Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

s z

— Nevezetes évforduló. Pénteken junius 14-én egy nevezetes s sokak által rég elfeledett esemény éfvordulója volt. Kétszáz esztendeje volt, hogy az ónodi országgyűlésen Rákóczi elkeseredett kuruczai kimondták a Habsburgház detronizációját. Ezen az országgyűlésen született meg a világhírűvé vált kurucz száló ige : Eb ura fakó!

— „Radikális Demokrata Párt.“ Kristóffy József Szatmárvármegye örök szégyene, megunta a szanatóriumokban való bujkálást. A hazaárulás nagymestere ismét beszéltet magáról. Hírhedt czimboráival egy „Radikális Demokrata Párt“-ot akar alakítani. Ennek á bandának mozgolódása egyenesen a mai viszonyokra irható. A mai magyarországi politikai viszonyok züllött- sége teszi lehetővé, hogy a nullák a kloákákból ismét feltolakodni merészelnek.

— Városunk rendőr nélkül czim alatt lapunk múlt számában megírtuk, hogy városunk rendőrlegénysége, mivel a városi képviselőtestület nyugdíjjogosulttá tételük iránti kérelmüket nem teljesítette, állását julius elsejére felmondották. Mint értesülünk Debreczeni István polgármester tegnap délelőtt a rendőrökkel tárgyalást folytatott, melynek eredményeként a rendőrök kérvényüket visszavonták és azt mint fizetésjavitás iránti kérvényt fogják a képviselőtestülethez benyújtani és a képviselőtestület azt legközelebb tárgyalni is fogja. A rendőrök kérelme most már az, hogy fizetésük minimális 60 korona kezdőfizetésben állapíttassák meg. A polgármester megígérte, hogy kérelmüket pártolólag fogja a képviselőtestület elé terjeszteni.

A nagykárolyi iparosok kiállítása,

Ma nyílik meg a nagykárolyi iparosok kiállítása, melyet a nagykárolyi Ipartestület, a nagykárolyi Iparosok Szövetsége és a nagykárolyi magyar Védő-egylet közösen rendez.

A kiállításon, melynek ünnepélyes megnyitása a városháza nagytermében délelőtt 11 órakor lesz, mintegy 120 nagykárolyi önálló iparos állította ki készítményeit, annak igazolásául, hogy a magyar ipar még a vidéken is magas nívón áll. Ezen a kiállításon még a nagykárolyi háziipar termékei is be lesznek mutatva.

A kiállítás külső rendezéséért, illetve az ezen alkalomból lefolyó ünnepélyes czeremóniákért nem igen tudunk lelkesedni. Bennünket kizárólag csak annak gazdasági eredménye érdekel. Volt-e gyakorlati haszna, czélja a kiállításnak, azt még most nem tudhatjuk és csak a kiállítás bezárása után fogjuk tudni megállapítani.

Mindenesetre ambiczióra, ügybuzgalomra vall, hogy ez a kiállítás — habár kismóretben is — de mégis létre jött. Ennek a kiállítás rendezésének ténye arról tesz tanúságot, miszerint iparosaink belátták, hogy helyzetük megjavításának akczióját önmaguknak kell megkezdeniök, ha azt akarják, hogy annak eredménye is legyen.

„Segíts magadon és az Isten is megsegít“. Ennek a közmondásnak aranyigazságát csak most kezdik a kis emberek megérteni. Eddig minden társadalmi osztály a mindenkori hatalomtól várta és remélte boldogulását. Hiába való remény volt. A hatalom minden időben csak akkor vett tudomást a kisemberek létezéséről, ha azoknak támogatására szüksége volt. Ilyenkor aztán füt-fát Ígértek, amely Ígéretek beváltására azonban soha se került a sor.

Ezek az állapotok ma sem változtak. Az elvárulások által uralomra jutott nemzeti kormány

kongás is ! Mintha kettévágták volna azt a siralmas beszédet . . . Még csak a szokásos, tompa utórugás sem hallatszott, mely más időben végig szokott libegni a levegőn. Alighanem baj lesz odafönt! mondogatták szájról-szájra.

Babonás természetű asszonynépség táborában nagy ijedelem támadt. A görbe szájú Pöszméte Fe- rencz, már a baj nagyságát a maga igényeivel mérte és szükségesnek tartotta önzetlenül kijelenteni, miszerint:

Bus az uram, amit töttél,

Ám de azért dicsártessél.

Aztán meg kötetlen szóval iparkodott hamarjában hangulatot csinálni, harangozói minőségben való alkalmaztatása iránt. Mindjárt biztatta is a köriilállókat.

Azért ölég szép harangszót hallanak ma este is kendtök.

Magától értetődött, hogy milyen czélzattal mondotta mondandóit Pöszméte uram. A gyámoltalan ácsorgó népség bámészkodott és egyik-másik Pöszméte szavait is fontolgatni kezdte. SőtKernyés Ábris határozott kortesi kijelentést is tett, szólván:

— Ügy, úgy! Harangszó hijján csak nem leszünk! De már ekkor Boris jajveszékelve kiáltozott le a toronyból:

— Embörök, gyüjjenek! Az édös apám !

Csurgó Török Adám erre a sirámszóra nehézkés lépésekkel neki indult. Tétovázva koczogtak utánna a többiek is.

Fent a torony-padláson elsárgult ábrázattal hanyattvágodva, élet nélkül feküdt Samu bácsi, de a harang kötelét görcsösen szorongatta a markában.

Pöszméte Ferencz ■ ezen gyász láttára megint csak szerencsés kádenciát mondott:

Elszállt tőle minden vétők,

Nyugodjék a szögény lélök.

De Boris nemigen akart belenyugodni Pöszméte sietős természetű végnyilatkozatába, miért is ja- jongva szólott a többiekhez :

Menjenek doktorér! . . .

ATMARMEGYEI KÖZLÖN

uralkodása ideje óta egyebet sem tesz, minthogy az ezerholdas birtokosok érdekeit igyekszik törvények által megvédeni és hosszú időkre biztosítani.

A kormány megfizetett lapjai ugyan állandóan nagyhangon kürtölik világgá, hogy Magyarországon teljes erővel megindult a szocziális alkotások felé irányuló áramlat. Készben igaz is ez, de ez az áramlat káros és az egyoldalúság fele halad, mert, a mint már említettük — ez csupán az eddig is jólétben élő, a vagyonban dúskáló főúri osztály helyzetét akarja még virágzóbbá tenni. Mintha bizony nem volnának más oly társadalmi rétegek is, melyek úgy szocziális, mint nemzeti szempontból nagyon is rászolgálnak a törvényhozás és kormányzat óvó és támogató kezére.

A magyar iparos osztályt ma is csak puszta ígéretekkel, ámításokkal akarják jól tartani.

Egy nehány 8—10 éves fiú egyszer egy udvarban lapdázott. A játékot azonban folyton megzavarta az egyik játékosnak 4 éves kis öcscse, a ki folyton köztük lábaflankodott. Ekkor az egyik játszó fiúnak egy kitűnő ötlete támadt. Kerített valahonnan egy szakasztó kosarat, és egy seprőt. A kosarat a 4 éves cseppség fejére borította, a seprőt a kezébe adta. Aztán a feldíszített legénykét a fal mellé állította, mondván „te leszel a király!“

A gyerek büszkén, mozdulatlanul állott a fal mellett, a nagy fiuk zavartalanul labdáztak tovább. Hogy a csöpség ne unatkozzon, néha-néha oda ki- álltottak neki: Hogy van felség'?

A lapdázó fiuk: a magyar kormány és törvény- hozás, az alkalmatlankodó csöppség: a magyar kisiparosok.

Hogy a játék tovább folyhasson, a látszat kedvéért néha-néha foglalkoznak vele.

A magyar kisiparos osztály — hála Istennek öntudatra ébredt, kezdi felismerni ezt a „Nesze semmi, fogdd meg jól“ politikát. Belátja, hogy felülről nincs mit várnia. Önmaga kell, hogy segítsen magán.

Ennek a helyes törekvésnek jelét látjuk mi a nagykárolyi iparosok kiállításának megteremtésében és nagy, vérleien harezukhoz egy jobb jövendő reményében szerencsét kívánunk.

Ä honi fürdők támogatása.

Nálunk olyasmiről is kell czikkezni, ami a külföld előtt ismeretlen valami. Nekünk, magyar sajtónak, fel kell hívni a magyarok figyelmét arra, hogy idehaza is vannak fürdők, amit nyaranként felkeresni érdemes, nemcsak hazafiságból (erről ne is beszéljünk), hanem mert valóban érdemesek a felkeresésre.

Ivitünőbbnél-kitünőbb fürdőink száma légió; valóban gyógyhatásúnk, elsőrendüek és a külföldiek irigykedve gondolnak Magyarországra, mely oly felette gazdag nagyértékü fürdőkben. Nem kell bennünket irigyelni, hiszen ami magyarjaink nem akarják belátni, hogy idehaza is gyógyulást talál!latnak, nemcsak a külföldön, a magyarnak muszáj külföldi fürdőket látogatni, mert ez előkelő, ez divat, ez arisztokratikus. Külföldre visszük a százezreket, hogy az idegenek lássák, tudják, milyen gavallér nemzet vagyunk; ellenben mi továbbra is szegényedhetünk idehaza, mert mi magunk se támogatjuk, ami hazai, nemzeti. Napról-napra több és több külföldi látogatna el hozzánk, ha mi itthon költenénk el pénzünket; hazai fürdőinket felkeresnők, ezeket támogatnók.

Egy-kettő a bámészok közül ment a doktor után, de bizony az kint jár a pusztán, alkalmasint a bérlő fiával kártyázott. Tehette is, ilyen dologidőben nem igen betegeskednek az emberek. A kórság elvárhat télig is.

A jobb lelkitek tehát a borbélyért szaladtak, aki egyben szép kovácsmunkát is végez . . .

Ennek a két mesterségnek rokoni voltát máig sem értem, de Kaszab ' szilárdan kijelentette kérdésemre :

— így pászol ez uram . . . Testvérfoglalkozás ez mindkettő.

Ha meg pászol — gondoltam — hát bele kellett nyugodnom ! Nehéz táskájával fölért tehát Kaszab uram a toronyba. Tudákos áhrázattal kezdte vizsgálni az öreg elernyedt testét és fontoskodva jelentette a körülállóknak:

— Vagy él, vagy nem !

— Úgy lőhet . . . mormogták köröskörül.-— Mindig mondtam, hogy jelös ész ez a borbély, müvelkedett Jároni István katonaviselt zsöllér.

— Édös apám, jó tanító apám, kelmed is itt hágy! búgott fel zokogva Boris. A borbély kovácsos gyöngédséggel tolta el onnét a kétségbeesett asz- szonyt és önérzetes büszkeséggel vigasztalta:

— Ne röttögj Boris! A meddig az érvágás meg nem lösz, addig ki nem megy belőle a pára. Embörök, — kiáltotta — vigyük le az öreget . . .

A parancsszóra néhány ember megfogta fejénél, lábánál Samu bácsit és leczepekedett véle a kertbe . . . Ott szépen lefektették a pázsitra. Ekkor a borbély sietősen neki készülődött a munkának. A gyöngéd természetűek arrébb húzódtak . . . Megcsillant az alkonyat fényében a borotva . . .

Boris remegve támaszkodott az öreg körtefának és reszkető aggodalommal leste az eredményt. Pöszméte Ferencz melléje került és lágyan súgta:

— Boris!

— No!

— Ha megliótt is az apád, nem maradsz magadra ! »

Sajnos, azok,kiknek megadatott afiirdőzés, a nyaralás, lehetséges szégyelnék magukat, ha ismerősükkel összekerülvén, azt kellene mondani, hogy a Balaton- partján, Erdélyben, a Tátrában stb. szóval magyar fürdőhelyen nyaraltak.

Ilyenek vagyunk mi és ez ellen a rákfene ellen kell a sajtónak küzdeni. Ha egyelőre kevés eredménynyel is, de talán előbb-utóbb mégis magukba szállnak majd a külföldieskedők és lelkiismeret fur- dalást érezvén, honi fürdőket fognak felkeresni és támogatni. Addig is — nyilvánvaló — sok viz fog a Dunán, Tiszán és a többi hazai folyón lefolyni.

HÍRE K.

— Kinevezés. Ő Felsége Orosz Mihály debreczeni ítélőtáblái tanácsjegyző albirót a marosvásárhelyi törvényszékhez bíróvá nevezte ki.

— Hivatalos vizsgálat. Szigethy Ferencz, pénzügyminiszteri osztálytanácsos, Benedek Endre miniszteri fogalmazó kíséretében folyó hó 11-én városunkba érkezett, hogy a helybeli kir. pénzügyigazgatóságnál és adóhivatalnál az illetékügyek mikénti elintézését és kezelését vizsgálat tárgyáva tegye. Azonkívül még a vidéki adóhivatalokat is megvizsgálja s mintegy két hétig fog vármegyénkben időzni.

— Rendkívüli közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete f. hó 23-án rendkívüli közgyűlést tart.

— Hivatalvizsgálat. Dr. Róth Ferencz, törvényszékünk elnöke, a múlt héten az erdődi járásbíróság ügykezelését vizsgálta meg.

— Kinevezések. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök Kozsár József nagykárolyi lakos ideiglenes minőségű segélydijas, — Papp András nagykárolyi lakost pedig ideiglenes minőségű díjtalan pénzügyi számgyakornokká nevezte ki.

— Esküvő. Dr. Szilágyi Elek karczagi ügyvéd e hó 17-én tartja esküvőjét hiripi és ivácskói Böszörményi Zsigmond nagybirtokos és neje cselei és nagybesenyői Ferenczy Ágnes aranyos—medgyesi nagybirtokos leányával, Eszterrel.

— Gimnáziumi záróünnepély. Városunk gimnáziumi ifjúsága f. hó 11-én Révai Miklós emlékére jól sikerült évzáró ünnepélyt rendezett szép számú közönség előtt. A programm számos pontjában az ifjúsági ének- és zenekar működött közre, az önképzőkör főjegyzője felolvasta a szokásos évvégi jelentést a kör egész évi működéséről, mialatt a pályanyertes ifjak kapták meg irodalmi munkáik jutalmát. Két be-, széd is volt: az egyiket az igazgató, a másikat Sróff Gábor, a kör tanárelnöke tartotta. Az utóbbi Révai működését méltatta. Említésre méltó a Szabó István monológja, melynél valóságos színpadi talentumában gyönyörködhetett a hálás tapssal jutalmazó közönség. Az ünnepély után az ifjúság, illetőleg annak nevében az önképzőkör elnöke megkoszorúzta a Révai-emlék- táblát.

— A nagykárolyi uj vasúti állomás. A nagykárolyi uj vasúti állomás építése ügyében a kereskedelemügyi miniszter az uj állomás helyének közigazgatási bejárását f. hó 27-ének d. e. 8 órájára tűzte ki. Az eljárás vezetésére Ney Ferencz miniszteri tanácsos, m. kir. államvasuti felügyelő lett kiküldve. Az eljáráshoz meglesznek hijva a helyi közigazgatási hatóságok főnökei, valamint a Kálmánd-utcza végének telektulajdonosai is.

— Miniszteri határozat a nagykárolyi vásárvám ügyében. Megírtuk annak idején, hogy a nagykárolyi

Boris neheztelve a vállat vonogatta erre a vigasztalásra.

— Nem, nem . . ! szőtte a beszédet Pöszméte, miközben csempe száját egyengette. — Magam is özvegyi sorba vagyok . . . Azután mög a harangozáshoz is értők . . . Jó lesz ?

Ezzel már a menyecske keze után nyúlt. Majd nagy hegyesen ment a templom felé, mintha már is ő lett volna a harangozó. Az ajtóból odaszóllott az ácsorgóknak:

— Most hallgassák mög kendtök az igazi harangozást. És kapaszkodott fel a toronypadlásra.

— A borbély ezalatt elvégezte a dolgát . . . De az öreg csak nem eszmélt. Kaszab nem kezdett aggóskodni ... És halk hangon nyilatkozott is:

' — Alighanem oda van!

— Nem csoda, toldotta a szót az egyik öreg asszony, névszerint Sajgóné igen a szivére vette a halálesetet . . .

— Jó lesz doktorért küldeni — sürgetőzött az odaérkezett biró.

— Hát nem ártana . . . válaszolt a tudományában megakadt borbély.

— Egyszerre csak megkondult a harang és nagy zúgással kongott ki az utakra . . . Hol erősen, sebesen, hol meg lassan, gyámoltalanul szóllott. Még a süket is hallhatta, hogy együgyű, hozzá nem értő kéz rángatja a kötelet. Kongott . . . libegett össze-vissza a hang, mintha maga is restelkedett volna azon, hogy így dobálják haszontalanul a levegőbe.

, Samu bácsi hirtelen megrándult. Előbb a lába húzódott fel, majd meg az ábrázatját fintorgatta keservesen. Szinte látszott rajta, hogy ember fölötti erővel igyekszik életre kelni.

Kaszab a borbély, helyzete magaslatára jutott újra. Diadalmas szerénységgel mondotta:

— Tudtam ... Az én munkám, mégis csak munka.

Az öreg pedig hirtelen kezeire támaszkodva föltápászkodott . . . Ijedten nézett szét . . . szeme