Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-18 / 3. szám
Hagykároiy, 1914. Január 18. S. fiám XL. évf< SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: b.Tá . lap Mellem! és anyagi résiét Illető költemények küldendők: NAÖYKÁKOXiYBAN, Sréchenyi-utcía 4. ss. Telephon 89 szám. FELELŐS SZERKESZTŐ DR. ANTAL ISTVÁK. FÖMUNKATÁRS: ZOLTÁN BENŐ. íj ..............Megjelenik minden vasárnap. ....-X-.EL ŐFIZETÉSI ÁRAK : |! Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 ltó(f— j! l«oKyei kö*séaek. egyhézak és Iskolák részére egy évre 6 koK” ^ Hirdetések utányos áron közöltéinek. .Nyilttér^ sors 60 fillér. Vissza Amerikából. Magyarok Braziliában. Az elmúlt esztendő a kivándorlás szempontjából különösen tanulságos és szomorúan emlékezetes. Még sohasem volt talán aktuálisabb a kivándorlás kérdésé, mint most, amikor a rossz esztendő, a hajóstársaságok versenye és az ügynökök éhsége és vakmerősége egyaránt hozzájárultak a kivándorlók, helyesebben kiszökők számának gyarapításához. Bizonyos, hogy a csábításnak mindenkor megvan a hatása azokra az egyszerűbb elemekre, amelyek nincsenek sorsukkal megelégedve, ez a hatás azonban fokozódik, ha a sors a szokottnál keményebb kézzel sújtja őket. Már pedig ha nem igyekezünk a legerélyesebb kézzel elnyomni azt a csábitó hadjáratot, amit az ügynökök folytatnak, akkor, akármilyen hihetetlennek is tűnjék fel, a modern rabszolgakereskedelemnek nyitunk teret. Mert a rabszolgakereskedelem még nem a múlté. Vannak még ma is rabszolgák és rabszolgakereskedők és sajnos, a rabszolgák között sok szegény honfitársunk van. Bizonyítéka ennek Zsobokvár szomorú és tanulságos históriája, amiről I nemrégen irt egyik napilapunkban olyan ember, aki tapasztalatait a helyszínén sze rezte. Erről akarunk megemlékezni. Ez a Zsobokvár Brazíliában van és nem egyéb, mint a magyar kivándorlók ottani menedékhelye. Oda szöknek meg, ha ugyan tudnak, az ültetvényeken rabszolgasorban élő magyar munkások. De tartsunk sorrendet. A felvidéki magyarnak és még inkább a szegény ruthénnak addig beszél a korcsmáros- ügynök az aranyországról, a szép Bra- ^üiáról, ahol tömérdek az ingyen föld, addig mutogatja neki a ciíra képeket, mig a jámbor megszédül és megy alomittasan Bréma felé, ahonnan az Ígéret földjére való elszállíttatását várja. Hetek múlva ér a hajó Pernambuccoba, Brazília kikötőjébe és a mi kivándorlóinkat, akik azt hiszik, hogy most kezdődik a íöldesura- ság, egyenruhás emberek beletuszkolják a marhaszállitó vaggonokba és viszik őket őserdőkön keresztül teljes 24 óráig. Mire ez az idő eltelik, a vonat túlhaladt minden kultúra határán, tűi az igazságszolgáltatás hatalmának területén és a modern rabszolgatartók elkezdhetik munkájukat, nincs, aki segítségére lehessen a szegény kivándorlónak. Ámde nem csinálják mindjárt egészen nyíltan. Szépen elvezetik a kivándorlót az ágaKból összetákolt kunyhókba és kimérnek mindeniknek egy négyzetkilométer erdőt. Olyan őserdőt, amibe belemenni sem, lehet a sűrűség miatt és hát már most tessék irtani! Kap mindegyik egy baltát meg egy fűrészt es egy kiegyenesített kaszát, amely arra jó, hogy a fák körül tekeiődző kigyókat kettévághassák vele. Fűrészt, amely úgy törik az őserdő fájától, mintha üveg volna, csak egyet kap, a többit már vennie kell a kivándorlónak. A baltát már az első éjjel használja*, a kivándorló: azt szorongatja félelmében,, amikor rozoga kunyhója körül üvölte- nek a fenevadak, sakálok, pumák és hiénák! Tüzet gyújtva riasztják ezeket vissza és csakhamar rajönnek, hogy egyedül lakni veszedelmes és felgyújtva regi kunyhóikat, közösen építenek tizen- huszan egyet és felváltva őrködnek éjjel a tüzek mellett egymás álma fölött. Ekkor már belátják a szegények, hogy rut becsapás áldozatai, de hát hová menjenek, kihez forduljanak? Elfogy at utolsó garasuk is eleiemre és szinte örömmel fogadják a kávé- vagy cukornádültetvényest, aki megjelenik és a szó szoros értelmében megvásárolja őket. Átveszi adósságaikat és szegődteti őket munkásnak nemi Sápadások. Irta: KORVIN OTTÓ. Amikor délelőtt megérkeztem Álomor- ízágból (még küzdők s biztatom magam : Fiam aludj, még szorítom le a szememet, még állítom az agyamat, de mégis) kinyitom a szememet — olyan, clyan idegen köröttem minden: a lámpa halott és a rolórésen jövő világosság ébresztgeti az ájult képeket a falon és én vagyok a Jegidegenebb. Hát felébredek, hát kezdődik a másik ólet: a rosszabb, csúnyább, kegyetlenebb. Álomország, ott jobb mindenki hozzám. A hajamra teszik a kezüket. Megsimitnak. Megcsókolnak. S délelőtt, ha felébredek, arra kell gondolnom, hogy most majd a hajamhoz azért nyúlnak, hogy megborzoiják. Azért simítanak, hogy be- hasitsák körmükkel az arcomat és azért csókolnak, hogy elvegyenek engem magamtól. Elhagynak. Temetés nélkül fogok feküdni. És nem lesz hangom, hogy sírjak. Hát felébredek. Köhögés ráz meg. Elnézem : vér, az enyém, megreszketek, a szomszédban telefon cseng és valamerre egy bánatos cseléd nótáz. Vagy tán csak a nótája bánatos. Gondolni akarok : Jolánra tán és a többi nőre, előveszem a tárcámat, egy képet nézek : valaki nekem adta hogy, ha szomorú vagyok, megnyugtasson. Leejtem a képet s már el is felejtem, köhögök és gyűlölöm a szobámat. Gyűlölöm a szobámat, mely lassan ébredez, a szók árnyéka nyújtózkodik és a díván lomhán fekszik a földön, fáradtan szunnyad, mert most bus ölelésemmel nem háborgatom. Az Íróasztalon fehér papirok vannak szétszórva. Mi is az? Igen. Éjjel valami nagyon szépet akartam Írni és hozzá is fogtam, de, emlékszem, hirtelen sirni kezdtem és már nem tudom hogy miért. — Jó volna, fiam. felkelni, az agyat megnyugtatni, valamit csinálni, sétálni . . . Fölriadtam. — Ki van itt ? — kérdeztem, de nem feleltek. — Itt vagyok? — szóltam újra, megreszkettem és a könnyeim kibuggyantak lázas szememből. — Itt vagyok ? — kérdeztem magamat és kezemmel végigsimogattam az arcomat, mely nedves volt és hideg. — Ki vagyok ? — gondolkoztam. A kezem a nyakamra hullt és körülfogta. A szememből könnyek ömlöttek és nem láttam semmit. Nem láttam semmit, mert éjszaka volt, az ágyamon feküdtem és Álomországból jöttem meg, sápadtan, mint egy tikkadt vándor az árokszólen. Nagy tünderkertről álmodtam, arany- és ezüstlevelü fákról és a virágoknak olyan illatuk volt, mint az asszonyoknak. Beléptem a kapuján. Valamelyik fán egy madár kezdett énekelni és ón ráismertem, hogy amit énekel, az Mendelssohn. És távolról a párja felelt neki halvány Chopin-etüdőkkel és amikor a koncertnek vége volt, az arany és ezüstlevelek összecsengtek és én olyan zajtalanul léptem, mintha csak a lelkem lettem volna. A nap sütött, sugarai olyanok voltak, mint egv szőke lány haja és átlátszó ujjairn- mal bele is akartam nyúlni azokba, mint a Jolán hajába tegnap, amikor fehér szobájában kibontotta. Finom, törékeny tündérlányok közzé léptem, végigcsókoltak és én megszépültén lerogytam előttük a fűre. Csititgattak: egy sirós gyerek lettem, olyan, amilyen igazán sose voltam ; finom, törékeny tündórlányok közt megszépültén a földre rogytam és megtisztultan a szemem ragyogni kezdett. Fogócskát akartunk játszani. Kiszámoltuk szépen, hogy ki lesz a fogó: egy lány lett; csak annyit tudok még rólla, hogy szőke volt a haja és nagyon hosszú, amikor utánam futott, úszott mögötte és ezüst levelek hulltak, rá és az illata olyan volt, hogy meg kellett csacsi csodálatára állnom. Mindennemű ruhaneműk, csipkék, felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Hauffel Sámuel Bőrkabátok, keztyük festése. Ninta után való festés! Bármily kényes színű és gazdag diszitésü rubanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. villany- és gőzerőre berendezett ruhafestö és vegytisztító Nagykárolyban, Plu8h és bársonyok 0Özoles8' Kölcsey-utcza t. sz. A róm. kath. templom mellett. Műhely: Petöü-utcza 59. sz. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek. ■mm
