Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-10-18 / 42. szám
SZATMÁRMEGYEY KÖZLÖNY felejtett tipikus atyafibecsülő, barátságot dédelgető alakja volt társadalmi életünkben. Ez a rokonság dédelgetése nemcsak szavakban, a ragaszkodás olcsó érzésében, de áldozatokban is nyiltvánult nála. Mintha most is látnám magam előtt, a mint küzködik az élet terhével csak azért, hogy korán árvaságra jutott testvéreinek az apát helyettesítse, embert csináljon belőlük. Azért, ha Ítélkezni fognak felette ott, ahol egy kis szeretet többet nyom, mint a világ minden hatalma és dicsősége, bátran bocsátom őt e tekintetben, saját lelkiismeretének és a lelkiismeretek bírójának itélőszéke elé. Tudom, hogy ez magánügye az elhunytnak, hogy ez vajmi keveset tartozik a közönségre, a közélet emberére, de baráti ragaszkodásom adja meg neki, a szív emberének ezt az elismerést a nyilvánosság előtt. Mert, ha jóbarátról lehetett beszélni, az elköltözött, annyiunk közös barátja, igaz barát volt. És ez nagy szó mainapság, amikor legtöbb barát, tulajdonképen csak czimbora, akinek, ha az élet elébe veti az anyagiasság legkisebb rögét is, felbotlik benne, lehull az álarcz s lesz rideg, meggondolt ellenség. Nem igy ő! Ő kitartott barátai mellett jóban-roszban egyaránt! Barátaiért mindenre kész volt. Nem ismert fáradtságot, munkát, áldozatkészséget, csak ragaszkodást, kötelességet velük szemben. Levelezett, utazott érdekükben. Járta a vidéki névnapokat, lakodalmakat, temetéseket, szóval a barátai életében előforduló fontos esemény neki is jelentőségteljes volt, mert örömben és bánatban osztozott. Ellehet mondani, hogy valóságos rajongója volt a baráti érzelemnek. Legalább előttünk ilyennek tűnt fel, a a kik nem tudtunk felemelkedni az önzetlen barátság eszményére. A baráti és rokoni érzelmek kultusza bizonyos szatmármegyei színezetet adott neki, a milyenek lehettek a megyebeli urak égy félszázaddal ezelőtt, az elnyomatás korszakában, amikor a közös baj és ellenség közelebb hozta egymáshoz a jóemberek szivét és lelkét. Egy kiveszőben levő típus volt ő e téren, elavultságában, elfogultságában sokszor talán szokatlan, de eredetiségében és valódiságában becses és kedvelt: t Sőt tovább megyek. Föllehetett benne ismerni a szatmárit. Igazi megyebeli volt ő, ennek, fény és árnyoldalaival. És most rátérek arra az erényére, a melytől az események alakulata, az ő fatuma megakarta fosztani: hazafiságára. Én, aki őt tetőtől-talpig ismertem, évtizeden át alkalmam nyílt lelke legtitkosabb rejte- kébe bepillantanom, mindig úgy tanultam őt ismerni, mint ideálisan gondolkozó magyart, akinek talán minden gondolatában megfordult nemzete, faja szeretete, gondja, öröme, bánata, aspirácziója. Olyan soviniszta, szinmagyar volt, aki a nem magyarral szemben még a türelem legprimitívebb érzését sem ismerte. Ha ő a legjelentéktelenebb eseményből, tervezgetésből, intézményből azt nézte ki, hogy az a magyarság érdekét, haladását fogja szolgálni, olyan lelkesedéssel beszélt róla, amely lelkesedés szokatlanságában túlzónak, szinte nevetségesnek tűnt fel a mai korban, amikor még arra is ügyelnek az emberek, hogy még lelkesedésükben is distingváltak legyenek. Ez a fajszeretet vezette az ő irói tollát, gondolat menetét, tetteit és egész közszereplését. Azért majd ha egy elfogulatlan kor gyermeke a helyi események krónikáiból kibetüzi az ő közéleti szereplésének mozzanatait a magyar kultúra terén, kezdve a hirlapiráson, folytatva a Széchenyi-Társulatban és a Kölcsey- Égyesületben kifejtett működésén, a Petőfi ünnepek, a tiszabecsi Rákóezi-emlék ünnepély rendezésén, — akkor ennek az utódnak megítélése ő róla talán az lesz: Mint magyar, abban a szükhatáskörben, amelyet a végzet részére kijelölt, híven és odaadóan teljesítette kötelességét, igaz fia volt nemzetének és vármegyéjének ! Béke poraira! Színészet. Az elmúlt héten már mintha fölengedett volna egy kissé a közönség hideg közönye a színház iránt,, de aztán ismét visszaesett let- hargiájába. — Pedig már csak két hétig fog nálunk játszani a társulat és mi a hosszú, unalmas téli estéken irigykedve gondolunk szatmári szomszédainkra, akik élvezetes estéket töltenek a színházban, mig mi nem tudjuk unalmunkat mivel elűzni. Várhatunk tavaszig. Vágyakozva-fogunk várni, hogy mikor itt lesznek, megint üres ház előtt legyenek kénytelenek játszani. Ez már a mi specziális és gyógyíthatatlan betegségünk. — Egyébként a hétről a következőkben számolunk be. Szombaton „A koldusdiák“ czimü operette ment szép számú közönség jelenlétében. Rónai jól játszott Ollendorf szerepében, ugyszinte Boda Ferencz a ezimszerepben és Szende Fe- rencz a Jan Janiczki szerepében. Az összjáték is jól sikerült. Vasárnap délután a „Rab Mátyás“ zóná- zott. Vasárnap este „Ingyenélők“ ment ugyancsak szép számú közönség előtt. Ez az eredeti énekes népszínmű valami felségesen sikerült. Nem volt ez este színészeink játékában semmi kivetni való. Valamennyien brillíroztak. Her- czeg megkoronázta összes eddigi sikereit Boros János érdekes szerepében, Borcsainé jól kihasználta szerepe komikumát. Fodor és Halász is jól játszottak. Kendi Boriska, Sipos Zoltán, Aitner Ilka és Bállá Mariska pompásan beváltak szimpatikus szerepeikben. — Ez a vasárnap este egyike lesz a társulathoz fűzött legkellemesebb emlékeinknek. Hétfőn „Rip Van Vinkle“ régi jo operette került színre telt ház előtt. Ez estén meglepetés ért bennünket. A ezimszerepben Érczkövi Károly szép érczes baritonja zendült meg a színpadon és már első fellépésénél egy csapásra meghódította a közönséget. Élénken sajnál tűk azonban a derék Szende lelépését. Kedden „Josefte kisasszony a feleségem“ vígjáték izgatta a csekély számú közönséget. A darab maga pikántériájára való tekintettel egy második „Nincs elvámolni valója?“ Ez estén történt először, hogy virágcsokor került a színpadra, mely elismerés a Josette szerepét játszó Váradi Jolánnak jutott, aki azt teljes mértékben meg is érdemelte. Fodor és a mindenütt jó Herczeg osztoztak azért sikerében. Szerdán „Fátum" dráma került szinre. Herczeg, Peterdy, Rónai és a dráma hőse Fodor Oszkár, mint főszereplők említhetők meg az előadásban. Váradi Jolán és Kendi Boriska is jól adták kellemes és rokonszenves szerepeiket. Jó kedvvel játszottak, daczára annak, hogy kétharmadrészben üres ház nézte a nagyobb érdeklődésre méltó darabokat. Csütörtökön és Pénteken a szüretre való tekintettel zónaelőadások voltak. Jól összekerült erre a két estére a „Czigánybáró“ és a „Koldusgróf“. — Hiába volt azonban minden, a csütörtöki extra-zónán is üres ház előtt ment a „Czigánybáró“. Rónai és Boda, — az előbbi Zsupán szerepében, az utóbbi a ezimszerepben az üres ház daczára is elég jó kedvvel játszottak. A főbb női szerepeket Szécsi Emma (Ar- zéna), Bállá Mariska (Czipra) és Tibor Lóri (Saff'i) töltötték be. Pénteken este valamivel élénkebb érdeklődés mellett a „Koldusgróf“ került szinre, melyben a kis Kariusky Bogunul gróf szerepét Markovics Piroska olyan kedvesen játszotta, hogy a közönség perczekig tapsolt a bájos kis apróságnak. A többi szereplők többé-kevósbbé szintén jól játszották szerepeiket. A jövő hét műsora: Szombat „Az eleven ördög“, vig operette. Vasárnap d u. „Rip Van Vinkle“ operette, zóna; este „Piros bugyelláris“, Hétfő „Koldus diáki'operette. zóna. Kedd „Szép Heléna“, operette. Szerda „Gretchen“, vígjáték, Follinus fellépte. Csütörtök „Ember tragédiája“, tragédia. Pénteken „János vitéz“ operette, zóna. Szombaton „Drótostót“ operette, Rónai jutalomjátéka. x H I k’ E K. Becsület. Mindenkinek van becsülete. Becsülete van a férfinak, a nőnek; becsülete van a diplomás embernek, mert azzal őrzi a diplomáját; becsülete van a katonának, mert életével védi azt. Ki ne féltené hát ezt a pótolhatatlan kincset ? Mikor látjuk, hogy ebből meríti az ételt, az italt, ebből eteti gyermekét, aki aztán az étel megfelelő táperejét magába szívja és ő is vigyázni kezd, először öntudatlanul a becsületére. íme, a becsület keletkezése az emberben. De lássuk a fejlődését. Körülbelül három éves a kis gyermek, mikor a mama szigorú arczczal faggatja a kicsikét: — Miért törted össze a poharat? A kis pubi persze rögtön pilyergésre fogja a száját és selypesen ,fogadkozik, hogy nem ő volt, hanem a Mari. És tényleg később kitudódik, hogy a katasztrófát nem a kis gyermek, hanem a Mari idézte elő. Ez már a becsület megőrzésének szimp- tomája. Még nincs tudatában a kicsike, mikor ezt teszi. Mert hiszen lehet mondani, hogy az anyja tejével szívta magába ezt az ösztönt (mert még ebben az esetben az.) Természetesen a gyermeknek sejtelme sincs a becsület fogalmáról. Holott, maga a becsület meg van benne. Érzi, hogy valamije van, de nem tudja, hogy mi. Figyeljük csak meg a hároméves gyermeket, mikor ártatlanul vádolják. Sir, szabadkozik gyermeki ártatlansággal. A már idősebb gyermekek hasonló esetben különböző módon védekeznek. Ez mindig a szerint történik, hogy milyen irányban folyik a nevelése. Van, aki sir, aki rúg, kapá- lódzik, sőt van olyan is, ki kárt tesz magában. Voltaképen a becsület a szeretet jegyéből kél ki. A szülő mindig akkor szereti gyermekét, ha jó, ha okos és ha mások is ezt mondják róla. Énnek a szeretetnek, mivel ez a gyermeknek jól esik, az a következménye, hogy a gyermek vigyáz erre a szeretetre. Még az egészen kis fiú is azt mondja, ha valamire unszolják : — Nem szabad, édes apám nem fog szeretni. Még jobban kifejlődik ez az idősebb gyermekeknél. Ezt a körülményt az alábbi megtörtént példa élénk módon világítja meg : Kint, a mezőn gyermekek játszottak labdával. A labda az egyik dobás után úgy eltűnt a közeli bozótban, hogy hosszú keresés után sem tudtak ráakadni. Végre is a türelmetlen nebulók gyanakodni kezdtek egymásra. — Te, talán a Béla dugta el? — Nem, azt hiszem, a Pista, mert ő mondta délbe — ugy-e Karcsi, te is hallottad, hogy szeretne ő is ilyen labdát . . . Pistát elővették, de ő csendes fiú lévén, oly tehetetlenül védtí} magát a többivel szemben, hogy a gyanú ’egész terhe ránehezedett. Olt hagyta barátait, de hazamenni nem mert. S mikor kérdezték tőle: — Miért nem akartál hazajönni? Félénken válaszolta: — Féltem, hogy kikapok és tolvajnak hívnak s mama rám se fog nézni! Tehát nagyon szépen látjuk, hogy itt nem a becsület megvédése, hanem nélkülözhetetlen szeretet forgott koczkán. Ebből fejlődik aztán ki a becsület. A fejlődés stádiuma egy fokkal előbbre haladt, amikor a gyermek a féltett „kincs“ érdekében füllenteni is kezd. Ez meg van minden gyermeknél. Ekkor már a szeretettel a becsület fogalmának — mondjuk, sejtelme is fellép. Körülbelül ennél a stádiumnál kezdődik az iskola feladata. A feladat természetesen nem az, hogy füllentésekkel fejlessze ki a becsület fogalmát, hanem, ha a gyermek a becsület érdekében füllent, úgy a tanítónak és szülőjének feladata, hibás tettére négyszemközt figyelmeztetni és egyúttal hivatkozni a becsület fontosságára. Hogy miért négyszemközt, arra a legrövidebb felelet, hogy a becsület megvédésénél, még gyermekeknél is, azt csak mint tényt szabad világgá kürtölni, mint cselekményt azonban nem. Ha a tanítók és a szülők lelkiismeretesen végzik ezt az erkölcsi kötelességüket, akkor fáradozásuk gyümölcse nemcsak egyedeken, hanem lassankint az egész társadalmon is meg fog látszani. * —• A Szóchenyi-társulat ünnepe. Egyik közelebbi számunkban említettük már, hogy a Szatmármegyei Széchenyi-társulat október 25-én Szatmáron nagygyűlést tart. A kiküldött meghívókat mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták ugyannyira, miszerint el lehetünk' készülve, hogy október 25-ike országos jelentőségű ünnepséggé fejlődik Szatmár városában. A jelzett napra Heves Béla színtársulatával Nagykárolyból Szatmárra rándul át és a városi színházban díszelőadást rendez. A Széchenyi-társulat igazgatósága műt hétfőn délelőtt ülést tartott,
