Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-22 / 12. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY-- Halálozás. Deutsch Sándorné, Deutsch Sándor terménykereskedő neje hosszas szenvedés után elhunyt. F. hó 20-án délután helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra. — A városi rendőrkapitány szabadsagom Demidor Ignácz rendőrkapitány f. hó 18-tól tizenegy napi szabadságra megy. Ezen idő alatt Csorba Gyula rendőralkapitány fogja helyettesíteni. — Az északkeleti szinikerület közgyűlése Nagykárolyban. Már voltunk híradással lapunkban arról, hogy az északkeleti szinikerület ez idei közgyűlését Nagykárolyban óhajtja megtartani. Eziránt Bethlen Balázs gróf, szolnok- dobokai főispán, mint a szinikerület elnöke, intézett is megkeresést Nagykároly város tanácsához. A város közönsége előzékeny szívességgel fogadta a tervet és egyben a képviselőtestület határozatából kifolyólag értesít - tette is az indítványt tevő elnökséget, hogy a í házigazdái tisztet kész örömmel vállalja és várja a szinikerület képviselőit, mint a város j szívesen látott vendégeit. A szinikerület elnöke } most átiratilag értesítette a város közönségét j hogy a közgyűlés napját f. évi március hó I 25-ben állapította meg. E napon gyümölcsoltó j boldogasszony ünnepén lesz megtartva tehát a I közgyűlés a városháza dísztermében, délelőtt ! 11 órakor. A közgyűlés tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés a színi kerület ügyviteléről. 3. A kerület színigazgatói megbízásának megállapítása. 4. Előadói javaslat a kerületi szervezet és államsegély ügyében. 5. Indítványok. 6. Zárszó. A közgyűlésen a kerület városainak képviselői vesznek részt, továbbá — mint halljuk — Festetich Andor, a vidéki színészet országos felügyelője, valamint Wlassics Tibor dr. a közoktatásügyi minisztérium szinészeti osztályának előadója is jelen lesz. — Nagybeteg ipartestületi elnök. Részvéttel értesülünk, hogy Marián Ferenc, városunk j köztiszteletben álló ipartestületi elnöke — tüdőgyuladásban —- súlyosan megbetegedett. A beteg állapota aggasztó ugyan, de remélhető, hogy a gondos ápolás mellett a válság kikerülhető lesz. — Közgyűlés. A Kér. Ifjak Köre f. hó 22-én vasárnap délelőtt 11 órakor tartja évi rendes tisztújító közgyűlését, melyre a Kör tagjait ez utón meghívja az Elnökség. — Köszönetnyilvánítás. A Nagykároly és Vidéke Takarékpénztár 25 koronát adományozott a Népkonyha céljaira, amely adományt köszönetének kifejezése mellett ezúttal nyugtat a Nőegylet elnöksége. — Balthazár mester Nagykárolyban. A fővárosi és vidéki sajtó, sőt külföldi lapok is sokat írtak már az ördöngős Balthazár mester, a hires magyar bűvész, spiritiszta és has- bészélő csodás- mutatványairól, a debreceni és szatmári színházakban is óriási sikert aratott. Nagykárolyban kedden és szerdán f. hó 24 és 25-én tartja előadásait a Kath. Legenyegylet dísztermében, fényesen kivilágított színpadon saját díszletével. A mester nálunk is a színházba tervezte előadásait, de mivel a színház mozinak bérbeadatott, így kiszorította a kiváló művészt, kinek fellépése mindenütt esemény számba vétetik. Balthazár műsora csakis a legmodernebb fővárosi mutatványokból áll s így félvagon felszerelésekkel jött, hogy bennünket szebbnél szebb mutatványokkal bámulatba ejtsen és szórakoztasson. Az előadásokon elsőrendű zenekar játszik, kezdete este 8 órakor szerdán két ünnepi előadás lesz d. e. lel 4 órakor félhelyárakkal, este 8 órakor rendes helyárakkal. Jegyek előre válthatók Gál Samunál. — Népkönytár. A m. kir, földmivelésügyi miniszter a komlódtótfalui református iskolaszéknek, az erdődi gazdasági hitelszövetkezetnek 83 illetve 110 kötetből" álló népkönyvtárt és szekrény beszerzésére 20—20 koronát engedélyezett. SZATMARMEGYEI KÖZLÖNy. 4 hét 1914. március 31 nap 22 Vasárnap Oktavián 23 Hétfő Kvirin vt. 24 Kedd Gábor 25 Szerda Gyüm. B. A. 26 Csütörtök Manó 27 Péntek Dani Ján. 28 Szombat K. János Vonalok ér kezése Nagykárolyba : Debrecen felől d. e. 4‘42, 7‘Í3, 1218, d. u. l'l 1,5’58, 8*51, l’Oo Szatmár „ d. e. 4 28, 710, 9'37, d. u. 2‘50, 4'02, 8’08, 11*16 Mátészalka „ d. e. 6'58, d. u. l'l)7, 7'59. Zilah „ d. e. 7'05, 12 21, d. u. 7 08. Vonatok indulása Nagykárolyból : Debrecen felé d. e. 4U3, 714, 9U9, d. u. 3H)2, 414, 8’20,1126 Szatmár „ d. e. 4-58, V29, 12-30, d. u. 123, 6 10, 8'52, 1-12 Mátészalka felé d. e. 5 :0, 11 12, d. u. 3' 15. Zilah „ d. e. 5 30,; d. u. 3 10, 6 15. — Bútorcsarnok-szövetkezet. Budapest, Vili. Üllői ut 18. és.Vili. József-körut 28 s/. Magyar Iparművészek ereded tervei alapján készült modern bútorok és teljes lakberendezések. Az ország ! legrégibb és legnagyobb lakásberendező szövetkezete, fenáll a budapesti asztalos ipartestület védnöksége alatt két évtizede. Állandó kiállítása 120 mintaszo- bával a főváros elsőrangú látványossága Csarnokai nyitva reggel 8 órától est 8 óráig 2—8. — Két öngyilkosság egy, napon. Winkler Pál fia, Winkler Ignácz az Ágoston-ulcában f. hó 20-án felakasztotta magát. A fiatal gazda rémes tette nagy szomorúságba döntötte szüleit, fiatal feleségét. Tettének okát nem tudják. Az utóbbi időben nagyon kedvetlen volt. — Ugyanezen a napon a .Schönpflug doktor kocsisa is felakasztotta magát. Nyilvános nyugtázás. A nagykárolyi Izr. Nőegyletnek 1914. évi márc hó 7. nap án megtartott teaestélyen következő feIüIfizetések eszközöltettek : Csaba Adorján 12 K 80 f. Deb- | reczeni István Dr. Jókel László, Kaufmann Izidor 10—10 K, Kerekes Vilrno--, Singer Cipót 7—7 K 60 f, Guláesi Tibor, Kleiner Dezső, Reük Béla 5—5 K 20 f, Braneczki József, Dr. Brugós Gyula, Hauinami Géza Budapest, j Péehy Lászlóné, Reiter Adolf, Dr. Schönpflug ! Béláné, Weisz Antal, Dr. Vetzák Ede 5—5 K, Mitrovieh Elek 3- 3 K 60 f, Brichta M ksa, N. N. 2 - 2 k 80 f, Dr Guitmann Béla, Kaufmann Lajos Ákos, 2—2 K 60 f, László Jenő, Dr Melinda László 2—2 K 20 f, Blaskó Jó- I z-ef, Grünfeld Miksa, Kovács György, Kauf- j mami Adolf, Dr. Tóth Zoltán, Dr. Sternberg ! Zoltán 2—2 K, ifj. Klein Zoltán, Tornya Hen- ! rik 1—1 K 60 f, Dr. Antal István, Rosenberg Bernát 1—1 20 f, Dr. Kovács Lajos 1 K N.N. j 20 f. Úgy a közreműködőknek, mint a feliil- fizetőknek ezúttal is hálás köszönetét mond j az elnökség. Itt említjük meg, hogy a mnlat- I ság összbevétele 611 K volt. A tiszta jövedelem 292 K 80 f. Az élöt meghosszabbítását évszázadok óta számos tudós és laikus tűzte ki feladatául ! az ember elmúlását elodázandó, csodás elixi- I reket és fluidokat igyekeztek vegyíteni. Ezen kísérletek természetesen eredménytelennek bizonyultak, de megállapították, hogy az emberi kor határáig testünket egészségben megtarthatjuk a Thierry A. gyógyszerész balzsama és Centifolia kenőcse használata által. Ezen két szer felülmúlhatatlan hatással bir s gyo- morbántalmak, görcsök, köhögési inger, el- nyálkásodás, lobosodás és sebesüléseknél kiváló eredménnyel alkalmazhatók. Ezen szerek az időjárás befolyásától teljesen függetlenül mindig megtartják kitűnő hatásukat, soha cl nem romlanak. Ügyelnünk kell azonban a valódi Thierry-féle präparatumokra, nehogy silány utánzatokat kapjunk, Földgázkutatas Zilah környékén. A m. kir. pénzügyminisztérium, miután az erdélyi medencében a íöldgázkutatások olyan fényes eredményekkel jártak, tervbe vette, hogy egész Magyarországon kutatásokat végez földgáz- és petróleumtorrások után. Ezeket a kutatásokat, melyeknek vezetője Böekh Hugó dr m. kir. főbányatanácsos, elsősorban a Nagyalföld keleti peremén fogják végrehajtani s már meg is kezdődtek még a múlt év december havában Zilah környékén is, ahol a munkálatok vezetésével Papp Simon dr. geológust bizták meg. A «Szilágyság» tudósítója felkereste e hó 4 én Papp Simon dr-t, akitől rendkívül örvendetes információt kapott a ci- gányi határában végzett vizsgálódások eredményéről. A kutatások ugyanis — Papp dr. szavai szerint — ezen a területen nagy eredménnyel kecsegtetnek annál is inkább, mert nemcsak földgáz, hanem petróleum találására is van remény. — Fémszálas villamlampak. Gyakran szó esik a forgalomban levő fémszálas villamlám- pákról és ezek árairól. Tagadhatatlan tény, hogy a fémszálas lámpák a világítás terén nagy megtakarítást jelentenek. Ha a különféle előnyöket szem előtt tartjuk és azokat összegezzük, úgy meggyőződünk arról, hogy a legmegbízhatóbb drótszálas villamlámpa a Wotan- lámpa, minthogy ezen lámpa nemcsak rendkívül takarékos, hanem kétségkívül a legtartósabb is. A Wotan-lámpákat a Magyar Sie- mens-Schuckert-Müveknél lehet megrendelni Budapesten. Teréz-körut 36. sz. alatt, de a legtöbb előkelő villanyszerelési üzletekben is kapható. Különös baleset történt márc. 9-én a szilád ycsehi állami iskolában. Ezer sze rencse, hogy emberélet nem e^ett áldozatul a lehető legrutabb halálnak. Az eset igy is szomorú bizonyítéka a hivatali felületességnek. A szilágycsehi állami elemi iskolában inárc. 9-én az történt, hogy a leánygyermekei részére fentartott ürszék padozata leszakadt s egy osztály népe, vagy harminc leánygyermek a cementtartályba zuhant. A sikoltozásra od mohantak a tanítók, a tanítónők és az iskola szomszédságában lakók s nagynehezen kimentették a gyermekeket a 80 centiméteres szennyléböl. Komolyabb baja csak egy leánygyermeknek esett, akit ájultan húztak ki a medencebői. A vizsgálatot meg indították, hogy kit terhel a felelősség a katasztrófáért. A helyiség különben még egészen uj volt, de úgy mondják, hogy a helyiséget rosszul építették, a tartó gerendák még össze sem voltak szegezve, s ezt a rosszul épített alkotmányt nehány hónappal ezelőtt mégis átvette az állam- épitészeti hivatal egyik hivatalnoka, minden különösebb észrevétel nélkül. — Haramia a homoródi csárdában. A régi betyár romantika korszaka ismétlődött meg az elmúlt vasárnap a homoródi csárdában, mely TlT^ iBk (CíRKVENICA) tengeri fürdői és klimatikus gyógyhely, JL JEJBw W JIa az Adria partján (Fiume meliett). Nagy gyógyhatású görvély és angolkórnál, az idegrendszer betegségeinél, vérszegénységnél, sápkórnál, női betegségnél, elhájasodásnál és idült rheiimatisifiusnáJ* Mint klimatikus oooo gyógyhely páratlan maláriánál, influenzánál és minden hurutos betegségnél. oooo Modern fürdők nap-, homok- és szabad tengeri fürdőre. E.yedüli belföldi tengeri fürdő. Mesés-p'ázs. A partot körülbelül 300 méternyire finom homok boritja és oly sekély, hogy gyermekek minden felügyelet nélkül is fürödhetnek. l iracritő prospektust kiiid: A FÜRDŐ BíZOTTSAg. I 1