Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-14 / 11. szám

SZATMÁRMEGYE1 KÖZLÖNY

gyász a koaliczióval, mert a pozsonyi regruták példát vettek Apponyi gróf házafiságáról. Mert történeti tény, hogy Apponyi Albert gróf arra a rongyos harminczezer koronára, melyet a grófok pozsonyi „jóléti bizottsága“ megszavazott a felfüggesztett tisztviselők javára és melyre Apponyi Albert gróf is 6000 koronát ajánlott fel, mind e mai napig tartozik a fizetéssel. A koalicziónak tehát nehéz napokban is marad vigasza: a „forradalom“ ugyan nem sikerült — de nem is került pénzbe.

— Bölcs belátás. Körmóczbányá- ról jelentik: Körmöczbánya város képviselőtestülete ma szótöbbséggel tudomásul vette a tanácsnak azon intézkedését, hogy az állami adó czimén befizetett, a takarékpénztárban elhelyezett összeget a lévai pénzügyigazgatóság felhívására, tehát kényszerhelyzetben az állami pénztárba beszolgáltatja. A tisztviselők nem szavaztak. — Gyergyószentmiklósról jelentik, hogy a vármegyei tisztviselők körében a megye dotácziójának megvonása miatt mozgalom indult meg aziránt, hogy az önkéntesen fizetett adókat elfogadják és az önként jelentkező ujonczokat előállítják. Ajánljuk e példákat e helybeli illetékes köröknek figyelmébe.

Az általános választójog elodázhat- lan állami szükség.

Irt»: Dr. Krejcai Rezső.

Az általános választási jog kérdése köztudomás szerint mélyrevágó kérdés, a mely vonatkoztatásaiban kihat a társadalomra és politikára egyaránt.

A midőn azonban a politikát említjük, nem értjük alatta a közönséges napi politikát, azt a mindennapos taktikázó, egyoldalú és ez okból korlátolt pártérdekek szolgálatában álló apró munkát, a melyet a hivatásos politikusok végeznek s a melyről a napisajtó szélesebb köröknek hirt ad, hanem értjük alatta ama eszközöknek az összességét, a melyek az államczélok, államfeladatok és államfunkcziók megvalósítására legalkalmasabbak.

Ebben az értelemben aggály nélkül használhatjuk a politika kifejezést; beszélhetünk gazdasági, pénzügyi, egyházi, közoktatási stb. politikáról, beszélhetünk a politikának aesthetikájáról, technikájáról, sőt beszélhetünk társadalmi vagy szoczialpolitikai építőművészeiről is.

Az emberiség történetében a társadalom fejlődésére visszapillantva, azt találjuk, hogy a teokratikus társadalmat követte a hűbéri vagy rendi társadalom, ezt pedig a mostani polgári társadalom. Ha valamely társadalom uralomra jut és a saját szükségletei szerint berendezkedik, kielégíti mindazoknak az érdekeit, a kik ennek a társadalomnak érvényre jutása végett síkra szállottak. Idővel azonban olyan újabb érdekek és szükségletek nyomulnak előtérbe, a melyek az uralkodó társadalomnak érdekkörén kívül esnek, a melyek abban a társadalmi szervezetben megvalósításra nem számíthatnak, sőt a melyek mint a haladó korszellemnek szülöttei, az uralkodó társadalomnak érdekeivel ellentétben is vannak. Abban a mértékben, a mint ezek az újabb érdekek és szükségletek tudata az uralkodó társadalom által ki nem elégített néprétegekben terjed, abban a mértékben fog gyarapodni s erősödni azoknak a száma, akik az uralkodó társadalmat elégtelennek találják, akik a fejlődő viszonyok által megkövetelt újabb társadalmi alakulást sürgetik. Ilyen időben megindul azután a régi társadalom hívei és az uj társadalom szóvivői között a harcz, a mely azután egyedül az uj társadalomnak diadalával ér véget. Ennek igazolására, régibb időkre nem akarván visszanyúlni csak utalni kívánunk a mostani polgári társadalomnak keletkezésére. A polgári társadalmi mozgalmat, köztudomás szerint, bevezette Francziaország- ban az encyklopaedisták szellemi harcza ; diadalra vezette azután ezeket az eszméket a nagy franczia forradalom.

A történeti tapasztalatok alapján állítható, hogy az uj társadalom rendszerint mindig a régi társadalomban privilegizált körök ellenállása miatt erupcziók árán szokott megszületni. Téves volna azonban az a föltevés, mintha a régi társadalom elveit az uj társadalom egyszerre egy csapásra megszüntetné. Ellenkezőleg, az uj társadalom igényei legtöbbször már bizonyos irányban átalakitólag hatnak a régi társadalomnak intézkedéseire, még pedig már jóval a két tábornak összekülönbözése előtt. Állítható bizonyos fokig, hogy az uj társadalom belenő a régi társada- dalomnak a kereteibe és hogy ez a fejlődési proczesszus mindaddig tart, a mig az uj társadalom olyan erőre jut, hogy a régi társadalomnak kereteit széttöri és szabad teret nyit az uj alakulásokra. Az uj társadalom diadala azután feltartóztathatlan, a mikor annak gazdasági előfeltételei megvannak.

Látnivaló, tehát, hogy a társadalom berendezkedésének módosítására, reformálására irányuló eszmei küzdelem egy perczig sem szünetel; a társadalmi evoluczió állandóan mozgásban tartja a társadalmi rétegeket. De ez az evoluczió megnyilvánul az esetre is, ha a társadalom szervezetének a haladás irányában való kifejlesztéséről, kiépítéséről van a szó; itt is megindul az érdekharcz, megnyilvánul pedig ez különös erővel nálunk Magyarországban, ez idő szerint, a mikor az emberi jogok kiterjesztéséről van a szó.

Az általános szavazati jog iránt megindult eszmei harczokban ugyancsak két ellentétes világnézletnek az összeütközését észlelhetjük. Az egyik a rekczió- nárius világnézlet, a melynek képviselői, a históriai főnemesség és főpapság valamint ezek érdekszövetségesei és önkéntes csatlósai legszívesebben a középkori rendi szervezetet állítanák vissza, de a mennyiben ez a mai haladott gazdasági viszonyok között nem lehetséges, lehetőleg a gazdasági életet megkötni, az egyéni szabad tevékenységet és érvényesülést korlátozni és a polgári társadalomnak intézményileg leendő kiépítését akadályozni kívánjak: a másik az uj modern világnézlet,- a mely a társadalmi evolucziót, a társadalom, az államélet, a tudomány és az emberi tevékenység minden terén a haladást, az állandó tartós és folytonos haladást kívánja, a mely a szabadságot s egyenlőséget rendi, felekezeti, nemzetiségi és faji külömbség nélkül mindenki részére egyaránt reklamálja.

Ez az eszmei harcz sajátszerü jelenségeket érlelt meg. Egyfelől a „hazátlan“ „hazaáruló“ s egyéb díszes jelzőkkel illetik azokat, a kik népjogokért lelkesedve ezeket sürgetik; de ez szót nem érdemlő kisebb baj. Sokkal nagyobb baj és veszedelem azonban az a körülmény, hogy úgy mondjam hivatalból proklamálják, a „nemzet“ és a „nép“ közötti külömbséget és a már

Egy tetőtül talpig beburkolt, meggörnyedt alak jött be. Térdig érő halina csizmáiról tapogva rázta le a havat. Zsebéből piros kendőt húzott elő s zuzmarás bajuszát törülgetve, dörmögve szólt:

— Mari tedd le azt a porontyot és add ide a theámat 1 Az asszony kézséggel engedelmeskedett. A tűzhelyről le vett egy bögre fekete theát és az asztalra tette. Ez alatt a beburkolt alak is kihámozta magát bundájából s leülve az asztal mellé, egy hajtásra kiitta a bögre tartalmát. Öreg, munkában meggörnyedt ember volt, a fütött szoba és a hirtelen kiivott forro ital elkábitotta. Feje mellére hanyatlott. Elaludt. Az asszony szelíden megérintette az alvó ember vállát, mire az álmosan nézett föl rá:

— Mit akarsz ?

— Feküdjön le édes apám, majd a 11 órai vonatot András fogja fogadni. Ugye bátyám ?

A kérdezett férfi fogai közül dörmögött valamit, amit az öreg beleegyezésnek vett. Föl kelt és lassú csoszogással az ágyhoz ment. Pár perez múlva hangos hortyogás jelezte, hogy alszik.

— András mintha csak ezt váita volna. Közelebb húzódott húgához és halk, suttogó hangon beszélt:

— Ugye mindég mondtam, vigyázz magadra. Mióta járt nalad ?

— Két hete.

— Két hete ? És te csak most írtál nekem!

— Féltem.

— És nem tudod mi van vele ?

— De igen . . .

— No ? Beszélj 1 A férfi dühösen csapolt az asztalra.

— Megházasodott.

Mint a megvadult állat ugrott föl a férfi. Szemei vérben forogtak, ajkai hangnélkül mozogtak. Ökölbe szorított kezeit fenyegetően rázta meg. Mári a szerető nők ösztönével megérezte, hogy bátyja rettenetes fogadást tesz. Sírva borult a férfi keblere. Az pedig megindulva, a szánalom egy nemével ölelte magahoz.

— Ne sírj Mári . . . holnap együtt leszünk a mozdonyon majd . . . majd leszámolok én vele!

Mári halai sápadt arczczal tantorodott vissza, két kezét imára kulcsolva esdeklően nézett bátyjára;

Andris, édes bátyám, ne bántsd! Én megbocsájtok neki. A vad indulat ismét átfutotta a férfit. Lábával dühösen toppantott. Félre lökte a könyörgő leányt. Magára kapta bundáját és az ajtót becsapva kirohant a havas éjszakába. A kis gyermek fölriadt az ajtó csattanásra. Sírni kezdett. Sírása messze kihangzott a néma éjbe és ez a hang még jobban űzte, kergette azt a rohanó sötét alakot.

* *

*

*-i pályaudvaron befütve állt a 927-es mozdony 10 perez hiányzott az induláshoz. A gépész kikönyökölve a mozdony korlátján beszélgetett egy társával.

— Uj fűtőm van. Erre a mozdonyra lett áthelyezve. És hatra fordulva folytatta.

— Te még nem ismered ezt a mozdonvt, azért

csak tartsd magad ahhoz, amit én mondok. Kevés szén kell neki. Mivel a fütő nem válaszolt, tovább beszélgetett a társával. ^

Az utasok lassan készülődtek a beszálláshoz. A kalauz süvegelve az utasokat, a búcsúzokat Ki tuszkolva a jégvirág ablaku kupékból, megadta a jelet az indulásra.

A vonat lassú dübörgéssel indult neki a végtelennek látszó hó tengernek. Iszonyú hideg volt. A jeges légáramlat süvöltve járta keresztül a nyitott mozdonyt. A vonat teljes sebességgel száguldott a kristály tiszta levegőn keresztül. A hó lassú nehéz pely- hekben kezdett hullni, lassanként hófehér lepellel vonta be az egész vonatott csak a mozdony vált ki mint egy fekete szörnyeteg. Prüszkölve szórta magából a tüzes szikrát, miket a hulló hópelyhek sisteregve oltottak el.

A hirtelen beált sötétségen keresztül a jelzések lámpái mind megapyi piros csillag vált ki.

A fütő kinyitotta a mozdony ajtaját s az izzó parázs egyszerre óriási hőséget terjesztett. A gépész meglepetve szólt rá :

— Mit csinálsz! Nem látod, hogy máris túl van

fütve.

A fütő nem válaszolt, tovább hányta a szenet. A gépész dühösen ragadta meg a kezét és rá ki- álltott:

eddig is létezett válaszfalakat — és ez a legnagyobb bűn — most már tudatosan és ezélzatosan erősitik ! Oda fogunk jutni, a hol Anglia volt a múlt század közepén, a mikor ott teljes joggal két nemzetről beszéltek — egyik a jogosított, a másik a jogtalan vagy elnyomott. Ott a státusférfiui bölcseség belátta, hogy „nemzet“ csak ott lehet, a hol a nép millióinak szolidaritása ennek a fogalomnak testet és tartalmat ad ; ott a bajokból csak úgy tudtak menekülni, hogy a szavazók számát egy csapasra az ötszörösre emelték. Az eredmény pedig, hogy Anglia nem csak hogy nem ment tönkre, hanem első világhatalommá fejlődött.

A mélyebbre látók előtt eddig sem volt titok a „nemzet“ és a „nép“ közötti külömbség. — A nemzet állott abból a 8—9 százezer jogosítottból, illetve abból a 3—4 százezer szavazóból, aki politikai befolyását a választások alkalmából érvényesítette, ellenben a „népet“ megalkották azok a milliók, a kiknek közügyekben egyáltalában nem volt semmi szavuk.

Egyenesen a mostani választójognak tulajdonítandó, hogy a parlamentnek ereje 1867 óta egyre inkább gyöngült, hogy 40 év óta a magyar parlament óriásit távolodott a néptől. A mostani választójognak tulajdonítandó, hogy parlamentünk izoláló zsámolyon áll, hogy a parlamentnek a gyökerei nem nyúlnak le a nép millióiba, hogy ezek a gyökerek a népvilágból nem tudnak táplálkozni, hogy a parlament és a nép közötti ür egyre nagyobb lesz, hogy a népnek milliói sem, de a polgári osztálynak fenköltebb és ethikai alapokon gondolkozó elemei, az ideológusok sem tudnak érdeklődni a kiküszöbölhetlen kisértet gyanánt periodikus pontossággal hazajáró közjogi viták iránt s nem tudnak hevülni a száraz szalmacséplésként feltűnő meddő közjogi paragrafus-nyargaláson.

A mostani választójognak tulajdonítandó, hogy a parlament jóformán 10 év óta tulajdonképen érthetetlen okokból induló, de az ország közgazdaságára nézve teljesen eredménytelen harezok színhelye, hogy a magyar parlament a közelmúlt években a legtermészetesebb funkeziókat, pl. az államháztartás eszközeinek engedélyezését csak a legkétesebb ingerlő szerek kimerítése mellett volt képes ellátni, mig végre ez idő szerint annyira fejlődtek a viszonyok, hogy az egész parlamentáris gépezet megfeneklett és felmondja a szolgálatot.

Honnan van az, hogy a több mint 4 év óta a legkülömbözőbb oldalról komolyan és szakértelemmel megkísérelt kibontakozási tervek nem jártak eredménynyel? Miért vannak a kinyert nemzeti vívmányok már megszületésük idejében mindig túlhaladva, miért nem tudják ezek a nemzeti vívmányok a nemzeti követeléseket sohasem utolérni? Miért nem tudják ezek a nemzeti vívmányok az aspirácziókat sohasem kielégíteni? Ez nem lehet véletlen, ennek mélyreható oka van. Az ok pedig a mostani választási rendszer, a mely aránylag csekély számú kiváltságosokra bízza a megválasztott törvényhozó testületnek az összeállítását és a képviselőház tagjait a kiváltságos osztályból veszi. Ez a kiváltságolt töredék és annak megválasztott képviselői csak egy bizonyos gondolatvilág korlátolt eszmekörében tudnak mozogni és nem bírnak abból kiemelkedni. Előáll az az állapott, a mit a német „geistige Inzucht“ kifejezéssel jelez. Ez szüli azután a folytatólagos fejleményekben a tulszaturált chauviniz- must, a mely minket egyre távolabbra terel a reális valóságtól, elválaszt minket a kullurnépek törekvéseitől, nem látja közéletünknek nagyszámú nyomorúságait, petrifikálja a reformra reászoruló és sok tekintetben elavult törvényeket és intézményeket és útját állja

— Megbolondultál? Jelentést teszek a legközelebbi állomáson !

Még egy lapát szenet dobott a tűzre, aztán kiegyenesedett.

— Nem én vagyok a bolond, hanem te ! Nem féltél velem egyedül lenni!! Engem nem ismersz?! Az elhagyott szeretőd bátyja vagyok!

A gépész elsápadt:

— Mit akarsz ? Azon már úgy sem lehet segíteni...

— Nem-e? Majd meglátjuk! Öklét fölemelte s lecsapni készült a megrémült ember fejére, de az izmos kezeivel fölfogta a csapást, suttogva, mintha önmagának beszélne szólt:

— Ez megőrült. ..

— Te fogsz vagy megőrülni vagy megígérni, hogy elveszed a Márit...

— Nekem már van feleségem . ..

Többet nem tudott szolani, mert két erős kéz nyakon ragadta. Minden erejét megfeszítve, fejtette le a nyakát szorongató kezeket. Egy másodperczig némán nézték egymás szemébe., Midketten érezték, hogy életüket csak a másik árán menthetik meg. Megfeszült izmokkal, harezra készen lesték egymás mozdulatait. Egyszerre derékon kapták egymást és a síkos keskeny mozdonyhidon élet-halai harezot vívtak egymással. Egy hang nélkül szorították egymást a lejáró felé. Izmos kezeik egymást szorosan fogták. A halálra Ítélték szivszorongato érzésével taszították egymást. Egyszerre megcsúsztak s alaktalan fekete tömeggé válva lerántották egymást a vad sebességgel rohanó gépről.

Összezúzva, véres fejjel csapódtak a földre.

A vonat, mint a szabadjára engedett paripa, őrült sebességgel rohant keresztül az állomásokon. A sötét éjben pillanat alat tűnt el, s a nyugodtan ülő utasok mit sem sejtve elégülten nézték a föl és el tűnő állomásokat.

Egy fordulathoz értek. A teljes sebességgel vágtató mozdony irányt tévesztve ugrott ki a sínpárról és lefordult a töltésről.

Rettenetes halál hörgés töltötte meg a levegőt, de a puha hó hullás tompítva adta vissza azt.

A legközelebbi állomáson hiaba várták a 927-es vonatot... Jiévéaz Oy aláné