Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-16 / 37. szám
L Nagykároly, 1917. szeptember 16. 37. szám. XLIII. évfolyam. POLITIKAI LAP Q7CkIiT57TíÍQÍí! ui a nnujwsTA i Oi.trUVHO/. I UOŰU i_o lunuuinminL ;lóvá a lap szellem: és anyagi részét illető közlemények küldendők : oiDO NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÁNT ANDRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PASKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS 0030 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. 6fi mi ßoidogaü! Sok szó esik, igazabban mondva szóáradat hömpölyög mostanában a szomszédos Ausztriában arról, hogy Magyar- ország nem teljesíti elég lelkiismeretesen szövetségi kötelességét, nem ad elegendő élelmiszert, gabonát, húst, zsírt, vajat, burgonyát stb, amiért aztán oda át szükség, nélkülözés kopogtat az ajtókon, mig itt nálunk az emberek bőségben élnek, sőt valósággal lakmároznak. Hogy ez a vád igaz-e vagy sem, nem a mi hivatásunk megállapítani, meg sem cáfoljuk tehát, nem is vizsgáljuk, mert hiszen ez még módunkban sem áll. Megkísérelhetnénk valami ilyesmit, hiszen megélhetésünknek egyik napról a másikra felmerülő ezer nehéz gondja-baja önként kínálkozik erre az alkalomra. A vád enyhítésére azonban legyen szabad nekünk egyik-másik észleletünket ! egyszerűen feljegyezni. Nem védekezés j céljából tesszük, inkább csak azért, hogy nekünk szolgáljon felvilágosításul és táléin majd a jobb világban tanulságul is. — Ezeket az észleleteket is csak kicsiny területünkön, a mi helységünkben böngésztük össze. Talán nem egészen Véletlen. dolog például az, hogy nálunk a tejjel-mézzel folyó Kánaánnak nevezett országban az ide vetődő idegen, ha még olyan degesz bugyelárissal jön is, sorra járhatja az összes boltokat, mészáros és hentes Lizle teltet, pékeket, nem képes egy falat ennivalót szerezni, ha megíeszül sem, ellenben kézmü áru, divatcikk, rötös portéka legalább is mégegyszer annyi üzletben kerül eladásra, mint a békés időben. Hogy pedig ezeket a bőségesen kínált haszontalan drágaságokat nem Magyarországon készítik, azt — sajnos — mindnyájan tudjuk. Hogy nem élünk levegővel, az bizonyos, de nem is étkezünk, mint talán .tettük valamikor, hanem a szó szoros értelmében csupán táplálkozunk és ehez a primitiv létfentartásnoz is a maximálások, rekvirálások és adagkiosztások ezernyi szekatúráin keresztül jutunk el, ami nekünk bizony keservesebben esik, mert mi felettébb túlnyomóan termelünk, gyermek és asszony-munkával, véres verejtékkel, keserves fáradalmak között munkáljuk meg a földet. — Tőlünk elveszik a bőven mért felesleget, nem kérőik azt sem, hogy mennyiért adjuk, mi ellenben nem vehetünk szabadon csak csipkét, galandot, pántlikát meg rongyot és az árát az eladó szabja meg. Nézzünk végig egy közönséges heti vásáron, akár mely időszakban, ha az a gazdasszony nem igyekszik már kora hajnalban talpon és lesben állni, ödöng- het ott üres kosárral már nyolez órakor, meg azután kincsekért sem kap egy kanál tejet, vagy tejfelt, de végig a mi elég hosszú vásár területünkön egymást érik a bazár árus sátrak, amelyekben az a kis haszontalan gyermek trombita is el tudná mesélni, hogy milyen hosszú a Lajta hídja. Újabban pedig még hétköznapokon is telik 3—4 ponyványra való. A legtanulságosabb kép azonban az elmúlt héten tartott és legforgalmasabb országos vásárunkon tárult az érdeklődő szemei elé. Szép, csillogó, villogó kép volt, de annál kevesebb gyönyörűsége telt benne a korgó gyomornak. — Ezen a látogatott vásári napon ugyan is az éhes ember semmi kincsért nem tudott volna egy falat kenyérhez jutni, a kenyérmagvakról nem is szólva, hiszen az e fajta portéka évek óta le van tiltva a piacról. Egy véka kolompért, vagy egy vékányi paszulyt, borsót vagy lencsét Össze nem lehetet volna vásárolni a Rothschildok milliárdjain sem, ellenben csak felületes összeszámlálás utján is huszonöt sátorban és szinte ugyanannyi ponyván árultak üveg és porcellán csecse-becscket, nippe- ket, hamisított ékszereket, csillogó brossokat, gyöngyöket, virágvázákat, azután pántlikát, csipkét, szallagot, galandot és más olyan portékát, melyből egy íikare- nyi sem készült ebben az országban, hanem Ausztria és különösen Csehország fejlett s ma is békén boldoguló iparáról tanúskodik. így állunk mi a Kanaán földjén, ez a mi irigylésre méltó állapotunk, azonkívül hogy a" Karszt szikláin mi szedünk le minden babért, Albániában csak mi esz- szük meg a drága ]ó narancsot, fügét stb., az erdélyi Kárpátok magaslati üdülő helyein mi üdültünk a forró nyáron át, szóval mindenütt kiváltságokat élveztünk, valóban lelkiismeretesebben is teljesíthetnék a szövetségi kötelességeket. Na de hát Isten, ember előtt megígérjük, hogy háború után másként lesz. Felhívás I A háború ridegen sújtó keze nem egy kenyérkereső apát, fiút és fitestvért szakított el már öve,tol s a kenyérkereső elvesztése számtalan családnál teremtett elviselhetetlen keserű szükséget. Ennek enyhítésére hivatali elődöm megalakította a „Hadbavonultak Családjait Segélyező Központi Bizottság“ ot s felhívást intézett a vármegye .tözönségé- hez, hogy a mélyen sújtott szűkölködő családok segélyezesere nyújtson anyagi támogatást, s mindenki erejéhez képest adakozzék. Ókori katonaorvosok. Műtétek Kr. e. 1184-ben. Egy kis füzet jelent meg a legrégibb katonaorvosokról. A mai háború a katonaorvost nagyon időszerűvé tette. Minden vonalon ők nyerték meg a háborút, kik a legrettenefesebb ellenséggel hadakoztak, azzal, melyet nem is lehet látni, a baktériumokkal. Nincs járvány sehol a világon. Szinte hihetetlen hogy a példátlan öldöklés után egy forró nyár kellősközepén ily nyugodtan írhatjuk le azt a megáilapitásl, de hogy e szomorú három év alatt nem faltak fel bennünket a betegség csirái, a hadrakelt seregeket és a polgári lakosságot egyformán az a katonaorvosok érdeme. E modern hősök őseit keresi dr. Perjesz Ignác, közkórházi orvos finom és esseay-jében s megtalálja őket a trójai háborúban. A trójai háború a maihoz képest afféle kis csatepaté volt, melyről Hőter bizonyára azt jelentené „Semmi nevezetes esemény nem történt.“ De az akkori haditudó- sitó egy Homérosz nevezetű görög népfőlkelö aki vak volt és igy minden hadiszolgálatra alkalmatan, feljegyezte az ókori csatározásokat választékos versekben, melyekben nem egy helyütt az orvosokról, az első katonaorvosokról is megemlékezik. Természetesen az akkori katonaorvosok és a maiak közt annyi a különbség, mint a dárda és a gépfegyver, az ókori hős és a mai hős között ki aszfaltos, vizvezetékes, villannyal kivilágított fedezékben küzd. Az orvos munkáját azonban még a misztikus emberek sem nélkülözhették. Adatok vannak itt, izgató adatok, melye- i két a költeményzengő verseiből ki kell emelni és ki kell fordítanunk a mai hadinyelvre. Mint az ógörög époszból kiderül, már akkor műtéteteket végeztek az orvosok, kihúzták a nyílvesszőt, ha pedig nem jött, akkor az orvos kissé tágította a sebet, egy olyan nagy lyukat túrt, hogy az ellenséges fegyvert kényelmesen kiemelhesse. Vájjon a görög hős orditott-e azalatt vagy sem, azt nem jegyezte fel a költő. Volt segélyhely is a hajókon, a könnyebb sebe- l sebesültek lábukon mentek ide, a súlyosabbakat pedig szekereken szállították. Akiit műtétet kellett végezni, azt a sátorban — a mai tábori kórházban — ökörbőrre fektették, mely műtő-asztalként szerepelt. Meg kell állapítanunk a kis füzet alapján, hogy az ókori orvosok nem finnyáskodtak. Sokszor szájukkal szoplák ki a a sebet, ami nem igen antipesz- tikus módszer, de a fertőzésekről nem számolt be a krónikairó. A betegség okozója : Apolló, aki különben — kényelmes munkafelosztás — az egészség istene is. Az akkori orvosoknak tehát köny- nyü a diagnózis megállapítása. Mindig a betegség és egészség egyesitett istene volt a ludas. Az egészségügyi főnök : Asölepios, akinek képét a vidéki patikák cégérére festik. Később a görög nép istennek tisztelte. Ez olyan kitüntetés, mikor a mai orvost az akadémia a tagjává választja. Ha a modernek arról panaszkodnak, hogy az orvosi gyakorlatban uralkodik a nepotizmus nincs igazuk. Családi mesterség volt már az ókorban is. A legelső orvos két fia is orvos volt. Még pedig a legkiválóbb. Mechaon a sebész, Popali- ros a belgyógyász. Ezeket a jeles és nagyszerű tudorokat, főkép a fejedelmi vezérek, a magas- ranguak hivatják magukhoz, ők az ókori Herz Manók és Korányi Sándorok. Kisebb doktor- kák : Jason, Peleus, Aristeus, a közemberek kezelői. Hamoresnak nagy véleménye volt az orvosokról „egy orvos vetekedhet száz daliával, irja az Illiász tizenegyedik énekében. Any- nyira élt már akkor az orvosok varázsa, hogy Achilles is belekontárkodott a gyönyörű mesterségbe és üres óráiban mikor nem ölt „első segélyt nyújtott“. Nem jegyezte fel a tanulmány kitűnő Írója, hogy a hires, nevezetes hős eg.yidőben jóbarátjával, hosszasabban elvonult a harcok viharától, szóval —- egészen modern nyelven — „meglógott". A tanulmányt kimutatás egészíti ki, egy statisztika mely az Iliiász alapján készült, ! Eszerint a véres trójai bábomban — legendás i kis szám — 147 sebesülés történt, melynek legendás nagy szám — 77 6 százaléka halállal végződött. A sebek közül legveszélyesebbek azok, melyeket dárda okozott. Minden fejseb halálos, a nyaksebeknek 84'25 százaléka, törzssebeknek 84'8 százaléka, a végtagsebebeknek pedig csak 14V3 százaléka. Íme egy veszteségi lista Krisztus születése előtt való 1184. évből . . .
