyet kife szitetlek a viz színén. Aztán hoztak ételt tálakban és bort csészékben ezek alig lehettek rendes tálak és csészék, mert mikor összeütötték őket, nem adtak sem anyag,- sem érchangot, hanem valami furcsa, leírhatatlan fahangot. Mikor az étel már mind fel volt tálalva a gyékényen, a férfiak közül három leült enni. mig a másik kettő, egy hatalmas termetű férfi ! és egy fiú, körül hordták a tálakat. Csai nem j láthatta arcukat, annyit azonban látott, hogy j a három férfi nagyszerű öltözéket viselt, az , egyik sárgát, a másik kettő fehéret, mig mind- ] háromnak fején fekete turbán volt. A szolgák j egszerü fekete gyapjuruhát viseltek. Miközben a vacsorázó társaságot figyelte, Csainak hirtelen úgy teltszett, hogy az idősebb szolga a leghatározottabban hasonlít az ő atyjához. Nagy figyelemmel megnézte tehát arcát s nagy csalódással állapította meg, hogy az, egészen más, mint atyjáé volt. Később, mikor a három férfi már annyit evett, amennyi beléjük fért. Csai hallotta, amint az egyik igy szóit a másik kettőhöz: Rajta: Játsszunk egy futballjátezmát ! Miközben Csai azon töprengett, hogy vájjon csakugyan komolyak ezek a szándékuk, a fiú belevetette magát a vizbo eltűnt s a következő pillanatban viszszatért, kezében egy óriási labdával. A labda akkora volt, hogy a fiú alig tudta vinni. Úgy látszott, mintha tele volna higannyal s kivülről-belülről annyira csillogott, hogy Csai majd nem megvakult. A három férfi felkelt a vacsorájától s felszólította az öreg szolgát, hogy vegyen részt a játékukban A labda repült tiz-tizenöt láb magasan a levegőben, ragyogva és csillogva ; lefelé löveit, felrepült, majd végül, mikor a játék legizga- tóbb volt, odarepült, ahol tényleg a logkevés- - bé volt a helyén. Csai csónakjának kellő közepébe ! Ez több volt, mint amennyit Csai el tudott viselni, s a következő pillanatban akkorát rúgott a labdán, amekkorát csak tudott. Hanem a labda, az valami különös jószág volt. Könnyű volt, s lágy mint a rizspapir, s Csai | lába tátongó rést ütött rajta. Mindazonáltal a labda {elrepült csaknem az égig, a nyílásából sokszínű világosság áradt szerte, aztán nagy ívben üstököshöz hasonlóan lefutott, a vizet érintette, sistergeteit és kialudt. Olló ! — kiabáltak éktelen haraggal a játékosok. — Ki az a nyomorult, aki megza várni mereszti a játékunkat ? Hanem az is igaz, hogy pompásan rúgott ! szólt az öreg szolga. Egészen olyan volt, mint az én rúgásom. Ám a többi játékos csak még nagyobb haragra gerjedt mikor ezt meghallotta, s egyikük felkiáltott: Vén himpellér, hogy mersz mulatni azon, hogy elrontották a játékunkat! Vigyázz magadra, mert kaphatsz egyet a bambusfütykös- sel a kupádra! Menj csak, vidd magaddal a fiút és hozzátok ide azt az embert, különben baj leszi Mikor Csai meghallotta e szavakat s látta hogy azok ketten karddal a kezükben közelednek feléje, csepp félelmet sem érzett, hanem kézbekapta a maga kardját, s csónakja közepén készenlétben helyezkedett, Ezalatt az öreg és a fiú odaértek a csónakhoz s Csai hirtelen meglátta, hogy a maga édesapja áll előtte. Felkiáltott : Atyám, atyám! Tekints rám! A fiad vagyok, fiatal Csai. Az öreg csaknem elvesztette eszét azon való örömöbéen, hogy fiát megtalálta. Hirtelen észre sem vette, hogy a fiú óvatosan elosant és visszament a játékosokhoz. De a következő pillanatban már eszébe jutott a veszedelem, melyben forogtak, rákiáltott a fiatal Csaira, hogy rejtőzzék el. még mielőtt a három játékos csónakjába ugrik. A három ember közelebbről nézve valóban ijesztő látványt nyújtott. Arcuk fekete volt, mint a szurok, s vadul forgó szemük akkora, mint a gránátalma. Villámgyorsan nekirontotS TERNBERG . HKEDU ,-- r- ~ r ------- r - ''nn ■ «3^3 pärät^ü 1 ^Budapest, VII», Stáü&czi-ut 60, saját palota. Kitűnő hangú, szép munka . S£ 30. Hangverseny hegedű, mesés jőhangu ........ ií 60. — Vonó . . K 8.—, K 12.-, IC !5 - Rendelésnél a pénz előre beküldendő.
