Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
Nagykároly, 1907. junius 2. XXXIII. évfolyam. POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK INDE VASARNAP. SZERKESZTOSEG: hová a lap szellemi részét érdeklő közlemények küldendők Deák-tér 20. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. KIADÓHIVATAL: a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH. 2 korona, re 5 korona. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: F.gész évre 8 korona. Félévre Megyei községek, egyházak-r.;# Egyes szám , Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fillér. Jubileum. Nagykároly, 1907. junius 2. — ő. — Még egy pár nap és hazánk hegyes- völgyes tájain végig futó szellő a hivatalja^rés nem hivatalos zászlók ezreit fogja szárnyaira kapni és ezernyi zászló lobogása közepette fogja hirdetni a koronázás negyven éves évfordulóját. Megkondulnak az ünnepet hirdető harangok és a benső ima fenséges szárnyain száll a magasba a magyar nemzet hódoló jókívánsága. Az ismert lovagias és épen ezért loyalis magyar nemzet fenséges méltósággal hajt térdet a trón zsámolya előtt, térdet hajt ura, királya előtt. És amig a harangok ezrei búgnak és hirdetik a magyar nemzet nemzeti ünnepét, megnyílnak a szivek, testet öltenek a sóhajok és a nemzet őszintén tárja fel sebeit uralkodója, de egyszersmind a nagy világ előtt. A kórház a már beteg emberek számára való, a múzeumokat csak a gondtalan ember élvezheti a maga igazában, a mi bajainkon ez nem fog segíteni. Az uj száz koronás aranyok nem töltik el örömmel a mi sziveinket, megvolnánk mi azok nélkül is, és az azok behozatala nem fog segíteni a mi létünk, megélhetésünk alapját megtámadó nyomasztó viszonyainkon. A magyar nép ezrei ezután is váp.d-»rbQtotfogn&V "-'-gadni. a felső osztály ezentúl is e! fogja felejteni e hazával szemben tartozó kötelességeit, a közép osztály ezután is, ezek daczára is össze fog roskadni a megélhetést lehetetlenné tevő szegénység és drágaság nyomasztó súlya alatt, a nép milliói pedig ezután sem lesznek képesek többet kipréselni a rendelkezésükre álló nehány holdnyi kizsarolt földből. A kereskedő nem bir küzdeni az őt megfojtó hatósági versenynyel és az iparos elbukik az osztrák iparral vívott meddő harczában. Kérvények, melyei: a nép legszélesebb rétegéből indíttatnak útnak az illetékes faktorokhoz a nép bajainak orvoslása iránt, altató dalok kíséretében tétetnek az irattári örök nyugalomra és míg a munkás kezek ezreit kivándorlásra ábitja a vérmes remények Eldorádója, addig az itthon maradtak keserves munkájának gyümölcseit, majd magukat a munkásokat is áldozatul szedi a katonai moloch mindent magába rejtő és mind többet és többet megemésztő gyomra. A föld munkásainak munkája nem az ő fáradságához és befektetéseihez képest lesz megfizetve, dominál a papirosbuza. Az iparost megfojtja az osztrák ipar, a közös vámterület és ennek daczára még csak nem is pislog az önálló vámterület csillaga. A kereskedőnek nyakán szárad a tulipán czimere alatt összevásárolt áruja és mig ő a nagy társadalmi hajsza folytán a tulipántánczot kénytelen járni, addig a külföldi behozatal oly óriási mérvben emelkedik, mint még soha. A panasz szószólói a „hazug“ jelszóval titulálva kénytelenek arezpirulva elsomfordálni a nép atyjáinak előszobáiból és az igazság elszánt harczosai a hazafiatlanság vádja alól kénytelenek magukat tisztázni. A liberális gondolkozás '«•ésyt-’leu h Ü!«'; a reactió ijesztő elhatalmasodása előtt, a testvériség, egyenlőség dicső géniusai mehetnek valamerre az éjszaki sarkra téli álmot aludni és várni, mig az ő napjuk ki tudja mikor felragyog. A nemzeti trikolort bevonhatjuk gyászfátyollal és azzal takarhatjuk le Hungária asszony haldokló tetemeit. Várhatjuk a feltámadást. Tánczolhatunk a hogy a bécsi verklis fújja. Rajta!!! Vanitatum Vanitas! Ne higyjeteka csalóka fénynek, ne a disznek, ne a pompának, ne a harangok zúgásának! A czifra rongyok roncsokat takarnak, a harangok zúgása nem üane- pet hirdet! Megkonditottuk őket, mint a [nép egyszerű fia szokta azért, hogy a vészteljes felhőket elűzzük vele ! Ünnepre készülünk! Talán eljön közénk az is, a kit ünnepelni akarunk. Még nem tudjuk. De akár itt lesz, akár nem, a magyar nemzet őszintén kívánja uralkodójának a legjobbat. El is Ítéli az ünneprontókat. Sok nagyon sok csapást, ezernyi szenvedést átélt öreg ember előtt állunk. Le a kalappal! Sokat köszönhetünk az Ő személyének. És ez a fenséges személy minden magyar ember előtt minden időkben szent és sérthetetlen volt, az is marad. De ünneprontók azok, kik az uj Magyar- ország megalakulásának 40 éves évfordulóján merészen, szégyen nélkül mernek olyan alkotásokkal előállani, amilyennel uruknak hízelegni akarnak! Ezek az ünneprontók! Ezek, a kik ezt a fenséges napot arra használják fel, hogy leplezzék, takargassák nemzetünk bajait, kik nem gondolnak arra, hogy szebben, méltóbban nem ünnepelhetnének, mintha visszahelyeznék a magyart megfosztott jogaiba! A szent magyar nyelv ősi joga, függetlenség, önállóság minden téren, ez kellene nekünk. Mi más czif- raságok fényétől elvakitani nem hagyjuk magunkat Mi akkor ünnepelnőkmeg csak méltóan ezt a napot, ha ez a nap egyszersmind a magyar államiság, a magyar állam eszme győzedelmi ünnepe volna, mi csak akkor ünnepelnünk, ha negyven évi tetszhalottság után ismét életre kelne a nagy, hatalmas és független Magyar- ország ! — A korcsmák vasár- és ünnepnapi munkaszünete. Ilosvay Aladár Szatmárvármegye alispánja a korcsmáknak vasár- és ünnepnapon leendő zárva tartása tárgyában a legközelebbi vármegyei közgyűlés elé indítványt fog beterjeszteni. T Á R C Z A. A ezigány. Faluvégi szalmaviskó a háza, Rossz födelét egy gyönge szél lerázza. Hó és eső szakad rajta keresztül Vakolata néha-néha be is dűl. Az udvarán gyereksereg rikoltoz, — Ruházatuk nincsen szokva a folthoz — Az asszony az eresz alatt pipázik, 8 füstöt fuj a tenyerébe, ha fázik. így a család. A gazda meg ezalatt Vályogot vet az alvégi kert alatt, — Térdig tapos a polyvába, a sárba, Mely nem egyszer belefecscsen arczába. Meg se mossa, le sem törli estére, Úgy megyen el a legények elébe ! S mig vonója a hegedűn sir, szalad : Lecsókolják az arczárói a sarat. Balla Miklós. A karriér. A Szatmármegyei Közlöny eredeti tárczája. Irta: Fehér Jenő. Rendes ebédutáni feketekávénkat szürcsölgettük a kávéház egyik sarkában. — Olvastad a mai hivatalos lapot ? — kérdezte hirtelen Ménessy Aladár. — Nem láttam még. Mi van benne ? — Babolcsay Tibort kinevezték államtitkárnak. — Hát olyan tehetséges ember ez a Babolcsay ? — kérdeztem én. — Tehetséges ember — monda Ménessy — de a karrierjét nem a tehetségének köszönheti ... Én istenem, ha minden tehetséges ember oly szédületes gyorsasággal emelkednék, mint ö, a talentum nélkül szükölködők kénytelenek lennének dinamit-bombákat gyártani s a tehetséges embereket egyszerűen a levegőbe röpíteni, hogy ne zárják el előlük az emelkedés lehetőségét. — De hogyha nem a tehetségének köszönheti Babolcsay a gyors emelkedését, hát minek ? vagy kinek ? — tettem hozzá halkabban. Ménessy ajka körül titokzatos mosoly játszadozott. Látszott rajta, hogy várta ezt a kérdést. — Ennek különös története van, amely körülbelül 10 esztendőre nyúlik vissza. — Hiteles ? — Babolcsay egyik legintimebb barátjától, Saskőy Sándortól hallottam, aki, mint tudjátok, két évvel ezelőtt egy szerencsétlen végű párbaj áldozata lett. — És érdekes is ez a történet ?-- Érdekes annyiban, mert újabb bizonyságot szolgáltat amellett, hogy az ember életét véletlenségek lánczolata k.ormányozza. Mindennek a véletlen a forrása. Egyik emberből államtitkár vagy miniszter lesz — véletlenül, a másikból legjobb esetben dijnok, szintén véletlenül. Némelyek a véletlennek köszönhetik a boldogságukat, egy imádandó feleséget és egy csomó bájos gyermeket, mások a véletlen folytán lesznek egész életükre szerencsétlenek, nyomorultak, betegek, rosszak. Babolcsaynak kedvezett a véletlen. Ő államtitkár lett. — Halljuk hát a történetet! — sürgették többen. Ménessy^ hátradőlt a karosszékében, nagyot szippantott a czigarettjéből s amikor észrevette, hogy az érdeklődés teljesen feléje irányul, elkezdte : — Az esetnek, amint említettem, körülbelül 10 éve. Babolcsay akkor harmincz éves volt s ha jól-tudom, czimzetes miniszteri segédtitkár. Egy kora tavaszi délután, szokáshoz hiven, sétára indult a Belváros forgalmas utczáin. Harminczéves volt, csinos volt és a dunapart felül langyos tavaszi szellő áramlott be a házak tömkelegébe. A tavaszt mindenki megérzi, meg kell éreznie. Még az öreg ember is kihúzza magát, frissebben lépked ilyenkor. Hát még a fiatal ! Babolcsay szerette a szép asszonyokat, mindig, minden körülmények között. De százszor jobban tavasszal, amikor a gyönge váltakról lekerültek a téli bundák, a boák, a fehér kezekről a karmantyúk s a nő csodaszép alakjára nem simult egyéb, csak egy könnyű ruha, egy testhez álló blúz, amely a keblek pihegését is látni engedte . . . Azon a napon az utczákra tódult mindenki. Kiváltképp az asszonyok. A kívánatos, édes, szép asz- szonyok. És mindenkinek az arczán valami varázs ült: a tavasz varázsa. Babolcsay már egy óra hosszat bolyongott az Utczákon. Valahányszor egy szép asszony vagy leány suhant el mellette, megdobbant a szive és sóvárgó pillantást vetett utána. Lassacskán bealkonyadott. Babolcsay az órájára nézett. Hat óra volt. — Ideje, hogy hazamenjek, — mormogta és még egy utolsó pillantást vetve a nyüzsgő népáradatra, befordult az egyik mellékutczába. Ez az utcza meglehetősen elhagyatott volt. Csak a túlsó végén látott egy karcsú nő-alakot s mellette egy férfit, aki hol szorosabban a nő mellé került, hol kissé hátrább maradt. A távolból úgy festett a kép, mintha valami szóváltás volna közöttük. Babolcsay meggyorsította a lépteit. Már csak néhány lépésnyire volt tőlük. Egyes szavakat feléje sodort az esti fuvalom. — De kérem, uram ... A tisztesség . . . kö- nyörgök . . . Hagyjon el . . . A férfi : — Higyje el nagysád ... A szándékaim . . . Ne küldjön el . . . Nézze . . . Botrány . . . E pillanatban melléjük került Babolcsay. A szép asszony — mert szép és fiatal volt — hirtelen elhatározással Babolcsayhoz lépett. — Uram — mondá a fölindulástól remegő hangon — az ön lovagiasságához fordulok ismeretlenül, mint védtelen nő. Szabadítson meg ettől az embertől, aki üldözőbe vett. Tisztességes asszony vagyok . . . Nem akarok botrányt . . . Kérem . . . Babolcsay odalépett a szép asszony üldözője elé. Csak ennyit mondott: — Takarodjék ! —■ Kérem a névjegyét, —- rikácsolta amaz. — Én csak tisztességes emberek kezébe adom a névjegyemet.
