Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
XXXV. évfolyam.------------------------------------------------------------■ ■ r <*&*■''* ■■ ____ ■■ r -7 II ONY Nagykároly, 1909.' október* \7. 42. szám. LAP. POLITIKAI SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő jl a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Talephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR ANTAL ISTVÁN — Megjelenik minden vasárnap. ELÖFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér“ sora 40 Allé r A válság. — ő. — Régi történet már az, hogy amikor valaki a lejtőn megindul, nincs többé megállás és nincs többé visszatérés. A mocsárba került ember vergődése mit sem ér, az talajt vesztve lábai alól, süpped mind mélyebbre. A koalitio története is fényes bizonyítéka a fenti alapigazságoknak. Bomlásának kezdete óta szinte következetesen hódol a fenti lejtő elméletnek és nemkülönben diadalmaskodnak a mocsárba került teste fölött annak piszkos hullámai. És napról-napra meglepőbb tények kerülnek napvilágra. Nem akarunk itt kitérni azokra a jelenetekre, amelyek a színfalak mögött játszódnak le, nem foglalkozunk azon jelenetekkel sem, amelyek az egyes szereplők lelkében az önmagukkal való színjátszás közben játszódnak le, amikor megtagadva önmagukat, meggyőződéseiket, elveiket jelaagtről-jelenetre más külsőben jelennek rnréff'a szegény publikum előtt, amely eddig még csak tapsolt a pénzéért, de most piszszeg és fütyül, de még mindig T A R C Z A. Bordal. Mit ér az élet, Ha gondok fellege árnyal ? Fel a pohárral 1 Éljen a bor, a szerelem, az elvek 1 Vedd a virágot Olyannak, amilyen —* S ne bánd, ha másfele billen, Nem arra, merre irányzód. Bizd rája a dolgot, Majd rendre verődik. Ki semmivel se törődik, Az itt csak a boldog. Endrödi Endreit Stiglincz Gábor története. Irta: Szász József. A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Vége az ütközetnek. A tiszt urak a tisztáson az ezredes ur köré gyülekeznek megbeszélésre. Ok ugyan egy szót se szólnak soha, de annál többet beszél az ezredes ur. A legények piramidákba állítják fegyvereiket. Pipára, szivarra gyújt, akinek van, akinek nincs, íeheveredik a zöld fűbe, nagyot fohászkodik, hogy a mai gyakorlat is elmúlott nem tudja, hogy mi is lesz a vége a komédiának. Vannak azonban ennek a színjátéknak olyan jelenetei is, melyek egész véletlenül, minden előkészület nélkül játszódnak le, amikor nincs ideje a szereplőnek mondókájára elkészülni és azt betanulni, hanem amikor kiesve szerepéből elárulja azt, hogy a többi mind csak humbug ön és népámitás és ez a valódi, amire nem készült és mégis a közönség elé került. Nagyszerűbb és szomorúbb jelenete az egész koalitiós komédiának nem volt, mint az a legfényesebb jelenet, amikor és egyik szereplő, kit Ugrón Gábor néven ismer a közönség, hátat fordít a társaságnak, állítólag azért, mert az nem a közönség és az ő szája ize szerint játszik és szidni kezdi a companiát, melynek direktora aztán vastag őszinteseggel szidja össze, de elfelejtve, hogy a függöny fel van huzva, nem négyszem között vannak, hanem a közönség előtt. Ugrón Gábor, aki elnöke volt annak a pártnak, melynek állítólag minden gondolata épen ellenkezője unnak, amit We- kerle et consortes hirdetnek, ott hagyja a pártját és erre a hírre Wekerle a világ legterés hogy megint közelebb van egy nappal a szabadulás órájához. Délelőtt kilencz óra van még csak, de a nap többi része nem számit. Valamint nem számítanak a vasárnapok, az ünnepnapok és az éjszakák se. Ilyen módon kiszámítja az öreg katona, hogy júniustól októberig, a szabadulásig már csak ötvenkét napja, három órája, negyven percze és busz másodpercze van bátra. Jól tudja, hogy nem igaz a számítása, de azért mégis csak úgy számítja. Megteheti, jogában van, mert erről csodák csodájára nem intézkedik a reglama. Az ezredes ur, mint rendesen, most sincs megelégedve a tiszt urakkal és ezek, mint rendesen most is keveset törődnek a beszédével. Egyiknek itt, a másiknak ott jár az esze. Főhadnagy ur Kaszovics példának okáért azon töprenkedik, mért ad a kincstár olyan rengeteg fizetést az öreg generálisoknak, mikor azok már pénz nélkül is megélhetnének, a fiatal tiszteket meg majdnem éhen hagyja veszni. Megfordítva kellene ennek lenni. Fiatal embernek a legnagyobb fizetést, legkevesebbet az öregnek. Annak kell kávéházra, mulatságra, virágbokrétákra, de mire kell az öreg embernek? Nem mulat, korcsmába nem jár, virágbokrétákat nem küldöz szép leány oknak. Dohányra, szivarra, feketekávéra meg elég az a fizetés is, amit egy újdonsült hadnagyocska kap. Mikor a tiszt urakkal végzett, rákeritette a sort az önkéntesekre az ezredes ur. És minmészetesebb hangján azt kiáltja világgá, hogy miután Ugrón Gábor lapja tőle havi járulékot élvez, hát most rendezni kell a lap álláspontját, hogy milyen legyen az ezután, ha a vezére már kilépett az eddig követett pártból. Az ember igazán nem tudja, hogy ennek hallatára hogy is kiáltson fel, hogy azt mondja-e „horribile dictu“ vagy „risum teneatis.“ Haragudjunk-e vagy mosolyogjunk, mert ennek hallatára e kettő között középút nincs. Ilyet vagy dühvei, vagy mosolyiyal kell fogadni, mert ez nem mindennapi eset. Egy függetlenségi lap havi járulékot kap a 67-es minisztertől és amikor a lap szerkesztője, a függetlenségi párt alelnöke kilép a pártjából, tárgyalnak arról, hogy ezután hogy viselkedjék a lap, amiből az következik, hogy annak eddigi magaviseleté is szabályozva volt. Hogy ez mit jelent röviden kefejezve, arra kellő kifejezés nincs a magyar nyelvben, más nyelven pedig még kevésbbé, mert ilyen másutt nem igen történhetik meg. És ezt a tényt merik nyíltan hangoztatni, tehát nem találnak benne semmi titkolni valót. Nem kell tehát merész phantásia ahhoz, hogy mi lehet akkor az, amit éltitkolandonak tartanak! dennek nagy csodálkozására megdicsérte valamennyit. Különösen felmagasztalta Stiglincz Gábor katonai erényeit. Tisztek, önkéntesek, bámulatból ámulatba esetek s megdöbbenve tekintettek az ezredes urra. S nem ok nélkül. Stiglincz Gábor volt ugyanis az ezred legügyetlenebb ökéntese. Derék, jó fiú, de nem katonának való. Se külső, se belső tulajdonai nem voltak benne a katonának. Hosszú, nyurga, beteges legény. Kis madár fejjel és rengeteg nagy lábfejekkel. A m: gazinban már csak hatalmas nagy bakancsok teremnek, de vetélkedett velük az önkéntes lába. Két tucza- tot végig kellett próbálnia, mig megfelelőt talált számára őrmester ur Sólyom. Aki ránézett erre a legényre, annak okvetlen eszébe jutott a példaszó, hogy csak hálni jár belé a lélek. Kilencz hónapja katona, de jól execirozni nem tanult meg eddigelé se. Nem is tanul meg soha. Hiába gyakoroltatja naponta Komorov- csák kapitány. Mozdulatai lomhák, fegyverfogása lassú és puha. Hiába magyarázza neki naponkint őrmester ur Sólyom. — Keményen fogja a fegyvert, önkéntes és úgy csapja le válláról, mint ahogy lecsap a zivatar a nyári éjszakába! Pedig ő maga vágyakozott az uniformis után. Doktorok a sorozáskor sehogyse akarták bevenni katonának, de Stiglincz Gábor annyira erőszakoskodott, hogy hagyták : ám hadd teljék kedve és gyönyörűsége benne. Bizony hamar elment a kedve tőle. Mikor berukkolt a századhoz s kapitány ur Komorovcsák elé álÉrtesítés Értesitem a nagyérdemű vevő közönséget, hogy az őszi- és téli idényre szakmámhoz tartozó czikkek gyönyörű és nagy választékban megérkeztek. Jeligém s megbízható, tisztességes kiszolgálás, teljes jó minőségű áru forgalomba hozatala és főleg jutányos árban. Szives pártfogást kérve, kiváló tisztelettel I G Ugyanott egy tanuló fevétetik. T T TP rW TP IT? Y (T* 'M’ A áP* *7 url- nöldivat, kézimunka-, játék- és rövidáru kereskedő Aj A A Ma JELv Xm. A rt A ^ Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. —22
