Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-ntcza 2, sz. ELŐFIZETÉSI ARAK . Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 koron Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fillér. •dNvézl&íbk nem küldetnek vissza. a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcia 2. sz.) küldendők. Hirdetések és A helyzet. Nagykároly, 1907. január 26. (—X—) Nem lehet azon panaszkodni, hogy az a dráma, a mely most a politika színpadjáról izgatja a közönséget — és kétségtelenül még erősebben izgatja a szereplőket — akár lassú menetelő lenne, akár szegényes eredményű. Az események terhelő ereje szinte erősebben mőködik, mint az emberek képzelete és minden fordulat csak — újabb fordulatot produkál. Izgatja az emberek érdeklődését és a folytonos hevültségben nem igen hágy időt sem, nekik arra, hogy legalább higgadt mérlegeléssel — kombinálhassanak. A három nap előtti minisztertanács nagy meglepetéssel szolgált, mert megelőzőleg már az egész politikai világban általános volt az a felfogás, hogy Polónyi Géza távozik, a keményen ostromolt miniszter elhagyja a székét. Ezt a megoldást már biztosra vette mindenki s vannak akik ezt fenttartják még a három óráig tartó minisztertanács publikálása után is. Pedig ez a tudósítás Polónyinak állásában való megmaradását jelenti, mert a miniszter rászánta magát, hogy vádlóit a bíróság előtt szólítja felelősségre és a port mint igazságügyminiszter fogja megindítani. Ilyen körülmények között nem távozik Andrássy Gyula gróf sem, a ki épen azért akarta a helyét elhagyni, mert az igazságügyminiszter az elintézésnek ettől a módjától egész a legutolsó időig vonakodott. Ez a vonakodás megszűnvén, természetesen megszűnt az ok is, a mely Andrássyt lemondásra bírhatta volna. A minisztertanács eredménye meglepetésnek első rangú meglepetés volt. De hogy fordulatot, vagy épenséggel döntő fordulatot adott volna a válságnak, ezt az érzést az emberekben nem keltette. Inkább hatott egy váratlanságnak, mint egy befejezésnek az erejével. Csönd támadt a nyomában, de ez a csönd még a maga uralmának pillanataiban sem érzik tartósnak. A politikai időjárás hőmérője, a képviselőház folyosója egészen sajátos képet mutat. A higgany — mintha eltűnt volna belőle. Vagy legalább is — nem akar mutatni. A. ki beszél, az mind kérdez és a felelet rendesen utalás arra a konfúzióra, hogy a minisztertanács a válságot meg nem szüntette, csak elodázta. Ez a valóság az egyik embernek az érzése szerint való, a másiknak nem kedves, de az igazát az egyik szóval is, a másik csak lelkében — mind elismeri. Hangosan szól mellette még a csöndesség is, a mely a nagy meglepetés nyomában hirtelen beállott. Hiszen a megkönnyebbülésnek is van legalább egy sóhajtása, a melyen a feszültség gőze a leiekből elpárolog. De ilyen megkönnyebbülést most nem latunk, csak némi rnegzavarodottságái az embereknek. A feszültség meg nem szűnt, talán nem is csökkent, ha kevés szó hallatszik is, ennek épen az a magyarázata, hogy az emberek tele vannak várakozással, lesik a következő eseményeket, a mi bizonyára nem annak a jele vagy jelensége, hogy a mi eddig történt, azt véglegesnek, döntésnek, befejezésnek ereznék. Mindenesetre megnyugtató dolog, hogy a válság belső tartalmának kezelésében győzött az egyetlen helyes felfogás, a melyet Andrássy Gyula gróf az első percztől kezdve vallott és képviselt. Ha ez a felfogás hamarább és kevesebb ösztönzés nélkül érvényesül, a dolog bizonyára nem fejlődött volna idáig, a mikor már a helyzet követelése egy nagy csomó késedelmi kamattal megnövekedett. A kormány kötelessége most már az, hogy bölcsességgel és tapintattal olyan végleges megoldást teremtsen, a mely a lelkek nyugalmát visszaadja. Polónyi ügye. (Saját telefon tudósítónk.) A Polónyi ügyét ma már minden izgalom és szenvedelem nélkül tárgyalják, Polónyi Géza távozását a kabinetből nágyon kevés kivétellel bizonyosra veszi mindenki. Azok is, akik közömbösen nézték eddig a Polónyi küzdelmét vádlóival, azt mondják ma, hogy Polónyi nem maradhat miniszter a saját pártja és pártjának felfogása miatt. És sokkal kedvezőbb dolog Polónyira ha maga megy, mintha pártja a házban cserben hagyná, esetleg leszavazná, a mi szintén igen könnyen megtörténhetik. De nem lehet huzni-halasztani a dolgot a koaliczió békés együtt munkálkodása érdekében sem. A mig a részleges válság elintézve nincs, a a pártokat állandóan izgatni fogja Polónyi ügye. így okoskodnak a függetlenségiek körében, s hozzá teszik, hogy most már Kossuth Ferencz pártelnök is befogja látni, hogy egyrészt Polónyit megmenteni lehetetlen, másrészt pedig neki egyáltalában nem kell tartania attól, hogy ezután őt támadják a párt és a koaliczió ellenségei. A függetlenségiek és határozottan a párt árnyalatának tagjai megegyeznek abban, hogy Kossuth személyét és becsületét megvédik minden támadó és rágalmazó ellenében. Polónyi Géza igazságügyminiszter még nem indította meg a sajtó pert Lengyel Zoltán ellen, de szándékába van, hogy sürgősen a legközelebbi napokban megindítja. A főrendiház reformja. Irta v Szemenyei Kornél. Döntő fontosságú a bekövetkezendő parlamenti reform szempontjából úgy általános törvényhozási szempontok szerint, mint különösen is az általános szavazati jog szempontjából is a főrendiház reformja. A főrendiház szervezetében ma is körülbelül olyan, mint mikor 1608-ban előszőj' törvényesen megalakult. A feudális és oligarchikus elemek gyűlő helye. Ezen az összetételen az 1885. évi VII. t.-cz. lényegében mit sem változtatott. Csak épen a túlságos T Á R C Z A. A szép Zlaticza A Szatmármegyei Közlöny eredeti tárczája. Irta : Szász József. Karácsony felé járt az idő. A Meteorológusok, mintha csak összebeszéltek volna, kritikus napokat jeleztek s ezúttal nem vallottak szégyent tudományukkal. Kemény hidegre fordult az idő, hogy csontkeményre fagyott az országút göröngye s sziklakeményre a folyó vize. A fákról lepotyogtak a verebek s százával feküdtek élettelenül az országút mentén. A hó csikorgóit az emberek lába alatt s dideregtek az égen a hidegben a csillagok. Dideregtem én is. Vártán állottam a város egyik legnépesebb utczá- ján, az adóhivatal előtt. Őriztem az állam pénzét, hogy rossz emberek el ne lopják, a mit a végrehajtók szegény emberektől behajtottak. Az éj leszállóit már, de még messze az éjfél, amikor felváltanak. Örökkévalóság ilyenkor minden negyedóra. Csend, nyugalom mindenfelé, mintha kihalt volna a város. A gázlámpák sápadt fénye rászóródik a fehér hómezőre, melynek pelyheit, szemcséit ezer, mog ezer színben villogtatja, csillogtatja. Fel ■— s alájártam az őrhelyen. Abban hagytam meg újból elölről kezdettem el magamban az egyszeregyet s hányszor számítottam ki, mennyit lépek egy perez alatt s igy mennyit kell íépnem egy óra alatt, amikor felváltanak. Sehogyse akart telni az idő. Az a rossz tulajdonsága meg van, ha tolnád előre: nem siet, — ha szeretnéd megállítani: elröppen. Elnézegettem a szürke semmiséget: elábrándoztam. Emlékezetem visszakalandozott a múltba, mely szépnek, kedvesnek tűnt fel. Miért ? magam sem tudom. Talán azért, mert elmullott, s a múltnak bajait, vesződségeit leghamarabb feledi a halandó. Ábrándjaimat zongora s ének hangja zavarta meg. Mélabus akkordjai a dalnak a szemközti földszintes ház egyik ablakán szűrődtek keresztül. Tompán, mint távoli vihar zúgása és fájdalmasan, mint a kedveseiket siratóknak halotti éneke. Figyelni kezdettem. Fürkésző tekintetem a kiviláglott ablakra esett. A fehér csipkefüggönyön keresztül beláthattam a szobába. Madonna arczu, szőke leány ült a zongoránál. Egyike a legszebb női arczoknak, melyeket életemben láttam. Környezett, s könyei leperegtek alabástrorri arczán. Szomorú magyar dalt játszott és énekelt: Kisérj ki rózsám síromig, Az örök nyugadalomig. Lebillincselve állottam egy helyben, atekintetem rászegeződőtt az igéző tüneményre. Kiváncsi érdeklődéssel hallgattam a temetési énekek dallamái-a emlékeztető dalt s azon csudálkoztam, hogyan éneke] ez a leány- magyar dalt, hiszen Zágrábban magyar szót is alig lehet hallani. Nehány pillanat múlva elhallgatott a zongora .. A leányka dala fuldokló zokogásba veszett. Hirtelen kezébe kapott egy' arczképet, s csókjainak özönével árasztotta el. Majd ráborult a zongorára, s ott sirt keservesen, mint párját vesztett vadgalamb a jegenye száraz ágán. iMélyen meghatott a leányka szenvedése. Gyötört a kíváncsiság: ki lehet ez a gyerek, s mi nagy bánata lehet szivének, hogy' záporként hullanak könyei ? A vártakomendás káplár szólalt meg mögöttem. Az őrt vezette fel, aki engem felváltott: — Czudar hideg van önkéntes ur. Siessünk a vártaszobába, ott majd felmelegszik. Szereztünk fát a szomszéd pinczéből, tüzelhetünk egész reggelig. Én bizony egész megfeledkeztem a hidegről. Másutt jártak gondolataim, nem az időjáráson. Csak mikor a várta szobába értem, vette észre, hogy egész tisztességesen összefagytam. A kezemfeje megdermedt, meg se tudtam mozdítani, a káplárnak kellett a keztyüt lehúzni róla. Fülemben éles, metsző fájdalom hasogatód- zott, mintha száz meg száz apró tűvel szurkálták volna. A vártán volt velem együtt egy zágrábi horvát fiú is. Önkéntes társam, katona pajtásom, csendes jó czimbora, aki többnyire velünk magyarokkal tartott. Azért szolgált magyar ezredben, hogy a magyar nyelvet megtanulja, a magyar katonát megismerje. A várta szoba vaskályhájában vidáman pattogott a tűz. Oda telepedtünk melléje és beszélgetni kezdtünk. Elmondottam neki, mit láttam, mit hallottam az imént. Elkomorodott és rövid szünet után igy válaszolt: — Elmondom neked e szép leány történetét. Tudom meg fog hatni sorsa téged is. Zlaticzának hivják, s leánya Mikszics Lázárnak, a hires horvát politikusnak. Mikszicset híréből bizonyosan ismered. Fanatikus horvát, a legtulzóbbak közül való, aki ádáz gyűlölettel viseltetik a magyarok iránt. Miért ? Ennek csak ő a megmodhatója. Az azonban bizonyos, hogy a horvát nép minden bajának, nyomorúságának okát a magyarokban látja, s ahol csak tudja becsmérli, gya- lázza őket. Emlékezhetsz a tavaszi nagy magyarellenes tüntetésekre, mikor a király Zágrábban járt, azokat a tüntetéseket is Mikszics Lázár rendezte. Felesége néhány év előtt elhalt, s igy egyetlen gyermeke Zlaticza egyedül maradt vele. A műit télen ide helyeztek át a huszárokhoz egy főhadnagyot. Csinos, harna, gavallér úri ember. Régi magyar nemesi család sarja. Nekem testi lelki jó barátom. Ezzel megismerkedett Zlaticza. Az ismeretség- meglehetősen regényes körülmények között jött létre. Elmondom neked azt is, talán nem érdektelen.
