Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
Nagykároly, 1907. julius 21. 20. széüiocL. XXXIII. évfolyam. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők NAGYKÁROLYBAN Deák>tér 20. sz. Telephon 59. szám. Jdkai-utcza 2. sz. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. -5* Egyes szám ára 20 fillér. Ií=- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kapuzárás után. Nagykároly. 1907. julius 21. — ő. — Bezárultak a Ház kapui. A politika hadseregének sorhadi katonái elszéledtek szabadságra szerte az országban. Megkezdik rövidesen a főtisztek is a pihenést és a hűséges kutyamosók együtt fogják vélük végig aludni a politikai nyári álmot. De mig a tényleges állomány, a központ, a fáradság nélküli munkát piheni ki, ha ugyan szabad e kifejezést használni, addig actióba lépnek a politikai hadsereg tartalékosai és póttartalékosai az újságok és a vidék. És a tartalék együtt kesereg a sivár állapotokon. A kiegyezésnek keresztelt önmegta- dás és elvfeladás átka folyton kisért. Midőn azt hisszük, hogy végre meg van, akkorvesz- szük észre, hogy voltaképen törököt fogtunk, a ki nem ereszt. Azt hittük, azt reméltük, hogy végre szabadok, függetlenek leszünk gazdasági téren, végre valahára önállók leszünk, saját lábunkon járhatunk és ime kiderül, hogy a megkötöttségnek egy még szomorúbb korszaka előtt állunk. Elérkezett az a kor, midőn az eddigi remények helyett a sivár lemondás vár reánk és szinte megdöbb .Léssel látjuk, hogy azok, kiket ezért, ezt elérendő emeltünk vezető hatalomra, azok lettek e kérdésben a legindo- lensebbek. Fenyeget bennünket a létszámemelés oly rég vajúdó kérdése. Aminek ma örülünk, a mi ma egy kis derűt hoz a politika vészteljes felhőkkel borított egére, azt holnapra borúra változtatja a Bécs felől fújó magyargyülölő szellő. Jönnek megint a póttartalékosok. Már készülnek, Íródnak a behívók. A kutyamosókról szóló mesét lefújta Schönaich ur és az egész meséből nem maradt nekünk semmi egyéb, mint az a szomorú, kétségbeejtő tudat, és az az ijesztő tanulság, hogy minden parancs Bécsből jön, ott állomásoznak a vezérlő emberek és a kik nálunk igyekeznek valakik lenni nem egyebek, mint a magyar alkotmány által kötelezőleg alkalmazni rendelt kutyamosók. És a létszámemelés bekövetkező eshetőségét nem ellensúlyozza az a már „beadásra“ szánt lefélhivatalozás, hogy adunk ujonczot, de kérünk magyar vezényszót. Okultunk már eléggé, hogy a feltételes engedmények nagyon gyorsan feltétlenné váltak és a Bécstől Budapestig vezető utón a feltételek vagy elkallódtak, vagy ott maradtak Bécsben jelképéül a magyar gyengeségnek, a magyar könnyelműségnek, szégyenéül a magyarok vezetőinek és fájó eredménytelenségéül a nemzeti uralomnak. Kossuth Lajos nagy szelleme nem fog reá ismerni az ő magasztos nevét viselő pártra, a horvátok és nemzetiségiek által megtartani szándékolt ünnepély alkalmával. Az ő szent emléke ellen merénylet az, a mit a horvátpk képviselőház összehívása iránti terve jelent. És ezt meg kell akadályozni. Meg bármily áron. Ha tény az, a mit e tárgyban hallunk, úgy a képviselőháznak kötelessége, hogy még a horvát összehívás előtt a függetlenségi párt ténye folytán üljön össze és köpessen el úgy a párt, mint a bizalmát talán biró kormány mindent, nehogy Kossuth Lajos Születése napján az ő szellemét, gondolatait és érveit akarják felhasználni e nemzet ellen, az ő nemzete ellen. Ennek megtörténnie nem szabad ez a legnagyobb bűn volna a magyar nemzet ellen, legnagyobb kegyeletsértés Kossuth Lajos szent emlékével szemben. A kamarílla rajztudósai már rajzolják a Nagy-Horvátország mappáját. Nyugodtan, bán- tódás nélkül kerekítik bele szerszámaikat az ország testébe és szakítják le a nekik tetsző darabokat. Egyelőre csak papíron. És a nemzeti kormány jóvoltából már a természetben is hozzáfoghatnának. Az e czélra működő tisztviselőknek már czimezik a fizetésemelésről szóló utalványokat. A jutalom már készül előre. Hiszen mi olyan jók, olyan bőkezűek vagyunk. Sőt elég nagy a mi országunk és elég hatalmas ahhoz, hogy egész országokat kirázzon Hungária asszony a pruszlikja zsebéből és odadobja a szájukat vicsorgató kutyáknak. Csak rajta! Tovább is, ezen az utón, a nemzet még nem tűrt eleget, még nincs csordultig az ürömpohár, még fér bele. Az eddig beadott mérgek még nincsenek eléggé felcsigázva! A megfeszített húr még bírja! Munkára pribékek! Munkára! — A magyar bevándorlás Amerikába. Julius elsején lépett életbe az uj bevándorlási törvény Amerikában, az uj törvény nagyobb fejadóval sújtja a bevándorlókat és egyes megszorításokkal jár, amelyek azonban éppen a nem kívánatos bevándorlókra alig lesznek hatással. A new-yorki bevándorlási hatóság azt hiszi, hogy az uj törvény alig fogja csökkenteni a bevándorlást, mert annak, aki bevándorolni akar, a felemelt fejadó alig képez akadályt. — A múlt heti magyar bevándorlás — a new-yorki .Bevándorló“ szerint — megint nagyobb volt, mint az előző héten. Háromezer- kilenczszáznegyvenketten érkeztek Magyarországból a new-yorki kikötőbe, köztük hétszázötvenhét fajmagyar, 1878 tót, 325 német, 781 horvát és 201 oláh. Newyork államban maradt 77 magyar, 217 tót, 33 német, 53 horvát és 5 oláh. Pennsylvaniába utazott 90 magyar, 242 tót, 19 német, 51 horvát és 5 oláh. Ohio államba ment 103 magyar, 195 tót, 75 német, 72 horvát és 55 oláh. New-Jersey államba utazott 59 magyar, 230 tót, 50 német, 96 horvát és 13 oláh. Connecticutbe ment 19 magyar, 58 tót, 8 német és 15 horvát. West- Virginiába utazott 42 magyar, 153 tót, 3 német, 57 horvát és 7 oláh. Missouriba ment 59 magyar, 115 tót, 73 német és 23 horvát. Michiganbe utazott 81 magyar, 190 tót, 10 német, 81 horvát és 25 oláh. Dela- wareba ment ll magyar, 37 tót és 12 horvát. Illinois államba utazott 73 magyar, 165 tót, 11 német, 114 horvát és 29 oláh. Indianába ment 108 magyar, 176 tót, 21 német, 86 horvát és 66 oláh. Wisconsinba utazott 35 magyar, 100 tót, 46 német és 52 horvát. Cali- forniába ment 39, Coloradoba 21 és Montanába 9 horvát. — Küldöttség Kossuth Ferencznél. A matolcsi uj Szamoson régóta érezhető egy közúti vashid szükségessége. Ennek érdekében Luby Géza orszgy. képviselő, Jékey Sándor fehérgyarmati és Péchy László máT Á R C Z A. Egy hires dal. Ismeretes, hogy a költőnek nem minden verse sikerül egyformán. Némelyik dala vagy balladája azonban világ hirre vergődik. így Burns: A munkás ember szombat estélye, Moorre Tamás: T is the last rose of summer-je, Byron: Könny czimü elegiája. Viktor Hugónak : La piére pour tous, Re- boul: L'ánge et lénfánt-ja Béranger-nak: Adieux de Márie Stuárt, Sully Proudhom: Levazé brisé, Bürger Lenore-je, Gőthe : Mignon-ja, Petőfi: Talpra magyar-ja — az egész kontinensen ismeretesek. Némelyiket megzenésitése tette híressé; például Heine: Loreley-át, Gőthe: Erlkőnig-jét. Ezek máskülönben is nagy költők. De akárhány költő van, kiket egy-két daluk tett kedveltté, habár máskülönben csak közepest produkáltak. így Tóth Kálmán: Télen nyáron puszta az én lakásom, Szűry; Liba- pásztor lánya czimü nótáját országszerte dalolják. Ilyen hires Boddiener dísznek (f 1870) Esti dala, mely Rubinstein gyönyörű megzenésítésében kedvelt kontczertdal lett és Írójának helyet szorított az irodalom történelemben, de magyar fordításban eddig nem jelent meg. Harmat ragyog az éj fűszálain, Csöndes pompa a holdnak utjain. Cserjésben zeng a fülemile. Ezüstös fény rezeg a réteken, Tavasz-illat árja leng mindenen: — Mi kettecskén járunk benne. Tavasznak telje mily igéző vagy! Félénk lánykám virágid közt halad, Illatok üde mámorában. Első csók ég a szűz leány ajkán A csillagéjben s mi hisszük balgán: Hogy igy lesz az majd mindörökké. A ki esténkint virág-illatos holdfény mellett ábrándozni és zongorázni szeret, játsza el e dalt. Most már magyarul is elénekelheti. Dr. Cz O. Férfi. Irta: Fehér Jenő. — A .Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Csetneky Lili lefekvés előtt a következő sorokat irta bele a naplójába: Junius 6. Ma nem volt itt, pedig egész nap szivdobogva vártam. Valahányszor nyílni hallottam a kertajtót, mindannyiszor összerezzentem. Nem jött. Szüntelenül reágondoltam, és tudom, hogy az ő nevével ajkamon fogok elaludni. Ugyanebben az időben a szomszédos szobában Csetneky Olga siető vonásokkal a következőket irta a naplójába. Junius 6. Ma, hogy Tóváry nem volt itt, éreztem először, hogy hiányzik. Magam sem tudom mit érzek, de borzadva gondolok arra, hogy a húgom lett a vetélytársam. Szinte féltékeny vágyók rá. Hová fog ez vezetni? Most pedig, miután belekukkantottunk két fiatal leány naplójába és ezzel elkövettük a képzelhető legnagyobb indiszkrécziót, nézzünk be egy pillanatra Tóváry Miklós cs. és kir. kamarás garzon lakásába is. Tóváry az íróasztalánál ül és levelet ir. A levél kezdősorai ezek: Kedves Barátom! Holnap délelőtt verekszem, és bár jó vívónak tartanak, az embernek minden eshetőséggel számolnia kell. Ha netalán valami baj érne, kérlek mond meg Lilinek és Olgának, hogy mindkettőt egyformán szerettem. Amazt éj- szin szemeiért, arany szőke hajáért, hófehér leikéért, angyali szelídségéért; ezt éjsötét fürtéiért, villogó szempárjáért, sugár termetéért, daczos büszkeségéért. Nem tudtam választani közülök, de . . . E pillanatban az inas látogatót jelentett és Tóváry sietve takarta le a levelet. Másnap reggel Lili és Olga a kerti lugasban ültek. Lili a hímzésen dolgozott, Olga valami könyvben lapozgatott. Verőfényes nap volt. A virágágyakon még a hajnali harmat csöppjei reszkettek. Madarak himbálóztak a gályákon. A két fiatal leány sokáig némán üldögélt egymás mellett. A csöndet Lili törte meg. — Fölkelt már a mama? kérdé. — Nem tudom, felelte rövidesen Olga. Megint hallgattak. A nyári lakból egy fiatal ember lépett ki, és egyenesen a lugas felé tartott. — Itt vagytok, leányok ? — Itt. Te vagy Gábor ? — kérdezte Olga. — Szolgálatodra! — Az éjjel nagyon későn jöttél haza — mondá szemrehányó hangon Lili a bátyjának. — Hallottam i a kocsizörejt, úgy hajnal felé lehetett.
