Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

Nagykároly, 1908. november 8 45. szám; XXXIV. évfolyam. SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY 1 w * Tr* POLITIKAI LAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap an/agi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények kijÁÉBdők S*óchenyi-u. 4. az. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz.v Talephon 59. szám. Telephon 56. szám. FŐSZERKESZTŐ: DR. PILISY ISTVÁN, országgy. képviselő. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR ANTAL ISTVÁN. : Megjelenik minden vasárnap. -------- .: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér* sora 40 filléJ BAJ VAN­Irta: Lengyel Zoltán. Politikai vázlatkönyvemből téptem ki e lapokat. Közreadom. 1904. november. Az ellenkezési szövetkezes tehát létre­jött. Amiért évek óta annyi kitartással harczoltam : összehozni valamennyi vezér- férfiút, ki hazafias mozgalmainkban kitün­tette magát — sikerült. Együtt vagyunk es igy erősek is vagyunk. Megküzdhetünk a magyarság minden külső és belső ellen­ségeivel. Hogy mi fog sikerülni, azt nem tudom. De hogy egy nagy korszakos lé­péssel előre vihetjük nemzetünk ügyét: ezt remélem. Örömöm azonban nem teljes. A ve­zérlő bizottság nem az a forma, amelylyel az előttünk álló nagy csatát megvívni lehet. Tagjainak számára tekintettel: kissé nagy Valóságos fiókparlament. Titkot tar­tani vele lehetetlenség. A sokszinü és összeforratlan elemek mialt, kik benne részt vesznek: laza. A szövetkezés a pár­tok között: szintén nem megfelelő. Egy­séges alakulásnak kellett volna bekövetkezni. Ezt vártam s ezért küzdöt­tem utolsó perczig. Az eredmények azon­ban áthajtottak az én tervemen. A vezé­rek másként döntöttek. Most már nincs mit csinálni: mitmacholjunk velük s nézzük mire mennek. Hátha nekik lesz igazuk ? 1905. deczember. Most már kétségtelen, hogy a küzde­lem arányai túlnőttek erőnkön. A föladat nehezebb, mint hittük, szervezetünk gyen­gébb, mint lehetne. Nincs is. A harcz köz­ben azt reméltem, hogy összetömörülünk, a szolidáritás érzete kifejlődik, a szerve­zet pedig létrejön. Megint csalódtam. A koaliczió emberei csak uralomra törnek, de a csatát megnyerni sem nem tudják, sem nem akarják. Ennek pedig rettenetes katasztrófa lesz a vége. Ezért utolsó jaj­kiáltásul írtam meg az „Uj szabadsághar- czot.“ Ott elmondom, mit kell tenni és hogyan kell csinálni. Ha megfogadják: jó, ha nem fogadják meg: akkor legalább mindig igazolhatom, hogy jót akartam és jól láttam. Azt mondja erre a néppárt egyik ki­váló tagja, aki munkámat dicsérte: a mit megírtál, szin igaz; létre jönni azonban nem fog. Már késő. Hanem ha egyszer kormányra jutottunk; akkor a pártok egye­sülése, a nemzet élet újjászervezése, a mit te helyesen akarsz, magától jön. Lehel: telelem. De mi lesz akkor a czéllal, a csa­tával, a melynek megnyerésére jöttünk össze? Ki látott olyan hadvezetést, hogy előbb veszítsük el az ütközetet s azután toborozzunk sereget? Hisz ez rettenetes! De lehet, hogy megint nekem van iga­zam. S ha van is: már nem tehetek. Nem rajtam áll. Tehát: Vederemo. 1906. augusztus. Most már minden reménységnek vége. Kormányon vannak. Meg is osztozkodtak. A függetlenségi pártnak vajmi csekély jutott. Pedig — többség. Világos, hogy nem azért adtak neki részt a kormány­zásból, hogy később egészen átvegye, hanem hogy — lejárja magát. A nyilt elvföladást nem tudták keresztül vinni, hát gyakorlatilag csinálják meg. És Kossuth meg Apponyi: miniszterek. Ők több nem lehettek. Czéljukat elérték. S vigye az ördög a pártot. Lépcső volt a hiúság létraján. Mikor ők fölértek: ki­rúgják. Azt mondja az egyik koalicziós újság : úgy jártunk, mint negyvennyolczban. Becs ellen indultunk, de a sereg nem bizonyult elég erősnek. így hát fegyverszünetre lep­tünk. Megálltunk Komáromnál, rendbe­szedjük a sereget és aztán újra fölkészülve, a győzelem biztonságával, vonulunk előre. Feleltem neki a Napban. Hogy hát én úgy látom, a bécsi béke nem fegyverszünet, hanem fegyverlerakás. A sereg tehát nem Komáromnál áll, hanem Világos után van. De ha ismét nem nekem van igazam, hanem nekik: ám legyen. De akkor fegyverkezzünk és ne osztozkodjunk. Ütött az utolsó óra ! Látom és tudom azonban, ismerem az események logikáját es az emberek lelki világát: itt már minden elveszett. Csak magamat menthetem. Én már künn is vagyok. Csak még egy pár havi elő­készület, mig a magara dolgát rendbesze­dem, s aztán utaink elváltak. Én megyek balra. Vagy kilépek, vagy kidobnak. Künn megpróbálok még egyszer valamit. Vagy eszre tér az ország és észre tériti őket is, vagy nem. De engem igazolni fog a jövő. Bízom benne. 1908. október. A koaliczió nem tudott összeforrni, tehát szét fog menni. Darabokra hull. Apróbb darabokra, mint a milyenekből összetákoltuk. Programmjának utolsó por- czikáit is föladta. Nincs eszménye, iránya, vezetése. Kimúlt. De elmúlásában kiölte a nemzetbői is a hitet, az eszményekért való lelkesedést. A függetlenségi párttal végig járatták a kálvária minden stáczióját. A keresztet fölvitte, az utat végigszenvedte s most már nincs egyéb hátra, minthogy fölfeszittessék, eczettel és epével itassék s oldalába lándzsát döfjenek. Vége. Hogy mikor fog föltámadni a nemzet lelke: nem tudhatom. Nem egyhamar van rá kilátás. De az bizonyos: hogy nem ezen formát, nem ezt a testet veszi magára s nem ezek által jut dicsőségre. Ezek már csak pusztulni valók. A feloszlás jelei mindenütt. Rothadás szaga bűzlik a közéleten. Rothadásból lesz az uj élet, de hogy az minő lesz: nem tudhatni. Hisz az uj csira sincs meg, a mag sincs elvetve, mely terebélyes fává fejlődjék. A baj azonban meg van. Nagy bajok vannak. Részben a régi bajok követ- kezményekép, részben uj bajok. De most már nem a seregről, a csatáról esik szó, hanem úgy állnak, mint a késsel vágható sürü ködbe jutott hajóhad az oczeán kö­zepén iránytű nélkül, admirális nélkül. Össze vissza türkölnek. Aggódnak. Várnak. Lehet, hogy egymásnak mennek neki, le­het, hogy egyik másik zátonyra jut, lehet, hogy alámerül, hogy egymást lövöldözik agyon. De a baj nagy. A nap nem akar kisütni, hogy a ködöt eloszlassa. S hogy az uj admirális ki lesz: nem is sejthető. A dicső Rozdentventzki se tudta, mikor a halászbárkákra lövöldözött. De azért mégis ott veszett egész hajóhadával a csuzimai szorosban . . . — Képviselőtestületi tagválasztás. Nagykároly város képviselőtestületében a napokban több képviselőtestületi tagsági megbízatás lejárt és ez okból f. hó 3-án uj tagválasztást rendeltek el. Lanyha, na­gyon lanyha érdeklődés nyilvánult e va­rosunk jövő életére és fejlődésére rend­kívül kiható esemény iránt, amin azonban épenséggel nem csodálkozunk, mert az egész választási kampány oda irányult, hogy a városi társadalomnak minél kevesebb u. n. intelligens eleme jusson be a kép­viselőtestületbe. Ilyen körülmények között senki sem kívánhatja, hogy városunk a fejlődés útjára lépjen, de sőt midőn irigy Aki ölesén POLITZER szeret jót, szépet, ujjat venni az őszi és téli Idénynek megfelelő czikkekben, u. m., valódi Hiickl-féle plüsehkalap, meleg alsó trikó, harisnya, meleg kesztyű, sapka, alsó és felső alj, ber­liner blúz és gallér, kész ruhácska és kabát lányok részére, kézimunka, játék, gyermekkocsi, öv stb. az szerezze be szükségletét I G N A C Z, őri és nöidlvat, rövid-, kézimunka- és jitékiru megbízható kereskedőnél Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. U0] múló falvétetik. 31—

Next

/
Oldalképek
Tartalom