Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-01 / 24. szám
Nagykároly, 1906. április 1. vasárnap. 24. számo.. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5^1 ügyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.] küldendők. „Szenvedés és nyomor/ Gróf Károlyi Sándor mezőteremi kiskirály- ságában sztrájkolnak a béresek. Nem az általános választói jog, nem az „átkos kormány,“ nem a szocziálisták „lelketlen izgatói“ tétették le velők a munkát, hanem egy mindezeknél nagyobb ur: a nyomor. A „nemes“ gróf latifundiumán éheznek a munkások. Rothadt a krumplijuk, dohos a kommencziós, búzájuk, a meghalásra is kevés a fizetésük. És a kinek még ez nem elég ok a sztrájkolásra, az tudja meg azt is, hogy gróf Károlyi Sándornak az „országos magyar gazdasági egyesület“ díszes elnökének birtokán három család van összezsúfolva egy lakószobában. Három béres feleségestül, gyermekestül —- akárhányat adott is belőle a jó Isten, — szívja egy szoba levegőjét, használ egy takaréktüzhelyet, fekszik egymás mellett — ha beteg, ha nem beteg, ha legény, ha hajadon leányzó. \ családok sex- nális élete a gyermekek szemeláttára nyíltan, leplezetlenül folyik. Vasárnapi munkaszünet sincs a gróf urnái, mert a béreseknek ünnepeken is csak úgy ^ kell dolgozniok, mint más hétköznapokon. És mindezek fejében mi a fizetés: ocsu a kenyérre valóhoz, mely igy roszabb a legfeketébb rozskenvérnel is. A humanismussal kérkedő huszadik században álljunk meg egy pillanatra az eseményeknél. Az embernek arczába szökik a vér, és nem tudja, hogy hirtelenében a Mindenséget átkozza-e, vagy keserű kaczagásba törjön ki, látva az élet gyalázatos komédiáit. Mikor ébredünk már annak tudatára, hogy azok, a kik vezetőinkül tolják fel önmagukat, a kik mindent a felséges nép hamis czégére alatt cserkesznek, tulajdonképpen hitvány érzés nélküli hustömegek, kik a nép szent nevével csak takaróznak, és azt pajzsként tartják maguk elé, nehogy az tudatára ébredve csúfos megcsala- tásának, rajtuk, elnyomóikon bosszulják meg azt a rettenetes sok keserűséget, mely szivében évezredek óta összegyülemlett. Közeleg az idő, midőn a nép önalkodta bálványait ledönti arról a magaslatról, a hová a nép hátán kapaszkodva hazug jelszavakat hirdetve jutottak el. A földmunkások éjt-napot a földesurak jármában töltenek. Könnyel, vérrel, verejtékkel Öntözik a talajt, hogy megteremtsenek mindent nekik. Meg is háláljak. Az a gróf Károlyi Sándor, kinek lelketlen kapzsiságát jelen czikkünk elején állítottuk pellengére, nincs megelégedve avval, ha csak saját uradalmában tud Orosz- országi állapotokat létesíteni, de a vezetése alatt álló „országos magyar gazdasági egyesület“ revén szeles e hazaban koldusbotra akarja juttatni a földmivesmunkásokat, azokat a munkásokat, a kiknek verejtéke nélkül nem volna kenyér, nem volna élet, és nem volna hatalom. A becsületszavukra es igazmondásukra oly büszke mágnások hetet-havat összehordanak az „Omge“e hé „n közreadott határozatában, a legképtelenebb vádakkal illetik a földművelőmunkásokat, csak azért, hogy az államkormányzat, és a társadalom által oly különleges intézkedéseket és rendszabályokat létesittessenek, melyek örök szégyenére válnak ugyan egy kul- turországnak, de nagyon alkalmasak arra, hogy az amugv is kizsákmányolt népet véglegesen járomba törjék. Ezt akarja Károlyi Sándor gróf úgy a teremi kiskirályságban, mint az egész országban. S mig egyfelől a mágnás revoluczió kitartott sajtója vadul riad fel, valahányszor a kormány egy-egy a lelketlen izgatást megakadályozó, s a gyülekezési, és sajtószabadságot okszerűen korlátozó rendeletet bocsát ki, addig a mág- násérdekszövetkezet, élén gróf Károlyi Sándorral alázatos szemforgatással kéri a kormányt — a kormányt, melyet hazaárulóriak tart, és el nem ismer — hogy tiporja szét a földművesmunkások sajtóját, tiltsa meg a munkás- népgyülések engedélyezését, és szükség esetén rendelje ki a katonaságot a sztrájkoló munkások pótlására — ha mindjárt német vezényszó mellett is. Csak ennyit akarnak! A kormány azonban tudatában van annak, hogy ezeket a pontokat a mágnások iülébe csak az ingó hatalmi önkény súgja és alázatos kérésük süket fülekre fog találni. Mezőteremre a megrémült jószágigazgató csendőröket is kérelmezett, melyet a nagykárolyi szolgabiróság túlzott kötelésségtudással azonnal ki is rendelt. De menjen ki a Károlyi latifundiumra egy egész hadsereg, sőt menjen ki maga a mindenható szolgabiró is, egyet fog konstatálni: Mezőteremre nem csendőr kell, csak tisztességes belátás és egy szemérnyi — keresztényi emberszeretet. — Mit mond a törvény? Az 1867. évi X. törvényczikk azt rendeli, hogy „oly esetben, a mikor 0 felsége az országgyűlést bármi okból előbb feloszlatja, vagy annak ülését előbb elnapolja, vagy berekeszti, mint a befejezett számadások beadása és a jövő évi költségvetésnek előterjesztése a minisztérium által teljesit- tetett s az országgyűlésen e tárgyak iránt határozat hozathatott volna, az országgyűlés még azon év folyamán és pedig oly időben hivandó össze, hogy mind a befejezett számadás, mind T A K C Z A. Az izé. Irta: Gárdonyi Géza. írtam már egy Ízben Szélső-Kovácsról, az én sánta parasztomról, aki őszszel-tavaszszal bejár a varosba es olcsó napszámért, holmi apró kerti munkára vállalkozik. Most egy megható történetet lehetne elbeszélnem, de azt se tudom, hol fogjak bele, mert a történet egv olyan ruharész körül forog, amelyet a franczia k i- mondhatatlan (inexpressible) szóval szokott helyettesíteni s amelyek hallatára az angol nő sokingot kiált és elájul. Hát bajos az elbeszélés, de megpróbálom és hogy senki el ne áruljon, nevezni fogom az elbeszélésem tárgyát i z é-nek. Szélső-Kovács az ő történeteiben sűrűn emlegette a feleségét. A beszédből megtudtam, hogy az asszony irni-olvasni nem tud, számolni is csak ujjon, de más- külömben áldott kezű teremtés, ami látszik is a Gyurka fehér ruháján és ami fő: békességben élnek. Ugyan miféle’ teremtes lehet, aki ehez a felszeg-nyomorék emberhez ment feleségül ? Pénzért nem ment hozzá, hiszen a saját vallomása szerint, nem keres többet egész éven át harmincz-negyven forintnál. És abból élnek. Az asszony ludat s olykor disznót hizlal. Abból fizetik a házbért meg az adót. Bámulatos, hogv micsoda kis-erszénynyel is meg lehet élni a világon !________ Egy tavaszi napon kapálgatott nálam a Gyura. Hát látom ám, hogy beczamog a kertajtón egy nagy- fejű, pufokkepü és sárszin orczáju parasztasszony. A karján egy ócska teveszin izé lóg. Jonapot köszön. Akkor latom, hogy ez a szegény, rut teremtés kancsal is. ragyás is, szóval éppen olyan, amilyen semmiféle asszony nem szeretne lenni, csak épp hogy erős, egészséges. Hát ez volt a Gyura felesége. — Mi az ? — kérdi Gyura a fejét fölemelve. — Nézd, mit kaptam a főkertész úrtól,— mondja az asszony mosolyogva. És kiterjesztette az ócska, kopott, teveszin, koczkás izét. Ettől a mosolygástól csaknem megbetegedtem. Irgalmas Isten, te aki a virágot és a női szépséget teremtetted, hol voltál, amikor ez az asszony a teremtés műhelyében formát öltött! Ott hagytam őket s eltűnődtem azon, hogy a rútság meg a bénaság hogyan kerülhetett igy együvé ? Az asszony szerette-e meg az embert, vagy az ember az asszonyt ? Bizonyosan az asszon}' fogta magának ezt a furfangos béna embert. De hogyan, mivel bilincselte magához, mikor mind a kettőnek mindig üres volt a marka, szegényeknek! Csak legalább most volnának hát egy kis elegendőségben ! Mennyivel inkább ráérne valami öreg herczegnő arra, hogy rut legyen S mennyivel inkább meglehetne valami amerikai milliomos ezzel a bénasággal. Dehát ez a szegény asszony nem tehet arról, hogy a természet ilyen orczát osztott neki. Az arczot se vásárolni, se kicserélni nem lehet s ha lehetne is, szegény jámbornak akkor is csak ez jutna, amelyik senkinek se kellene. Megszólítottam : — Nem veszi azt föl a Gyura, — mondom neki. — Dehogy nem, — feleli az asszony a bizonyosság határozott hangján — csakhogy eddig nem került. — Fölveszem biz én, mondja a Gyura jókedvvel — ebbe mék vasárnap a templomba. Gondoltam, az ilyen városközeli paraszt nem ragaszkodik az ősi viselethez. Lehet, hogy megszokta a szeme is a városban, különösen a kertészeknél. Talán azt gondolja, igy nagyobb bért kap. Talán, hogy a parasztok lenézik (mert a paraszt türelmetlen a nyomorék iránt), ennek a ruhának a felöltésével az értelmes osztályba akar illeszkedni. Ki tudja miken forog az ilyen embernek a kereke ? Egy esztendő is elmúlt, mikor egy vasárnap találkozom a Gyurával. A városból baktatott hazafelé, hanem a rendes paraszt-öltözetben. — No, Gyura, mondom megállva — hát elszaggatta az izét ? — Dehogy szaggattam, —■ feleli busán — föl se húztam. — No, tudtam én, hogy eladják. Az ember a fejét rázta. — Nem adtuk el. — Nem-e ? Hát akkor mért nem viseli ? — Nem engedi az asszony, — feleli Gyura fanyaran. És a kezével legyintve, mondja: — Elzárta a ládába. — Hát mért zárta el ? Huszthy Zoltán fényképésznek: Kossuth-utcza 5-ik számú stijtit házánál INT kizárólag e czélra épitett gyönyörű szép műterme öltözőszobával s az álandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
