Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-03 / 5. szám
SZATMARMEGYEI közlőn reá fogunk mutatni kérlelhetetlenül az esetleges hiányokra és ferdeségekre. Terhes, nagy a feladat, melynek megfelelő betöltése reánk vár, beismerjük sok az, amit ígérünk. De jó lélekkel fogadjuk, hogy az ígéret tőlünk telhetőleg nem fog ígéret maradni. Igaz ambitióval, teljes munkakedvvel indulok meg és a hajó, melyet komoly törekvés és akarat vezérel utain, viharozzék bármiként is a tenger, hajótörést szenvedni nem fog. Nem akarunk küzdelem nélkül czélt érni. Küzdelem nélkül az eredmény nem magasztos, a siker nem felemelő, mert küzdelemben aczé- losodik az erő, nyer önállóságot az akarat. De nyugodt lélekkel bontom ki a zászlót s viszem azt a harczba s ennek a zászlónak győznie kell. Ha e lap olvasói olyan szívvel fogják fogadni e lapot, a milyen őszinte szívvel én mindnyájuk érdekeit szem előtt tartandó bocsátom már az első számot is bírálatuk alá, úgy önbizalmam erősödni fog és a siker félig biztosítva lesz. Ez alapon kérem a lappal szemben az olvasóközönség támogatását, hogy a jelzett irányban haladva járulhasson hozzá e lap is a nagy, gazdag és független Magyarország alapjainak letételéhez. Ennyit a lapról. A magam személyét illetőleg „uj idők, uj emberek“. A körülmények, a viszonyok változata vetett engem felszínre és a jövő fogja megmutatni, hogy mi fog a felszínen tartani. A magam részéről igyekezni fogok a jövő minél kedvezőbb irányítására. Dr. Antal István. Búcsúztató. Nagykároly, 1907. február 2. — ő — Meghalt. Életének eddig derűs egére a hirtelen gyűlt fellegek oly borút hoztak, melyet eloszlatni sem az ő kétségtelenül ritka tehetsége, sem az érte küzdők szivóssága képes nem volt. A sérülés, a melyet legutóbb megvívott csatájában nyert, feltétlen halálos volt, azon sem az orvos fárasztó éjszakai munkája, sem az egészségi bizonyit- ványok nem segíthettek, elvérzett. Hívei és barátai, ha ugyan nagy állású embereknek vannak őszinte, igaz barátaik, siránkozva állják körül ravatalát, siratják elveszett atyjukat, lehullott koronájukat, ellenségei pedig kárörvendve mosolyognak teteme felett. Meghalt oroszlánt rugdosni gyávaság; simogatni visszatetsző. De az oroszlán teste, ha hulla is, csak oroszlánra emlékeztet. Ilyen nagy kaliberű embert, mint ő volt, szó nélkül elföldelni nem lehet, visszatér sírjából és reclamálja az őt megillető búcsúztatót. És ez meg is illeti őt. Nem mint Magyar- ország volt igazságügyminiszterét, hanem mint nagy tehetséget. Az ő sorsa már megvan pecsételve. Reá nézve nincs többé feltámadás, az ő bukása nem napfogyatkozás, mely elmúlik, hanem csillaghullás, mely többé vissza nem tér, s épen ezért, midőn kilép abból a csatasorból, melyben annyi győzelmet is aratott, midőn távozik abból a világból, melyben egykor élt és éltetett, egy pár szóban érdemes vele foglalkozni. Polónyi Géza az kétségtelen, a nagy kaliberű emberek közé tartozott tényleg. Tehetsége jóval túlszárnyalta azokét, illetve azok nagyobb részét, kikkel évtizedeken keresztül együtt működött. És bár különböző időkben és változó viszonyok között más és más irányt követett mindenkori czéljaihoz képest, helyét mindenütt és mindenkor megállotta. Féktelen ambitiója és hatalom-vágya, fűszerezve pénz- szeretetével, ez űzte, hajtotta őt előre és előbbre. Ez is okozta vesztét. Ezek vezették őt oly irányba, melybe térnie szabad nem volt, ezek képeztek az ő működésének oly hátteret, a melyet ő jól ismerve, nem lett volna szabad oly méltóságra vállalkoznia, a hova neki előző viselkedése belépő-jegyül nem szolgálhatott. Ez okozta vesztét és ennek kellett vesztét okoznia. Ha ő ambitióját csak egy kissé tudta volna mérsékelni, ha féktelen uralom-vágya Őt általa elérhetetlen magaslatra nem szólítja, Polónyi a jövőben is még soká vezető-ember maradt volna és joggal. De a polczon, melyre vágyott és került egyéniségének hiányosságai messze túlszárnyalták jó és kiváló tulajdonságait. Beigazolódnak-e az ellene emelt vádak, azt majd csak a már megindított sajtóper fogja megmondani, de már magában véve az a körülmény, hogy egy activ igazságügyminiszter ellen ilyen vádak hangzanak el, az ő Ydlását megrendítette, őt magát pedig azon polczon lehetetlenné tette. És itt következett az ő legnagyobb tévedése, az, hogy mindenáron maradni akart ott, a hova ismerjük be, nem való volt. Igaz, minden ember, minden miniszter ki van téve ellenfelei támadásának, igaz, hogy ezek támadásukban a végletekig is mennek, de az még nem fordult elő, hogy Magyar- ország tényleges minisztere ellen ily erős vádak emeltessenek. Már maga azon körülmény, hogy ő ezek hallatára azonnal meg nem tette a megtorló lépéseket és addig legalább, mig ezek felett a bíróság határoz „üdülni“ nem ment, az igazság mérlegét az ő terhére billentik. Beismerem, hogy nemcsak ő a hibás, hibásak részben az ő dolgában miniszter társai is. Czégiik beltagjainak megválasztásánál óvatosabbaknak kellett volna lenniök és a sorozásnál körültekintőbbnek. Mikor ezek a támadások a napi sajtóban először kerültek felszínre, oly fényes nevek birtokosainak, mint Kossuth, Andrássy, Apponyi nem lett volna szabad egy perczig sem együtt működnie azzal, a ki ilyen támadásokkal szemben „Deus Ex Machina“ várja a segítséget. Ennek a miniszteriális közkerseti társaságnak az igazságügyminiszter a jogi tanácsadója, már pedig ily fényes czég nem lehet annak az irodának cliense egy perczig sem, a a melyet Luft Rézi, Márkus Terézia-féle cliensekkel csak gyanúsítanak is, s ezzel szemben nem lehetett védekezés az, hogy ezt csak mint ügyvéd tette, mert ezt a foglalkozást a Magyar Királyi Curia több ízben az ügyvédi-kar becsületével és tisztességével össze nem férlietőnek jelentette ki. A második nagy hiba volt, amit ez ügyben nemcsak Polónyi, hanem az összkormány követett el, az, hogy amikor egy activ miniszter, egy a parlamentnek felelős minisztere ellen ily vádak emeltetnek, annak az ügynek a magyar nemzet házában, az alkotmány templomában, a parlamentben és nem a „Royal B.“ épületben, a pártkörben kell tárgyaltatnia. Mert ez az ügy nem volt a párt ügye, hanem az országé. E kérdésben nem is Ítélhetett volna egy párt, hanem csak a nemzet és a história. És hogy ez igy is van, fényes beigazolást nyert, a párt ítélete már elkésett, ítélt az ország. A nagy színdarab utolsó felvonása is lejátszódott, a függöny legördült. A nagy halott gyászjelentése is megjelent. Kossuth Ferenczhez Írásban benyújtotta lemondását. T A R C Z A. Clio. A „.Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A történetírás agyon-csépelt nevű Istennője, bocsássa meg nekem azt a merészséget, hogy egy tárczaczikk élére czégérül pellengérezem ki. Nem is annyira ő róla akarok én szólani, mint inkább az ő utódairól, a modern diókról, — az asszonyokról. Ha a történet lapjait forgatjuk, mindennünnen és mindenik lapról mosolygó női fejek kandikálnak ki. És ez egy tagadhatatlan és elvitázhatatlan tény. Es ez igy van azóta, a mióta csak Ida hegyén a három istennő között megindult a küzdelem az elsőbbségért, a fölényért és valljuk be az uralomvágyért, Régi, nagyon régi időkre kellene visszatérnünk, hogy ezen kétségtelen nőuralom alapjait felleljük. Tény az, hogy minden időben és minden viszonyok között megtaláljuk nyomait a női uralomnak és döntő befolyásnak. Kezdve az uralkodói széktől, el egészen a legkisebb rangú hivatalnok dolgozó szobájáig, a legbiztosabb kulcs egy-egy ajtó felnyitásához egy többé-kevésbbé bájos női mosoly volt. És napjainkban a napi politika legszenzátiósabb részletei legalább most momentán szintén e körül mozogtak. Sok, nagyon sok vitára adott már alkalmat e tény és a hányán csak e kérdéssel foglalkoztak, annyiféle volt a vélemény. A hányán csak e kérdéshez hozzászóltak, annyi különféle alapot véltek e kérdés megfejtéséhez találni. Az uralkodó elmélet természetesen a női báj, a női szépség és kellem hatalmát vitatta, azon megmagyarázhatatlan vonzalomban találták ennek okát, a melylyel a szép maga nemcsak a férfiakra, hanem általában véve az emberekre bir. Azonban akadtak és vannak ez álláspontnak komoly ellenfelei is. Az első álláspont hívei azt hozzák fel érvül, hogy ime a női szépség nemcsak a férfiaknál döntő jelentőségű, hanem maguknál a nőknél is, mit bizonyít legeclatánsabbnl az a nagyon gyakran előforduló eset, a mit az orvosi tudomány „lesbiai szerelem“ nevében ismer, s a mi már a büntető judicaturának is annyi dolgot adott. A másik párt ezzel szemben azzal érvel, hogy beteges emberek mindig vannak és az ilyen esetek szabályt nem alkothatnak, tehát a vonzerő maga az a fogalom a nő, s hogy ez volna az oka az egész női befolyásnak. És a két ellentétes álláspont megteremtette a harmadikat, mely már kiinduló pontjában is eltér a többi iránytól, szinte keresztül vág a kérdésen, odahagyja a reál elméletek talaját és átmegy egy egészen más térre, a szellemi fölény térére. És ez az elmélet az, mely egyedül csak alkotói előtt elfogadható és a mely a legtöbb támadásnak van kitéve, ez az ehnélet az, melylyel szemben az összes többiek egy zászló alá tömörülnek és a zászló, bocsánat kedves női olvasóim, azt a közismert jelszót viseli „Hosszú ..............“ stb., hiszen a folytatása má i\nagyon is általánosan ismeretes. De e vitákkal a kérdés még eldöntve nincs. Mi tehát az oka a kétségtelenül nagy nőuralomnak és befolyásnak? Semmi egyéb, mint az általános női természet. A hol a férfi esze, akarata és ambitiója már erejét veszti, ott kezdődik a nő finomságának, tapintatosságának és ismerjük be ravaszságának munkaköre. Női mivoltánál fogva nagyobb vele szemben általában az előzékenység, megvannak az udvariasságnak bizonyos mellőzhetetlen szabályai és ez már elég ahhoz, hogy a bő hozzáfoghasson Y Némán megilletődve álljuk körül a koporsót, mely egy nagy tehetség működését teszi örökre hónává, de megnyugvással tölt el bennünket az a tudat, hogy ennek igy kellett történnie. Érdeke volt ez ügy ilyen lebonyolítása úgy az országnak, mint magának a eoalitiónak. De nem tagadhatjuk, hogy bár e sors bekövetkeztét vártuk és biztosra vettük, őszinte részvéttel látjuk vonásain az élet utáni féktelen és érthető vágyát a tőlünk távozónak. A ..Hitelbankról". Mint az utóbbi napok eseményei folytán nagyon is ismeretes, városunkban „Nagykárolyi Hitelbank Részvénytársaság“ ezim alatt uj pénzintézet van alakulóban. Természetes, hogy az uj bankalakulást nem mindenütt fogadták egyenlő örömmel és helyesléssel. Természetes, hogy akkor a midőn egy érdekcsoport a maga szempontjai által vezettetve egy ilyen nagyobb szabású vállalatba kezd, azoknak, akik ezt nem helyeslik szabad választásuk van, hogy csatlakozzanak-e az uj mozgalomhoz, vagy pedig távol tartják-e magukat. Azt, hogy valaki milyen vállalatba fekteti pénzét, kiki maga Ítéli meg, abba sem nekünk, sem senki másnak beleszólása nincs. Ez tény. Azonban az is tény, hogy ez csak addig állhat meg igy, mig az illetők csak a saját körükben maradnak és mig magánérdekükből közérdeket csinálni nem akarnak, mig egyéni szükségleteiket nem akarják közszükségletül feltüntetni. Az alapítók nevei már sokkal jobban ismeretesebbek, semhogy azokat e helyütt el kellene sorolni. Az érdekessége a dolognak csak az, hogy az alapítók sorában a vármegyei alispán és főjegyző, egy árvaszéki ülnök és két községi jegyző is szerepel, kiknek egyike az uj intézetet körlevélben ajánlja jegyző társainak és a községi ,polgároknak; az intézet elnökségét pedig dr. Falussy Árpád főispán vállalta el. És itt kezdődnek acomplicatiók. A többi helybeli pénzintézet nem nézve jószemmel ezt a hatósági alapítást, a hét valamelyik napján értekezletre jött össze, melyen határozatikig kimondották, mely szerint a főispánt felkérik, hogy az alapítás különös színezetét elkerülendő, tartsa magát ezen alapításban való részvételtől távol. A kérelem elé is lett a főispánnak terjesztve, azonban az eredmény, mint értesülünk, tagadó volt. A pénzintézetek erre vonatkozó viszonválasza úgy értesülünk a fővárosi lapokban lesz a közel napokban olvasható. A „Szatmármegyei Közlöny“ olvasóihoz. A „Szatmármegyei Közlöny“ szerkesztőségének kötelékéből kiléptem. A midőn ezt a lap t. olvasóival közlöm, egyben mély tisztelettel kérem őket, szíveskedjenek engem szives jóindulatú emlékükben továbbra is megtartani. A lap kötelékéből azért léptem ki, mert a kiadótulajdonosok politikai irány elveimmel nem értettek egyet. Nagykároly, 1907. január 30. Kiváló tisztelettel Kunéry Kálmán. munkájához, eltökélt szándékának keresztül viteléhez. És mikor már a helyzet egy kissé megvan nyerve, akkor kerülnek elő az erősebb-hatásu fegyverek. Mikor már a nő adáig viszi a dolgot, hogy csak meghallgatást nyer ott, a hol ezt már a férfi el nem érhette, ott már neki nyert ügye van. Kisebb az ellenállás, hatékonyabbak a fegyverek és ha még ehhez hozzá vessszük a sok ember előtt legerősebb hatású szert, a női könnyet, úgy a siker teljes, a győzelem fényes. Az az oka a női befolyásnak, hogy a nővel szemben mindenki udvariasságra érzi magát kötelezve, könnyebb neki a csatatér, biztosabb a helyzete. És ezt már a múltak sok, nagyon sok esete igazolja azzal, hogy olyanokkal szemben, kik a nő semmi különösebb jogát el nem ismerték, nekik is mindenkor és minden téren vesztett csatájuk volt. Természetes, hogy erős fegyver kezükben a tetszetős külső, a szellemes beszédmódot1 stb., de nem ez a döntő. Hiszen ha ma lefényképezve látnok például, hogy nagyon régi időkre menjünk vissza Néró császár kegyenczeit, igazán elmosolyodánk érthetetlen gusztusán. Es ha ehhez vesszük azt, hogy az ízlés különféle, változik az idővel, még reducáltabb mértékben ismernők el a szépséget e befolyás alapjául. És ha e körülmény, valljuk be őszintén, orvoslást igénylő helytelenségét kárhoztatjuk is, be kell ismernünk, hogy ezen ma még és talán a jövőben sem leszünk képesek változtatni. Tagadhatatlan modoruk kétségbevonhatatlan fölénye, tagadhatatlan, sokszor bámulatos erélyiik és kitartásuk és a mi, a legdöntőbb, sokszor megfoghatatlan ravaszságuk. És végül nincs remény a változásra, mert a nő minden lovagias nemzet szemében mindig nő fog maradni és ez uralmukat minden képességüknél jobban fogja biztosítani. — ö. —
