Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

s z vásár-vámbérlő és a közönség között nézeteltérés tá­madt. Nagykároly város tanácsa a hely-pénzszedési szabályrendelet helyes értelmezése tárgyában egy ha­tározatot hozott, mely ellen a vásárvátnbérlő felebbe- zéssel élt. A napokban érkezett le a vármegyéhez ez ügyben a keresk. miniszter határozata. A miniszter Nagykároly város tanácsának intézkedését helyben­hagyta, csupán egy pontját változtatta meg. A tanács határozata szerint a szabályrendelet 1—58—63—78 — 86— és 88. pontja értelmében „kizárólag csak az el­adásra szánt“, mig a miniszteri intézkedés szerint ugyanezen pontok alapján minden a piacztéren „el­helyezett“ áru és állat után szedhető vám, illetve helypénz. A „Vasvári Pál“ szobor bizottsága felkéri a vár­megye hazafias lakosságát, hogy a szobor-alap javára, amely vármegyénk ez egyik dicső alakjának megörö­kítésére emeltetik — szives adományaikkal, kegyes­kedjék hazafias áldozatukat — a mátészalkai ipar és keresk. bank igazgatóságához juttatni. Különben ezen ügyben az egyleti titkár utján e vármegye városaiban személyes gyűjtést is fog eszközölni a szobor-bizottság. — Szamárhurut- és kanyaró-járvány. Arra való tekintettel, hogy városunkban a szamár­hurut- és kanyaró-járvány lépett fel, a köz- igazgatási hatóság elrendelte, hogy az összes iskolákban az évzáró vizsgálatok f. hó 20-ig megtartassanak. Az óvodák már a tegnapi na­pon bezárattak. Műkedvelői szinielöadás. A „Nagykárolyi Katholikus Legényegyesület“ 1907. évi junius hó 16-án, azaz ma vasárnap a „Polgári Olvasókör“ dísz­termében házépítésének alapja javára műkekvelői szinielőadással egybekötött zártkörű nyári tánczes- tólyt rendez. Színre kerül: a „Betyár kendője“. Abonyi Lajos négy felvonásos énekes népszínműve. Az előadás kezdete 8 órakor. Belóptidij : Körszék 2 kor., elsőrendű zártszék 1 kor. 60 fillér, másod­rendű zártszék 1 kor. 20 fillér, földszinti állóhely 1 kor., karzati ülőhely 60 fillér. Felülfizetések a ház- . építés javára köszönettel fogadtatnak s hírlapi lag nyugt áztatnak: — Tennisz-majális. Városunk ifjúsága egy a „Lövölde kert“-ben felállítandó tennisz pálya létesíté­sén fáradozik. Mint értesülünk a megalakulás és fel­állítás oly előre haladott állapotban van, hogy a pálya már a jövő hét folyamán megnyílik. A költségek némi fedezésére e hó 15-én szombaton az alapítók a „Lö­völde kert“ helyiségében — jó idő esetén — majálist rendeznek, melyre meghívók külön kibocsátva nem lesznek. Belépődíj: családjegy 4 K, személyjegy 2 ko­rona. Jegyek a pénztárnál válthatók. — Halálozás. Ziher János nagykárolyi kémény­seprő mester f. hó 10-én 32 éves korában meghalt. — Üzletek zárórája. A nagykárolyi rőfös, divat- és rövidáru-kereskedők elhatározták, hogy üzleteiket október 1-ig este 8 órakor már bezárják. — A sertés-vásárt bezárták. Nagykároly városban a sertés orbáncz-járvány hivatalosan megállapittatván, a nagykárolyi sertés-vásár 14 napra bezáratott. — Könyvelő-választás. A helybeli Önsegélyző Népbank r. t. folyó hó ll-én tartott igazgatósági ülé­sén másodkönyveíővé Csata Gerzont, a városi villamos­müvek alkalmazottját választotta meg. — Hirtelen halál. Mint lapunk zártakor részvéttel értesülünk, Jeney Margit, Jeney Ist­ván a szilágysági vasút főmérnökének leánya, tegnap délután hirtelen elhunyt. egyik emberről a másikra siklott. Alig voltjártányi ereje, éppen azért nagyott lépet. Boris átölelte sze- retetből is, de meg azért, hogy el ne essék a ha­lottaiból föltámadott . . . Samu bácsi pedig ökleit összeszoritva, elkez­dett hebegni ... és fenyegetve mutatott a torony ablakára . . . Pöszméte éppen akkor fejezte be nagy bemutató harangozását. Amint leért, szembe találta magát Samu bácsival, aki már egészen egyenesen járt. A görbeszáju ijedtében majd hogy el nem vá­gódott. Megrökönyödve nézett, hol Borisra, hol az apjára . . . Hebegve mondotta az asszonynak, látván, hogy nem üresedett meg számára az állás: — Boris . . . akkó’ még várjunk a szándé­kunkkal . . . Az asszony csufondárosan nevetni kezdett. A többiek nem tudták ugyan, hogy miről van szó, de hangos hahotára fakadtak . . . Pöszméte haragosan szemére csapta a kalapját és sietős billegéssel odébb állott . . . Samu bácsi pedig felment a toronyba és meg­simogatta azt a vasnyelü, rézbordáju minemüséget és szeretetteljes elórzékenyüléssel mondotta, mintha csak emberrel beszélt volna: — Ne te, ne! Maj’ itt hagytalak . . . Aztán bocsánatkérő hangon vigasztalta: — Ugy-e,' hogy bánt veled az a Pöszméte! Es lágy kongással kezdett harangozni . . . Igen tele volt a szive, tehát mélyen zokogva, bugatta . . . Aztán, hogy eszébe jutott Pöszméte Ferencz visel­kedése, elfogta a nehéz indulat és a hang haragos fenyegetéssel röppent szét a faluban, innét meg ki­felé a síkságokra . . . Pöszméte irigységében alighanem bedugta a fü­leit, hogy ne hallja azt a sokféle szépséggel csengő- bongó harangszót. A hunyónap beszűrődött a torony ablakon és pajzán kedvvel pislogatta meg Samu bácsi öregedő szempilláit. ATMARMEG YEI KÖZLÖNY — Vizsgálatok sorrendje. A helybeli róm. kath. elemi iskolákban az évzáró vizsgálatok a folyó hó kö­vetkező napjain tartatnak meg: Junius 17-én reggel 8 órakor a Szentlélek segítségül hivása, mely után vizs­gálat a fiúiskolában. Junius 17-én d. e. fél 9 órakor a IV., V., VI., d. u. 3 órakor a III., 18-án d. e. fél 9 órakor a II, d. u. 3 órakor az I. a) és b) osztályok­ban. — Leányiskolában: Junius 19-én d. e. fél 9 órakor vizsgálat az V., VI.,, 20-án d. e. fél 9 órakor a IV., d. u. 3 órakor a III., 21-én d. e. fél 9 órakor a II., d. u. 3 órakor az I. osztályokban. 29-ikén d. e. 8 órakor hálaadó istenitisztelet és az érdemsorozatok kiosztása. — Nyirvasváriban a leégése óta folyton építke­zésben lévő gör. kath. magyar templom, ez évben ke­rül kifestés alá 1 Az Ízléses, remek festés művészi ki­vitelét főtiszt. Sereghy Sándor kér. esperes szakava- tottsága s ügyes praxisa garantirozza. — A pócsi bucsusok ez évben már szépen festett templomot ta­lálnak e községben; amely most, minden irányban erősen fejlődik ! — Áthelyezett lelkész. Tivadar Elek, gebei volt esperes lelkész, a járás egyik legszinpatiku- sabb papja, Fábiánházára lett áthelyezve; s már meg is kezdte Nyircsaholyban egy uj templom építtetését. — Helyébe Gebére Molnár István lelkész neveztetett ki. — Tűz. F. hó 14-én tüzilárma riasztotta meg Nagykároly város lakosságát. A tűz Lochmayer Már­ton Kálmánd-utczai lakos udvarán a trágyadombon támadt melyet azonban a kivonult tűzoltóság nyomban eloltott. — A fekete golyó. A napi lapokból valószínűleg értesültek olvasóink, hogy Czeisler Sámuel hódmező­vásárhelyi tollkereskedő amerikai párbajból kifolyólag agyonlőtte magát. Az elhunytban Singer Lipót nagy­károlyi fakereskedő neje testvérbátyját gyászolja. — Ó-Apáthiban ugyancsak van módja a szent eklézsiának a papválasztásban. Először akit választót tak — nem fogadta el; másodszor pedig akit Sza- kolyból választottak, elment szétnézni és — otthagyta ! Így hát harmadizben is választani fognak, ha ugyan, negyedik választás is nem lesz! Ki tudja? . . — A radna - borkereki vasas-fürdő Besztereze- Naszód vármegyében. Vérszegényeknek idegeseknek, sápkórosoknak, neuraszteniásoknak, női bajokban szen­vedőknek páratlan hatású gyógyfürdő. Klimatikus hely, ősfenyő környezet, subalpin kiima, Hideg és meleg fürdők. Vasas és szénsavas források. Előidény junius 15-től julius 5-ig. Előidényben a szobák árából 20 százalék árengedmény. Felvilágosítással szolgál: a fürdőbérlő igazgatóság Radna-Borbereken. Ezen szép kies fekvésű fürdő nagy látogatottságnak örvend s kiválóan jó gyógyhatását számos hála-levél iga­zolja. 1—3 Vidék. — Fellegszakadás. Tegnapelőtt, mint bikszádi levelezőnk irja, Avasfelsőfalu és Avasujváros között nagy fellegszakadás volt, mely a bikszádi ujvasut töl­tését is annyira megrongálta, hogy a délután Bik- szádról elinduló vonat Avasujvároson rekedt. A töltés kijavítására Szatmárról mentek munkások, kik egész éjjel fáklyafény mellett dolgoztak s csakhamar helyre­állították a megszakadt közlekedést. — Irnoki kinevezés. Az igazságügyminiszter Gyúró Sándor szatmári törvényszéki dijnokal a mátészalkai járásbírósághoz írnokká nevezte ki. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Nyílt levél a nagykárolyi betegsegélyzö-pénztár tagjaihoz! Az eddigi kerületi betegsegélyző-pénztárak mű­ködését a f. év julius hó 1-én életbe lépő uj törvény megszünteti és helyette az állam kezelése alatt álló országos munkás betegsegélyző- és baleset biztosító­pénztárak fognak ugyancsak f. évi julius hó 1-től kezdve életbe lépni. Ezen pénztárak kötelékébe az uj törvény sze­rint sokkal több tag lesz utalva, mint az eddigiekbe. A régi betegsegélyző-pénztárak igazgatóságai julius hó 1-én megszűnnek működni és uj igazgatóság lesz megválasztva. Az orvosokra nézve az uj törvény határozott intézkedést nem tartalmaz. Az uj igazgatóságra bízza, hogy vagy fix fizetéses orvosokat alkalmaz, vagy pedig a tagoknak a szabad orvos választást engedi meg. Tagtársak ! Felesleges hangsúlyozni, hogy csak a szabad orvos választás az egyedüli mód, mely a mi jól felfogott érdekeinket előmozdítani fogja. Ez lehetővé teszi, hogy olyan orvos segítségét vegyük igénybe betegségünk esetén, aki iránt teljes bizalommal viseltetünk. Nem leszünk lekötve a pénztár által vá­lasztandó orvosokhoz. Jól tudja minden tag, hogy mily elbánásban volt részünk a választott orvosok által. A szabad orvos választás esetén minden orvos igye­kezni fog lelkiismeretesen kezelni bennünket, mert ez neki anyagi érdeke lesz. Eddig hebe-hurgyán bántak el velünk az orvosok, akkor rendeltek, amikor nekik tetszett, ki voltunk téve szeszélyeiknek, mert a fizetés igy is úgy is járt nekik. Ha komolyan akartuk magunkat gyógyittatni, ha nem akartunk idő előtt elpusztulni, kénytelenek voltunk drága pénzért más orvoshoz fordulni, aki ambiczióval, lelkiismeretesen kezelt bennünket, mert megfizettünk érte. Tagtársak! Aki tehát komolyan gondolkozik, egészségét megbecsülni akarja, az nem lehet más, mint a szabad orvos választás hive. Az eddigi or­vosok jól tudják, hogy a szabad orvos választás esetén alig fogja valaki segélyüket igénybe venni és azért már most mindent elkövetnek, hogy a nagy­károlyi uj pénztárnál a fix fizetéses orvosok alkalma­zása legyen eszközölve. Tagtársak! Az orvosok ezen óhaja nemcsak egészségileg, de anyagilag is veszélyeztet bennünket. Ugyanis az esetben, ha olyan fix fizetéses orvosokat választanak, akik a régi pénztárnak is orvosai vol­tak, ezeknek nyugdijában a régi pénztáraknál eltöl­tött 9 évi idő is beszámittatib, mig a szabad orvos választás folytán a tagok által igénybe veendő orvos­nak nyugdíj nem jár, csupán 6 korona évi dij fogja megilletni minden egyes tag gyógykezeléséért. Egyes régi pénztáraknál főorvosok is voltak. Az uj törvény úgy intézkedik, hogy ha ezen főor­vosok fix fizetéssel az uj pénztárakhoz fognak meg­választatni, úgy ezek Jizetése a többi orvosokénál évenként 600 koronával magasabb lesz. Ezért válasz­tatta meg magát dr. Blum József jőorvosnak a múlt héten azzal az igazgatósággal, a mely a f hó végén megszűnik működni. A választás éjnek idején suttyomban történt. Tagtársak! Ebből láthatjátok, hogy egyes em­berek a saját érdekük kielégítése végett ellenünk, a kenyerünket véres verejtékes munkával kereső mun­kások ellen törnek. Ezért felhívunk benneteket, hogy az uj igaz­gatósági tagokul csak oly egyéneket válasszatok he, akik kötelezőleg kijelentik nektek, hogy a szabad orvos választás hívei. Ez azért szükséges, mert az uj igaz­gatóság fogja az orvosok alkalmazásának módját meghatározni. Tagtársak! Ütött a tizenkettedik órája annak, hogy öntudatra ébredve jogos érdekeinket minden­kivel szemben megóvjuk. Jól tudjuk, hogy meg fognak benneteket kisérteni. De legyetek erősek, mert legdrágább kincsünkről, az egészségünkről van szó. Nagykároly, 1907. évi junius hó. Üdvözlettel: Nagy Lajos, Borbás József, Szűcs Béla, Deák Sándor, Hochfelder Lipót, Paál Dezső, Pilcz Zsig- mond, Kaufmann Ignácz, Herman Pál, Negele Lajos, Blau Herman, Kaufman Dezső, Reszler Mihály, Lilienfeld Sándor, Grósz Zoltán, Markovics Béla, Várady János, Engel Izidor, Kiéli Ödön, Czéh Károly, Mercs Gusztáv, Fried Béla, Blum Kálmán, Fiits Béla, Lukács Ferencz, Kisded Sándor. Zima János, Feldman Antal, Szteriády Sándor, Márkis Viktor, Szabó Lajos, Reich Kornél, Szabó József, Léniák Demeter, Kovacsóczy Olivér, Wohl Miksa, Bürger Károly, Kéry János, Törzsök Károly, Jakab József, Buehman József, Szabó József, Róth Lajos, Merli Ferencz, Vásárhelyi Lajos, Schiff József, Nagy Pál, Illyés Gusztáv, Erdős Márton, Tóth Sá­muel, Kajdi Pál, Tarosa János, Rácz Lajos, Erdei Gergely, Nagy Béla, Rácz János, Keszenheimer József, Aranyosy Sándor, Véber József, Jakobovits Dezső, Mózes István, Brüll Mátyás, varga János, Lefkovits Menyhért, Csúcsai Antal, Miskolczi Pál, Konrád József, Geng Ferencz, Csigi Miklós, Rosen- feld Béla. Benyóvszky János, Akerman János, Vénig György, Kocsi Sándor, Juhász Zsigmond, Serly Dezső, Orosz Pál, Gaal Lajos, Grama István, Böhm Ödön, Pakocs Lajos, Helmeczy József, Uzoni Sándor. * He * Felkérés folytán szívesen tesszük közé ezen, a betegsegélyző-pénztár tagjai között több száz pél­dányban terjesztett felhívást, egyrészt a benne fog­laltak megszívlelendő tartama miatt, másrészt pedig azért, mert lapunk hasábjait a közérdekű felszóla­lások ezéljaira annak idején felajánlottuk és igy kötelességünknek is vélünk ezáltal eleget lenni. 3^111 tér. (E rovat .‘alattiközlöttckérü a^szerkesztőség nem felelős.) KALOGÉN Brázay sósborszesz FOGKRÉM A legjobb * Eladó zongora. Egy jókarban levő kereszthurozott rövid zongora eladó. Bővebb értesítést nyújt a tulajdonos: Teltsch főerdész Kegye. (Szilágymegye) u p. Szakácsi. 1—2 a legolcsóbb napi áron szállít a „Klotild“ Elsőmagyar Vegyipar Részvénytársaság Budapest, V. Nádor-utcza 4. Képviselet: Weinberger Ferencznél, Nagykárolyban, ki min­dennemij, felvilágosítással készséggel szolgál. 4-13

Next

/
Oldalképek
Tartalom