Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-11 / 27. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. XXXII. évfolyam. Nagykároly,"1906. április 11. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: 2V agy kár olybán, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések ás előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza “■'2-. sz.) küldendők. Örömtüzek. Örömtüzek égnek széles e hazában : mámorban a magyar. Villog a szem, feszül a kebel a hazafiság tüzétől, mert ismét kielégítést nyert a magyarnak — szive. Igen! még csak a szive. Mert teljesedett a vágya : a miniszteri bársonyszékekbe azok kerültek be, a kiket ő évtizedek óta vezéreinek tart és akként tisztel. De minekünk, akik Fejérváry Gézában és az ő működésében nem láttunk hazaárulást, akik Kristóffy Józsefet, azért mert az általános választói jogot hirdette, nem tartottuk hazátlan bitangnak, nem a szivünkkel, hanem az értelmünkkel kell vizsgálnunk az uj alakulást. Mi történt? A korona a többség kebeléből egy általa megjelölt személy elnöklete alatt kormányt nevezett ki, egy általa már előzetesen jóváhagyott, de a népben gyökerező programm : az általános választói jog alapján. Nagy elégtétel ez nekünk, és mindazoknak, a kik azt mondották, hogy ezt a válságot, nem rezisztencziával, nem nyakaskodással, másrészről nem erőszakkal, hanem csupán azon az alapon lehet megoldani, ha találunk egy olyan programmot, a melynek megvalósítását király és a nemzet egyaránt óhajtják és a mely végeredményében a magyar nemzeti ájlam kiépítéséhez fog vezetni. És mikor már feszítve volt a húr, és mikor már azon a ponton voltunk, hogy a király és hü népe örökre elszakadjanak egymástól — akkorra leszált a béke galambja, melynek megjelenését mindkét fél oly annyira várta és örömmel üdvözölte. Nem hazaáruló ma már, a ki a „lassan előre“ politikáját követi, a nemzet már kigyógyult a „mindent, vagy semmit“ politikájából. r A K c z a. Egy valószínűtlen történet. — Meséljen valamit ! — mondta valaki. — Meséljen, meséljen! —- ismételte az egész társaság. A fürdőszálló teraszán ültek, egy félig-meddig sikerült hangverseny után. A kellemes nyári éjszaka csendjét csak a tücskök szűnni nem akaró csiripelése zavarta. A teraszról látni lehetett a lenn elterülő falut, homályos-vörös fényű ablakaival, a mögött pedig egy vonat rohant el, amelynek füstjét tüzesre festette a kazánból kivetődő tűz. Az egész olyan volt, mintha egy sereg apró szentjánosbogár kergetné az aranyos füstöt. Halász, a fiatal iró elkezdett beszólni. * * *> A'hősét ennek a történetnek nem ismerik. De ez nem baj, mert maga a történet sem lesz valami érdekes, izgató történet, hanem inkább egy egyszerű probléma. Egy lélektani probléma, egyike azon számtalanoknak, amelyek megfejtésén annyit törik a fejüket a gondolkzó emberek. Hát mondom, a, hőst nem ismerik. Csendes természetű ember az most, olyan is volt mindig Már. akkor is, mikor az iskolában megismerkedtem vele. Az érettségi után is jó barátok maradtunk egy néhányan. Egy kávébázba jártunk, még akkor is, mikor már mindnyájan végighanczuroztuk az egvetemet és akkor sem váltunk el, mikor már családalapításra is gondolt egy némelyikünk. Legtöbben azután meg is házasodtak. A társaság ilyenkor csonka volt egy darabig, de azután ismét csak kiegészült. Még keresztapai szerepet is vittünk egy páran. Az arany középuton állunk ma már, a hol a haza minden hű fia találkozik. A mai napon valóban nem lehet különbség magyar és magyar között. Hiszen még folytak a béke akcziói, tanácskozásai, mikor Polónyi az igazságügy legfőbb őre elismerte a lemondott Fejérváry kormány feje előtt, hogy a béke létrejötte egyedül neki és miniszter- társainak köszönhető. Az i agg Fehérváry túl áradó öröme a béke létrejöttén egyformán visszhangra kél mindazok szivében, a kik benne nem az annyiszor emlegetett rokkant osztrák generálist, hanem j a magyar egyház- politikai küzdelmek legíiberálisabb államférfi uát láttuk. És nem tagadhatjuk meg a lelépett kormánytól azt az elismerésünket sem, hogy ő volt az, a ki az általános választói jogot először hirdette mint kormányprógrammot. Ma ez a programúi ijözös pontja' minden pártnak. Nincsen válaszfai erre nézve az egyes frakcziok között, és a kormánynak meleg üdvözlése egyformán szól minden hazafi ajakáról. És mi, akik Wekerlének kormányrajutása- val megmentve hisszük \ már-már veszendőnek hitt 67-es alapot, akinek liberalismusáról szentül megvagyunk győz ídve, örömmel üdvözöljük a nepek millióit, nert bizton remélheti most már jogainak törvénybe iktatását. Az az örömujongás, amely az uj miniszterek felé árad nem az egyes személyeknek szól, hanem annak a magasztos czélnak. a melynek megvalósítása az ő kezükbe van letéve. A husvét a virágfakadás, a tavasz szép és megható ünnepe. A tegnapelőtti virágvasárnap szenteli be a fakadó virágokat és vezeti be a nagyhetet. Virágvasárnapon tette le az esküt a remények és várakozások minisztériuma a király Bérezi — nevezzük csak igy —- szintén megházasodott. Sovány, nagy szemű fiú volt és nagyon poétahajlandóságu. Valami gyárnak a hivatalában rótta a betűket. Az eljegyzését hosszas szerelem előzte meg. Mikor azután nyilvánosan is megtörtént az eljegyzés, azontúl mindig csak a menyasszonyáról beszelt. Olyan rajongó lelkesedéssel, ahogyan csak egy gyöngédlelkü szerelmes ember teheti. Mi is láttuk egynéhányszor a leányt vele. Ha találkoztunk, akkor ő jött zavarba és nem a menyasszonya, az a csinos barna leány, akiről látszott, hogy szereti vőlegényét. Megörtént az esküvő is. És azután vagy félesz- tendeig nem láttuk a fiút. Nélküle fogyasztottuk el a délutáni feketénket és alaposan csodálkoztunk ezen a különös jelenségen. Talán csak nincs papucs alatt a fiú ? Hanem egy napon megint csak eljött. Csodálkoztunk nagyon. Ő pedig nyugodtan fogyasztotta el a feketéjét és kedélyesen elbeszélgetett a- napi dolgokról. Nagyon kiváncsiak voltunk az „esetére.“ Mert gondoltuk mindnyáján, hogy valami különösnek kellett történnie a fiúval. Egyikünk meg is kérdezte : — Meguntad már a családi boldogságot ? A fiú nagyot nyelt erre a kérdésre, azután zavartan védekezett. — Nem, nem, sőt. .. Kíváncsian unszoltuk, hogy beszéljen. O meg elmondta a történetét: —- Tudjátok, hogy nagyon szerettem a menyasz- szonyomat. Az esküvőnk után még jobban. Egészen mostanáig olyan szeretettel vettem körül, amilyennel ő engem.' Ti, legényemberek, nem is tudjátok azt a boldogságot elképzelni, amiben nekünk részük volt. Hanem tegnap valami váratlan történt. Nem tudom én hogyan, miért?, de egyszerre végig futott az eszemben az a gondolat, hogy minden kezébe. S nagy kabinetnek nevezték el ezt a kabinetet; joggal-e, vagy nem : ki tudná azt előre megmondani. De minthogy minden remény és minden vágy abban a föltevésben koncentrálódik, hogy a kabinet meg is fog felelni elnevezésének s megvalósítja a hozzáfűzött várakozásokat és reményeket, azért a népjogok diadalának eme bíboros hajnala után joggal hihetjük, hogy a nemsokára teljes pompájában feltűnő nap egy boldog és megelégedett országra fogja termékeny sugarait szórni. Áldott legyen, ki az éjszaka sötétségét szétoszlatja! — Irányunk. Az utolsó napok mámoros hatásának egyik naiv megnyilatkozása az a fülünkhöz jutott gúnyos kérdés: „vájjon mit fog írni ezentúl a Szatmármegyei Közlöny“,és most, hogy a válság személyi kérdésének megoldása után első számunkat kibocsátjuk, máris fülünkbe cseng az elhangzó kritika: „köpönyegforgatók“. Megmosolyogjuk ezeket a szavakat, mart aki lapunkat eddig is olvasta, az kénytelen arra a meggyőződésre jutni, hogy volta- képen a helyzetnek ilyetén kialakulásán nekünk van legtöbb jogunk örvendeni. Mikor még sokan e megyében izgatást ezélzó hazugságot láttak a mi czikkeinkben, már mi akkor is a népjogok parlamenti megvalósítását követeltük. Minden egyes számunkban neves embereknek vagy a magunk szerény czikkeivel igyekeztünk odahatni, hogy megyénk közönségét az általános választói jog elodázhatlan állami szükségéről meggyőzzük. Nem tudjuk: mennyire sikerült ez nekünk, csak azt tudjuk: hogy hazánk legelső emberei egyesültek arra, hogy az általános választói jog alapján a nemzetet a válságból kivezessék s hogy a Wekerle kabinet eme vállalkozása az egész országban és szerelemnek csalódás, kiábrándulás a vége. Eleinte el akartam űzni magamtól ezt a kellemetlen gondolatot, de mikor nem sikerült, komolyan foglalkozni kezdtem vele. És a lelkemen átfutott valami hideg félelem, féltem attól, hogy csakugyan ki fogok ábrándulni a szerelemből és akkor vége lesz a boldogságnak. Nem lesz egyéb számomra a feleségem megszokott, közöm séges teremtésnél, aki egész életre hozzám van lán- ezolva slszakithatatlan kapocscsal. Nagyon rosszul esett még gondolnom is erre. És féltem a feleségemtől, meg sajnáltam is. Milyen rosz- szul fog esni neki a kiábrándulás ! Talán rosszabbul, mint nekem... —■- És most jön a furcsa a dologban. Mert azt vettem észre, hogy még jobban szerelmes vagyok a feleségembe, mint előbb. Magam előtt is titkolni igyekeztem, de hiába... És most idejöttem közétek felejteni ... Nagyot sóhajtott a mi barátunk. Szinte nevetni való volt ez a szelid fiú az ő nagy bánatával. Vigasztalni próbáltuk. És nagynehezen be is vertük a fejébe, hogy nyugodjék bele a megváltozhatatlanba és szeresse csak tovább is a feleségét. — Hogy mi lett vele tovább ?. — Meg is fogadta a tanácsunkat, elmaradt a kávéházból... és mikor újra láttuk, akkor már egy apró emberkét tolt előttük kocsiban a dajka. A felesége szebb, mint vala ... és ő szereti tovább is, de : fél, nagyon fél a kiábrándulástól, ami pedig nem akar bekövetkezni.. . Halász befejezte a beszédet és czigarettára- g}7uj- tott. A társaság vitatkozni kezdett a történetről. — Csak mese ez, mint a többi —- mondta egy öreg, hosszubajuszu bácsi és mosolygott hozzá. — Nevetséges — mondta egy fiatal férj. — Mikor az ember fél a kiábrándulástól, akkor biztos lehet afelől, hogy nem következik be. Az öntudatlanul szokott beállni és a megszokás, a kegyetlen megszokás hozza magával. Erdély Jenő.
