Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-31 / 7. szám

Nagykároly, 1906. január 31. szerda.

r7. szám.

XXXII. évfolyam.

Szatmánegrei Közlöny

FÜGGETLEN POLITIKAI LAP.

MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők:

Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s# Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40

Kéziratok nem küldetnek vissza.

Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai- utcza 2. sz.) küldendők.

Komoly órák.

Nagykároly, 1906. január 30.

Ország-világ tudja, hogy a koaliczió vezérlő bizottsága tegnap tanácskozott az Andrássy- hozta királyi üzenetről. Lélekzet fojtva lesi a nemzet, mit határoz sorsa íelől az a huszonkét ember, a kire hazájának jövendőjét, egy boldogabb kor alapjának lerakását bízta.

A vezérlő bizottság pedig hivatásának tudatában még elhatározó lépést nem tett. De ha még nem is döntött, állást igenis foglalt. Még pedig a béke mellett. Mert az, hogy a vezérlő-bizottság ma nem határozott, azt jelenti, hogy a királyi üzenetet a tárgyalásra alkalmas alapnak ítélte, mert hiszen különben már ma meghozhatta volna — a mitől félni lehetett — elutasító határozatát. Ez nem történt meg; a szövetkezett baloldalon tehát meg van a hajlandóság arra, hogy a kormányt a katonai kérdések kikapcsolásával átvegye.

Kossuth Ferencz ma délutánra hívta ismét egybe a bizottságot, hogy a tegnap megkezdett tanácskozást ma tolytassák. És ezen az ülésen eldöntésre kerül a dolog, lesz-e béke Magyar- országon, vagy csakugyan a nyomor és szenvedés napjai virradnak-e reánk. Istenbe vetjük hitünket, hogy a baloldalon győz a jogos aggodalom, az őrült koczkázaitól való félelem és hogy az ország a kínos nyomorúságok után végre a béke áldásait is élvezni lógja.

Ám ha a koaliczió még ebben a komoly órákban is megmarad az eddig követett utón, ha ezúttal is érvényesül az eddigelé nyilvánult uzus, hogy az ország bűnhődjék meg érte, ha a koaliczió az indulatok felajzásábar) messzebbre ment, semmint lehetett és kellett volna, ha a többség ismét csak azt mondja ki, hogy reklamálja a majoritás jogait, de nem teljesiti kötelességeit, akkor — lehetetlen ezt lelkünk belső megindulása,nélkül leírnunk, — akkor elszakad a békének utolsó fonala is és a beláthatatlan bonyodalmak beláthatatlan sorozata zúdulhat a nemzetre.

Béke, béke legyen tehát! Béke az egész vonalon! Az országban, a megyékben és a társadalomban egyaránt.

— A magyar gavalléria. Szatmár vármegye alkotmányvedo hatvanas bizottsága, amelynek elnöke gróf Károlyi István, a magyar gavalléria elismert lovagja, a következő felhívást bocsátotta ki Szatmár megye közönségéhez: Ha van bennünk tettekre is kész igaz hazaszeretet, függetlenségi vágy, alkotmányos érzület: akkor vegyünk példát azoktól, akik állásaiknál fogva az első vonalban állanak, akik saját maguk és családjaik ekszisztencziáját vetik oda a közügyért, akiknek önfeláldozó küzdelme nélkül Írott malaszt maradna az egész ellenállás — tisztviselőinktől. Hogy ők koczkára tegyék mindenüket, mi pedig összedugott kézzel nézzük, hogy veri le, semmisiti meg őket a hatalom, — ez sem nem igazság sem nem méltányosság, de még nem is magyar gavalléria. Felkérjük különösen a vármegye területen levő uradalmak tulajdonosait, azután a vármegye és Szatmár városának ugyan más törvényhatóság területén fekvő, de a vármegyével legszorosabb viszonyban levő pénzintézeteit s végül

a községi elöljáróság utján a kisebb adófizető polgárokat, hogy egyenes államadóik 30 százalékának megfelelő összeget a tisztviselők javadalmazása czéljából gróf Károlyi István nevére a Nagykárolyi Önsegélyző Népbanknál nyitott folyószámlára fizessék be. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, midőn annak a pénznek egy részét, melyet az osztrák hatalmat szolgáló kormánytól megtagad, a nemzetért küzdő, szenvedő és dolgozó megyei tisztviselői kar fentartására szolgáltatja. — Nagykároly, 1906. január 23-án, Szatmárvármegye alkotmányvédő 60-as bizottsága. — Gróf Károlyi István, a sokszoros milliomos, kinek évi jövedelme bizonyára megközelíti az egymilliót, hazafias áldozatkészséggé: megengedi tehát, hogy az ő számlájára mások teljesítsenek befizetéseket, holott a tisztv selők a maguk és családjaik exisztencziáját 'étik oda a „közügyért.“ A bajba jutott tisztviselők bizonyára mélyen meg lesznek hatva a magyar gavalléria ily impozáns példájától. Károlyi, megengedi, hogy az ő számlájára mások adakozzanak a tisztviselők javára, ami igazán páratlan nagylelkűség. O azonban még az egyévi jövedelmét sem hajlandó feláldozni, mint hajdanában Széchenyi. Nem hajlandó, pedig barátai, kik j között az angol király is meghúzódik, bizonyára adnának neki kosztot, kvártélyt és mosást.

— Hol maradtunk. Múlt hét péntekén volt az országos függetlenségi es 48-as párt körhelyiségében az a pártközi konferenczia, melynek feladata lett volna, hogy a póttartalékosok segítése dolgában határozzon. A pártok érdeklődése az akció iránt nem volt túlságos; az egész baloldalból kürülbelől 40-enjelentek csak meg, kik között egyetlen-egy szatmármegyei ellenzéki képviselő sem volt. Az Istenért! Haza- ffyak! Hol marad a látszat, hol marad a külszín, ha már a könyörület nem működik az urakban. _________

De aztán minden józan politikus azt várhatta, hogy a mint a koaliczió czélját elérte, befejezte missióját, alkotó elemeire szétbomlik s mindenik párt a maga politikai meggyőződését követve utat, módot keres az országra nézve oly veszélyes válság megszüntetésére.

És ha ez megtörténik, már rég szétoszlott volna azon chaos, mely politikai életünket elbontja és az országot a forradalom kiszámiihatlan veszélyekkel járó örvénye felé sodorja.

Mert bármely fractio veszi kezébe a kibontakozás munkáját, azon jóakarat mellett, mely Ő Felségénél nyilvánult és azon támogatás mellett, melyet a volt fegyvertársaktól remélni lehetett igen becses engedmények elnyerése mellett vethetett volna véget a jelen állapotoknak.

De erre a koaliczió alkalmas nem volt s nem lesz

soha.

Mástól pedig az ország zajongó közvéleménye megoldást nem is fogad el.

Ez meglátszott a jelen kormány programmjának közhírré tétele alkalmával.

Annyi, az országra nézve hasznos és mondjuk ki őszintén, igazán életbe vágó Ígéretek foglaltattak e programúiban, hogy ha a mai politikusok előtt, nem a személyi kérdés fekszik előtérben, más szóval ha ezen Programm nem a jelen kormány, hanem a koaliczió vezérlő férfiai által kináltatik az országra, még akkor jubillálva fogadtuk volna, mint olyat, mely engedményekben legmerészebb álmainkat is túlszárnyalta.

S ezen programm még figyelemre se méltattatott.

A koaliczióra vár tehát a megoldás.

De mennél önállóbb, mennél mélyebb meggyőződésű politikusoknak tekintjük a fractiók vezéreit, annál kevesebb reményünk lehet arra, hogy a kibontakozást keresztül vihessék.

Andrássyt—Kossuthot, Bánfyt—Zichyt az alkotás terén együtt haladva nem képzelhetem.

Az én magyar egyszerű eszemmel nem is tudom magam előtt ezen alkotásra vállalkozó koalicziót máskép szemlélni, mint egy kátyúba került kocsinak, melynek lovai kidőltek, s melyhez négy szemes jóvérű paripát fogunk, de a kocsi négy oldalára.

Az biztos, hogy kocsink a kátyúból nem kerül ki, sőt mentül erősebbek a paripák, annál biztosabban széthordják magát a kocsit is.

Ez a mi politikai helyzetünk képe én előttem.

De másodszor mondjuk ha Andrássy, Kossuth, Bánfy és Zichy pártjukkal együtt, látva az országot fenyegető mérhetlen veszélyeket, megtagadják múltjukat, politikai meggyőződésük nagyrészét áldozatul dobnák a hazaszeretet oltárára, egy párttá alakulnának, ez képessé tenné a már akkor egy párttá alakult koalicziót a közös munkára, még azon esetben sincs reményem az erőszak nélküli megoldáshoz.

Nincs reményem, mert a mozgalmak tényleges vezetése már kisi klott a koaliczió vezéreinek kezéből.

S bál ki lenne is, aki a béke, a rend visszaállítására vállalkoznék, s bármi vívmányok és sikerek felmutatása mellett is, biztos ellenzésre fog találni azoknál, kiknek szereplése ezen abnormális állapotokhoz van kötve s kik ha a rendes viszonyok beállanak, a maguk igaz értékére hullanak vissza.

Képzelhető-e az, hogy ez simán megtörténhetik. Hogy azok, kik ma a lármás közvélemény tényleges vezetői és mozgatói, lemondjanak akár a nagy férfiak iránti tisztelet, akár pártfegyelemből, azon szereplésről, melyet a jelen zűrzavaros viszonyok nyújtottak számukra.

Én legalább nem hiszem.

És magam megnyugtatására hiába keresek erre példát a történelem lapjain.

Minden forrongást vagy imperalismus vagy köztársaság követ.

Ha erős az uralom XIV. Laios, ha gyenge XVI-ik.

Mutasson nekem valaki más példát a nemzetek múltjában, s én hálás leszek, mert visszaadja elvesztett reményemet.

Ily meggyőződés mellett ne csodálja T. Szerkesztő ur, ha nem lépek a politikai küzdtérre, hiszen remény nélkül nincs inger a küzdelemre.

Őszinte tisztelettel: Kováts Béla.

Lemondás.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Korom, egészségem és idegeim, nem engedik már meg a közéletben való küzdelmeket, annál ke- vesbbé, hogy egy politikai lap élére álljak.

Korom kizárja a mozgékonyságot, betegeskedésem az erőt, idegeim a munka kedvet, melyre egy lap- szerkesztőnek mulhitlanul szüksége van.

Ezért megköszönve a bizalmat, a melylyel megtisztelni szívesek voltak, a főszerkesztéstől való visszalépésem bejelentése mellett, kérem nevemet a lap éléről levenni.

De hogy minden félreértésnek vagy elmagyará- zásnak elejét vegyem, kijelentem, hogy a lap czélját és törekvését nagyon becs ülöm és szellemi támogatásomat szívesen megigerem, habár megvagyok győződve, hogy e tőre kvések még ma sikerre nem számíthatnak.

Én, aki távol minden izgalomtol, nyugodt szemekkel nézem a nap eseményeit s látom az országban terjedő forrongások növekvését, kilátást a válság békés megoldására nem találok.

Nem találok pedig két okból.

Először, mert egy különböző pártokból alakult koaliczió romlásra képezhet erőt, de alkotásra nem.

Mentői bevégzettebb politikai egyénekből áll ez a koaliczio, ménnél nagyobb alakok állanak a koaliczió egyes csoportjának élén, annál bizonyosabb, hogy közös alkató munkára képtelenek.

Nagy erő volt ezen alakulás Tisza és pártjának megdöntésére.

Az elért siker ép oly fényes, mint meglepő volt.