Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-03 / 5. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: a hová a lap szellemi részét érdeklő j j a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Deák-tér 20. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. BEKÖSZÖNTŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Jegyes szám ára 20 fillér, sés- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. A „Szatmármegyei Közlöny“ mai számával új fejezet kezdődik e lap történetében. Lezáródik a múlt és az olvasóközönség várakozó vizsgálódása és bírálata elé kerül a jövő első felvonása. A feledés sürü ködének mindent jóvá tevő leplét borítjuk reá a múltra, el akarjuk törölni e lap történetében annak a korszaknak emlékét, midőn, nem kutatjuk az okokat miért, e lap hasábjain nem az ezentúl megszólalni akaró, tiszta, önzetlen hazafiság, pártatlanság, puritánság és elvhűség, hanem a mindenkor uralmon lévők egyéniségének nem mindég tetszetős képei találtak élénk visszhangra. De egy lap történetében a múlt eltüntetése, a feledtetés nem olyan könnyű, mint az egyes ember életében. Egy lap, mely magának közönséget nevel, mely saját egyéniségét százakba képes átszivárogtatni, önmagát oly könnyen, meg nem tagadhatja, a feledés ködén mindég átszürődik mások szemében a múlt világa és megakarja bénítani a jelen még esetleg bármily helyes irányát is. A fenn vázolt aggályok kényszeritettek engem arra, hogy midőn e lap szerkesztésének átvételére kiadói részéről az első felszólítást nyertem, végleges elhatározásom meggondolása czéljából, egy pár napi haladékot kértem. És e perczben, midőn már teljes mértékben reám nehezedik a felelősség súlya mindenért, ami e lap hasábjain napvilágot lát, vagy ami azokon napvilágot fog látni, erkölcsi kötelességem számot adni elhatározásomért azok előtt, kik ezt első sorban vannak jogosítva megkövetelni, e lap olvasói előtt. . . . Korunk úgy a politikai, mint a társadalmi és gazdasági élet terén a nagy átalakulások kora. Eszmék és elvek, melyek egykor milliók lelkében találtak élénk visszhangra, ma már a múlt többé-kevésbbé elfeledett emlékei. Alkotóik és megteremtőik lepihentek, utódaik gyengék voltak azoknak úgy fenntartására, mint tovább fejlesztésére. A kor áradata elsöpörte azoknak még emlékét is és a feltámadás tudata, vagy reménye, ma már, a mai viszonyok között legfeljebb az álmok világába tartozik. Temetni az eszméket nem kell, eltemették azok önmagukat és nekünk, kik a temetési szertartás alkalmával a néma örökös szerepét játszottuk, sőt siettettük a halál munkáját, nem feladatunk emléküket megóvni, nem feladatunk azok sírján az élő síremlék szerepére vállalkozni. Igaz, ezen eszméknek köszöni e lap életét és szülőt megtagadni ok nélkül lelketlenség, alávalóság. De nekünk okunk van reá, mert szülő eszménk bennünket rossz útra csábított, félrevezetett, kincseket érő vagyonát — megszerzett tekintélyét — elpazarolta és halála után nekünk örökül nem maradt más, mint az emberek megvetése és gúnya szülőink miatt. És igy bár szülőinket teljesen meg nem tagadjuk, bár emléküket egész életünkön keresztül megőrizzük, a tőlük nyert üdvös oktatásokat megszívleljük, mégis kénytelenek vagyunk irányuktól eltérni és követni a kor szavát, megtisztítani gondolkozásunkat és áttérni a helyes, a mai eszméknek, a napjainkban uralkodó áramlatoknak megfelelőbb útra, átfesteni a modern irányoknak megfelelőleg a már avult czégtáblát, de megtartani belőle a még ma is teljes fényében csillogó régi részeket . . . Ezen meggyőződéssel, ezen elhatározással vállalkoztam e lap szerkesztésére. S ezekután talán fölösleges is volna bővebb programmot adni. A fenn elmondottakból már csaknem teljesen megismerhető e lap ezután követendő iránya, azokból kitűnnek már az elvek, a melyeket e lap a mai naptól kezdve követni, felismerhető az irány, melyen haladni fog. De ma már annyira tagozott a közélet, oly sok irányú a foglalatosság, mely küzdőire vár, hogy midőn egy uj harczos teszi ki magát ellenfelei támadásának, a közélet ellenőrzői, a nagy közönség feltétlenül megkövetelheti, hogy neki minden írásban előre kiadassák, hogy könnyebb legyen az ellenőrzés, czélravezetőbb a támadás és nyilvános a győzelem, vagy vereség. . . . Minden egyén és minden irány napjainkban kettős térre viszi a küzdelmet a létért és érvényesülésért, vagy legalább is igy volt eddig. De legújabban megnyílt a harmadik küzdő tér is és a legádázabb harczok ma már ezen folynak le. Kötelességünkhöz képest nézzük őket egyenként és közelebbről. Az első, melyen a m gyár ember minden időkben a leghevesebben küzdött, a napi politika küzdő tere Az eszköz minden időkben és minden pártnál különböző volt, fegyvereiket is különböző fegyvertárakból kölcsönözték; de a végczél mindig egy és ugyanaz volt, minden időben és minden pártnál, — vagy legalább is ezt kell feltételeznünk, — nagygyá, erőssé és hatalmassá tenni e hazát. És igy van ez ma is, ez a czél napjainkban is. Ez után küzdünk, ez után fáradunk lankadatlanul, soha meg nem szűnő erélylyel és kéjjel, ez után törekszünk fáradtságot nem ismerő kitartással. És ezt elérendő, tényleg nem válogatjuk az eszközöket, szent előttünk mindenik, mely e czélhoz vezet. E jelszót Írjuk mi is kibontott lobogónkra, ezért fogunk mi is küzdeni minden téren. Nemzeti lobogónk hármas színének egyike a politikai, másika a társadalmi, harmadik a gazdasági élet jegyében lobog, de mind a hármat egy czél fűzi össze, egy erős, megbonthatatlan egészszé, e haza üdve, e haza boldogulása. A napi politika irányai közül mindig annak szolgálatába fog e lap teljes erejével, minden képességével szegődni, mely ez eszmét a legsikeresebben lesz képes megvalósítani, megalkuvást nem ismerő erélylyel, megfélemlítést nem tűrő igazmondással fog e czélra működni, irányában attól soha el nem tántorodva fog igyekezni e fogadalmát minél sikeresebben beváltani. Lobogóját minden melléktekintet és minden mellékárnyalat nélkül tisztán és mo- csoktalanul fogja megőrizni és soha sem egyéni, sem pártérdekek szolgálatába szegődni nem fog; egyének és pártok múló harczaitól mindenkor távol, saját egyéni függetlenségének megóvása által fog czéljai megvalósításáért küzdeni és törekedni. Nem leszünk sem egyes egyén, sem párt eszközei, mert csak igy senki és semmi által nem korlátolva reméljük zászlónk becsületét mindenkor és minden körülmények között megóvhatni. Társadalmi téren lépést akarunk tartani minden olyan mozgalommal, melynek üdvös és helyes voltát belátjuk. Küzdeni fogunk teljes erőnkkel és minden képességünkkel a közélet és a társadalmi érintkezés tisztasága és szeplőt- lensége mellett. Mindenkor csak a köz érdeke lesz szemeink előtt, faltörői leszünk az önzésnek, az egyéni vagy klikk uralmi vágynak, de élő bástyái leszünk az egyénnek is a köz vagy a hatalom túlkapásai ellen. Kizárjuk lapunk hasábjairól a csak egyéni czélok szolgálatába szegődő személyeskedést, de mindenkor megnyitjuk azokat a való és orvoslást igénylő sérelmek megnyilatkozásának. Nem fogunk leborulni társadalmi ál-eszményképek, de meg fogjuk hajtani zászlónkat az igazi érdem és nagyság előtt. Az egyenlőség nagy eszméjének minél teljesebb megvalósítására fogunk törekedni, s a íelebaráti szeretet jelszavával fogunk az egyes hibákra reámutatni. Tőlünk telhetőleg siettetni fogjuk annak az időnek elérkeztét, midőn leomolnak a válaszfalak, melyek embert és embert szinte áthidalhatatlanul elválasztanak, s ennek folytán az igazi nagyságot nem a mai sablonok szerint fogjuk megítélni, hanem igazán nagynak és igazi tekintélynek csak a munka bajnokait fogjuk tekinteni, igazi elismeréssel csak annak fogunk adózni, ki tehetségét a köz javára használja fel, azt annak szenteli, de viszont csakis ezeknek fogjuk jogát elismerni ahhoz, hogy a köz ügyeinek elintézéséhez döntő szavukkal hozzájáruljanak. Nem fogunk engedni a közügyekből kulisszatitkokat csinálni, mindent, a mi a nyilvánosságra tartozik, annak bírálata elé fogunk terjeszteni. Gazdasági téren igyekezni fogunk reámutatni azokra a bajokra és azokra a hiányokra, melyek a mai kor kenyérharczának inditó okai. Az osztályok elkeseredett harczában támogatói leszünk a jogosság határáig mindkét félnek, sürgetni foguk a munkásnak az őt jogosan megilletőt, de megóvjuk a munkaadót is a megsarczoltatás ellen; összhangot fogunk igyekezni belevinni oda, a honnan az hiányzik és harmóniát oda, a hol jelenleg a disharmonia uralkodik. Felemeljük tiltakozó szavunkat ott, a hol polgárok létérdekeinek megtámadásáról lesz szó, de önként fogjuk javaslatba hozni a szükséges anyagi eszközöket ott, a hol annak szükségét fogjuk látni. Reá fogunk mutatni azokra a kereseti forrásokra, a melyek ma még kiaknázatlanul állanak, fel fogjuk rázni álmaikból a senyvedő erőket, hogy igy anyagiakban gyarapodva könnyebben lehessen az egyén, egyszermind a köznek is egy használható alkatrésze. Természetes azonban, hogy mivel szellemi élet nélkül élet nem is létezik, figyelemmel fogjuk kisérni a szellemi élet szükségleteit és követelményeit is és adandó alkalommal mindig szóvá fogjuk tenni közéletünk ez irányú hiányait is és igyekezni fogunk rámutatni a pót lásokra és azoknak mikénti eszközléseire is. Mivel pedig úgy a politikai, mint társadalmi és gazdasági élet egy bizonyos szükebb körre van concentrálva, foglalkozni fogunk úgy Szatmárvármegye, mint városai, különösen pedig Nagykároly város' belügyeivel is. Sőt ez az ellenőrzése szükebb körünknek sokkal intenzivebb lesz épen a közelségnél fogva, de azért is, mert itt egy szükebb hazában élve, mindennemű kötelességünket itt teljesítjük, társadalmi életünk innen táplálkozik és itt merítjük az erőkel a köznek szolgálhatni, azt erősíteni és táplálni. Figyelemmel fogjuk kísérni az egyes községek annyira elhanyagolt beléle- tét, ellenőrizni fogjuk azok közigazgatását és *
