Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-07 / 14. szám

Nagykároly, 1907. április 7. 1^_ szára. XXXIII. évfolyam.

MEGJELENIK MINDEN VASARNAP.

SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi részét érdeklő i! a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők

Deák-tér 20. sz. NAGYKÁROLYBAN" Jókai-utcza 2. sz.

Telephon 59. szám. Telephon 56. szám.

FELELŐS SZERKESZTŐ :

D r. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDoVoSOK : MANYÁK és TÓTH.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^=- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Románia.

Nagykároly, 1907. április 7.

— ő. — Szuronyok villogása, fegyverek ropogása, revolverek dörgése közepette vérszagot hoz magával a Románia vérmosta mezőiről ide tévedt szellő. A hegyek ormáról a pásztor- tüzek csalogató fénye helyett felgyújtott épületek lángja szűrődik át az éjszaka csendjén és a pásztor kolomp mélabus hangjai helyett a félrevert harangok rémes kongása tölti be a levegőt.

Külháborukat, melyeket egy nemzet hatalmi vágya, vagy önvédelme okozott, a legtöbb állam kiheverte, a háború zaját előbb utóbb felváltották a békés munka termékeny perczei, de a belháboruk pusztításait kiheverni egy nemzet is nagyon nehezen képes. A felforgatott rend magában hordja a végveszély termékeny csiráját, a felkavart szenvedélyek láza emésztő tüz- ként pusztítja el a harcz tüzétől megmenekült alkotásokat. Az izgatok munkája mindig veszedelmesen termékeny talajra talál és a csendesítő szavak nagyon sokszor találnak süket fülekre.

Az egész művelt világ borzalommal eltelve látja és nézi a romániai eseményeket. Borzalommal, mert az már eldöntött tény, hogy a Romániában történték nem a parasztoknak képzelt elnyomóik elleni harcza, hanem korunk felforgatóinak tana vívja itt meg vészteljes csatáját a régi renddel. Hogy meg van-e tényleg a természetes jogalapja e küzdelemnek, mely hozzánk oly közel folyik, az most már nem bir fontossággal, fontos az egész esemeny sorozatban csak az, hogy az államhatalom úgyszólván tétlenül kénytelen nézni a felbujtók aknamunkájának pusztításait, hirtelen a nagy zavar okozta kapkodás parancsolta rendszabályok többé már nem segíthetnek, a mire az államhatalom ma már kényszerítve van, az nem több, mint tétlenség. Be kell vallanunk, hogy ezen mozgalmakkal szemben akkor, mikor

már jelentkeznek, minden óvintézkedés elkésett és hiábavaló. Felkorbácsolt szenvedélyeket csendesíteni nem lehet, elfojtani pedig erejükkel szemben meddő kísérlet. Az orvoslás nem egyes intézkedésekben, hanem megelőzésben rejlik. Minden utólagos intézkedés csak olaj a lobogó tűzre, segíteni csak a praeventió képes.

„Jam proximus ardet Ukalegon“ énekli a görögök örök eletü költője és ezzel inti gyors menekvésre tétlen hőseit. Már a szomszédban lángol az olíhatatlan tűz és a szomszédok borzadva bár, de tétlenül nézik pusztító munkáját. Mi, a kiket már csapdosnak a gazdasági forradalom zugó tengerének hullámai, tétlenül nézzük azt, hogy a tengerből is kiálló sziklákat elborítsa a hullámok árja. Mi most, mikor oly közel hozzánk tombol a forradalom pusztító és ellenállhatatlan árja, azon törjük a fejünket, hogy miként védekezzünk abban az irányban, a hol még egyelőre nyugodt a tenger. Nekünk most egyéb törekvésünk sincs, mint érdemeket szerezni a jelenlegi kormány előtt, népgyüle- seket tartani olyan kérdésekben, melyeket a kormány már régen a lehetőségekhez képest nélkülünk elintézett, ajánlani olyanokat figyelmébe, a miket az már regen elfelejtett, de arra nem gondolunk, hogy mi lesz más irányban. Fenyeget bennünket az arató sztrájk, az általános munkás sztrájk, fenyeget a szomszédban dúló belháboru pusztító zivatarának jégverése es mi régen elintézett kérdések feszegetésével töltjük az oly drága időt.

Megyéink, városaink és községeink többsége tart napról napra népgyüléseket az önálló vámterület tényleg nagy fontosságú! kérdésében, hallgat hazafias szónoklatokat az önálló jegybank felállításának szükségességéről és tapsol az általános választói jog szónokainak; és nemzetboldogitó szerepét befejezte. Hát kérem elég volt egyelőre az önönálló vámterület, az önálló jegybank és általános választói jog kérdésében vívott harczból némi eredményünk is van. Most már ismerjük a helyzetet, tudjuk, hogy ezeknek dolga hogy áll, mit remélhetünk a közel jövőben, mi a lehetőség, a mit várhatunk, most tehát egyelőre várni kell a fejleményeket, mig aztán ezen kérdések megint szóba jöhetnek.

De vannak ám sokkal sürgősebb kérdések is-y.. Emlékezzünk csak a nem is oly régen letünF^A'-' időkre. A népmozgalmak nem szoktak izolálva egy állam keretén belül megmaradni. Ezt mi tudjuk legjobban. És ha kellő intézkedések hiányában átrándul hozzánk ez a mumus egy kis vendégszereplesre, szeretném én azt látni, hogy az önálló vámterület stb. érdekében hozott határozati javaslatokkal fogjuk e ezt elijeszteni.

Azt hiszem nem.

Utolsó leheletemig buzgó harczosa leszek hazám önállóságának, polgártársaim egyenjogo- sitásának,, harczosa is voltam mindig. De akkor, mikor létkérdések kívánják a halaszthatatlan megvitatást és orvoslást, nagy hű-hóval megtartott gyűlésekért lelkesülni nem tudok.

Az a párt, mely a legnagyobb emberbarát Kossuth Lajos nevét irta zászlajára és azt büszkén hirdeti, a romániai eseményekkel szemben a néma szemlélő álláspontjára nem helyez- kedhetik. Tessék most sürgősen arra felhívni a kormány figyelmét, hogy teljes erejet fordítsa most azon kérdések megvitatására és megnyugtató elintézésere, melyek az ország lakosságát egy nagy válság pusztító hatásaitól óvják meg. Tessék egy sztrájk törvény, egy nemzetiségi és kivándorlási törvény sürgős, heteken belül leendő megalkotására felhívni, ha kell az egész országban mindenütt megtartott népgyülesek utján a kormány figyelmét, mert ha nem lesz, a ki terményeinket előállítsa, ha nem lesz, a ki a legszükségesebb dolgainkat előállító gépeket üzemben tartsa, ha kivándorlási törvény hiányában munkásaink ezrei Amerikába fognak vándorolni és a nemzetiségi izgatok belháborut fognak szítani,

T A R C Z A.

Éjfél a temetőben.

Ott, ott ahol a szomoru világ van A domború sírok mélye alatt,

Nem halt meg az élet, úgy éjféltájban Föltámad az élet — a kárhozat.

Fölkelnek a holtak, a vad apagyilkos

Az apját látogatja meg

És szól neki: „látod e tőrt apuska?

E tőrrel végeztem veled.'1

A hütelen asszony kis méreg üveggel Mosolyogva bólint férje fele: „Belemelegedtél a csókba, a kéjbe ?

E hűsítőt adtam, husit, ugy-e?“

Egy másik asszony, karcsú leányzó Egy kis csecsemőnek tüt mutogat :

„E kis tüt szúrtam piczi szivedbe, Születned még nem volt szabad.“

Es fölkel a zsarnok, igy szól a hősnek: „Nép elnyomatása fájt-e neked ?

Botor tróndöntő, népszabaditó Gyorsan leütöttem forró fejedet.“

S az apa, a férj, a gyermek, a biró Hullatnak véres könyeket.

En látom a könyet és hallom a sírást 0 hadj el engem őrület.

Szombatos Elemér.

Az aranyparaszt.

— Ahogy önnek tetszik uram, — fejezte be Koller Edit, az uj tanítónő a vitát, mely közte és Tóth Gergely uram között folyt a körül, hogy Erzsikének hány órányi oktatásban legyen része hetenként. Végre is, miután Koller Edit, az apa előterjesztését szinte parancsként vette, hát úgy dön- tődött el, hogy a kisleány minden második héten fog átjárni hozzá, holmi privátleczkékre. Eleinte ugyan a tanitókisasszony azon volt, hogy Erzsiké oktatása az apai házban történjék, de ezt már a kisleány apja nem fogadta el semmiképen sem, ismervén a városka fecsegő természetét, de meg az udvariasság szempontjából is határozottan ellenezte. Arra való az Erzsiké öreg dajkája, hogy elvezesse a kislányt a tanításra, meg haza hozza onnan, ha már úgysem veszik hasznát máskép a kivénült cselédnek.

Úgy volt eddig, hogy Tóth uram maga oktat- gatta a kis gyámoltalant. De most már itt az ideje, hogy szakavatottabb kezekbe kerüljön ez a feladat, mert manap már a leányoknak is sok mindenfélét illik tudni, ami túlmegy a megszokott házi foglalatosságon. Tóth Gergely meg épen azt akarta, hogy a leánya müveit nő legyen annak idején. Így került az uj tanitókisasszony gondjaiba ezutánra a kis Erzsiké nevelése.

Tóth Gergely szivéről nagy kő esett le ezzel. Hiába, bizony csak gyönge gyámolitója volt az anyátlan kis árvának, mert régi dolog, hogy a gyereknek csak az anyja érti meg a szavát legjobban Ismeri az annak a kis gyermekiéleknek minden csinját-binját. A pityergő szomorúságot vig kaczajra változtatni, sok eltitkolt és kisebb-nagyobb szenvedést megérteni s azt gyöngéd kezekkel gyógyitgatni igazán csak az anya tudja. Régen tisztában volt azzal is, hogy akármilyen nagy szeretettel beczéz- geti az ő kis árváját, mégsem olyan az, mint mikor asszony teszi ugyanazt. Tehát mindenáron gondoskodni kellett valakiről, aki az anya helyét betöltse a kislány mellett.

Az uj tanitókisasszony még alig, hogy két hónapja elfoglalta állomáshelyét, de Tóth uram éles szeme rögtön felfedezte benne a hivatásának élő, igazi nőt, aki nemcsak kötelességből, hanem szeretettel is végzi tisztét. Eddig, mivel hogy nem bízott teljesen senkibe, maga törődött Erzsikével. Most azonban bátran ment Koller Edithez, reábizni a legdrágább kincsét, Erzsikéjét. ,

Tóth Gergely mérhetetlenül gazdag volt. Hetedhét vármegyében hire ment az aranyparaszt roppant vagyonának. Sok ezer holdja egy tagban, holmi apró német fejedelemséggel vetekedhetett volna bátran nagyságra. Temérdek jószágának, lovainak, ökreinek számát senkisem tudta még csak hozzávetőleg sem. S ezt mind egymaga szerezte, két keze munkájával. Eleintén valami grófi dominiumban béreskedett, később már szerzett magának két mes- gyényi szántóföldet.

Aztán megnősült. A felesége nem volt szép asszony, azt sem mondhatni, hogy valami számottevő pénzt hozott volna a házhoz, csak épen any- nyija volt, hogy tessék-lássék. De józan és megfontolt volt ez a házasság mégis: amolyan igazi paraszt házasság. Arra fektette a fősulyt Tóth Gergely, hogy dolgos segítőtársat kapjon a feleségében az élet hosszabbik felére, a kinek a két keze tetézze az ő ernyedetlen munkáját. Úgy gondolkodott, hogy semilyen kincsesei sem ér fel két dolgos, rendszerető és fáradhatlan asszonyi kéz. Öntudatosan törekedett maga is a vagyon után, de annak egyetlen fillérjéhez sem tapadt a legkisebb szenny, vagy piszok sem. Becsületes munkával eltöltött élet eredménye volt ez a gazdagság. Mintha az egyik aranya hozta volna a másikat.

A Tóth Gergely szerencséjében pedig nem volt éppen semmi rendkívüli. Az emberek beleszoktak ebbe, szinte természetesnek vélték azt, hogy