Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-21 / 11. szám (12. szám)

SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY. kegedün. Alkalmi költeményeket szavaltak Eles Matild, Kiss Olga, Tóth Jolán és La­dán Erzsiké. A Dalegyesület a Szózat el- éneklésével zárta be az ünnepélyt A tiszta jövedelem a Vöröskeresztet illeti. — A m. kir. áll. el. iskola is kedvesen megható s igazán szivet, lelket nemesitő iskolai ünne pélyt tartott március 15 én. Alkalmi felol­vasást tartott Nagy Sándor áll. tanító. A tanulók összhangzatos, sikerült éneklése Tirkanits Józset áll. tanító ügybuzgalmát dicséri. Az ünnepély betejezése előtt Lu- kovits Endre intézett a gyermekekhez szív -, reható beszédet, hogy hasznos polgárai legyenek a hazának. — Lelkesedéssel ál­dozott a főgimn. ifjúsága a márciusi esz­méknek. Ünnepét a színházban tartotta és a tiszta bevételt a Vöröskereszt javára fordította. A magyar himnusz hangja után a zenekar Erkel Ferenc Hunyadi László operájának Hattyúdalát adta elő. Csaba László II. o. t. szavalatát bátor fellépés és kellemes ellőadás jellemezte. A ■ »Wacht am Rhein« t, az énekkar német szöveggel zenekiséret mellett énekelte elés a közön­ség állva hallgatta meg. Braneczky Józset ünnepi beszédjében a sajtószabadságról szólt. Bánk-bán operából vett »Bordal és Ima* sikeres előadását szűnni nem akaró tapssal honorálta a közönség úgy, hogy a zenekar ráadásul egy indulót játszott. Ezu tán egy zeneköltemény következett, ame­lyet az ének- és zenekar szintén nagy precizitással adott elő. Kovács József VII o. t. szavalatát nagy gyakorlottság jellemzi. Utolsó szám Pakots Józset Hős diákok c. szinjátéka volt. A szereplők egytől-egyig helyt álltak. — Levél a szibériai hadifogságból. Kál­mán Dávid hadbavonult kereskedőnk fe­lesége négy hónapja elveszettnek hitt öccsétől a napokban a következő német levelet kapta: Irkutzk (Szibéria) 1914. XI. 31. Kedves nővérem. Értesitlek, hogy azért nem írhattam idáig, mert okt. 29-én fogoly lettem s most Szibériában vagyok; 21 na­pig vasúton utaztam s 180 kilométert ide gyalog. Sambor mellett estem fogságba s kérlek, mondd meg ismerőseimnek és apámnak meg barátaimnak, hogy élek és egészséges vagyok, fogoly vagyok és re­mélem, hogy mire levelem megkapják, mindenütt béke lesz és Isten segítségével én is hazamehetek. De ha nem, akkor kérlek válaszolj rögtön, de csak németül magyarul nincs megengedve. Hogy hol vagyok, arról nem szabad sokat írnom, majd ha egyszer otthon leszek, mindent elmesélek. Most üdvözlöm és csókolom összes barátaimat, ismerőseimet, apámat téged és a sógort Katz Józsefet. Címem: Harad Irkuch, Zairhucki vojenni Soradok 4. tói roty Vojennap lennomu Rusland: Katz József. Utóirat: Hacsak lehet, küldj 20 koronát, mert még dohányra sincs egy fillérem sem. — Ugyancsak szibériai fog­ságból érkezett levél Stieber Antal ér girolti gazdatiszt, tartalékos tiszthelyet­testől, hogy egészségesjói van, de egyéb ről nem szabad írnia. — Szőlőmoly Az utóbbi években a szőlömoly valóságos réme a szőlősgazdák­nak, de nem is csoda, mert ahol nagyobb mérvben elszaporodik, képes az egész ter­mést tönkretenni. Sok mindenféle szert ajánlanak ugyan a szőlőmoly kukaca el­len, de egyikkel sem lehet azt kipusztitani, és dacára a költséges védekezésnek, foly­vást szaporodik és terjed. A szőlőmoly irtásának egvetlen okszerű és sikeres módja van, az', amellyel tavasszal az egész évi ivadékot könnyen ki lehet pusztítani. Ezt az eljárást, a múlt évi újabb tapasz­talatokkal együtt, a Szölöszeti és Borá­szati Lap 1915. évi Naptára közli, melyet 1 K előzetes beküldése után bérmentve megküld Mauer János szerkesztő, Kecs­kemét. — A vagyontalan árvák érdekében. A vm. árvaszéki elnök által a harctéren eleset­tek, sebesülés folytán elhaltak vagy eltűn­tek után hátramaradó vármegyei illető­ségű teljesen vagyontalan árva gyerme­kek tartása és gondozása érdekében meg­indított akció eddigi eredménye szerint Pásztory Árkád már 20 segélyre szoruló gyermek gondozását eszközli. Ezenkívül ilyen árvák tartására vállalkoztak: Berger Ármin, Mándv Géza, Kölcsey Béla, id. Tőtös János, Nagy Zsigmond, Papudza Sándor, Bócsai Ferenc. Az ilyen árvák gondozási költségeire létesíteni szándékolt alapra pedig a következő szeretet adomá­nyok folytak be. Pásztory Árkád 200 K, Avasujváros községből 14 K, Krasznabél fékről 37 K, Csanálos községből 74 K 20 í, Mezöfény községtől 78 K 15 f. Érkörtvá lyesről 20 K, Érkörtvélyesi Olvasó körtől 15 K, Vitka községtől 24 K 40 í, Erdődről 19 K 50 t, Avastelsöfaiuból 6 K 10 í. Ez utón is felkérjük a községi és körjegyzők, valamint a nemesszivü emberbarátok fi­gyelmét a hazafias cél támogatására. — A 19, 20 és 24 evesek bevonulási sdaje A honvédelmi miniszter egy legutóbbi rendeletével úgy intézkedett, hogy a 19, 2;ő és 24 éves szolgálatra alkalmasnak talált népfelkelők közül azoknak, kiknek önkén­tességi joguk van, t. évi április 15-én be kell vonulniok Tehát csak azoknak, akik önkéntességi joggal bírnak, míg azok, kik önkéntességi joggal nem bírnak, csak egy még ezután meghatározandó napon fognak bevonulni — A katonák szabadságolása A hadveze- tóség a kormányokkal egyetértve egy korábbi rendelettel intézkedett arról, hogy a sürgős tavaszi szőlő és mezei munkákra katonákat fog két heti időre szabadsá­golni. E szerint a rendelet szerint a re­ánk nézve illetékes nagyszebeni hadtest­parancsnokság területére ez a szabadsá­golás eredet: megállapodás szerint már­cius 20-án vette volna kezdetét, a kitoló­dott téli időjárás tolytán ez a határidő is megváltozott, illetve e'halasztották s egy újabb határidőt fog a kormány kitűzni, melyről később fogja a törvényhatóságo­kat értesíteni. — Árvíz. A nagy hó és sok eső már­cius közepén árvizet jelent. így történt most is. Természetesnek kellett tartsuk, hogy az a roppant hótömeg, mely egy egész héten át gyűlt földeinken káros nyom nélkül el nem mehet, s bái az olva­dás nem volt nagyon rohamos, már 15 én minden laposabb helyen meggyűlt a viz. F. hó 16-án pedig a föszolgabirósághoz hivatalosan is megjött a hir, hogy a Kraszna kilépett medréből s árvíz veszedelemmel fenyegeti a parti községeket. Különösen nagy a veszedelem Kisderzsidán és Alsó- szopron, de Felsöszopor, Ujnémet és Ákos községekben is nagy területek állanak víz alatt. — Pár évvel ezelőtt már nemcsak beszélni hallottunk a Kraszna szabályozá­sáról, hanem olvastunk megkezdett elő­munkálatokról is, dehát talán az előmun­kálatokat végző szakközegeket is elvitte az árvíz. A kedvezményes motoroetuin kíszolgál- ! tatás beszüntetése. A motorbenzin hiánya i arra késztette a kereskedelemügyi m. kir. I minisztert, hogy ez év elején a háború | betejeztéig, illetőleg további intézkedésig ' azt az egyezményt, amely a kísiparosok- ] nak szükséges benzinnek kedvezményes j áron való kiszolgáltatása tekintetében a I hazai kőolaj finomító gyárakkal köttetett, a ; jelenlegi rendkívüli viszonyok tolytán ide | igienesen felfüggessze. Miután a hazai I petroleumfinomitő gyárak benzinkészletei j a hadsereg részére lefoglaltattak és a | gyárak benzint külföldről kénytelenek ; szerezni, a kisiparosok a benzinért a ren- ) des piaci árakat tartoznak fizetni. — Háborús gazdasági törvények és rende- ! leiek cim alatt a Magyar Vámpolitikai ; Központ egy igen gyakorlati és mindenkit i érdeklő gyűjteményt állított össze, amely ! 2 (kettő) koronáért megrendelhető a ko- ! iozsvári kereskedelmi és iparkamara iro- ! dájában. A mü megszerzését különösen, j ajánljuk kereskedőink és iparosaink fi-’ I gyeimébe. A Vörös felhoie jelvényei. A Vörös Félhold művészi kivitelű jelvényei iránt I országszerte nagy érdeklődés mutatkozik. | Miután technikailag lehetetlen minden j egyes érdeklődőnek az általa kívánt pél- j dánvt postán elküldeni, ennélfogva az | Országos Bizottság, mely Budapesten az \ Országházban székel, kéri vidéki városa- I ink hazafias kereskedőit, hogy megtelelő mennyiségű jelvénye a bizottság utján be­szerezvén, ők vállalkozzanak azoknak ki­szolgálására, akik a török-magyar test­vériségnek ezt a szép jelvényét feítüzni óhajtják. A bizottság öt kilóig terjedő postacsomagban bérmentve küld jelvénye két mindenkinek, aki a kért mennyiség­nek darabonkint egy korona árát előre beküldi. Laptulajdonos : RÓTH KÁROLY. támogassuk sebesült ka­tonáinkat minden jóval! Hirdetéseket Ilii iiivtt jutányosán közöl. V? LITTKE L. PEZSGŐGYÁRTELEPE: PÉCS. oooo FŐRAKTÁR: BUDAPEST, SZÉP-UTCA 3, j^f'riyyes Főherceg Ő császár és királyi Fensége, Salvátor-Lipót tő­herceg ö császár és királyi Fensége és a Nemzetközi Hálókocsi és Európai Expressvonat Társaság szállitója. Sport grand Vin Sec. Crémant Bősé. Casino Extra Sec. For England (savanykás). Britania Extra Dry (cukor néikni) Nyomatott Róth könyvnyomdájában Nagykárolyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom