Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-28 / 22. szám
SZ AT MAR MEGYEI KÖZLÖNY Lássa maga milyen ?! Viszontlátásra, hogy lássam, hogy Nagykároly kedves közönsége milyen. Heltai Hugó. Nyugdíjba már csak ide jövök, ha élek. Baghy Gyula. Nagykároly színházi közönsége nem közönséges közönség. Szigorú, hideg, szinte közönbös- nek látszó, de mindenkor elfogulatlan és igazán müértő. Akit megszeret az bizonyára jó színész ! De nem minden jó színészt szeret meg. A társadalmi érintkezésben pedig felülmúlja a vidék összes kissebb városait. Ezért fáj a lelkem Nagykárolyt itt hagyni. Sípos Zoltán. A színház hideg, a közönség langyos, de a tapsa igaz s meleg. Ifj. Baghy Gyula. Itt kezdtem pályámat s igy az első tapsok kellemes emléke mindig Nagykároly közönségére emlékeztet. Vidor József. Már harmadizben játszom Nagykárolyban. Ezt az idényt végre sikerült végig kihúznom és — szívesen prolongálnám. Szende Ferencz. Nekünk a tapsból egy csipetnyi sem jut sehol, önzetlen a munkánk, másokat emel, de ha van város, hol zug a tapsvihar, a lelkünk örvend a mások sikerén. Karszemélyzet. Síi Itt a színpadon. Kabaré-dalt akart énekelni. Szilágyi Böske, a budapesti kalandjairól híressé vált nagykárolyi kisasszony ismét beszéltet magáról. Eddig csak esténként lehetet látni, amint egyszerű ruhában, nagykendőjébe burkolódzva, egy kis cselédleány kíséretében a Verbőczy- utczáról a Kölcsey-utczán át ügyvédjéhez ment. Most már azonban magas, csinos alakja néha nappal is feltűnik az utczán és vannak sokan akik még mindig érdeklődéssel és kíváncsian fordulnak utána. Tegnap délelőtt megjelent a városi színház irodájában, ahol Heves Béla igazgatót találta. Bemutatkozott és előadta, hogy legfőbb vágya volna a nagykárolyi közönség előtt egy kabaré keretében fellépni. Ezért arra kérte Heves Béla igazgatót, hogy a ma esti előadás egyik felvonás köze alatt rendezzen kabarét, amelyen egy divatos dalt énekelne el. Elmondta, hogy Nagykárolyban nagy szenzácziót keltene az ő fellépése és feltétlenül telt házat biztosítana. Nagyobb nyomaték kedvéért előadta, hogy tervét előzőleg több itteni tekintélyes emberrel közölte, akik azt helyeslőig fogadták. Heves Béla arravaló hivatkozással, hogy ma este már az utolsó előadást tartja, udvariasan megtagadta a peches Böske kérését, aki busán távozott a színházból, ahonnan pár peireczel előbb még vidám tapsokat és bámul- tatást remélt. H T H2I "E* T3T JL jIjél Jel* Jók« — A Kölcsey-Egyesület közgyűlése. Vasárnap tartotta meg rendes évi közgyűlését a nagykárolyi Kölcsey-Egyesület. A gyűlésén újból megválasztották a régi tisztikart és az ünnepi beszédet Mitrovits Elek gör. kath. lelkész mondotta. — Kiküldetés. A kultuszminiszter Cseh Lajos nagykárolyi főgim. igazgatót az esztergomi főgimnázium érettségi vizsgálataira miniszteri biztosul küldte ki. — A nagykárolyi Gyermeknapok ma, vasárnap és holnap lesznek. A múlt, hétről a kedvezőtlennek mutatkozott időjárás miatt lettek elhalasztva. — Áthelyezés. Az alispán Szabó Tibor közigazgatási gyakornokot az erdődi főszolga- birósághoz helyezte át. Szatmármegyei Közlöny Május 31 nap. 21 hét 1911. Vasárnap 28 Emil I. Gyermeknap. Az izr. nőegylet közgyűlése. Hétfő 29 Miksa II. Gyermeknap. Kedd 30 Nándor Szerda 31 Ella Csütörtök 1 Jusztin Junius, (30 nap.) Péntek 2 Ilona Szombat 3 Klotild 1 Prot. naptár V. 28 H. 29 K. 30 Sz. 31 Cs. 1 P. 2 Sz. 3 Görög-orosz Márcz. V. 15 H. 16 K. 17 Sz. 18 Cs. 19 P. 20 Sz. 21 Izr. naptár Tebeth 5671. V. 1 H. 2 K. 3 Sz. 4 Cs. 5 P. 6 Sz. 7 Vonatok érkezése Nagykárolyba: Debreczen felől d. e. 4*42, 7*13, 12*18. d. u. 1*53, 5*58, 8*51, 1*07 Szatmár „ d. e. 4*28, 7*10, 9*37. d.u. 3*00, 4*02, 8*08, 11*16 Mátészalka „ d. e. 6*58, d. u. 1*49, 7*46. Zilah „ d. e. 7*05, 12*21. d. u. 7’08. Vonatok indulása Nagykárolyból: Debreczen felé d. e. 4*43, 7*14, 9*49. d. u. 3*01, 4*14, 8*20, 11*22 Szatmár „ d. e. 4*56, 7*29, 12*30. d. u. 1*57, 6*10, 8*52, 1*17 Mátészalka „ d. e. 5*10, 10*40. d. u. 3*15. Zilah „ d. e. 5*30. d. u. 3*10, 6*15. — A főgimnázium állami gyámolitása ügyében a kiküldött miniszteri biztos és Debreczeni István polgármester között a tárgyalások befejezést nyertek, Ennek eredmény eképen a gimnázium részére 28,465 K évi segélyt fognak kérni. — A szatmári kiállítás. A szatmármegyei Gazdasági egyesület állattenyésztési és növény- termelési csoportbizottsága folyó hó 24-én tartotta alakuló közgyűlését. Az állattenyésztési bizottság elnökéül Szuhányi Ferencz, társelnökül Izsák Elemér, előadóul Tichy Gyula lett megválasztva. A növénytermelési bizottság elnökéül Helmeczy József, helyettes elnökül Ko- vásznay Zsigmond, jegyzőül Domahidy Pál, előadóul Máthé László választatott meg. — Vivókurzus. Benedek Sándor az ismert debreczeni vivóinester junius hó elsején ismét eljön Nagykárolyba, hogy itt két, esetleg három hónapig tartó vivókurzust tartson. A kurzuson való részvételi dij havi 20 korona. Az oktatás ideje naponta reggel 6-tól 8-ig és 5-től 7-ig. — Fürdés közben. Gyógyulni ment a Szatmármegyében fekvő büdössári fürdőbe Csiky Gusztáv földbirtokos. Szerdán kádfürdőt vett, amelyben később holtan találták meg. — Iskolai ünnepély. A nagykárolyi főgimnáziumban a szokásos évzáró ünnepély f. év junius 17-én lesz. — A mulatós önkéntes. Szalkay Miklós vagyonos szatmármegyei (mátészalkai) család tagja, 1907. év október 1-től 1908. év április 6. napjáig egyéves önkéntesi szolgálatra volt bevonulva a budapesti szekerészezrednél. Katonáskodása alatt két kézzel szórta a pénzt. Hogy mulatozásaihoz a szükséges pénzt elő- kerithesse, pénzügynökök segítségét vette igénybe. így került összeköttetésbe Mauthner Sándor nevű ügynökkel, aki megismertette Meister Sándorral, aki akkor a „Király-kávé- ház“ ruhatárosa volt. Meister Sándor négy hónap leforgása alatt kisebb-nagyobb összegekben 2310 koronát hitelezett Szalkaynak, aki ezt az összeget kétszeres értékben fizette vissza. Mikor Szalkay kilépett a katonaságtól, uzsora miatt tett följelentést Meister Sándor ellen, akit azzal vádolt meg, hogy nemcsak kétszeres értékű váltókat vett tőle, hanem még becsületbeli nyilatkozatokat is állíttatott ki vele arra vonatkozólag, hogy ezeket a duplaértékü váltókat záros határidő alatt ki fogja fizetni. Ugyancsak följelentette uzsora vétségéért Szírinek Rudolf főpinczért is. Két napon keresztül tárgyalta ezt az uzsorapört a budapesti büntető törvényszék. A tárgyaláson a vádlottak tagadták bűnösségüket s azzal védekeztek, hogy Szalkay volt az, aki őket folyton zaklatta kölcsönökért. Akárhányszor még éjjel is fölkeltette őket, hogy mulatozásaihoz pénzt kérjen tőlük. A váltókat maga Szalkay állította ki önként. A bíróság több tanú kihallgatása után dr. Uzsonyi ügyész vádbeszéde és Décsy István védő meghallgatása után mindakét vádlottat bizonyítékok hiányából fölmentette az uzsora vétségének vádja alól. Az Ítélet ellen az ügyész föllebbezést jelentett be. — A rossz emésztés sokszor a szívműködést is megzavarja. Mennyi kint és mennyi aggodalmat okoz a rossz emésztés! Azáltal, hogy a vérkeringést akadályozza és a testet felesleges, mérges anyagokkal túlterheli, beíolyást gyakorol a szívműködésre, a miből szivszorulás, szívdobogás és más hasonló jelenségek származnak. Sok szabálytalanság a szervezetben csakis a hiányos emé-ztésre vezethető vissza. Mindezen jelenségekkel közönyösen állhatunk szembe, mert ezeket könnyű szerrel meg lehet szüntetni, ha reggelenkint V2 esetleg 1 borospohárnyi természetes Ferencz József-keserüvizet iszunk. Ez a páratlan gyógyvíz a testet a felhalmozódott mérges anyagoktól alaposan megszabadítja, a vérkeringés ismét szabályossá lesz és nemcsak a szívdobogás fog megszűnni, hanem más képzelt bajok is. Bármily különbözők is a szenvedések, kevés megbetegedésre alkotott a természet olyan tökéletes gyógyszert, mint a milyet az igazi Ferencz József keserüviz képez. Kérjünk a füszerkereskedésekben és gyógy- tárakban határozottan valódi Ferencz József-keserüvizet és ne fogadjunk el semilyen más csekélyértékü terméket. — Vizsgálat egy nagybányai temetkezési társulat ellen Bartha Imre és társai nagybányai lakosok a belügyminiszterhez panaszt adtak be 400 tagtársuk nevében a nagybányai róm. kath. temetkezési társulat ellen, kérték a vezetőség vétkes és gondatlan kezelését megállapítani, azt a tagokkal szemben kártérítésre kötelezni s a társulatot feloszlatni, mert a társulat vezetősége alapszabályszerü kötelességét évek óta nem teljesiti. A belügyminiszter a vizsgálat megindításával Szatmármegye alispánját bízta meg, ki a vizsgálatot folyamatba is tette. — Gondos felügyelet az iskolában Börvelyből jelentik: Bota György iskolába járó 8 éves leányán tegnap az iskolában meggyűlt a ruha és a leányka életveszélyes sérüléseket szenvedett. A különös eset részleteit a jelentés elhallgatja — Pályázat körjegyzői állásra. A csengeri főszolgabíró a szatmárököritói körjegyzői állásra hirdet pályázatot. Kérvények 1911 julius 1-ig nyújthatók be. — Az alkohol számlájára. Gabona László szamosdarai gazdálkodó világéletében nagy kedvelője volt az italnak, legkivált azonban — nevéhez méltón — a gabona pálinkát szerette. A minap elment a korcsmába, hol addig ivott, mig holtrészegen le nem fordult a székről. Hazavitték, hol pár perez múltán meghalt. Halálát a sok pálinka ivása folytán beállott sziv- szélhüdés okozta. — A megyebeli fagykárokról túlzott hírek jelentek meg egyes lapokban. A helyzet nem olyan kétségbeejtő, amint a kiszínezett tudósítások festik. Egyes helyeken volt ugyan jelentékeny fagykár, de ezt az egész megyére általánosítani nem lehet. — Öngyilkosság. Erdelics József nyirvas- vári gazdálkodó aminap főbelőtte magát. Tettének oka ismeretlen. — Nöegyleti gyűlés. A nagykárolyi izr. Nőegylet ma délután 3 órakor, a Wesselényi- utczai népkonyha helyiségében rendes évi közgyűlést tart. — Leromboltak egy korcsmát. Tartolczról jelentik: Öt oláh legény csütörtökön éjjel be-