Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-25 / 26. szám
Nagykároly, 1905. junius 25. ^ f?%] 20. s.5ám. XXXI. évfolyam. 1 i%y Szatmármeövei Közlön v társadalmi, szépirodalmi Ij ■ w és MEGYEI ERDEKŰ HETILAP. w A SZATMÁRVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. •■s* MEGJELE N MINDEN VASÁRNAP, mSZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ií=Hirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Állástkeresök. Ha végig megyünk a főváros utczáin, számtalan „alakot“ látunk, akikről minden meglátszik, csak az nem, hogy éltük nyugodt mederben folyna. Nagyobbára kopott külsejüek, az arczuk sápadt, szemeik beesve, járásuk ingadozó, gondolkozásuk bizonytalan. Ezek az állástkeresök. Én Istenem, bizony keserves egy sorsuk lehet! Ott élni a fény és pompa közepette, látni a robogó fogatokat, érezni a vendéglők előtti asztalok etelének az illatát, hallani a profán zenét — oh mindez nagyon keserves lehet éhes gyomorral egy sors-sujtotta léleknek ! De még ez hagyján! Hát akiknek még éjjeli szállásuk sincsen? Mit csinálnak azok? elgondolni is keserves . . . Állástkeresök! Azt gondolják önök, t. olvasóim, hogy csak a főváros hemzseg az ilyenektől? Óh nem! A vidék is el van velük árasztva. Az áldott vidék, melyet ezelőtt pár évvel még Kánaánnak neveztek, ma már csak dimenzió tekintetében áll mögötte a fővárosnak. És mi lehet ennek az oka? Sokan vagyunk ? Nem bírunk élni egymástól? . . . Ezt nem hiszem! Nem hihetem. Nem. vagyunk annyian, hogy a magyar róna, a magyar felföld, el ne tudná tartani ezt a tizenkilencz millió lakost, amely itt akar megélni. Másban rejlik itt a baj, s arra rá fogok mutatni. Hiszen ott van példának a kis Japánország. Ez kisebb területű Még a mienknél s 45 millió ember kevés gonddal bir ott magának otthínt teremteni, sőt — világhatalmi poziczióra emelkedni. Mi, mondom, csak 19 millió lélek vagyunk és annyi mégis nálunk a proletár, hogy más három nagy ország sem mutathat fel többet együtt, mint mi egyedül. Politikai oldalát nern feszegetem e dolognak, mert azt lapunkban meg nem tehetjük. De szólhatok társadalmi oldaláról, mert ez is eppen oly sulylyal esik a mérlegbe, mint amaz. A legnagyobb hiba nálunk az, hogy mindenki „urat“ akar csinálni a gyermekéből. Urat! De hogy érti a legtöbb ezt? Akár legyen tehetsége a tudományos pálya iránt az illető fiúnak, akár nem, iskoláztatja ad infinitum, respektive pedig addig, amig nehány középiskolát kijár s ekkor keservesen tapasztalja, hogy minden eddigi kiadása fölösleges volt, mert a fiú (a legtöbb) a tudományos pályára be nem vált. Megtanult Írni, olvasni, ennyi az egész. Hát most mihez kezdjen? Hiszen annak a felserdült fiúnak, a ki már belekóstolt az „úri életbe“, annak most már derogál ipari pályára menni, mert „oda csak vagy bukott diákok mennek, vagy parasztgyerekek“ — mondjál: ők. Nem is akarnak hallani róla, hogy az ipar-kereskedelmi pálya nemhogy lealacsonyító volna, de szorgalmas ember kezében fel ér a viczispánsággal is, amire példa a külföld. Külföldön nem az úgynevezett „lateiner“osztály dominálja a helyzetet minden téren, hanem az iparos- és kereskedő-osztály. Külföldön a mágnások mellesleg iparosok s a ki pedig nem született domíniumba, igyekszik vagyont, jólétet teremteni a maga és családja számára, amit legtöbbnyire el is ér. Hja, de más ott az életfilozófia, más ott a gondolkozásmód! Ott nem szégyen dolgozni a gyáros fiának a többi munkással karöltve, mert tudja azt az az ifjú is, hogy ha ő az apja gyárának, vagy ipartelepének idővel tulajdonába lép : szakismeretre van szüksége. Mi „urnák“ születtünk, akik inkább megeszünk egy darab kenyeret retekkel — titokban, de kalapácsot, vésőt, mérleget nem veszünk a kezünkbe. Hát jól van ez igy? Hát nem áll előttünk a külföld nemes példája, a mit követni kötelességünk volna? Nem volna akkor annyi „állástkereső“ s boldogulna a magyar itthon és nem Amerikában. Ezek az „alakok“ aztán megragadnak minden legcsekélyebb alkalmat, hogy álláshoz jussanak. Mikor egy-egy csekélyül dotált állás üresedésbe jön, özönnel érkeznek be a „pályázatok.“ Persze kinevezni legtöbbnyire csak egyet lehet és boldog az, a ki a sok száz (sokszor sok ezer) pályázó közűt abban á különös szerencsében részesül, hogy az állást elnyerheti. De igy is mily nehéz dolog az ! Hiszen a legtöbbnek protektora van, nem lehet tehát T Á IN c z A. Csönd, Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő viharok lelke ébred, — Hol nászát üli sok rejtett Ígéret, — A csendről melyre menydörög és felel, Idegzett húr most, — óh, most pattan el, Vagy fölzengi a nagy harmóniát, — Az életet, — az üdvöt, — a halált, Mindegy! Valami jönni, jönni fog, . . . Ily csendről nem tudok ! De ismerem, Hol bús töprengés ágboga terem, A csonka múlt idétlen hordozóját, Sok, sok magános, lomha alkonyórát, Melyből a szótalan, közömbös árnyak Vád nélkül, halkan a szivemre szállnak, S a szívnek várni, várni nincs joga, — Úgy jő a holnap, a hogy jött a ma, És perezre perez születni kénytelen, .... — — E csöndet ismerem. Fröhlichné Kaffka Margit. Halálkeresés. Este óta kóborolt az utczákon. Nem mert hazamenni. Hátha keresték már ott ? A nagy körúton a házak tövében osont el, hogy ismerőssel ha találkozik, rá ne ismerjenek. A rendes kávéházához közeledve átcsapott a túlsó sorra és a mikor egy csomó vidáman, borosán beszélgető ember jött feléje, bemenekült egy szűk sikátorba. Nem akart ismerőssel találkozni, nem akart senkivel a volt társaságából beszédbe elegyedni a leszámolásnak ezen a nagy éjszakáján. És hátha már megsejtették, hátha már tudják a dolgot ? És milyen hosszú ez az éjszaka, épp ez. És ebben a nagy sötétségben átmenni a másikba, az örökösbe. Beleolvadni, mint az árnyék. Elveszni észrevétlenül, mint egy hernyó és nem törődni azzal a nagy, csúnya lármával, a mit majd holnap csap a közvélemény az elpusztult hernyó botránya fölött. Igen, ez az egy, ez, hogy az ember nem tud majd semmit a botrány harsonázásból, ez az egy, a mi enyhíti ezt a helyrehozhatatlan csúnya ostobaságot, s a mi megbékít a megsemmisülés gondolatával. Csak meghalni, önként még igy, még ebben a megőrjitő, keserves állapotban is nehezen megy. Hogy az ember egyszerűen csak beszüntesse magát, beletörődve abba, hogy a világ nem szűnik meg velünk és a sírunk fölött tovább bujálkodik, tobzódik a mohó, csömörletesen falánk élet. Ha valaki leütné, leszúrná itt ezekben a sötét zegzugokban, a melyekben szinte megpálik az alvó nagyváros izzadtsága. Hiszen annyi gazember settenkedik az éjszakában és éppen most nem jönnek, hogy egygyel kevesebb legyen ebből a fajtából. — Igen, gazember vagyok. Közönséges tolvaj, aki loptam. És csak nem is bánom. A lelkiismeretem nem furdal. Ha nem kaptak volna rajta, ma is olyan vígan pezsgőznék mint tegnap és azelőtt mindig azóta, hogy először loptam. De rajta kaptak és a vidám életnek fucscs. Két sötét lyuk közt választhatok, az egyik a börtönbe nyílik, a másik . . . Nos a másikba sem merek belépni. Pedig ebben legalább vége volna mindennek. Kivette az erszényét, fölnyitotta és megrázta, rázta, rázta sokáig. Az ezüst pénz hangosan csörgött benne. Félig tébolyodon volt már a gyáva halálkeresés izgalmában és eszelősen kurjongatta . — Gyertek, gyertek vörös éjjeli kakasok a ti aczél csőreitekkel. Egyetek a húsomból, igyatok a véremből és a tiétek mind ez a szép csörge ezüst kukoricza is. Gyertek, gyertek vörös kakasaim. És nem jöttek. Kétségbeesve gyömöszölte zsebre az erszényét és ekkor a kezébe akadt a revolver hideg csöve. Elővette és kábán bámult a reszkető kezében tánezoló fegyver csillogására. Felnyitotta a závárját és a fejéhez próbálta emelni. Behunyta a szemét; nem merte látni a halál forrását. A sivár sötét csendben pedig tulfeszült idegeivel megszázszorozott zaj támadt. Nehéz, szöges csizmák kopogása, a mely feléje közeledelt. A csizmakopogásba azonban kardesörrenés is csendült és egy recsegő durva hang rárivallt: — Ki az hé? Mit hadonászik azzal a pisztolylyal ? A lélegzete elfúlt és a szive felszorulva a torkába szinte megfojtotta. A nehéz csizmás ember szaladva sietett feléje : — No moczanjon, letartóztatom. — Letartóztat ? Engem ? Már ? Már tudja ? Mire hozzáért a rendőr; már eldörrent a lövés és elbukott, végig terült a lucskos, sáros járda csatornában, mint egy széttépett pamutbábu. Az arczát meleg nedvesség öntötte el és úgy érezte mintha nagy vizek mélyén feküdne, a melyekben orgonahangok csobognak el fölötte és elaltatják, Legutolsó divatu nyári férfi és fiú kalapok nyúlszőr, gyapjú és szalmából a következő gyártmányokban; Habik, Halban és Damaszk, Borsalino, Pichler, P/ess és Ha, nemkülönben nyakkendők, sétabotok, fiú és férfi sapkák bőr és gyapjúból; pécsi női és férfi keztyük, nyári ingek, tennis ingek, játékszerek, kerti székek, flóbertok, fegyverek és revolverek, utazó kosarak és kézi-bőröndök, gyermekkocsik és gyermek bicziklik, — angol fapipák Petersohn 7 korona 20 fillér. Imhoff 5, 6 és 7 korona, ebeknek szájkosár s mindenféle sportezikkek a legnagyobb választékban. JACOBOVICS JÓSEF uri-divat és műipar-árucsarnokában Nagykárolyban. Illatszerek, Hubigán Iilatsier 1 üreg 16 korona. Yalódi Yeloten púder 3 tor. 60 fii. Szivarka-hüvelyek Bábu, Cing 22 fillér, parafás 40 fillér. Spitüezés folytán üzletem volt Helyiségemmel szemßen levő faőódéőa lett álfielyezve, ======= Mindkét oldalon bejárat .. ........ Ugyanitt két tanuló felvétetik.
