Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1 SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A Szatmármegyei Közlöny külalakján is tetszetős változásokat eszközlünk. Megbízható tudósítói gárdánkat az egész vármegyében újonnan szerveztük, hogy a Szatmármegyei Közlöny minden tekintetben hü tükre legyen Szatmármegye heti eseményeinek. Az osztályok között folyó elkeseredett harczban egyik harczoló fél mellé se állunk állandóan, hanem ott leszünk mindenütt, ahol a közérdek, az igazság, a jog és a közjóiét veszélyeztetve van. Egész Szatmármegye kö­zönségének, mint egy nagy családnak akarunk dolgozni. Igyekezni fogunk ennek a nagy családnak Ízlését, lelki világát, óhájtását megismerni és e szerint repítjük szét a Szat­mármegyei Közlönyt hét-hét után. Becsületes és komoly munkánkhoz kérjük ismételten a megérdemlő támogatást. Üdv az olvasónak! A SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY szerkesztősége és kiadóhivatala. len. f Valamikor régen a jövendőmon­dás izgatta az emberek kíváncsisá­gát ; a kábult jósnő önkívületben dadogott szavaiból félve hámozták a jövő titkát. Ma az asztaltánczoltató ku­ruzslóhoz megy a babonás kiváncsi vagy a szellem sugallatát keresi a delejesen guruló forintban. Számunkra meghalt a misztikum, hitünk nincs a valóban sem, de ilyenkor újév napján kisértetbe esünk s odakuporodunk a százesztendős jövendő­mondó mellé a puha szőnyegre. De az agg jós csak a kalendárium czimlapján él s igy röghöz kötött fantáziánk, mikor a jövendőbe kell nézni, elbágyad és a múlt­ban keresi a jövő kulcsát. Most a politika jövő évét kutatjuk, az uj eszmék és alkotások csiráit keressük, de a múltba tekintve, azok fejlődésében nem hiszünk. Gergely diák, Mikszáth novella-hőse, riadva tért vissza sírjába, mikor a régi Buda helyett egy életerős várost talált: igen, itt minden fejlődik, abnormális gyor­sasággal uj osztályok keletkeztek, uj a kultúra, uj minden, csak a politika régi. Harmincz évvel ezelőtt ugyanezek a pártok népesítették be a parlamenti pado­kat, akkor is volt jobboldal és szélsőbal, ugyanezek a pártok markirozzák ma is a lázas semmitevést, legfeljebb a nevük változott. Mintha a nagy fejlődésről a politikai tényezők akarva nem vennének tudomást. A pártkeretek még megvannak, de az érvényesülést kívánó társadalmi és osz­tályérdek már aláásta falait. Nem munka­párti és Kossuth-párti szempontok vannak, hanem agrár és merkantil érdekek, mun­kaadók és munkások, népszövetségek és kongregácziók, szabadgondolkozó és szo- cziálista egyesületek. Az éles szem mindjárt észreveszi, hogy itt az önáltatás és burkolt félelem, óvatosan kerüli a nyílt erőpróbát, mely a megviselt rozoga kapcsokat szétroppantaná. A mulatni vágyó asszony kézmozdulatá­hoz hasonló, mikor a kellemetlent elhall­gattatja: csak szomorút ne! Nemcsak a pártvezérek, hanem a par­lamenti irányítására hivatott kormány is karbatett kézzel nézi, mint tusakodnak egymással a különböző érdekcsoportok, mint tépáznak meg egy-egy kormányja­vaslatot s mikor elült a vihar s a látszó­lagos győztes csoport kialakul, hozzácsat­lakozva saját diadalát ünnepli. Mi sem bizonyítja jobban a parla­ment pártok elavultságát, hogy minden fontosabb ügynél kénytelenek nyílt kér­déssé tenni tagjaik állásfoglalását. A miniszter javaslata ellen saját pártja támad és segítséget attól a csoporttól vár, melynek szétszórása volt a kormány első czélja és cselekedete. Mit várhatunk a jövőtől ? mit hoz a következő év ? Oly kérdések várnak megoldásra, mint a választójog, amiről a mai pártok tudo­mást sem vettek volna, ha a korszellem közbe nem veti, nem törődve kicsinyes dolgaikkal. Ettől a kérdéstől minden párt fél, félti saját gipsszel forrasztott egységét, húzódik a kormány, mert ez az achilles- sarka saját egységének, ez az a meglevő kényelmetlen kérdés, melyre a bohó asz- szonnyal az egész parlament mondja: hagyjuk, csak a szomorút ne! A választó­jog az az archimédeszi pont, mely kifor­gatja a sarkaiból a mai elavult parlamenti alakulást. Véderőreform, bankügy és sok más kérdés nem odázható el tovább; évtize­dekre szóló reformok várnak megvalósulást. A most következő év fogja eldönteni, hogy a régi pártkeretek és jelszavak örve alatt el lehet-e hallgattatni a fejlődő élet szavát, ki lehet-e térni továbbra is oly kérdések megoldása elől, melyek életszük­ségletek. Ez az év fogja meghozni az első nagy erőpróbát, ez az esztendő az, melyben végbe fog menni a sterilizatio magna. Prózával végezzük : most szerte az országban a szorgalmas üzletemberek le­zárják könyveiket s a tartozik-követel egybe­vetéséből kimutatják az egyenleget. A po­litikai év mérlegét a parlament és kor­mány működésének a közvélemény kíván­ságaival való egybevetésétől kapjuk. Most, mikor reményteljes félelemmel várjuk a közeljövőt, csak ennyit mondunk : a jövő évi merleg jobb legyen a mainál. Újévi üdvözlések. A szokásos újévi üdvöz­letek a mai napon a következő sorrendben fognak történni. Csaba Adorján főispán elé Szatmármegye központi közigazgatási tisztika­rát Ilosvay Aladár alispán vezeti és ő fogja tolmácsolni a tisztikar újévi üdvözlését is. Nagy­károly város tisztikara Debreczeni István pol­gármester vezetésével tiszteleg a főispán előtt. Ilosvay Aladár alispánnál Dr. Péchy István vm. főjegyző fogja a tisztviselők jókívánságát kifejezni. Debreczeni István polgármestert He- tey Abrahám főjegyző üdvözli. A pénzügy­igazgatóság tisztikara Plachy Gyula kir. taná­csos pénzügyigazgató előtt Obholczer Gyula számtanácsos vezetésével tiszteleg. Agglegény létére ő is nagyon ragaszkodott hozzánk. Lórántot nem láttuk a temetés óta, ma reggel aztán hirtelen betoppant s egyene­sen, az apán hálószobájába ment. Én a szom­szédos szobában voltam, s igy meghallottam minden szót. — Eljöttem, hozzád jöttem, mondotta apámnak Lóránt. A harmadik embertől hallom már, hogy mióta Matild meghalt, a legutála­tosabb életet éled. Reggelig iszol és kártyázol a kaszinóba, gyermekeiddel semmit sem gon­dolsz, hivatalodat is elhanyagolod. — A fájdalom, a sok keserűség—akarta apám válaszolni. — A fájdalom, a keserűség. Nekem ilyet ne mondj. Én ismerem a fájdalmat, meg a keserűséget, de még sem teszem tönkre sem magamat, sem a családomat. Az anyám és a húgom azóta egyre sírnak, téged és a gyerme­keidet siratják. Mi lesz veled ha ez igy tart? így nem lehet gyászolni, ez megszentségtele- nitése annak az áldott asszony emlékének. — Mond hát, mit csináljak kérdezte apám. — Nősülj meg újra. — És te mondod ezt nekem. Matild bátyja, az ő gyermekeinek nagybátyja. — Igen én mondom, és éppen a gyerme­kek érdekében. Mert ha ez a dolog sokáig igy tart, elpusztusz te is, de elpusztulnak ők is. ügy éreztem ebben a pillanatban, hogy valami nagy kínzó keserűség fojtogatja a tor­komat. A szemem elsötétül, lerogytam a földre megérezve valami fenyegető veszedelmet, valami elkövetkező nagy bajt. __________________ Egy évvel később. Az az asszony Ina reggel ismét megverte Margitot, az én imádott aranyos nénémet. A kis leány mint valami mártír úgy tűrte az ütéseket. Később bement a szalonba, letérdelt édesanyánk arczképe előtt, s ott zokogott és imádkozott. Kint állottam a folyosón, s nem akartam zavarni. Mert én ugyan negyedik gimnázista vagyok, de tudom, hogy a fájdalmat csak a könyhullatás enyhíti némileg. Amint a folyosóról az udvarra bámulok, nyílik az utczaajtó s a gyógyszertár szolgája jön be. — Urfi, mondja, az édesapja mielőtt el­utazott, egy kisüveg gyógyszert vásárolt a lo­vaknak. Odaadom, de vigyázzon. Altatnak or­vosság, embernek méreg. — Bánom is én, szóltam egykedvűen, s zsebre tettem az üveget. Néhány pillanat múlva kétségbeesett si­koltás hallatszott a szalonból. — Ne üssön. — De igenis megfenyitlek, süvöltött a mostoha anyám hangja. Ne játsz itt színházat azelőtt a kép előtt. — Az anyám képe az, ne becsmérelje. . Erre elfutott a méreg. Hát ez a mostoha tényleg elakarja üldözni a háztól az én viruló gyönyörűen fejlődő nénémet, csak azért mert szép, imádandó. Berontottam a szobába, meg­állottám előtte. — Ha még egyszer hozzányúl ahoz a | lányhoz, megölöm. — Te ... te ... te tacskó, te beszélsz igy. — Igen én. Megölöm ébren, álmában, ott ahol találom. Ezt tudja meg. A szép hatalmas asszony elhalványodott, sarkon fordult, s kiment a szobából. Közelgett az ebéd ideje. Feldúlt arczczal, viharzó lélekkel jártam keltem az ebédlőben s gépiesen mormoltam ezt a szót, megölöm. Amint az asztal körül jártam, zsebemhez nyúl­tam s megtaláltam benne az üveget, amelyet a gyógytári szolga adott át. Az üveg felírása ez volt: . — Arzenikum. Embernek méreg, állatnak orvosság. Ej, hát legyen méreg valakinek, aki feldúlta bol­dogságunkat, aki tönkre teszi a jövendőket. Mostoha anyám pohara vizzel tele töltve az asztalon állott. Az arzenikumból kivettem egy jegeczet s beledobtam a pohárba. Ebben a perczben kinyílt a szomszéd szoba ajtaja, s belépett rajta az anyám. Én pedig mint, akinek egyszerre vágják ketté az életerét, hang nélkül eszméletlenül rogytam a padlóra. október 25. Két hétig feküdtem ideglázban. Amidőn először nyitottam ki szememet, mostoha anyám és húgom egymást átkarolva állottak ágyam mellett. A rettenetes dráma, amelynek majdnem szomorú áldoza lett az asszony, összehozta a két ellentétes lelket. Boldogan mosolyogtam, aztán visszhuz- tam fejemet takaróm alá. Lám, lám, néha az arzenikim is gyógyszer. S. B. A rk, templom­mal szemben. ■Alapittatott: 1902.

Next

/
Oldalképek
Tartalom