Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-31 / 7. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

A fenti levelet lehetetlen nehány megjegyzés nélkül közölni, mert ha különben is sajnáltuk volna b. Kovács Béla távozását körünkből, kétszeresen sajnáljuk e levél elolvasása után. Politikai meggyőződésünket híven tükrözi vissza a levél, azt a politikai meggyőződést, mely minden politikai pártkülömb- ség nélkül ma annyinak meggyőződése. Második ilyen levelet közlünk lapunkban s e két levél írója közt foglalkozásra, környezetre a legnagyobb külómbség létezik és mégis az alapgondolat ugyanaz. Az első levél nem' fejezi ki oly határozottan a végső következtetést, mint a második: az egyén visszavonulását, de ez a hang megüti füleinket az elsőben is. Ha mindenben egyet értünk a b. Kovács Béla levelével, ebben az egyben teljesen ellenkező a felfogásunk. Sőt ellenkezőleg azt tartjuk a legszebb küzdelemnek, midőn egy igazság érzetétől áthatva, magunk küzdünk az ellen az áramlat ellen, mely mindent eltiporni látszik. Csak elveink igazságának bizonyságát látjuk abban, ha ugyanazon nézeteket vallók visszavonulása nem leverőleg, de buzditólag hat reánk tovább folytatni a küzdelmet, mert az igazság diadala előbb-utobb bekövetkezik.

Az 1867-iki kiegyezés 39 év után egy nagy válság bírálatán ment keresztül. 39 évnek jogfeladási és az ország anyagi érdekeinek elárulásának vádja került próbára és ime e nehéz viszonyok közt az ország megállott s bebizonyult, hogy az a 39 év oly erőt adott a nemzetnek, melyről a megpróbáltatás idejéig nem is álmodtunk. Ez a mai válság nem a 67-iki kiegyezés sírja, hanem annak dicsősége lett s daczára azon végzetes hibának, hogy a 67-es alapon álló partok a közjogi ellenzékkel egyesültek, még a coalitióban sem merült el a 67-es alap, sőt mindennap erősebb befolyást gyakorol, mert a tárgyalások mindenkor a 67-es alapon indulnak meg és egy pillanatra sem a függetlenségi elveken. A béke megkötése ismét vissza fogja állítani a 67-es alapot, mint a kormányzat egyedüli lehetőségét s a függetlenségi párt vagy kénytelen lesz azt elfogadni, vagy felbontva a coalitiót, régi fegyvertársai ellen küzdeni, kik erőt nyerni máskép nem tudnak, mintha a coalition kívül állókai egyesülve, megalkotják ugyanazon alapokon a kormánypártot, a mely alapokon az fenn állott 39 éven át.

Ez volt politikai meggyőződésünk mindig, ebben láttuk az egész küzdelem alatt a végeredményt, egy pillanatra sem habozva, küzdöttünk meggyőződésünk mellett s tartjuk kötelességünknek küzdeni továbbra is. Leszámoltunk a népszerűtlenséggel is, mert inkább kedves volt nekünk igazaknak bizonyulni, mint egy perezre is ezt a gondolatot a népszerűség tapsáért feláldozni. Mi a 67-es alapot tartjuk egyedül lehetőnek Magyarország felvirágzására s politikai bűnnek tartanók magunkra, ha egy pillanatig is oly politikát folytatnánk, mely nem az érzetnek világos kifejezése, mely e meggyőződésünket egy pillanatra is kétségessé teszi s ép ezért talán akarva, talán akaratlanul inkább azon irányba csapunk, mely népszerűtlen, mintsem zavarba ejtsük s igy tévútra vezessük azokat, kik felfogásunkban osztoznak. Tapasztaltuk s tudjuk azt, hogy nem egyszer nehéz időkben megfogyatkozott számunk, mert hiszen nem tudunk mindenkit elitélni, ha a megpróbáltatás napjaiban megtántorodik, de épen ez a tapasztalat, ez a tudat reánk rója még jobban azt a kötelességet, hogy mi ne vonuljunk vissza, hogy a küzdelmet tovább folytassuk.

Kötelességünknek tartjuk e küzdelem folytatását azért is, nehogy úgy látszassák, mintha a mi politikánknak ma már hívei nem volnának s nem akarunk politikai gyávaságot bizonyítani, mert a történelem számtalan bizonyságai szerint nagvon sokszor az a józan politikai párt gyávasága lett minden nemzeti ve- ' szedelem kútfeje, mely párt érezte elveinek igazságát, de nem volt erkölcsi ereje a hazaárulás vádjával szembe szállani s a ma mulo népszerűségéért feláldozta a holnap maradandó dicsőségét.

Akár hazánk, akár megyénk múlt történetének lapjait forgassuk, minden időkben fogunk találni hazaárulókat, találunk olyan férfiakat, kiket meggyőződésüknek népszerűtlensége nem riasztott visza véleményük szabad nyilvánításától. És az idők folyamán hová lett

a hazaárulás vádja?! Eltűnt, elmúlt mint a köd és pára s ma utódaik jogosan, büszkén emlegetik nevöket, sőt ha mélyebben vizsgáljuk a történetet, azon sajátságos meggyőződésre jutunk, hogy midőn a vihar elült, az or szág további fejlődése nagyban és egészben azon alapelveken történt, mely elvekért a vihar napjaiban keresztre akarták feszíteni őket.

Mindenesetre sajátságos jelenségnek tartjuk, hogy a hazaárulás vádjával illetnek bennünket, mert azon irányzatnak fenntartásáért küzdünk, mely 39 even át az ország békés kormányzati alapját képezte s mely elvek uralma alatt az ország ereje annyira gyarapodott, hogy a mai nagy, nehéz válságot is kibírta s mely kormányzati alapot hogy elvetette volna az ország többsége, ma sincs még bebizonyítva, hiszen a coalitíó vezéreinek nagy része állítólag ezen az alapon áll, sőt még a függetlenségi pártvezért is újévkor ilyen alapon álló egyén üdvözölte.

Csak természetes tehát, ha mi nemcsak valljuk ezeket az elveket, hanem küzdünk is mellette, annyival inkább, mert csakis e nyílt férfias küzdés árán képzeljük meggátolni azon végzetes események bekövetkezhetését, melyek oly aggodalommal töltik el a b. Kovács Béla és annyi sok igaz hazafi lelkét. Legalább is különösnek találjuk ellenfeleink azon kívánságát, hogy hallgassunk, midőn lelkiismeretünk lázong, sőt olvadjunk be soraikba, hogy a nemzeti ellenállás teljes egész legyen. Miért tennők ezt, midőn azon alapokat, melyek ellen ők feltámadnak, 39 évi tapasztalat után helyeseknek, czélravezetőknek találtuk s azon utat melyre ők léptek, veszélyesnek, sőt a nemzetre vészt- hozónak tartjuk.

Sajnálattal válunk meg b. Kovács Béla úrtól, annyival inkább, mert mint maga is kijelenti, felfogásunk teljesen egyező s a mi elválaszt egymástól nem egyéb, minta hite szerint meddő küzdelem sikertelensége. Minket nem aggaszt az, hogy küzdelmünknek mi vége lesz, minket lelkesít a tudat, hogy kötelességünket teljesítjük s a siker Isten kezében van. De most midőn a nemzet sorsa oly nehez megpróbáltatásnak van kitéve, kétszeres kötelességünk hirdetni azt a meggyőződésünket, hogy még nagy nemzeteket is tönkre tett ábrándképek üzese és a politika, az a nagy, nehéz tudomány, a hol mindig az értelem győzött, a szív mindig vesztett.

És ha bekövetkeznének ama nagy, nehéz napok, melyekről ma már nyíltan is.beszélnek, mi. a hazaárulók, nyugodtan számolunk le lelkiismeretünkkel, mert megtettünk mindent, hogy ezek be ne következzenek. Nem minket fog elitélni a történelem, hogy e békés fejlődésben előre haladó nemzet léteiét koczkára tettük olyan dolgokért, melynek hátrányait nem éreztük, mely az idők folyamán békés utón bekövetkezett volna, mint a természetes fejlődés elmaradhatatlan következménye, — Bármi sors érjen is bennünket, mi szavainkért, tetteinkért elvállaljuk a felelősséget s hisszük, hogy az utókor nem fog kételkedni hazaszeretetünkben s neveinket — ha ugyan fenn maradna — büszkén fogja emlitni a késő ivadék, mint emliti azokét ma, kiket hazaárulónak kiáltottak ki kortársaik egy része.

Néhány szó az adófizetésről és ujonczozásról.

Különös jelenségeknek vagyunk tanúi. Napról- napra olvassuk, hogy a kormány leirt X. megyének vagy városnak, hogy az önkéntesen befizetett adóknak el nem fogadására vonatkozó határozatát változtassa meg, de különösen az eddig befizetett adókat az államkincstárba szállítsák be. Ezt aztán szép sorrendben a megyék és városok újabb határozatokkal újabban megtagadják, mire ismételve sablonszerű megsemmisítés következik. Nos, és a vége? — A vége az, hogy a miniszteri leirat irattárba kerül s a megyében nincs, a ki adót szedjen s nincs, a ki a már régebben beszedett adót az államkincstárba beszállítsa.

Az utóbbival keveset törődnénk. Mert hisz akár erélytelenség, akár opportunitás az oka, vagy ha a kincstárnak az adóra nincs szüksége, — mindez a kormány álláspontjának felelősségére és cselekvő- képességének rovására megy.

De már hogy arról nem történik gondoskodás, hogy legyen a ki az önkéntes adófizetést elfogadja, ezért szót kell emelnünk, s ezt egyenesen a közönség érdekében követelnünk kell.

Mert ne gondoljak ám a politikusok, hogy minden egyes embert azért teremtett a jó Isten ebbe a szép hazába, hogy bizonytalan és határozatlan — mert

hisz minden nap valóságos alku folyik — politikai erőlködések miatt egyéni jogaitól megfosztva anyagi jólétében károsítva, vagy teljes vagyoni pusztulásnak kitéve legyen akkor is, ha ehhez semmi kedve sincs. Ez, úgy hisszük, a polgári szabadság alapgondolataval sem egyezik meg és ha „szabad hazaban szabad polgár“ elvét valljuk, úgy nagyon megköszönjük a magukat „magasabbra hivatottaknak“ tekintő polgártársainknak ama törekvését, hogy bennünket olyan szabadsággal ajándékozzanak meg, mely eddigi cselekvési szabadságunkat megrendszabályozza.

Tudjuk azt mindnyájan, hogy az élet számtalan körülményei közt a letfentartás legfontosabb kérdése a vagyoni állapot rendezése E nélkül állampolgári nyugalom, elégedettség és boldogság nem képzelhető. E nélkül a legtágasabb alkotmányos szabadság sem ér semmit és mindegy a szegény népnek, akár a jóakarója, akár az ellensége juttatja tönkre.

Már pedig az az állapot, hogy most a vármegyék rendeletéből nincs senki, a ki az adót elfogadja, nemcsak egyes állampolgár szabad cselekvési jogaba való erőszakos beleavatkozás, midőn sajat megfontolt érdeke és akarata szerint nem fizethet akkor, „mikor akar“, hanem egyenes megkárosítója mind annak, a ki vétel, eladás, csere, örökség lebonyolításában és sokszor veszteségére vagy tönkretetelére akadályozva van abban, hogy köztartozásait leróva, azoknak telekkönyvi terhétől ingatlanait felszabadítsa.

Hát ilyen alkotmányos szabadság a népnek nem kell. Már egy esztendő óta boldogítja az ellenzéki erőszak a honpolgárokat a nem fizetés szabadságával és milyen szomorú következmények vannak mái most kilátásban.

Pedig még csak az állami köttségvetésen kívüli köztartozások behajtása leit folyamatba téve s most leginkább szorítják a megyei adókat és a vizlecsapolási költségeket.

Kérdezzék meg csak Tyúkod községet, mit mond hozzá, hogy most egyszerre egy egész évi láplecsa- polási költséget hajtanak be rajtuk.

•Megadjuk mi is a választ.

Beküldte derék papját, hogy Istenre hivatkozva irgalmat eszközöljön ki, mert máskép tönkre megy a falu és kivándorolni kénytelen.

Hát igy hány falu, hány kis- és nagybirtokos van és lesz a bajban, mikor aztán meg az állami adókra kerül a sor. Pedig akár „svarczgelb“, akár koalicziós, akár függetlenségi kormány lesz az ország élén, annak be kell következni. Pénz nélkül magyar vezényszavas bakát sem lehet öltöztetni, kosztolni és felfegyverezni, pénz nálkül a függetlenségi alispán, függetlenségi szolgabiró, független' bíróság, adóhivatal és függetlenségi végrehajtó sem fog szolgálni !

Nos hát elég volna a fel- és leiratokból, elég a törvényes hivatkozásoktól duzzadó megyei- és elég az ugyanannyi törvényes paragrafussal spékelt miniszteri határozatokból, elég a papír- és tentapazarlásból; és valahára már történjék valami okos, komoly dolog, a mely a nép érdekével is számol.

Hiszen ha nem akar a kormány szigorúan a represzáliák terére lépni, nem akarta a vármegyei ön- kormányzat és megyei tisztviselők elmozdításával az ellenállást megtörni — a mint hogy mi is szívesebben láttuk az erőszaktól megkülönböztetett módok alkalmazását, — úgy van neki elég eszköze arra, hogy;, a nép érdekében fekvő intézkedéseket tegyen.

Eleget járnak Bécsbe, hát nézzék meg egyszer honnan jön ott a német adózó polgár a kis könyvecs- kéjévél.

Hát bizony az adóhivatalból!

Nincsen nálunk adóhivatal ahol egy csekély kezelési átalakítással valamennyi adóköteles fizethetne — ? legalább is ideiglenesen. Sőt könnyítés czéljából a pénzügyi közegek az állami bevételeket nem szedJ hetnék-e ideiglenesen — minden végrehajtás mellőzésével — az önkéntes befizetőktől községenként '— ? Dehogy nem lehetne.

Az állam saját követeléseit állami közegek utján beszedni feltétlenül jogosult, sőt megtörténik minden előzetes kormány intézkedés nélkül most is, hogy egy-két felvilágosodottabb hátralékos nagy ügye-bajától űzetve egyszerűen beküldi a tartozását postán a penzügyigazgatósághoz. Nos és visszaküldik ? Dehogy, szépen elszámolják és a jelzálogot törlik.

Hát miért nem adnánk, az avatatlanabb kezére is módot s alkalmat, hogy saját önkéntes elhatározása szerint akkor s annyit fizethessen, mikor és a mennyit akar.

Miért kényszeritsük bele a hátralékosok nagy- tömegét az eladósodásba és későbbi tönkrejutásba és miért tűri a kormány az önkéntes adófizetést gátló ügyes kelepczét, ha van egészen törvényes, tisztességes és erőszaknélküli eszköze arra, hogy a nép érdekének védelme mellett az országot is a nagyobb kártól megóvja ?

És még egyet a nép érdekében :

Egy járási főszolgabírótól hallottuk, hogy naponta 3, 4 és még több legény jelentkezik nála ostromló kérelemmel, hogy uram, megfizetjük a költséget szívesen, vigyen bennünket Szatmárra a sorozásra.

Hát ez a kívánság ma már általános és mélyen sértett egyéni érdekek kifolyása. A müveit ifjak sem óhajtják katonai kötelezettségük teljesítését üzletük, foglalkozásuk, vagyonuk és eletczeljuk rovására későbbi évekre elhalasztani, s annál ftikább sietnek szívesen elvállalt kötelességük lerovására földmives ifjaink', a hol a házasodás, önállósítás, az öregek nyugalomba helyezése stb. meggyökeresedett szokás szerint már rendszerinti terminusokhoz van kötve, a melytől való eltérést, halogatást ők végtelen bajnak, kárnak, sőt szerencsétlenségnek tekintenék.

Hat igazság az : holmi papirosháboruval megakasztani a szabad polgár önkéntes cselekvésének jogát,