Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-18 / 3. szám
S Z A T M A R M E G Y E I K ö ZLÖN Y. előleggel. Ezzel a szegény kivándorló eladta magát. Rabszolga lesz az ültetvényen és bőséges fizetése a — korbács! Mert az a néhány garas, amit odavetnek neki, inkább alamazsna. A korbácson kívül, amivel a munkavezetők kegyetlenül ütlegelik a jámbor kivándorlót, a kávéültetvényeken egy bisu nevű apró földi bolha teszi tönkre az embereket Ez az élősdi, amely szinte láthatatlan,- befuródik a munkás körme alá és addig, amig bent meg nem petézik, hozzáférhetetlen, Szerencsés az, aki a petéket kikelés után tűvel ki tudja operálni, de a legtöbbnek ez nem sikerül és az ujjhegy teljesen lerohad, leesik. Százával járnak olyan munkások, akiknek négy-öt ujjukhegye hiányzik! Élelmiszereiket a hangyák és íöldi disznók zsákmányolják el és a kimerült, éhes embereket, ha lankadnak, uj erőre kelti a munkavezetők szijjas korbácsa! Akit tehát a hidegláz, vagy a sárgaláz el nem pusztít, a szökésre gondol. Összeesküvésre, mert a fegyveres őrök és munkavezetők az egyes embert köny- nyen elcsípik és ha ellentáll, lelövik. Ha azonban sikerül a telep valamely sarkán egyszerre három-négy ilyen fegyverest leütni és tőlük a fegyvert és lőszert elvenni, akkor sikerülhet a szökés is a vadakkal teli pusztaságon át. Ha hamar észreveszik a szökést, akkor baj van, mert üldözőbe veszik őket, de ha egy heti időt nyerhetnek, megmenekülhetnek és eljuthatnak Santos mellé, egy rozoga istállókból álló faluba, amely a menekülők menhelye és amelyet szegény magyarok kereszteltek el Zsobokvárnak. Innen jut haza talán valamikor az, akinek kedvez a szerencse, de a legtöbb itt hajtja fejét örök pihenőre. A politítei iielyzá A sujlójavaslat sorsa körülbelül elinté- zettnok is tekinthető, mivel, hogy két hétnél tovább alig bírja már az ellenzék a vitatkozást. Legjobb erői, legkitűnőbb távszónokai leszavaltak már s a hátralevő felszólalók a hosszabb lélekzetii orációkat nem igen bírják. A politikusok és a közvélemény figyelme különben is már eg'éb fontos kérdések felé kezd terelődni. Komolyan lattolgatják a Ház feloszlatásának a kérdését és vitatkoznak a fölött, hogy mikorra fogják kiírni az uj választásokat. Egyúttal pedig kutatják, hogy melyek azok a fontosabb javaslatok, melyeket okvetlenül és sürgősen még ennek a Háznak kell megoldani. És bár sok tekintetben difforálók is a nézetek, abban az egyben mégis valamennyien egyetértenek, hogy az 1914—lö-iki költségvetést, valamint a kerületek újabb beosztásáról és a közigazgatás államosításáról szóló javaslatokat is még ennek a Háznak kell elintézni. Es talán semmi egyéb inkább, mint annak az ösztönszerü megérzése, hogy rohamléptekkel közeledünk az általános választások felé, teszi megérthetővé azt a féktelenséget, mellyel rávetette magát az ellenzék a nemzetiségi kérdésre. Mivel a panamabotrányokkal folytatott hajsza csődöt mondott s a Tisza személye ellen intézett személyi támadások sem vezettek eredményre, a nemzet becsületének az ellenzéki delegátusok által a külföld elé való vitele pedig teljesen hatástalannak bizonyult: a nemzetiségi kérdésben keresi most az ellenzék azt az emeltyűt, amelynek segélyével kiemelhetni véli Tiszát a miniszterelnöki székből. És nem lepne meg bennünket az sem, ha valamelyik ellenzéki lap legközelebb már hitelesnek hirdetett szövegben bemutatná azt a szerződést, melyet Biharország és a Bácska mungói kötöttek az orosz cárral a Habsburg monarchia feldarabolása céljából az esetre, ha ő felsége halála után Ferenc Ferdinánd trónörökös kerülne a trónra. Azzal a minden józan gondolkozást csúffá tevő fantáziával, amellyel az oddigi hazugságokat kifundálták az ellenzéki politikát szolgáló lapok, bizony Megálltam és elfogott. Megcsókolt és azt mondta, hogy most már én vagyok a fogó, megcsókolt és eltűnt előlem, messze, egy ta mögött és én csak néztem egy darabig álmodon és reszketőn, távolról csodás kacagások hegedültek felém, körülnéztem, hogy kit kéne megfogni, de nem láttam senkit, egyedül álltam a nagy tündérkertbon, csak messze fák között csillantak meg a lányok fehér ruhái, de én nem tudtam rávenni magamat, hogy oly messze fussak. Ott álltam csak és minden nagyon csendes lett körülöttem s egyszerre, közel-közel hozzám felzokogott valaki, odanéztem, a fűre borulva egy tündérlány sirt: az, aki megfogott engem, zokogott és zokogását valahol fenn egy gordonka kisérte. Néztem : — Hát itt is lehet sirni ? — de nem szóltam, mert rám nézett, a könnye csupa gyöngy volt és amint ráhullt egy a fűre, ott pompás virág nőtt: az illata kábított és belengte a kertet, mint kis szobámat Jolán parfümje. Olyan szomorú volt az arca, bogy a szivem összeszorult. — Elhagyott mindenki — zokogott a földredőlten, pedig jól látta, hogy ott álltam mellette és azt is láthatta, hogy szólni szerettem volna, csak nem bírtam. Pedig akkor tudtam volna beszélni, olyan szépen, ahogy soha, 6enki, öl is gondoltam, hogy mit mondanék neki: vigasztalónak, a lelkem lett volna abban a beszédben, szegény, balvaszületett, soha nem látott lelkem, ó miért is nem tudtam beszélni, e szegény, siró tündérlány azt várta és mikor látta, hogy nem tudok, bárhogy szeretnék szólni hozzá, odamenni, mikor látta, hogy nem tudok, zokogása elcsendesült és kisirt virágai között, mint maga is egy nagy liliom, meghalt. Meghalt, a szeme lecsukódott és én feloldódtam a varázs alól, hozzámentem, ráhulltam, csókoltam és hegedültem: — 0, minek is jöttem ide, a halált fönn is mindennap látóra : én halok meg fáradtan naponta, egyedül, elhagyottan, mint te, fehér liliom ez aranykertben ; miért kellett ereznem, hogy a fáradt sirót senki, még éo sem, ludja megnyugtatni és miért kellett látnom, hogy a tündérkertbon is van azért elhagyott halál! O, szánlak, szép tündérlány, te fogtál el engem a játékban, megcsókoltál, ó, szánom magamat, hogv meg kellett halnod, mert nem tudtalak megvigasztalni. Én is megszeretnék most halni gyöngyvirágaid között, igy, kebledre omoltan, kábultam Csak egy fehér liliom volt karomban és lázas szememből kibuggyantak a könnyek. Fölriadtam. — Ki vagyok ? — gondolkoztam. — Élek-e ? Szomorúan láttam, hogy igen, az ágyamon feküdtem, köröttem bus éjszakai szobám reszketett, az ablakot megrázta a szél és a szememből lassan hulltak a könnyek. Tisza irttimebb hívéire, akár a nyilt hazaárulást és a legvakmerőbb felségsértési' is ráolvashatták volna. Az ellenzéki roham szilajságót némileg érthetővé teszik azok a hírek, melyek n munkapárton mutatkozó állítólagos elégületlenség- ről szárnyra keltek újabban és melyek, úgy látszik, hitelre is találtuk ellenzéki oldalon. Az ellenzék ugyanis azt hiszi, hogy a munkapártban ez idő szerint mutatkozó mozgolódás elégséges ahhoz, hogy a nemzetiségi kérdésben megindítandó parlamenti akciójával a többségnek amúgy is ingadozó sorait megbontsa. Mi azonban azt hisszük, hogy az ellenzéket ezúttal is, mint az már előzőleg is any- nyiszor megtörtént vele, rettenetes csalódás fogja érni. Hatalomvágy és féktelenség, úgy látszik, megfosztották az ellenzéket a józan ítélkezésnek még a lehetőségtől is. S nemcsak, hogy nem tud ellenfeleivel szemben méltányos és igazságos lenni, hanem abszolút elfogultsággal kezeli a saját ügyeit is. SZÍNHÁZ. Szombaton mutatták be Edison Tamás legújabb lalálmányát, a Kinetofont. .^s ezzel a korszakalkotó találmánnyal bevezetett bennünket Edison egv uj, a legeslegújabb korba. Aki e csodát látta, annak a gondolatai messze, messze szálltak ... Mi dőre földiek a találmány csodáját nem tudtuk megérteni, megfejteni. Hiába töprengett u gondolkozó agy, hol rejlik ez a hatalmas zseni. A gyarló ember csak gondolkozik, töprengett a kifürkész hetetlen után, gondolkozik addig, inig a véges földöntúli hatalomhoz ér és . gyarló felfogásával ahhoz a véghatárhoz jut, amelyen túl mélyen érző lelke csak óhajtva sejt . . . Edison zseniáljs találmányával halhatatlanná tette nemcsak Önmagát, hanem egyszersmind megoldotta az emberi lélek hallhatatlanságának problémáját is A találmány óriási hord- erejét ma még nem tudjuk megérteni. Hogy milyen óriási változást fog előidézni és milyen nagy szolgálatot fog az még tenni az emberiségnek, azt majd megmutatja a jövő. Majdnem eg.y egész emberöltő kell még ahhoz, hogy a Kinetofon tökéletes legyen. Most pedig lássuk, mi történik a csodavadászon mögött. Hétfőn Goldfaden Adolf világhírű keleti operája, a Sulamilh került sorra. Az előadás kifogástalan volt. Kár, hogy egy ilyen jobb darab iránt a közönség nem mulat nagyobb érdeklődést, pedig valódi opera előadásban gyönyörködhetett volna. Bródy Írón, Sulamilh szerepét gondosan áttanulmányozva adta elő. Mondhatni, művészies játékot produkált. Bársonyos, kristálytiszta, behízelgő hagjáva! ismét elragadtatta a közönséget. Előadása olyan alapos Készültségié vall. amelyről bátran állíthatjuk, hogy bármelyik fővárosi színpadon is megállná helyét. Említésre méltók Szigelhi Antal, Gáspár és Várady. Kedden a „Cigányprímás“ került sorra a szokott jó előadásban. Szerdán a /Tolvaj“ Bernstein Henry hires színmüve került előadásra majdnem telt ház előtt. Voisin Marié szerepét Vécsey Ilona alakította. Talentumát művészi bravúrral juttatta érvényre. Az előadás magas színvonalát emelte Marossy ismert zseniális játékával. Már a fellépése is olyan természetes, amit igen kevés színész képes produkálni. A közönséget szinte bámulatba ejti a komoly és kifogástalan játékával. — Majdr nem minden este látjuk a színpadon és éppen ez ejti bámulatba a közönséget, hogy minden darabban a legnagyobb intenzivitással és a legnagyobb odaadással adja elő gondosan áttanulmányozott szerepeit. Az előadásban elismerést aratott még R. Tóth József és Horváth József. Csütörtökön bemutató előadás volt. Farkas Imrének három felvonásos vigjátóka, a HónaModern rnhafestésbár- XXét if éti An Wfc Modern és tartós plissézés mily divatszinre AAaJ «“J '5-a- «V és guowlérozás NAGYKÁROLY, Széchenyi-uicza 43. szám, a rém, kaih. elemi fiuiskoía mellett.
