Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-28 / 4. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY

évi elzárással, árujának elkobzásával és 5000 márka pénzbírsággal sújtottak. — A német igazságszolgáltatásra ez soha sem fog azért szégyent hozni, de a gazemberek sem merészkednek ott olyan cudarul kacérkodni a büntető igazságszolgáltatás formáival, mint ahogy nálunk már nagyon is belejöttek.

Nem csalás, lopás, árdrágítás, áruhal- mozás és más ilyen szelíd elnevezésű bünfajták ezek, hanem nevezzük nevén a gyermeket, háború van, életünkre törnek minden oldalról, tehát hazaárulás legyen ennek a neve és legyen méltó ehhez a büntetése.

Ez aztán elégtétele lesz a becsületes polgárnak, aki tűri a rekvirálást éhséggel, aki szenvedi a hideget rongyosan, két napig ácsorog egy 25 dekás cukorjegyért és 3 koronát fizet egy liter petróleumért az uzsorára áruló éjjeli boltosnak.

hadiárvák az ipari pályákon.

Alig van a háború által fölvetett korszakos problémák sorában olyan lontos, amilyen a hadiárvák ellátása és alig van ennek a nehéz kérdésnek megoldását kereső javaslatok között, amely olyan gyorsan és mélyen lopta be magát az emberek agyába és szivébe, mint az Ullmann Adolf által ajánlott rendszer, amelynek lényegét több ízben ismertettük. Ennek okát könnyű megtalálni. Ha a megoldás humánus alapon áll és gyakorlati közgazdasági eredményt jelent, akkor a lehető legkedvezőbb. Ha a karitativ elem mellé még a józan szociális és gazdasági poli tika is odaszegődik, akkor célszerűbb rendszert még kitalálni sem lehet. Annál kevésbbé alkalmazni, mert hiszen a hadiárváknak nagyobb üzemek oldalán produktiv munkára való nevelése társadalmi tényezők bevonása mellett olyan munkaerőknek igénybevételét is lehetővé teszi, amelyek tisztán állami, vagy hatósági árvanevelés mellett parlagon hevernének. Ha már most elméletben adva van a megoldás tormája, célszerűnek látszik annak a keresése is, hogy az életben hogyan fog a gondolat megvalósulása alakulni. Helyesnek látszik a követendő ut kijelölése, a részletíeladatok megállapítása, a szerepek kiosztása és a vizsgálódás abban a tekintetben, hogy a háború befejezését követő

15—20 év múlva mi lesz, mi legyen folyta tatása a reánk váró munkának ?

Természetes, hogy amennyiben ez módunkban áll, értékesíteni kell a rendelkezésünkre álló adatokat és azokat a tanulságokat, amely eddig Magyarországon az árvaellátás és az uj ipari generációk nevelése terén ehhez a kutatáshoz kínálkoznak.

Mert a kívánt sikert csak olyan rendszertől várhatjuk, amely számba veszi az Ullmann-léle programúiban foglalt és kom binált kéttéle teendőnek, nevezetesen az árvanevelésnek és az iparosképzésnek feltételeit.

A programm ez: vállaljanak a nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek nagyobb számú árvákat nevelésre és képezzék ki azokat a gyakorlati életpályákra.

Már most kérdés, nem volna e célszerű egy minimális korhatárt szabni és kimondani, hogy az elemi iskola elvégzéséig az árvákat árvaház vagy családi nevelésbe kell beutalni? Vagy kivánatos-e, hogy ez, vagy az az üzem a bizonyos egyenlő korú árvák egy-egy csoportját befogadó árvatelep létesítésére rendezkedjék be ?

Hiszen könnyen érthető, hogy a nagyobb uradalmak mellett könnyen lehet 20—30 iskolaköteles korába lépő árva eltartására és nevelésere berendezkedni, habár az iskoláztatás itt sem lehet olyan jó, mint a nagyobb városokban. De már ipartelepek oldalán nehezebb a serdület- len korban levő árvákról való gondoskodás. Ezért helyesebbnek látszik a szerepeknek az árvák kora szerint való osztályozása és annak kimondása, hogy a 6 éven alul levő, a 6-10 és 10—14 éves korban levő árvák részére más és más állami és társadalmi közreműködés vétes sék igénybe.

Az első teendő az ellátásra szoruló árvaanyagnak megállapítás, a második a közremunkálásra hajlandó társadalmi készségnek (úgy az anyagiakban, mint az aktiv munkavállalásban) kataszterbe foglalása, végül a harmadik, a szerepek kijelölése és az intézmények megtervezése.

Emellett mindvégig szem előtt tartandó az akciónak az a szerencsés és gondviselésszerü kettős vonása, hogy nemes emberi cselekedetről van szó, amelynek véghezvitele az ország gazdasági regenerálásának ügyét kívánja szolgálni.

Mert mind a kettőnek vannak következményei és feltételei, amelyeket okvetlenül figyelembe kell venni. Az élethivatás j megalapozása például más szempontok i szerint igazodik a mezőgazdasági kiképzésnél, mint az iparinál. Emitt más iskolaforma lesz kívánatos, mint otthon. Az egyiknél olyan anyagi vagy érkölcsi erö:

forrásokat lehet igénybe venni, amelyek amott nem válnának be.

A helyes szervezés titka a sikernek ebben a nagyfontosságu kérdésben is.

Dr. Dóczi Sámuel.

Nagysierüen b*v&U a harctéren küldőknél és ált.»lAb*n mind »akinél mlmt legjobV

fájdaijmcsiiíajiitó bedörzsöl*»

aibghlU*«, rbaoEu, kcnretény, lafinna*», Mnk-, B*ll- M hátfi)á* Mb. cMUitbaa

Di &toktw-«t»

Horgony-LieinteiiL zz

Herggíiy-Pain-E.xpelSer pou«».

üw«j« k -•«, ri#i r-.

£ Mh*M *yíeyiMrUr»kbaB ti ff kfarttleáll m .,Ar»ny oroazlAnbwr4 cíbumU

Dr. Rí an tér-féle gyógynz«r.árb»ftl 4 H j

Pr&g* I, Klisabetóstr. 5.

4«p«ttfcéntl szétküldés.

Hírek.

— Személyi hir. Csaba Adorján, tőispán hivatalos ügyben kedden reggel a fővárosba utazott, honnan ma érkezik haza.

— Penztarvizsgálat A városi hatóság és a rendörkapitányi hivatal kezelése alatt álló pénztár bizottságilag megvizsgáltatott

! és rendben találtatott

— Pálcás ur. A koronázás alkalmával Dr. Adorján László m. kir. honvédelmi miniszteri fogalmazó, városunk fia is a pálcás urak egyike teendőjét végezte.

— Fiatalkorúak bírája. Az igazságügyminiszter Balázs János szatmári kir. törvényszáki birót 3 évi időtartamra a szatmári kir. törvényszék területére a fiatalkorúak birájává kinevezte.

— A hadiái vaház alapja a kamatokkal együtt 8414 K 12 f, mely összeg a helybeli Takarékpénztár-Egyesületnél 28. könyvszám alatt van gyümölcsözőleg elhelyezve. A Vöröskereszt helybeli liókja elnöksége meg fogja kérni a helybeli pénzintézeteket, hagy zár mérlegük tárgyalása alkalmával a jótékony célokra szánt összegekben a hadiárvaház alapját is részesítsék.

— Pályázat. Szatmárvármegye nagy károlyi járásában,, Csanálos községben megüresedett aljegyzői állásra február 25-én lejáró pályázat van hirdetve. Választási határnap február 26.

— A városok részére 1917. évre 3 millió korona rendőrségi államsegoly kiutalványozása. A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII. t.-c. 1. §. értelmében a városi rendé mikor mindig vagy kétezren tolonganak előttem, kibújok a sorból, á, veszek egy párat a hordártól és megyek át Budára. Jó vicc ! Hol van már a hordár, tán őt is darabokra szedték bélyegeivel együtt.

De már csak bélyeg nélkül nem kerülök haza 1 Átmegyek a Rökk-Szilárd fiókpostához, tényleg itt csak kevesen vannak. Beállók a sorba és várok, várok, várok. Végre sorra kerülünk, akkor kiáll egy rendőr s bejelenti, hogy az utolsó szál bélyeg is elfogyott és kéretik a közönség oszlásnak indulni. Nem eljeneztük meg. De mit van mit tenni. A remények és az emberek szétoszlanak. Bélyeg nincs, de 11 óra, az van. Az Újságnál már az egész koronázás leírása ki van függesztve elolvassuk. Aztán megindulok Buda felé. özembe jó csomó ember „Honnan ?“ „Buda felől.“ „Tan a koronázásról ?“ „Nem éppen. Csak a íánchidig voltunk, de ott egy lelket sem engednek át.“ Mit tehetek, hátraarcot csinálok és mérgemben vendéglátó házigazdám összes elemózsia készletét megebédelem.

De most már aztán tényleg gyerünk valamit látni. A Lánchíd előtt a népek milliói, maga a hid gyönyörűen felgallyazva, lobogózva, két díszkapuval melyeken K és Z betűk ékeskedtek. Éppen jönnek a koronázásról. Pár percnyi könyökviadal s megvetem lábam az első állásban.

Hintó autót, autó hintót követ, jönnek mind a Várból. De micsoda pompa, micsoda eleven gyermekmese éz az elvonulás. Sötétkék, évszázados, családi diszbatárok, a bakkon és hátul kót-két kipuderezett parókáju majomképíi lakáj, a hintó vagy autó üvegje mögött a legragyogóbb szinü női és férfi diszmagyarok káprázatos ékszerekkel.

És jönnek még folyton, egyre jönnek. | Közben megjelenik Az Est koronázási, szá- j ma. Kiolvasom, még mindig jönnek. Átfura- kodom a Lánchídon Budára (egy pár fenyő gályát tépek én is emlékül), az Alagút s az Álbrecht-ut fel végig tömve-tömve emberekkel. Minden percben uj meg moraj hullámzik szájról-szájra. Burrian . . . Krobatin . . . Darányi . . . éljen Szmrecsányi . . . Horning püspök . . . Czernin ... — látta ?

Czernin volt . . .

Amint a Várba felfelé törekszem. A megyei küldöttségek, mindegyik saját zászlójukkal, némelyik rudján csak egy fakult foszlány leng, tépetten lyukasan, török-kuruc harcok emlékei.

Végre felérek a. Vár tövébe. Jó halyre házasodtam. Egy szakasz huszár rajvonalt formálva szőrit vissza mindenkit, kinek bemenő szándékai volnának. Nagyobb tréfa kedvéért a vitézkedő.őrmester még a szuronyokat is feltüzette. Ki is fakad egy derék öreg magyar mögöttem : a Bácskából jövök egyenest ide és igy bánnak velünk. Hát hol a nép?

igaz, bátyám, hol a nép ? egész nap ez forrongott bennem is. Megfordulok és otthagyom a zártkörű mulatságot. Kóborlók Pesten, a koronázásra jöttem fel és most legfeljebb a „Jobb mint otthon“ büffé vagy a „Tisza“ kávéház megnyitásáról tudnék beszámolni.

Hatkor kiállók sokezredmagammai az Andrássy-utra, hogy legalább elmenetelekor láthassam a királyt azaz a kocsiját. A szitáló esőben megint várunk, várunk, egyszer csak mondják, hogy a király már rég elhajtatott a Lipót-köruton át.

Most már aztán igazán gyerünk Fel a vonatra.

Megveszem a friss esti lapokat és olvasom a megható koronázási riportokat. „Egész idő alatt Budapest összes harangjai zugtak- bugtak. . . . “

Zugtak-bugtak ? Én bizony a villanyosok meg a konflisok zugás-bugásánál egyebet — Bratianu legyek, ha nem igaz — nem hallottam.

De : én is voltam a koronázáson.

K, l