Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-31 / 7. szám

Nagykároly, 1906. január 31. szerda. r7. szám. XXXII. évfolyam. Szatmánegrei Közlöny FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s# Egyes szám ára 20 fillér. *=­Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai- utcza 2. sz.) küldendők. Komoly órák. Nagykároly, 1906. január 30. Ország-világ tudja, hogy a koaliczió vezérlő bizottsága tegnap tanácskozott az Andrássy- hozta királyi üzenetről. Lélekzet fojtva lesi a nemzet, mit határoz sorsa íelől az a huszonkét ember, a kire hazájának jövendőjét, egy bol­dogabb kor alapjának lerakását bízta. A vezérlő bizottság pedig hivatásának tudatában még elhatározó lépést nem tett. De ha még nem is döntött, állást igenis foglalt. Még pedig a béke mellett. Mert az, hogy a vezérlő-bizottság ma nem határozott, azt jelenti, hogy a királyi üzenetet a tárgyalásra alkalmas alapnak ítélte, mert hiszen különben már ma meghozhatta volna — a mitől félni lehetett — elutasító határozatát. Ez nem történt meg; a szövetkezett baloldalon tehát meg van a haj­landóság arra, hogy a kormányt a katonai kérdések kikapcsolásával átvegye. Kossuth Ferencz ma délutánra hívta ismét egybe a bizottságot, hogy a tegnap megkezdett tanácskozást ma tolytassák. És ezen az ülésen eldöntésre kerül a dolog, lesz-e béke Magyar- országon, vagy csakugyan a nyomor és szen­vedés napjai virradnak-e reánk. Istenbe vetjük hitünket, hogy a baloldalon győz a jogos aggo­dalom, az őrült koczkázaitól való félelem és hogy az ország a kínos nyomorúságok után végre a béke áldásait is élvezni lógja. Ám ha a koaliczió még ebben a komoly órákban is megmarad az eddig követett utón, ha ezúttal is érvényesül az eddigelé nyilvá­nult uzus, hogy az ország bűnhődjék meg érte, ha a koaliczió az indulatok felajzásábar) messzebbre ment, semmint lehetett és kellett volna, ha a többség ismét csak azt mondja ki, hogy reklamálja a majoritás jogait, de nem teljesiti kötelességeit, akkor — lehetetlen ezt lelkünk belső megindulása,nélkül leírnunk, — akkor elszakad a békének utolsó fonala is és a beláthatatlan bonyodalmak beláthatatlan soro­zata zúdulhat a nemzetre. Béke, béke legyen tehát! Béke az egész vonalon! Az országban, a megyékben és a tár­sadalomban egyaránt. — A magyar gavalléria. Szatmár vármegye alkotmányvedo hatvanas bizottsága, amelynek elnöke gróf Károlyi István, a magyar gavallé­ria elismert lovagja, a következő felhívást bocsátotta ki Szatmár megye közönségéhez: Ha van bennünk tettekre is kész igaz hazaszeretet, függetlenségi vágy, alkotmányos érzület: ak­kor vegyünk példát azoktól, akik állásaiknál fogva az első vonalban állanak, akik saját ma­guk és családjaik ekszisztencziáját vetik oda a közügyért, akiknek önfeláldozó küzdelme nél­kül Írott malaszt maradna az egész ellenállás — tisztviselőinktől. Hogy ők koczkára tegyék mindenüket, mi pedig összedugott kézzel néz­zük, hogy veri le, semmisiti meg őket a hata­lom, — ez sem nem igazság sem nem méltá­nyosság, de még nem is magyar gavalléria. Felkérjük különösen a vármegye területen levő uradalmak tulajdonosait, azután a vármegye és Szatmár városának ugyan más törvényható­ság területén fekvő, de a vármegyével legszo­rosabb viszonyban levő pénzintézeteit s végül a községi elöljáróság utján a kisebb adófizető polgárokat, hogy egyenes államadóik 30 száza­lékának megfelelő összeget a tisztviselők javadalmazása czéljából gróf Károlyi István nevére a Nagykárolyi Önsegélyző Népbanknál nyitott folyószámlára fizessék be. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, midőn annak a pénznek egy részét, melyet az osztrák hatalmat szolgáló kormánytól megtagad, a nemzetért küzdő, szenvedő és dolgozó megyei tisztviselői kar fentartására szolgáltatja. — Nagykároly, 1906. január 23-án, Szatmárvármegye alkot­mányvédő 60-as bizottsága. — Gróf Károlyi István, a sokszoros milliomos, kinek évi jöve­delme bizonyára megközelíti az egymilliót, hazafias áldozatkészséggé: megengedi tehát, hogy az ő számlájára mások teljesítsenek befi­zetéseket, holott a tisztv selők a maguk és családjaik exisztencziáját 'étik oda a „közügy­ért.“ A bajba jutott tisztviselők bizonyára mélyen meg lesznek hatva a magyar gavallé­ria ily impozáns példájától. Károlyi, megengedi, hogy az ő számlájára mások adakozzanak a tisztviselők javára, ami igazán páratlan nagy­lelkűség. O azonban még az egyévi jövedelmét sem hajlandó feláldozni, mint hajdanában Széchenyi. Nem hajlandó, pedig barátai, kik j között az angol király is meghúzódik, bizo­nyára adnának neki kosztot, kvártélyt és mosást. — Hol maradtunk. Múlt hét péntekén volt az országos függetlenségi es 48-as párt kör­helyiségében az a pártközi konferenczia, mely­nek feladata lett volna, hogy a póttartalékosok segítése dolgában határozzon. A pártok érdek­lődése az akció iránt nem volt túlságos; az egész baloldalból kürülbelől 40-enjelentek csak meg, kik között egyetlen-egy szatmármegyei el­lenzéki képviselő sem volt. Az Istenért! Haza- ffyak! Hol marad a látszat, hol marad a kül­szín, ha már a könyörület nem működik az urakban. _________ De aztán minden józan politikus azt várhatta, hogy a mint a koaliczió czélját elérte, befejezte mis­sióját, alkotó elemeire szétbomlik s mindenik párt a maga politikai meggyőződését követve utat, módot keres az országra nézve oly veszélyes válság meg­szüntetésére. És ha ez megtörténik, már rég szétoszlott volna azon chaos, mely politikai életünket elbontja és az országot a forradalom kiszámiihatlan veszélyekkel járó örvénye felé sodorja. Mert bármely fractio veszi kezébe a kibontakozás munkáját, azon jóakarat mellett, mely Ő Felségénél nyilvánult és azon támogatás mellett, melyet a volt fegyvertársaktól remélni lehetett igen becses enged­mények elnyerése mellett vethetett volna véget a jelen állapotoknak. De erre a koaliczió alkalmas nem volt s nem lesz soha. Mástól pedig az ország zajongó közvéleménye megoldást nem is fogad el. Ez meglátszott a jelen kormány programmjának közhírré tétele alkalmával. Annyi, az országra nézve hasznos és mondjuk ki őszintén, igazán életbe vágó Ígéretek foglaltattak e programúiban, hogy ha a mai politikusok előtt, nem a személyi kérdés fekszik előtérben, más szóval ha ezen Programm nem a jelen kormány, hanem a koaliczió vezérlő férfiai által kináltatik az országra, még akkor jubillálva fogadtuk volna, mint olyat, mely engedmé­nyekben legmerészebb álmainkat is túlszárnyalta. S ezen programm még figyelemre se méltat­tatott. A koaliczióra vár tehát a megoldás. De mennél önállóbb, mennél mélyebb meggyő­ződésű politikusoknak tekintjük a fractiók vezéreit, annál kevesebb reményünk lehet arra, hogy a kibonta­kozást keresztül vihessék. Andrássyt—Kossuthot, Bánfyt—Zichyt az alkotás terén együtt haladva nem képzelhetem. Az én magyar egyszerű eszemmel nem is tudom magam előtt ezen alkotásra vállalkozó koalicziót más­kép szemlélni, mint egy kátyúba került kocsinak, melynek lovai kidőltek, s melyhez négy szemes jóvérű paripát fogunk, de a kocsi négy oldalára. Az biztos, hogy kocsink a kátyúból nem kerül ki, sőt mentül erősebbek a paripák, annál biztosabban széthordják magát a kocsit is. Ez a mi politikai helyzetünk képe én előttem. De másodszor mondjuk ha Andrássy, Kossuth, Bánfy és Zichy pártjukkal együtt, látva az országot fenyegető mérhetlen veszélyeket, megtagadják múlt­jukat, politikai meggyőződésük nagyrészét áldozatul dobnák a hazaszeretet oltárára, egy párttá alakulnának, ez képessé tenné a már akkor egy párttá alakult koalicziót a közös munkára, még azon esetben sincs reményem az erőszak nélküli megoldáshoz. Nincs reményem, mert a mozgalmak tényleges vezetése már kisi klott a koaliczió vezéreinek kezéből. S bál ki lenne is, aki a béke, a rend visszaállí­tására vállalkoznék, s bármi vívmányok és sikerek felmutatása mellett is, biztos ellenzésre fog találni azoknál, kiknek szereplése ezen abnormális állapotok­hoz van kötve s kik ha a rendes viszonyok beállanak, a maguk igaz értékére hullanak vissza. Képzelhető-e az, hogy ez simán megtörténhetik. Hogy azok, kik ma a lármás közvélemény tényleges vezetői és mozgatói, lemondjanak akár a nagy fér­fiak iránti tisztelet, akár pártfegyelemből, azon szereplésről, melyet a jelen zűrzavaros viszonyok nyújtottak számukra. Én legalább nem hiszem. És magam megnyugtatására hiába keresek erre példát a történelem lapjain. Minden forrongást vagy imperalismus vagy köz­társaság követ. Ha erős az uralom XIV. Laios, ha gyenge XVI-ik. Mutasson nekem valaki más példát a nemzetek múltjában, s én hálás leszek, mert visszaadja elvesztett reményemet. Ily meggyőződés mellett ne csodálja T. Szer­kesztő ur, ha nem lépek a politikai küzdtérre, hiszen remény nélkül nincs inger a küzdelemre. Őszinte tisztelettel: Kováts Béla. Lemondás. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Korom, egészségem és idegeim, nem engedik már meg a közéletben való küzdelmeket, annál ke- vesbbé, hogy egy politikai lap élére álljak. Korom kizárja a mozgékonyságot, betegeskedésem az erőt, idegeim a munka kedvet, melyre egy lap- szerkesztőnek mulhitlanul szüksége van. Ezért megköszönve a bizalmat, a melylyel meg­tisztelni szívesek voltak, a főszerkesztéstől való vissza­lépésem bejelentése mellett, kérem nevemet a lap élé­ről levenni. De hogy minden félreértésnek vagy elmagyará- zásnak elejét vegyem, kijelentem, hogy a lap czélját és törekvését nagyon becs ülöm és szellemi támogatá­somat szívesen megigerem, habár megvagyok győződve, hogy e tőre kvések még ma sikerre nem számíthatnak. Én, aki távol minden izgalomtol, nyugodt sze­mekkel nézem a nap eseményeit s látom az országban terjedő forrongások növekvését, kilátást a válság békés megoldására nem találok. Nem találok pedig két okból. Először, mert egy különböző pártokból alakult koaliczió romlásra képezhet erőt, de alkotásra nem. Mentői bevégzettebb politikai egyénekből áll ez a koaliczio, ménnél nagyobb alakok állanak a koaliczió egyes csoportjának élén, annál bizonyosabb, hogy közös alkató munkára képtelenek. Nagy erő volt ezen alakulás Tisza és pártjának megdöntésére. Az elért siker ép oly fényes, mint meglepő volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom