Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

?,*!agykár'0^^ £914. április 5.

14. síim.

XL. évfolyam

SZATMÁRMEGYEI KÖZI

ui

\

POLITIKAI LAP

SZERKESZTŐSÉ^ ÉS KIAD3H1VATAL :

Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oooo NAGYKÁROLYBAN., Széchenyi-utca 4. szám oooo TeJefon 59. szám

FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN

FÖMUNKATÁRS: ZOLTÁN BENŐ

oooo

oooa.

MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“' sora 60 fillér.

Sl vármegye.

Sándor János beszédéből, melyet a pénzügyi bizottságban elmondott, a vezető reíormeszmék szempontjából egész tisz'ár. és hozzátehetjük mindjárt azt is: meg nyugtatóan bontakozik ki az ország élő t a jövendő vármegye képe. Ebből a tájékoztatóból egyúttal nyilvánvalóan meggyőződhetik mindenki arról is, hogy áz ellenzék riasztó híreiből, melyekkel- a köz- igazgatási reformnak a védő -ba-tyak kegyetlen és kegyeletien lerombolásával harangoztak elébe, egyetlen szó ,sém igaz. A refőrmakció minden izében a modern közigazgatás immár elengedhetetlen telté teleinek biztosítását tartja ugyan szem előtt, de a teltételek között az autonómiában rejlő hatalmas erőfoirasnak, valamint az ezereve-, magyar vármegyében kijege- cedett közigazgatási erenyek érvényesülésének L a legszabadabb teret nyitja mee.

Egyik legjellegzetesebb vonása a nagyjában vázo.t reiormtervezetnek a közigazgatási tisztviselői kar kinevezése, amin eitogulatlan megítélés alapján ma már alig akadhat fönn valaki. Az erre vonatkozó vélemények régen megülepedte'k s ezekből a kinevezési rendszer hívei szinte nyomasztó többségre jutottak. Aminthogy természetes is. Felelős kormány mellett es parlamentáris rendszerben a tisztvise| lök választása és nagyrészében az autó i nómia hatáskörébe utalt közigazgatás csak j addig állhat tónn, míg a többi állami j funkcióval a közérdek ellátásában egy ni- I vón marad. Hogy pedig ez a nivó jo idő i óta tudvalévőén mai közigazgatásunk hát- | ranyára alakult, ezt ma mar azok sem 1 tagadják, akik állításuk szerint, -- de azt sejtjük inkább csak politikából még — mindig késhegyig menő harcra készek a j mai közigazgatás érdekében.

A viszonyok újabb és határozottan demokratikus iránya, fejlődése a tisztviselők kinevezése és a megyei közigazgatásnak az összes többi állami funkcióval j egyazon magas nívóra való emelése mel- , lett csak legutóbb is még egy hatalmas j argumentumot szolgáltatott. A választójog j ki;erjesztése és a legs; élesebb néprétegek j hova-tovább egyre fokozódó érvényesülése | könnyű szerrel olyan hullámzásokat é- í | eltolódásokat időzhet tol, melyeknek céljai I nem lehet, sőt egyenesen nem szabad, ; i hogy összeütközésbe kerülhessenek az ál- I ! lanti céllal, mely mir.deneklölött áll s í | amelynek bárminő polt?kai evolúciók kö- ; j zott is biztosítva kell maradnia. Világos, j , hogy ennek legfőbb, mondhatnók: egve- I dűli garanciája az ország olyan általános ! igazgatása, melyben a miniszteri felelős- j ség mellett ez az állami cél soha egyet- ! len pillanatra sem homályosodhatik el.

E ponton kell megemlékeznünk arról

a támadásról is, mely a vármegye reformjában a virilizmus fentartása ellen irányul, itt megint azok a szempontok 'nyomulnak előtérbe es találnak méltánylásra, melyeket a választójog megalkotásával is honorálni kelle t. A nemzeti szempontok és az intelligencia érvényesülése olyan szoros kölcsönhatásban vannak, hogy az intelligencia kipróbált teherbírását a közigazgatás javi- tá-t célzó törekvésben sem lehet nélkülözni és pedig annál kevésbbé, minél őszintébben óhajtjuk, hogv az ország jövendő' közigazgatásában az autonómia ne csak Írott malaszt, hanem élő valóság is legyen.

Hogy maga a kormány hangsúlyozza és biztosítékokkal akarja körülvenni a vármegye aikotmányvédő és politikai jellegét, ennek a mi speciális közjogi helyzetünkben igen nagy a fontossága. De tanúság ez egyúttal amellett is, hogy nagyon is messzire vetették el a sulykot azok, akik a kormány reformakciójának dogmájaként a legmerevebb központosítási és a mindent lenyűgöző hatalmi törekvést hirdettek. Mikent mindenkinek, akként joga van a varmegyének is, hogy politizáljon és védje az alkotmányt. Különösen ez az utóbbi még kötelessége is. Van azonban a második természetünkké vált politizálásra nézve is egy mesgye, amit átlépni tilos. Az, amely a közigazgatás területéről elválasztja. Ezen a területen tisztán csak a

Cserepek*

Irta : HEGEDŰS GyULA.

Szokott vakációs utamra indultam. Velence, ameddig jól esik, azután egy kicsit Milánó, Bologna, Verona. Lejjebb nem igen lehet a nagy melegben, — Nápolyba, Rómába — az más időkre való.

A keleti pályaudvar másodosztályú várótermében ültem. Jöttek-mentek az emberek. Iszonyú zuhanással csukták be a nagy ajtót. A portás egyhangon trombitálta az induló vonatok állomásait.

Egy fiatal, szinte gyermekarcu pap — újdonsült káplán — sebesen ment el előttem, egyenesen a portáshoz.

— Nyolc órakor, mindjárt beszállás, — szólt a portás, anélkül, hogy ránézett volna.

— Köszönöm 1 — Hamarosan lerakta útitáskáját, meg a felöltőjét. Elszaladt á bejáró ajtóig, majd hirtelen visszafordult, megnézte óráját, egy pillanatig gondolkozott, aztán a mel- ettem levő székre leült.

Szemben velem egy szemüveges, egy"Mutatvány Hegedűs Gyula „Komédia“ cimü, most sajtó alatt levő müvéből, mely a szerző saját kiadásában jelenik meg, de megrendelhető a „Tolnai Világlapja“ utján is, fűzve 3 K, angol bőrdiszkötésben 10 K.

•«

I

I

lv

z összes tavaszi kelme- újdonságokból gyönyörű alasztékkal szolgai i^T

szerűen, falusiasán öltözött, jóarcu öreg uri- asszony ült. Az ölében egy üvegforma, papirosba csavart, bekötözött valamit szorongatott. Hol letette, hol felvette, látszott, hogy nagyon gondozza. Egyszer csak nagyot koppant az üveg és összetört. A dunsztos lé csurgott az asztalra, a ruhájára. Szó nélkül, ijedten nézett egy darabig. A káplán oldalvást rámpislantott. Mind a ketten elszórjtottunlc egy nevetést. Az öreg asszony, szegény, érezte, hogy valamit mondani kéne, legalább is: — A ménkű csapja meg,! — Erre aztán mind a ketten elnevettük magunkat, de meg ő is, szegény, elmosolyodott.

— Kelenföld, Sárosd, Sárbogárd, Dombóvár, Kaposvár, Zákány, Zágráb, Fiume felé gyorsvonat, beszálni 1

Nagy rohanás az ajtó felé. A kis káplánnal egy kupéba kerültünk. Egy fél fülke volt. Szótlanul helyezkedtünk el. Ketten voltunk csak. Egy hely még üres volt, amikor az öreg asszony kukkantott be az ajtón es letelepedett. Mikor tekinteteink találkoztak, mind a hárman elmosolyodtunk. Elindultunk.

Gépileg nyúltam a szivartárcám után. Ez már olyan szokása a szivaros embernek vasúton. Ha kell, ha nem, az ember rágyújt. Azután újságot vesz a kezébe és mire minden

előkészületet megtett a kényelemre, megjelenik a kalauz és kéri a jegyet.

Az öreg asszony Sárbogárdon volt kiszállandó.

— De megállunk-e, kérem ?

— Hogyne, persze, meg 1

— De én tovább akarok menni Szeg- szárdra, megvár-e a vonat?

— Meg, meg!

— Fiúméig?

— Igen 1 — felelte a káplán és szinte el- pjáfit bele.

— Köszönöm, mondja a kalauz, ujja hegyével sipkájához bökve és bevágta az ajtót, ahogy csak tudta.

— Juj! — mondta az öreg asszony.

— Szintén Fiúméig? — fordult felém a káplán.

Igen. És aztán Velencébe.

— Ah 1 Velencébe? Akkor együtt tartunk. Az öreg asszony Sárbogárdon kiszállt.

Mind a ketten egyszerre szólaltunk meg:

— Szegény öreg asszony ! — és elnevet- I tűk magunkat. Még egy ideig variálluk a I dunsztos üveg dolgát. Aztán következett a

bemutatkozás.

— Nagyon örülök, hogy utitársra akadtam, aki már' járt a szép Olaszországban