Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-28 / 4. szám
Magykároly, 1917. január 28, 4. szám XLIII. évfolyam POLITIKAI L AP S7€HKlSi.fŐCÉG ÉS KIADÓHIVATAL Tcvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Te'efon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÁRT ANDRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FŐMUNKATÁRS ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A hazaárulók. Valósággal unja már az ember, any- nyiszor hallotta és olvasta, hogy a háború sikere a fegyvereken kívül az élelmi és közszükségleti cikkek helyes elosztásától és az azokkal való okszerű takarékoskodástól függ. Azt is tudjuk nagyon jól, hogy amelyik katona a részére kiadott parancsot hanyagul, vagy éppen nem teljesíti, kurtán furcsán elbánnak vele, ha pedig a reá bízott dolognak az ellenkezőjét teszi, na akkor arra a szerencsétlenre nézve menten vége a háborúnak. Bezzeg az élelmi és a szorosan vett közszükségleti cikkekkel folytatott üzérkedésekben bűnösöknek talált egyénekkel dehogy is megy ilyen szigorúan a dolog; nyomozás, vizsgálat és tárgyalásoknak se vége, se hossza, a kupeckedés jól jövedelmez, százakat, ezreket, sőt milliókat hajt a konyhára, az a kis pénzbírság, az a nehány napi elzárás megéri a pénzt, még elrettentő példának sem alkalmas, újabb téren, más formában, a tapasztalat értékesítésével ismét folytatja, tízszer, hússzor sikerül, mig egyszer rajtaveszt, a pénznek nincs szaga", sőt telik múlik az idő, felejtenek az emberek, a pénzt szerzett egyénből gazdag ember lesz, köztisztelet dukál neki, nemcsak de a közgazdaság terén szerzett érdem még elismerést is vált ki, csak egy kicsit utána kell járni és érteni a módját. Igen, ismerünk már ilyen érdemeket. Már az bizonyos, hogy a mi polgári igazságszolgáltatásunk túl modern az ilyen pénzszerző alakokra nézve, a mi büntető törvénykönyvünk megalkotói nem tudtak talán elgondolni sem ilyen céhbeli bűnösöket, akik a büntetések árán szerzik el a mások vagyonát, sőt a háborús időkre alkotott különös intézkedések is csak netalán megtévelyedettek számára készült a humanizmusra különös figyelemmel. Aztán ime mi történik ? mig százak- ezrek becsületes felfogással igyekeznek úgy élni, ahogy kell, iparkodnak, nélkülöznek, szükséget szenvednek, sőt koplalnak, rongyoskodnak, addig mások ellopják, eldugják azt, amit ezek maguktól, szájuktól nélkülözés és szenvedés árán egy nemes célzattal megvonni kényszerültek. Hallottunk már ládában olajat, hordóban búzát, szenes zsákokban lisztet, állati bőrökben, szénában cukrot szállítani, a napokban milliókra menő áru ment hajón Bécsbe, hogy itt drágább legyen s nehány ember sok pénzt, közgazdasági érdemeket szerezzen. Elviszik a zsírt, ruhát, cipőtalpat, lisztet, olajat, búzát, tengerit, cukrot stb. dugva, megtévesztő burkolatban, hamis jelzéssel, hamis szállító levéllel Ausztriába, Fiúméba, Bukovinába, Galíciába itthon pedig csodálkozunk, hová lett az áru. Aztán ne tessék mentségül felhozni ezeknek a mákvirágoknak, hogy hát szövetségesnek adták, nem ment idegennek, sem az ellenségnek. Nem, ez nem lehet mentsége ennek a fajzatnak, becsülete, lelkiismerete, vagy lelkiüdvössége mellett egész takarosán adta volna azt az angolnak, vagy a muszkának is, pláne, ha igy jobban jövedelmezett volna az üzlet. Szegény baka, ha a harctéren fáradalmaktól elcsigázva, a hidegtől megdermedve elalszik a poszton, úgy főbelövik, hogy alig veszi észre. Ez a sok síkon futó gazember pedig leüli az egy-két hetet-hónapot, becsülete eddig sem volt, ezután sem sok szüksége van reá s legfeljebb a tömlöcben gyü- mölcsözetlen eltöltött időt sajnálja s kiszabadulván igyekszik is helyre pótolni a mulasztást. Egyik nap — mint a másik tele vannak a lapok raffináltabbnál-raffináltabb ilyen csalás lopásokkal s hogy az ember nem dobja el undorral a lapot, csak azért van, mert már valóban szórakoztató az újabban és újabban kieszelt körmönfontság. Bosszantóvá csak akkor kezd válni a dolog, mikor a száz, vagy talán ezer közül egy rajtaveszt a dolgon, hurokra kerül és a mi humánus, modern jóravaló törvényeink derék interpretátorai és végrehajtói kezére kerül, akik lelkűk mélyén meg vannak ugyan győződve, hogy méltó büntetés csak az azonnali akasztóía volna, de kénytelenek ragaszkodni a törvényes intézkedésekhez. Nem régiben olvashattuk, hogy Németországban, Köln városában egy 35 év óta fennálló cipőüzlet tulajdonosát, aki több német fejedelemnek udvari szállítója volt, egyetlen pár cipőnek a makszimált- nál magasabb áron való eladása miatt 10 évi elzárásra és iparjogának elvesztésére Ítéltek. Vagy egy másik városban burgonyának tiltott szállításáért egy polgárt öt Én is voltam a koronázáson. Ezerkilencszáztizenhat december huszonkilenc. Esteli nyolc óra. A Nyugati üvegcsarnokából kocogok kifelé. Nózeic jobbra, nézek balra, hátulról tolnak, oldalról taszítanak, de oda se most neki 1 Hiszen egyszer esik ötven évben koronázás . . Meg kell adni, jól fest a várótermek fölé akgatott, pirosfehérzöld lobogókkal telis - tele tűzdelt zöldfüzér-erdő. Itt fogadták tegnapelőtt a királyt s innen fog holnap este ismét vonatra szállni. A kapuőrző katona megállít. — Ouruk ! — aszongya. — Katonák arra 1 Még csak az hiányzik, hogy megvárjam, mig menetlevelemet katonáék lepecsételik. Hisz addig rég véget ér az egész koronázás. Öt másodperc múlva már csak „kilógtam“ a kapun. Hogy hogy ? Katonadolog. A szitáló esó dacára a Teréz-köruton süketítő sürgés-forgás. Csak lopva pislantha- tok az utca díszítésére, mert minden pillanatban elütéssel fenyeget valami ördög motollája, villanyos, autó, konflis s a legveszedelmesebb jármű : a rohanva sétáló pesti. A bevonulás egész útvonala — ameny- nyire az esti világítás látnom engedi — pazarul van zászlókkal, füzérekkel, nemzetiszin drapériával, itt-olt lampionokkal díszítve. A kirakatokban a királyi pár mellszobra vagy képe — lehetetlen torzításokban. Másutt a korona mása van kitéve a jogar és az aranyalmával. Az Est kiadóhivalala csupa fény, csupa szin. Szemben a Royal-Orfeum ormán minden percben kigyulnak a lámpák : éljen a király. Elnézném reggelig is, azaz csak elnézhetném, ha Budapesten elég rendőr volna. Nem tréfa. Tudniillik a Boda, a főkapitány átirt a katonai parancsnoksághoz, hogy aszongya kevés a rendőr, éppen csak hogy a civilekre vigyázhatnak, hát a katonákra vagy vigyázzon maga a katonaság, vagy ne eresszék ki őket este az utcára Éppen csak az kell, hogy ilyenre még felkérjék a generálisokat, mikor azt maguk is örömest teszik. Másnap már parancsba is jött: katona 9 órán túl kinn nem lehet, kimaradási engedélyt pedig senki többé nem kaphat. Egész századok mentek járőrbe ennek ellenőrzésére, bekerítenek egy-egy egész városrészt s amelyik férfinál nincs az alkalmatlansági vöröscédula, azt civil nem civil, ezerszámra kisérik be a Tattersall lóistállóiba. Csak ott igazolhatják magukat a térparancsnokság tisztjei előtt. Kilenc óra lett s mivel egyáltalán nincs szándékomban a Tattersall „nyüzsgöne“-eivel barátságra lépni, igyekeznem kell egy-kettőre fedél alá jutni. Pedig legalább a kivilágított királyi palotát szerettem volna a pesti partról megnézni, ha egyebet már nem láthatok. Mert hát, elfelejtettem megmondani, magát a koronázást csak az fogja láthatni, akinek egy nappal ezelőtt kiállított, névre szóló fényképes igazolványa van, tudom is ón hányféle anyakönyvi és egyébb kivonatokkal. Szép kilátások 1 Legalább fél millió ember van, aki most mind látni akarná a koronái a király fején és ebből 11 mondd tizenegyezren férnek csak el az útvonalon, ezek közül legalább hétezer hivatalos résztvevő, a többi négyezer pedig már napok éta Budára költözött s egy helyet ott megszállva, azóta ott tarisznyából esznek, hogy még evés időre se mozduljanak el helyükről. Én hát nyugodtan lefeküdtem, a hajnali ünnepségkezdő ágyulövésekre — szégyen ide, szégyen oda — baloldalamra fordultam és reggel kilencre akkora ünnepélyességgel, mintha a koronázó menetet várnám, álltam meg a Koronaherceg-utcai főposta előtt. Ki tetszett találni: tényleg koronázási bélyegzők irányában jöttem ide. Egy hordár már nagyban kiabálja: négy darab két korona. Megnézem a bélyeget, (Abesszíniában is szégyelnének ilyen torzképeket a világra hozni) és lemosolygom a jó embert, hogy reméli, hogy egyet is elad, hiszen két lépésre tőle benn a postán 10 fillérért kapni. Benyitok. Ujjé 1 ki maradt otthon Pes- t:m, hisz tán mind itt vannak. Várok, várok,
