Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-08-30 / 35. szám
S Z A T M A R M TG Y E I KÖZLÖNY a katonai kérdések, mindmegannyi tűz- próbái a hirdetett elveknek. Meglátjuk, kik akarják az általános titkos községenkénti, vagy legalább is kisebb körzetenkénti választójogot? Meglátjuk, ki akarja az önálló magyar jegybankot? Ki követeli a progresszív adórendszer behozatalát és általában ki védi a szegény embert a hatalmakkal szemben az adóztatás terén ? Ki szavazza meg a katonai létszám-emelést? Ki mond le az önálló magyar hadseregről, sőt még a nemzeti küzdelem alatt követelt jogainkról, a magyar vezényleti nyelvről és magyar jelvényekről is? Ezeknél a kérdéseknél határozott állást kell foglalni. És akinek állásfoglalása nem fedi a függetlenségi és 48-as párt meghamisiíatlan programmját, az ebben a táborban helyet nem foglalhat és ha az ilyen Kossuth Lajos zászlóját önként ki nem adná kezéből, kicsavarná azt a felháborodott nemzeti közvélemény. Ekkor várom én a függetlenségi cs 48-as balpárt megerősödését és általa a Kossuth Lajos eszméinek gyors diadalát. A vármegyék területének megváltoztatása. Az általános választói jogról szóló s minden valószínűség szerint az ősz folyamán a törvény- hozás elé terjesztendő törvényjavaslattal kapcsolatban, illetőkig azzal egyidejűleg a képviselő választó-kerületek uj területi rendezése is szükséges lévén : a választó-kerületeknek ez az uj beosztása együtt fog járni egyes vármegyék s ezek között Szatmárvánnegye területének megváltoztatásával. Szabolcsban is területváltozásról beszélnek és pedig olyanformán, hogy vármegyénkből hozzájuk csatolják Ilk, Vasvári, Nyírcsászári és Nagydobos községeket. Ebben a fontos kérdésben való állásfoglalás czéljából Szabolcsinegye főispánja a törvényhatóságot rendkívüli közgyűlésre hívta össze e hó 26-ára s az állandó választmány tanácskozását megelőzőleg ez ügyben értekezlet is volt, melyen megállapították, illetőleg javaslatba hozták a belügyminiszterhez intézendő felirat tartalmát. A feliratot valószínűleg külön küldöttség fogja a belügyminiszterhez átnyújtani. A no és az ipar. A fejlődő ipar újabb találmányai, a szellemi vívmányok nagyszerű alkotása, a villamos erő az emberiség szolgálatában nagyobb kényelmet helyeznek kilátásba számunkra, mint a milyent elődeink itt találtak, de viszont az állami és társadalmi életből csírázó hibák egyre jobban kifejlődnek, kiélesednek, újabb és újabb nehézségeket okozva, amelyekkel meg kell küzdenünk. Az idők haladó szelleme, vagy tán az említett hibákból származott körülmények a nőt is belevonják e küzdelmekbe, mert otthonát félti, mely eddig egész világa volt. Látja, hogy a folytonosan növekedő igények mellett a férfi munkaereje egyedül már nem elegendő a csa- ládfentartásra, tehát segédtársul szegődik, kenyérkereső lesz ő is, munkálkodik, fárad, hogy a család alapítását lehetővé tegye. Azért a kormánynak és a társadalomnak mindent meg kellene tennie, hogy elhárítsák a felmerülő akadályokat a kezdeményezők írtjából, mert sokat kell küzdeniük, hogy maguknak a kenyérkeresők sorában kis tért szorítsanak, miután annyi pályát zárnak el előlük, melyeken boldogulhatnának. E szűkkeblű eljárást azzal indokolják, hogy a nő tudománya, kenyérkereső foglalkozása elvonja a családi élettől; ez nagyon téves nézet, mert a természettől rendelt ösztöne mindig oda vezeti vissza. Azonban a körülmények kényszerítik, hogy beleilleszkedjék a szoeziális és kulturális reform-eszmékbe, tehát tért keres magának tehetségének érvényesítésére. A tudomány kincseit követeli magának, melyeket eddig jogtalanul zártak el előle, hogy kimutathassa szellemi képességét és azt tudományos pályákon értékesíthesse. E nemes törekvés minden esetre dicsérendő, csak kár, hogy ambicziójuk elterelni őket az ipartól, melyet — nemzetünk ősi hibájába esve — egészen mellőznek. Sajátságos, hogy még a huszadik század szigorú követelményei sem képesek társadalmunkat arra kényszeríteni, hogy teljesen odaadással foglalkozzék az iparral. Itt-ott néhol észrevehető egy Iírs fellendülés e téren, egy kis igyekezet, de kellő támogatás, kellő talaj hiányában oly szűk mederbe szorul, hogy csak tengődve tarthatja fenn magát. Pedig tudjuk, hogy csak az ipar teheti az országot nagygyá és még sem foglalkozunk úgy vele, mint azt fontossága megkívánja. A legtöbben azzal állanak elő, hogy nálunk lehetetlenség az ipar felvirágoztatása. Szerencsétlen helyzetünket okozzák Ausztriával szemben, a közös vámterületet, a kormányt, mindenféle érvet találnak, csak a leglényegesebbet nem akarják felismerni: a közönyösségeket, mely- lyel nemzetünk a dolog tényállását elfogadva, minden küzdelem nélkül belenyukszik. A magyar sohasem szerette az ipart, lealacsonyító foglalkozásnak tartotta; ezért nálunk az iparosok leginkább külföldiek voltak. Ügyes királyok azonban mégis fel tudták virágoztatni, mint Róbert Károly és Nagy Lajos. Az utóbbiak uralkodása alatt különösen a bőr-, üveg-, és kocsiipar annyira fellendült, hogy az ipar- iiző országok között első helyet foglalta el. A ezéhrendszer az iparosoknak tiszteletet és jó módot szerzett, annyira, hogy Zsigmond király az országos rendek közé is beválasztotta őket. Csakhogy Magyarországnak szerencsétlen határszéli fekvése Európában folytonos háborút okozott, ami a természetes haladást minden téren akadályozta, miután az összes tehetséget, erőt a haza védelmére kellett szentelniük. Később a sok áldatlan belviszály, a folytonos küzdelem a szabadságért egészen elvonta figyelmüket a gazdasági éllettől, hisz az akkori körülmények megkövetelték, hogy mindenkinek legszentebb kötelessége az alkotmány védelme legyen. Akkor a magyar helyzetének magaslatán állott, megtette azt, amit a haza érdeke kívánt. És a jelen nemzedék nem volna erre képes? A munka terén meghátrál és másoknak engedi át az elsőséget ? Tehát nincs nálunk dolgos kéz ? Vagy annyira hiányzik a bizalom, hogy hozzá nem merünk fogni? Pedig a bizalom adja meg az erőt és az erő a képességet. Tehát küzdjünk meg a nehézségekkel! Lássuk be végre, hogy csakis hatalmas ipái1 biztosíthatja országunk függetlenségét és jövőjét. K. G. HIKE K. A kizsákmányolás ellen. Szervezkedjék a közönség is. A határtalan kopasztás korát éljük Nagykárolyban. Nem múlhat el egy hét sem, hogy valaminek az ára fel ne szöknék. Az állam fokozott igényekkel lép a polgár elé, iparos, kereskedő, nyerstermelő a végsőig fokozza követeléseit, a munkás jogokra hivatkozik és emberségre s végül béremelést kér. A nyerstermék drágább lesz, az ipari munka szintén drágább lesz, csak a középosztály jövedelme marad meg a régi fokon. Az ügyvéd, orvos, akkora tehetség, hogy azzal utat tudott volna magának törni minden akadályon át, de olyan kis kaliberű ember se volt, akit mások szánalomból vittek volna előre. Meg aztán egy kicsit gavallér is volt, ur is volt, régi gentry gyerek, aki se koldulni, se hízelkedni nem nagyon tudott, az üzletekhez pedig nem értett, hát nem tudott érvényesülni. Ráadásul még meg is házasodott,, elvett egy bájos szép, de nagyon szegény leányt, valami kis szinésznőcskét, aki mint a rossz nyelvek beszélték, azért ment férjhez, mert a színpadon nem tudott boldogulni. Holmi rózsaleányka volt, az pedig tudni való, hogy az orleánsiaknak nem való a színpad. Ezzel a házasságai azután legalább mindenki azt hitte, hogy teljesen letört Miklós ur. Eleinte csakugyan úgy is látszott. Egyre gyengébb dolgokat irt, verset, tárczát, sokat és rosszat; a nevét mindenütt lehetett látni, csak jó dolgok alatt nem; ez a stadium pedig, mikor az iró már csak húsz koronáért dolgozik, a tehetség elzüllésének első lépcsője. S azután egyszerre csak visszafordult a lefelé vivő lépcsőről, megirta a „Szenvedők“-et, előadták s megérkezett a jubileum napja is. Nagyszerű bankettet rendeztünk a szerző tiszteletére. A bankett szolid, méltóságteljes irodalmi hangulatokkal kezdődött. Tódorífy ur királyi tanácsosi méltósággal üdvözölte az ünnepeltet több előkelő irodalmi társaság nevében, melyek tagjai közé Tódorífy ur szerencsés magát soroltatni. Bájnoki alanyi és tárgyi költő ur egy erre az alkalomra irt remekét szavalta el, rekedt, borízű hangon, — Szellemű ur úgynevezett rögtönzött, de tulajdonképen két nap óta készített szellemi szikrákkal tette próbára a társaság s az ünnepelt türelmét — a színházi direktor Detreyben az uj Csiky Gergelyt s a magyar Sardout ünnepelte, a vén uzsorás kiadó, Garami ur pedig az ideálizmust dicsőítette, amely nélkül nem élet az élet s végül Pirosfi Lóránt nemzetközi szocziálista, népvezér és népbooinditó a „szenvedők" nevében üdvözölte a „Szenvedők“ nem szenvedő szerzőjét. Szóval a bankett, magas irodalmi irányú bankett, reggelig tartó, duhaj, ezigányos, tán- ezos mulatsággá nőtte ki magát. A sok jókedvű bohémlegény, meg a sok szép asszony, szép leány, akit összetoboroztunk : színésznők, irók, piktorok, színészek feleségei, leányai, pompásan érezték magukat egymás között Bohémia tágabb családi körében. A czigányok remekül húzták a czigányok- nak s járták a tánezot hatalmasan, szilaj jókedvvel. Az arezok ragyogtak, a szemek tüze kigyult, repültek a csipke és szallagdiszek, su- hugtak a selyemszoknyácskák, alsók és felsők s jókedv, vidámság, az élet boldog, szerelmes hangulatának a kifejezése ült az arezokon! Különösen egy pár fiatal asszony szép arczán; egy pár fiatalasszonyén, aki most vett először részt bohém mulatságon, s aki most találkozott először egy-egy kedves Írójával, színészével vagy poétájával. Azzal, akiről, vagy akitől már annyit olvasott s akivel annyit álmodott, akiről annyiszor álmodozott. Úgy látszott, hogy az is afféle rajongók közül való, aki Detrey Miklóssal tánczolt. Mozdulatából, ahogy odahajolt, odasimult a férfihoz, tekintetéből, ahogy nézett rá, mindenéből látszott a szerelmes nő szenvedélye a férfi iránt s az ábrándos nő szentimentális érzelgőssége az iró iránt Odaadással hajolt a vállára és tűrte, hogy hevesen a melléhez szorítsa a férfi; az alatt pedig olyan epedő bakfiis tekintettel nézett rá, mint ahogy a zárdabeli polgári iskolás kis lányok szoktak a gymnázistákra nézegetni. Nini, most meg a férfi arcza egész közel hajlik a nőéhez, szép fekete haja, majd Miklós lehajlik kissé s megcsókolja tánezosnője haját. Ez észre is vette, de nemcsak nem haragudott érte, hanem még hálás pillantással is jutalmazza a kipirult arczu udvarlót a néma bókért. Nagyon érdekelnek a szerelmes párok, különösen csárdás közben, amit az Úristen is a szerelmesek számára teremtett, hát közelebb húzódtam hozzájuk egy ablak mélyedés felé. De a kiszemelt hely már el volt foglalva. Más figyelte onnét őket: Detreyné. Ő ült ott a hársony kanapén, melyet délszaki növények és függönyök jóformán egészen eltakartak. Mikor észrevett, hogy rejtekhelye leié közeledtem, felkelt és el akart onnan menni. Úgy látszik megsejtette, hogy én tudom, miért ül ő ott s szégyelte, hogy rajtakaptam. Az igazat megvallva, már ezelőtt is próbáltam én udvarolni a szép Annának, de teljesen eredmény telemül. Mint az istenét, úgy imádta az ő csélcsap uracskáját, aki pedig minden inkább volt, mint hűséges férj. ürültem, hogy most ott találtam elmerülve Miklós ur hóditó hadjáratának reá nézve nem valami kellemes szemléletébe. A legbecsületesebb asz- szony hűsége is meginog ilyenkor, mikorlátja a saját két szemével, hogy az ura életre-halálra udvarol egy más asszonynak.
