Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-11 / 27. szám
s z igy megyénkben is kitörő lelkesedésre talált. Mi akik személyi politikát sohasem Űztünk, akik nem egyesek kegyéért, de elvekért harczoltunk, öntudatosan és sziklaszilárdan állunk ezentúl is helyünkön. Az elv, a melyért harczoltunk, néhány embert a legmagasabb polczra emelt már, de a nemzet közkincsévé még nem lett. Az általános választói jog testet még nem öltött. És mi úgy érezzük, hogy nekünk még hivatásunk van ezen a téren, ebben a megyében. Felvilágosítani a kételkedőket, megnyugtatni, az aggódókat — ez a mi kötelességünk. E mellett a kötelesség mellett pedig hiven kitartunk. — Távozás. Ő Felsége a király vármegyénk főispánját, utóbb királyi biztosát, Nagy Lászlót, ezen állásától „hű és buzgó szolgálatainak teljes elismerése mellett“ kegyelemben felmentette. A mily jól esett volna a legmagasabb kegy eme megnyilvánulása más alkalomból kifolyólag, éppen oly szomorúsággal tölt el bennünket most, mikor az Nagy Lászlónak távozását jelenti. Főispánságának egész ideje nehéz küzdelemmel volt tele, alkotásokra nem volt ideje. Pedig égett a vágytól, hogy megyéje érdekében dolgozhasson. A politika izzó levegőjében azonban szünetelt a munka, s a tetterős férfiú, a kinek szive minden dobbanása Szatmár megyéé volt, tétlenségre volt kárhoztatva. És most mikor megindulnak a munka kerekei, őt már nem találják helyén. El kell mennie, mert a magasabb politikában ez a kormányváltozások elmaradhatatlan következménye. A bucsuzás eme szomorú pillanatában azonban tegyék félre gyűlöletüket az emberek, s a kik eddig Nagy László ellenesei voltak, most az utolsó alkalommal gondolkodjanak azon, vájjon Nagy László csakugyan érdemes volt-e gyűlöletükre. Mámorban úszik ma az egész ország, s ma talán még a politikában is igazságosan tudunk gondolkodni. S ha ezt megteszik, úgy legalább lélekben megadják a távozónak azt az elismerést, a mit főispánsága egész idejében oly méltatlanul megtagadtak tőle. Szocialista veszedelem. — Három czikk. — Irta: Jászt Oszkár. III. Internacionalizmus!. .. Nemzetköziség !... Ez tehát a szoczializmus elleni félelemnek és gyűlöletnek utolsó mentsvára. Minden észszerű hadjáratnak első szabálya: tisztán látni az ellenséget, erejét és poziczióit. A nemzetköziség várának ostromlói erről az elemi szabályról feledkeztek meg. Minduntalan kiabálják, hogy a rettenetes ellenség közeledik, hogy már itt is van: de homályos sejtelmük sincs róla, hogy mi fán terem ez a veszedelem. A szoczializmus nemzetközisége kettős értelmű: az egyik gazdasági jellegű, a másik általános emberi törekvés. Minden újságolvasó ember tudja, hogy a nemzetközi gazdasági élet korát éljük, hogy a világ összes nemzetei kölcsönösen kicserélik termelvényeiket, hogy pl. a tengerentúli verseny veszélyezteti a magyar búzát és hogy a magyar ipart agyonnyomják a külföldi áruczik- kek. Vagyis az egész gazdasági élet a nemzetközi csere jegyében áll. Ilyen körülmények között csak természetes, hogy a nemzeti termelés minden tényezőjében meg van a törekvés arra, hogy a maga helyzetét a nemzetközi piaczon lehetőleg kedvezővé tegye. Ki ne olvasott volna róla, hogy hol a gazdák, hol az iparosok, hol meg a kereskedők tartanak nemzetközi kongresszusokat, melyeken sorsukat, megbeszélik s annakjavitásáról tanácskoznak ? Ki ne hallott volna arról, hogy a gyáripar egyre inkább kartellirozva van, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a czukor, a vas, a petroleum stb. stb. előállítói nemzetközileg megegyeznek abban, hogy a kérdéses áruczikket minő árakon fogják eladni? A „hazafias“ sajtó nagy része mély tisztelettel szokott beszámolni ezekről az összejövetelekről, holott kétségtelen, hogy azok valódi | hamisítatlan nemzetközi szövetkezések néhány j száz milliomos érdekében a fogyasztó nagy néptömegek rovására. Mégis ezekben nem lát ATMARMEGYEI közlőn senki hazaárulást. S nem félti tőle a nemzet sorsát. A munkásság internaczionalizmusának egyik értelme ugyanaz, mint a polgári nemzetköziségé. A világ munkásai összeállanak, hogy megvédjék jogos érdekeiket, azt, hogy a tőke ne nyomja le az éhségszinvonalra béreiket. Mert egy-egy nemzet munkásainak szervezése még nem elegendő. Mit érne pl. a magyar munkásság szervezése, ha a szervezetlen külföldi munkával a munkaadók könnyen lenyomhatnák a béreket? Tényleg a világtörténelem igazolja, hogy munkásság állati nyomorból emberi sorsba csak abban a mértékben emelkedett fel, melyben világszerte nemzetközileg szerveződött. A munkásságnak ez a nemzetközisége tehát teljesen ugyanazon megítélés alá esik, mint a nagybirtokosok, a czukor-, vas- stb.' gyárosok internaczionalizmusa. A különbség közöttük mindössze az, hogy mig a tőke nemzetközisége néhány ezer gazdag ember pezsgös lakomáktól kisért szövetsége nagyobb haszon biztositására a fogyasztók százezreivel szemben: addig a munkások internaczionalizmusa a nemzeteket fenntartó millió és millió dolgos embernek védő tömörülése méltányos életigényeik biztositására. A „hazafias“ sajtó eltérő magaviseleté a két mozgalommal szemben tehát alig volna érthető, ha nem ismernők világszerte a független sajtó intim viszonyát a nagy vállalatok igazgatóival s főleg pénztárnokaival . . . Azonban van a szoczializmusnak egy más jellegű nemzetközisége is. Talán itt van a baj és a veszedelem. Ez a szoczializmusnak általános emberi nemzetközisége, mely abban a program mpont- ban foglalható össze, hogy végre valahára itt az ideje a háborúk kiküszöbölésének ! Az egész világ szoczializmussa nemzetközileg hadat izén a háborúnak. Azt mondja, hogv szégyen és gyalázat, hogy az emberek még mindég, miként a bestiák, gyilkolják egymást, hogy borzalom és iszonyatosság, a mit az oroszok Mandzsúriában csináltak, hogy a háborúkra nincs szükség, mert azokat kevesek bűnös önzése, hatalmi vagy nyerészkedesi vágya hozza létre, hogy olykor százezreket hurczolnak mészárszékre, csak azért hogy néhány száz részvényes dividendái emelkedjenek; hogy a nemzetközi konfliktusok könnyen megoldhatók volnának egy kevés észszel és emberiséggel, hogy a háborúk irtózatos csapásai első sorban a népet sújtják, hogy a fegyveres béke lehetetlenné tesz minden igazán termékeny kultur- munkát, mig a háború évtizedekre veti vissza a nemzetek fejlődését. Itt van tehát az ideje annak, hogy az öntudatos munkásság mindezen elgondolkodjék s keresse a rettenetes baj orvoslásának eszközeit. Itt az ideje, hogy az egész világ népe felismerje azt, hogy minden hasznos termelő, testi és szellemi munkának érdeke a béke, hogy a nemzetek testvéri egyetértésben dolgozhassanak a saját maguk javára, kultúrájuk fejlesztésére és az egész emberiség felvirágoztatására. .. Ez tehát az a másik bűnös internaczionalizmusa a hazátlan bitangoknak . . . Nem akarták a háborút és véget akarnak vetni a háborúnak . . . Micsoda aljas elvetemültség ! Ezek a sehonnaiak egész komolyan a háborúk megszüntetésén dolgoznak! Mert félig, sportszerűen vagy szelíden, az szabad ! Lehet imádkozni a papoknak, lehet Suttner bárónőnek felolvasásokat tartani, szabad gyöngéd delnőknek sírva miséket mondatni, szabad kimenni nemzetközi interparlamentáris antimilitarista gyűlésekre . . . Minden lehet és szabad, sőt szép, megható, hazafias és úri foglalkozás. De mikor Jean Jaurés odadörögte a franczia közvélemény fülébe, hogy legyetek résen, mert a német és franczia nagytőke ismét szeretne egy kis jövedelmező háborús komédiát játszatni a marokkói kérdésből kifolyólag : a hazafias és nacionalista lapok undorral fordultak el tőle, mondván, ez igazán durva plebejus-tempó, amit ez a sans-pairie csinál! A „szoczialistaveszedelem“ azonban csak terjed, egyre terjed ellenére minden jámbor I félelemnek vagy ravasz mumus ijesztgetésnek, j Terjed, mert az alkotó, nemzetfentartó munkát képviseli egyre teljesebben, egyre szervezettebben. Terjed, mert a kultúra fejlődésének Y jegyében áll, midőn rendezi a termelést s kiküszöböli az inproduktiv munkát és a háborút. Terjed, mert maga a fejlődés, a haladás, az élet. És ezért kikerülhetetlen az általános titkos választójog s nincs a világnak az a prókátora, aki többé kiformulázhatná ebből az országból! 6977—1906. sz. Szatmárvármegye alispánja. Meghívás. Van szerencsém a törvényhatósági bizottság tagjait a folyó évi április hó 19-én délelőtt 10 és fél órakor a vármegyei székház nagytermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívni. Nagykároly, 1906. április 11-én. Hazafias üdvözlettel Alispán helyett: llosvay Aladár, vm. főjegyző. Tárgysorozat: 1. O császári és Apostoli Királyi Felségének az 1906—1911-iki országgyűlést folyó évi május hó 19 ikére egybehívó legkegyelmesebb királyi leirata. I. 2. Felfüggesztett vármegyei főjegyzőt állásába visszahelyező belügyminiszteri leirat és ezzel kapcsolatos esetleges intézkedések. I. 3. Hovédelmi miniszteri leirat a lóavató bizottságok megalakítása tárgyában. I. HÍREK. — Visszahelyezés. A belügyminiszter táviratilag visszahelyezte állásába llosvay Aladár vármegyei főjegyzőt, ki hivatalát a mai napon átvette. — Várnagyi kinevezés. Nagy László megyénk volt királyi biztosa még múlt szombaton várnagygyá nevezte ki Bakó Bálint helybeli kir. járásbirósági végrehajtót — Vármegyei törvényhatósági közgyűlés. Ma érkezett le a megyéhez az országgyűlés egybehivására vonatkozó királyi meghívó levél, melynek kihirdetésére a törvényben előirt kötelességéhez képeát llosvay Aladár vármegyei főjegyző a vármegyei törvényhatósági közgyűlést folyó hó 19-ének délelőtti 10 órájára hívta egybe. — Üdvözlés. Szatmár város vasárnap tartott közgyűlésén Kelemen Samu dr. indítványára üdvözölte az uj kormányt. — Uj fiumei kormányzó. A király a miniszterelnök és kereskedelmi miniszter egyetértő előterjesztésére Károlyi György grófot fiumei és magyar-horvát tengerparti kormányzóvá kinevezte s ez utóbbi minőségében a fiumei tengerészeti hatóság elnökségét is ráruházta. — Kivilágítás. Színes és mozgalmas képeket nyújtottak hétfőn este városunknak — rendes körülmények között néptelen és egyhangú utczái. Azon alkalomból, hogy a legutóbb díszpolgárainkká választott gr. Andrássy Gyula, Kossuth Ferencz és gr. Apponyi Albert az uj kormány tagjaivá lettek, a város lakossága, még a legfélreesőbb utczákban is kivilágította a házak ablakait. A gazdagok ablakaiban hatalmas sokkarú, ezüst gyertyatartókban lobogtak a lángok, a szegényekében egy-egy szál krajczáros gyertya jelezte a kibékülés szülte örömet. Egyes üzletek kirakatai, ízlésesen voltak kivilágítva. Enyhe, holdfényes este volt és a közönség sürü csoportokban hullámzott lel s alá az utczákon. Az itt időző czirkusz, felhasználva a kitűnő alkalmat lóháton, jelmezekben és fuvó-zenekarának kíséretével járta a főbb utczákat. A zenekar egész felvonulása ideje alatt hazafias darabokat játszott. Fel 9-kor sötétülni kezdtek az ablakok és 9 óra után ismét néptelenek lettek az utczák és a városra ráborult a békés csend. Adja Isten, hogy a megünnepelt események után a politikai életben is beálljon az a békés csend, mely után mindnyájan régen áhítozunk. — Kinevezés s előléptetés A m. (kir. pénzügy- miniszter Gálffy Pál nagybányai m. kir. főbányabiztost a VIII. fizetési osztály 2. fokozatába előléptette. A m. kir. pénzügyminiszter Oblatek Béla m. kir. bányafő- mémököt a bányászati tisztviselők egyesitett létszámában m. kir. bányatanácsossá nevezte ki.
